Kitekintő: Elfeledett szerelem – augusztus 30-tól a Dunán!

2016/08/12 at 00:07 97 hozzászólás

PROMOSTA-3

Augusztus 30-tól újra látható telenovella a közmédiához tartozó Duna csatornán: az év elején finálézó brazil Feketén-fehéren óta a nézők nem kaptak premier tartalmat, most azonban érkezik az Azteca 2014-es sorozata, a Siempre tuya Acapulco, magyar címén Elfeledett szerelem, amelyben Melissa Barrera és Daniel Elbittar alakítják a főszerepeket, de mellettük feltűnik Aura Christina Geithner (Vadmacska), Cecilia Ponce (Láncra vert szerelem), Rafael Sánchez Navarro (A császárnő), Bernie Paz (Második esély), valamint egy epizódszerep erejéig Gabriela Spanic is.

A sorozat főhősnője Olvido, egy szegény, ámde gyönyörű lány, akit nagyapja, nagynénje és annak családja nevel, miután elárvul. Nagynénje, Eufrasia gyűlöli őt, annak idején ugyanis szerelmes volt Olvido apjába, ezért haragját a lányon tölti ki. Egy nap az esküvőjére készülő jóképű építész, Diego magánrepülője meghibásodik és lezuhan, Olvido menti meg a férfit, akit ápolni kezd, és aki a baleset következtében nem emlékszik semmire, ráadásul meg is vakul. Olvidóval ennek ellenére szép lassan egymásba szeretnek, ez a szerelem pedig mindennél erősebbnek tűnik egészen addig a napig, amikor Diegóban felszínre törnek az emlékek és vissza akar térni a régi életéhez, noha nem is sejti, hogy hajdani menyasszonya, a pénzéhes Irán időközben mozgássérült fivérére, Rodrigóra vetette ki a hálóját, hiszen Diegót halottnak hitték. A két fiatal szerelmének nem csak a távolság és rosszakaróik, hanem a felejtés ellen is fel kell vennie a harcot…

A történetet a többek között a Vadmacskát, a Csók és csatát és A szerelem tengerét is jegyző Alberto Gómez írta, így stílusában leginkább ezekkel a sorozatokkal rokonítható rózsanovelláról van szó. A nem túl karakteres történet ellenére a sorozat az Azteca egyik utolsó nagy sikere volt, a nemzetközi eladásokon túl görög és malajziai remake is készült belőle. Közületek ki fogja követni a történetet?

Entry filed under: Magyar hírek.

“Vino el Amor” – történet, szereposztás “Mujeres de Negro” – itt vannak a zsaruk!

97 hozzászólás Add your own

  • 1. Gaskó  |  2016/08/12 - 00:37

    Hát kíváncsi vagyok, sokan dicsérik ezt a sorozatot. A történet alapján eléggé átlagos lehet, de egy esélyt kap majd.

    Válasz
  • 2. Gaskó  |  2016/08/12 - 00:39

    Első olvasatra eléggé hasonlít a venezuelai Samantha történetére, azt leszámítva, hogy abban a pasi nem vakul meg.

    Válasz
    • 3. Milibindi  |  2016/08/12 - 23:23

      Ig3n nekem is a Samantha jutott eszembe.

  • 4. Neli  |  2016/08/12 - 07:57

    nekem A boldogság ára/Mindenekfelett jutott eszembe mint párhuzam 😀 sztem az is hasonló volt, bár a fsz. pasi talán nem nyerte vissza az emlékezetét, már nem rémlik

    Válasz
  • 5. Ben Lacosta Navarro  |  2016/08/12 - 08:15

    Én is a Samanthára, illetve a Mindenek felettre gondoltam. Csak ott másképpen alakultak a dolgok.
    Én mindenképpen megnézem a sorozatot. Szeretem az Azteca telenovelláit.

    Válasz
  • 6. Ben Lacosta Navarro  |  2016/08/12 - 08:20

    A főszereplő nő mosolya viszont szörnyű! 😦

    Válasz
  • 7. Máté  |  2016/08/12 - 17:10

    A kezdetektől követtem, nem csak egy epizód lesz Gaby Spanicnak 2 biztosan, Emperatriz kinézete lesz 😍 Amúgy sok szereplő van ismerős Emperatriz-LOCDA kombó is.
    A következő magyarhangoknak örülnék:

    Gabriela Spanic – Itt hülyék lesznek, és el is cseszik, ha nem Orosz Annát hívják, de ettől nem nagyon félek. (Úgy sem láttam még mellékszerepben.)

    Bernie Paz – Nekem tetszett Szatmári Attilával

    Melissa Barrera ugye – Andrádi Zsanett maradhatna.

    Rafael Sánchez Navarro – Jó volt Sörös Sándor Emperatrizból.

    Alberto Guerra is biztosan feltűnik majd – Dányi Krisztián

    Esmeralda Ugalde-t is láttam (86.rész körül) Albertóval – Kelemen Kata.

    De van még pár ismerős arc.
    Meglátjuk mennyi jön be. 😤

    Annak valahogy kifejezetten örülök, hogy a DUNA vette meg nem olyan sok a reklám. És jó minőségű TV-RIP is szokott készülni.
    Én megnézem Gaby Wikipédia oldalán bukkantam rá.
    Szeretem az Azteca stílust, ha valakinek van ideje bele nézhet az Así en el barrio como en el cielo-ba is . 😀

    Majd meglátjuk mennyi marad meg

    Válasz
    • 8. Máté  |  2016/08/12 - 17:14

      Még Milagrost, is felfedezni véltem a Prisionerából. Gabriela Roel 😏 Most, hogy átolvastam rájöttem, hogy egyáltalán nem jelentéktelen szereplő.

    • 9. suxel  |  2016/08/12 - 17:16

      74-93-ig szerepel benne Gaby Spanic. 🙂 Legtöbb részben benne van, ha nem is mindben.

      Én nagyon remélem, hogy Andrádi Zsanettet lecserélik.

    • 10. bence1996  |  2016/08/13 - 08:30

      Hohó, ahhoz képest én Gaby Spanic-nak kb 5 részt tippeltem 😀

    • 11. Gabino  |  2016/08/13 - 20:38

      Sztem Gabriela Roel karaktere nagyon mocsok lesz itt, a Milagros Salvatierra szelíd galamb volt hozzá képest.

    • 12. suxel  |  2016/08/13 - 21:22

      Gabriela Roel karaktere Eufrasia, szerintem klinikai eset, félelmetes, én ezt a szót alkalmaznám rá. A frászt hozza az emberre, amihez jön még egy adag rájátszás is 😀 😀

      Közben a szinkronon gondolkodtam:
      – Aura Christina Geithner – Farkasinszky Edit
      – Leticia Huijara – Ősi Ildikó
      – Wendy de los Cobos – Bertalan Ágnes
      – Yanilen – Dögei Éva
      – Cecilia Ponce – Soleczki Janka

      Peller Mariann itt már fiatal lenne Gabriela Roelhez, ezért valami idősebbet hangot adnék neki: az Elbűvölő szerelemben Udvarias Anna volt. Anna, amilyen jól megcsinálta a Julieta Carmináját, szerintem ez is menne neki, vagy még Andresz Kati, de tuti tippem nincs hozzá.

      A Sosem feledlek sorozatban Daniel Elbittart Dányi Krisztián szinkronizálta, elment neki, de nem feltétlen ragaszkodnék hozzá. Ő tetszett Alberto Guerrával az Emperatrizban, de nála is meghallgatnék még egy másik hangot, csak úgy kíváncsiságból, és hasonló hangszínűt, mint az övé.

    • 13. Máté  |  2016/08/20 - 11:53

      Tényleg suxel!
      Megkérdezném, hogy az eleje nagyon bugyuta? Később kapcsolódtam be. 😁

    • 14. suxel  |  2016/08/20 - 12:43

      Nem, szerintem nem bugyuta, inkább mesés, vagy aranyos, én ezt tudnám mondani. A repülőgépes zuhanás az gagyi, de a baleset jelenetek más sorozatok esetében is hagynak amúgy kívánni valót maguk után. Amúgy meg végre nem egy szutyok Marcsa szegényen sem a főhősnő, tud mosakodni, ez azért nagy szó, valamint 2014-ben ismerik a facebookot is a sorozatban (na jó, nem a szegények), míg máshol még postagalambok közlekednek. Ezek rögtön az elején nekem szimpatikus dolgok voltak.

    • 15. Máté  |  2016/08/20 - 17:38

      Igen, nekem is ez tűnt fel a részletekből, amolyan átlagos lány is mondhatjuk. Már egyébként én is nagyon unom ezt a 0-100 viszonyítást a gazdagoknál meg a szekényeknél.

    • 16. Máté  |  2016/08/20 - 17:40

      g*

    • 17. Máté  |  2016/08/25 - 19:44

      Az már kiderült, hogy te nem örülnél Andrádi Zsanettnek Melissánál, de Szatmári Attila milyen volt Bernie Paznak? Jó is lenne Gaby-val mert akkor ismételnétek (tudom tudom, Gaby csak később jön.)
      Lehet azért ragaszkodom ennyire a császárnőhöz, mert az volt az első sorozat, amit úgy néztem végig, hogy a TV-ben is ment tehát premierrel együtt. De nekem tetszett! 😉
      De ahogy figyeltem több sorozatuknál az MTV jó kis szinkronokat hoz össze.

    • 18. suxel  |  2016/08/25 - 20:53

      Bernie Paz – nekem egyértelmű, hogy Szatmári Attilával lenne a legjobb, de Lippai Lászlóval is ki lennék békülve (Acorralada). Egyik sem egy tipikus negatív karakter hangja, de a kettőé közül egy negatív karakternek mégiscsak Szatmári Attila lenne a jobb.

    • 19. Máté  |  2016/08/25 - 23:48

      Jó tudni, hogy negatív karakter. Igazán észrevehettem volna! 😄

  • 20. Máté  |  2016/08/12 - 20:44

    Végülis nem mondtam, hogy legyen az csak, hogy maradhatna mert én kibírtam, ja meg kötődöm az elsőnek hallott hangokhoz, de egyébként Gabriela Roelnek meg tényleg illett szerintem Peller Mariann (jobban mint utána a testvére Anna, bár nem zavart annyira.) Szinte tökéletes talán nem, de jó. 🙂
    Amúgy meg pont a Dunára nem igazán számítottam, de jobb is így a 2 év meg nem olyan sok.
    Gabriela Spanicnak, meg szerintem jól áll a vasüdvégy, nem lehet mindig főszerep.
    De tőlem magyar szinkronosan is kap egy esélyt, legalább érteni is fogom. Csak tegyék fel normálisan ha lemaradnék esetleg.

    Válasz
    • 21. Gábor  |  2016/08/13 - 11:11

      Nem csak az Amor real jön, hanem rengeteg Televisás sorozat. Csak szét kell nezni imdb-n.

    • 22. Máté  |  2016/08/14 - 21:20

      Suxel én túl élném Mariann-t annyira nekem nem volt öreg szereplő, csak Andresz Katit ne, pfúú kicsit fura lenne Rosalia asszony hangján, nekem Milagros is elég durva volt. Az elején azthittem még, hogy Libertadnak amnéziája lett, nem is tudom mi volt az első gondolatom mikor nem ismerte meg Lupét.

    • 23. Gabino  |  2016/08/25 - 22:55

      Az Acorraladában nem Rajkai Zoltán volt Bernie hangja bár lehet kissé hadonlít a hangfekvése Lippaiéhoz. Ezért keverhetted össze.

    • 24. Gabino  |  2016/08/25 - 22:57

      Jav* Acorralada – Bernie Paz magyar hangja Rajkai Zoltán. Az a ‘nem’ véletlen került oda

    • 25. Máté  |  2016/08/25 - 23:51

      Gabino, nekem ő akkor is Szatmári Attila, de úgy is azt kell elfogadni amit adnak. 😌

    • 26. Máté  |  2016/08/27 - 10:45

      Nem tudom pontosan mennyi időbe telik egy szinkronszínész(nő)-nek egy sorozattal a munkája. Azt tudom, hogy O.Anna egyidőben Gaby 2 sorozatát is csinálta /a császárnő, a bosszú). 😤 Csak Szatmári Attilának most ott van a QeQ, az özvegy, és még ki tudja mi szóval kicsit döcögős.😥
      Viszont ha a Dunára most jött Spanyol telenovella, akkor jöhet másik is majd nem esetleg? Nem tudom, hogy pont az STA-t választották, de ők szerintem azért jól választanak, és akkor a kosztümösök után. Lehet akkor, hogy a Hotel is a Dunán köt ki, vagy valamelyik társcsatornán? 😃

  • 27. Máté  |  2016/08/13 - 08:30

    Jön a Real Amor hamarosan! Nézzétek meg a videót, Lux Ádámmal készült interjú és ebben benne van!
    http://tv2.hu/musoraink/red_carpet_-_sztarok_testkozelben/216753_lux-adam-a-szinkronnak-koszonheti-a-szerelmet.html

    Válasz
    • 28. bence1996  |  2016/08/13 - 08:36

      Jesszusom :/ hát, biztosan sokan örülnek majd neki, én a kosztümös sorozatokért nem vagyok oda.

    • 29. suxel  |  2016/08/13 - 08:42

      Én úgy sejtem, hogy ezt majd a Victoria után vethetik be, és lehet csinálnak egy ilyen kosztümös sávot, és akkor viszont jó eséllyel befigyelhet majd az Alborada és a Pasion is.

    • 30. Gábor  |  2016/08/13 - 11:13

      Nem csak az Amor real jön, hanem rengeteg Televisás sorozat. Csak szét kell nézni imdb-n.

    • 31. Máté  |  2016/08/13 - 11:39

      Gábor, ezt hol lehet megnézni? Tudsz valami linket adni? Köszi

    • 32. Milibindi  |  2016/08/13 - 12:05

      Suxel a próféta beszéljen belőled!

    • 33. Milibindi  |  2016/08/13 - 12:09

      Bence én nagyon-nagyon örülök neki! Már évek óta várom ezt a sorit! Tudom sokan így vannak vele!
      Nyugi, itt az Izaurán bőven van választék, mindenki tud találni kedvére valót. Én a Telemundosokat nem szeretem, de sokan meg igen. Ők meg annak örülnek! Én azokat nem fogom nézni, de azoknak is van helye itt ☺☺☺

    • 34. Gaskó  |  2016/08/13 - 12:17

      Én viszont nagyon szeretem a kosztümös sorozatokat.
      Kicsit már bánom, hogy pont ezen a nyáron néztem meg a remake-et (Szerelem zálogba), ami összességében igen csak gagyinak mondható a második fele miatt.
      Keserű a szám íze emiatt, de bepróbálom majd ezt. Annál tuti jobb.

    • 35. Gábor  |  2016/08/13 - 12:42

      Ha az imdb-ből indulok ki, akkor jön még Lichita, jönnek az Amazonok, a Corazón que miente, a Que te perdone dios es a Tres veces Ana.

    • 36. Gábor  |  2016/08/13 - 13:09

      Jah és az Un caminho hacia el destino-t kihagytam. Egszerű amúgy, hogy miből lehet kilogikázni: annak idején A múlt árnyékával is így jártam. Nézegettem az imdb-t és egyszercsak lett magyar címe. Rá két hétre meg már a tv műsorban is benne volt, hogy lesz. Igaz ezeknek nem a magyar címük van feltüntetve, hanem az angol, viszont ha megnézzük a többi sorozatot, akkor ott meg csak az eredeti cím van megadva. Pár régebbinél, ami volt itthon igaz nincs megadva csak az eredeti cím, de a többségnek ott az angol is, viszont az újabbak közt ha szétnézünk akkor csak ennek a pár sorozatnak van csak angol címe. A logika lehet hülyeség, de ha megnézzük pl az Amor realt annak sem az eredeti címe szerepel már ott, hanem az angol.

  • 37. Nikolett Varga  |  2016/08/13 - 12:49

    Na ez nem is lenne olyan rossz. Nekem QTPD nem jött be, a Tres Veces Ana, meg túl vontatott, de a többi jöhet

    Válasz
    • 38. Gaskó  |  2016/08/13 - 12:56

      Egyik Nesma-sorozattal sem járunk jól. A QTPD-nak már az itthon vetített változata (Abrazame muy fuerte) se volt valami nagy szám.
      A Tres veces-ben meg elég kivárni, hogy történjen valami. Nem sírnék, ha egyik se jutna el hozzánk.

    • 39. Milibindi  |  2016/08/13 - 18:11

      Hu ez mind jöhet ☺ Csak ne egyszerre! Ennyit nem lehet nézni ! Én szerettem a Maria del Carment! Igaz, ott volt Fer és Ara a két nagy kedvenc főszerepben!
      Remélem Suxelnek igaza lesz és jön idővel a Pasion ès az Alborada is. Pasionnál grátisz ott van William Levy húzó névnek.
      Én még reménykedem a Mentir para vivirbe és a Fuengo en la sangréban. Utóbbira szerintem csn esély hisz ott vsn Eduardo Yañez és Jorge Salinas is. Ha tényleg sikeres lesz az Amor Real akkor Adela Noriega neve is előny lehet ☺ Esetleg a Hasta jöhetne David miatt!

    • 40. Milibindi  |  2016/08/13 - 18:13

      Gaskó a Tres veces Anára akár tripla mérget is mernék venni, hogy jön, csak kérdés ,,hogy hova

  • 41. Gabino  |  2016/08/13 - 22:00

    Sztem fejetlenség lenne egyszerre ellőni ennyi sorozatot. Már most jön az Izaura tv-n 4 premier, akkor itt van a Siempre tuya Acapulco, sztem ezt az utóbbit vállalom be, a Quién es quién talán még várhat.

    A régebbi televisásokból nem gondoltam volna h fognak még venni.
    Ami engem érdekelne ezek közül, azokat leírom (2000-től kezdem mert sztem annál visszább úgyse mennek):

    2000: nagyon egyik se de ha muszáj mondani, akkor legyen egy régen bemutatott, Első szerelem. Igaz anno nézegettem én, de nem sokat láttam belőle
    2001: semmi (Amigas y rivales volt a nagy kedvenc, de ezt ugyebár láttuk is így nem írom)
    2002: talán az Entre el amor y el odio
    2003: VELO DE NOVIA és Nina amada mía (inkább ez mint az Amazonok, bár kizártnak tartom, h elővegyék, úgyis az újat fogják)
    2004: APUESTA POR UN AMOR
    2005: El amor no tiene precio
    2006: Amar sin limites vagy La verdad oculta
    2007: MUCHACHITAS COMO TÚ
    2008: szinte semmi, esetleg a Juro que te amo, ha muszáj vmit írni
    2009: semmi (Mi pecadóra szavaztam volna régebben is, ez szerencsére megérkezett)

    Újabbak
    2010: igazán egyik se de talán a Llena de amor amit esetleg követnék
    2011: semmi
    2012: La mujer de vendaval
    2013: Quiero amarte (esetleg)
    2014: YO NO CREO EN LOS HOMBRES
    2015: semmi (Simplemente Maríára szavaztam volna amúgy is, ez meg is érkezett) esetleg még a La vecinába belenéznék
    2016: Corazón que miente, Vino el amor (talán)
    Kb. ennyi

    Válasz
    • 42. bence1996  |  2016/08/13 - 23:42

      Jó kis lista, Gabino 🙂
      A Tormenta en el paraíso-val hogy álltok 2008-ból?

    • 43. Gabino  |  2016/08/14 - 09:19

      Nekem az nem kell 🙂

    • 44. Gabino  |  2016/08/14 - 09:20

      Bár biztos sokan várják

    • 45. bence1996  |  2016/08/14 - 09:51

      Érthető. Én a La otra-t nézném meg szívesen, de abból úgyis Mapat most tervez egy remake-et. Remélem, Camila Sodi lesz a főszereplője 🙂

    • 46. Milibindi  |  2016/08/14 - 17:39

      Tényleg a Yo no creo is jöhetne, meg a La Vecina is. Quiero amarte sem lenne rossz. Annak eredetijét is szívesen megnézném Carolina Ramirezzel a főszerepben. Meg persze a Quien eres tut Laura Carnine-nal. ( Ő angol vagy amerikai származású? Láttam egy vidit , ahol Laura ” kármájn” volt a neve kiejtése)

  • 47. Máté  |  2016/08/13 - 22:22

    Nem hiszem el! Eddig semmi, most meg a nyakunkba zúdúl az összes várós novella. Amor Real 14 év után, majdnem mint a Prisionera. Sokat kell majd nézegetnem, de nem tudom milyen képminőségben érkezik meg hozzánk, mert sok régi sorozatot ezért nem adnak. 😊 Ha a Prisionerának is olyan volt a képe.

    Válasz
    • 48. bence1996  |  2016/08/13 - 23:40

      Szerintem tv-ben a képminőségre nem lehet panasz, mert ott mindig feljavítják valamelyest. Ha letöltöd, akkor ütközhetnek ki ezek a hibák. Az RTL-Most oldalán tény, hogy a Prisionera-nak rosszabb volt a minősége, de egész nézhető volt így is.

      Apropó, remélem, hogy a TV2.hu-n az IzauraTV premierjei is fel lesznek töltve, mint ahogy a SuperTV2-n futó sorozatok is. Így nagy eséllyel hozzáférhetőek lennének az IzauraTV sorozatai is 🙂
      Bár így kezdő csatornaként nem tudom, mennyi esély van erre.

    • 49. Milibindi  |  2016/08/14 - 17:32

      Valószínű nem egyszerre lesznek. Remélem is persze. Logikailag azért sem , mert úgy tűnik mindenkinek igyekeznek a kedvében járni. Lesz Televisa, Telemundo , kolumbuiai stb sorozat. Meg ismèstlès is. Persze , biztos akkor lesz , már kiderül mikor lesznek , ez csak az én vélenényem.

  • 50. Regina  |  2016/08/14 - 11:04

    Kedves Gábor!
    Az általad felsorolt novellák magyar címét nem látom imdb oldalán…. Hol lehet megnézni? Előre is köszi!

    Válasz
    • 51. Sofi  |  2016/08/14 - 11:51

      Mi az imdp ird le a pontos weboldal nevét köszi

    • 52. Gabino  |  2016/08/14 - 12:43

      https://es.wikipedia.org/wiki/Anexo:Telenovelas_de_Televisa

      Itt van az összes televisa sorozat, az 50-es évektől napjainkig.

    • 53. Gábor  |  2016/08/14 - 13:56

      Magyar cím nincs egyiknél sem még, de amiket én felsoroltam ott már nem a spanyol-, hanem az angol cím szerepel. És ha megkeresed az Amor realt ott is már az angol címe van feltüntetve.

  • 54. Nikolett Varga  |  2016/08/14 - 12:46

    https://es.wikipedia.org/wiki/El_hotel_de_los_secretos
    Lesz Magyarországon? Csak mert ott van, ahol vetítik Magyarország is

    Válasz
    • 55. Gaskó  |  2016/08/14 - 13:21

      Reménykedem benne. Az eredeti nagyon tetszett, kíváncsi vagyok mit hoztak ki belőle Mexikóban

  • 56. Nikolett Varga  |  2016/08/14 - 12:57

    A Para volver amart is írják és mellette a Tv2 van. Ez most akkor mit jelent?

    Válasz
    • 57. Nikolett Varga  |  2016/08/14 - 13:00

      A Mentir para vivir mellett az Rtl Klub szerepel

    • 58. bence1996  |  2016/08/14 - 13:19

      Ez semmit nem jelent. A wikipediát bárki szerkesztheti. Mindenkinek van hozzáférése hozzá.

    • 59. Milibindi  |  2016/08/14 - 17:33

      A wikipedia szerint a Mi pecadot is már évelkel ezelőtt megvették. Ami persze nem volt igaz. Tavaly adta csak le a TV2.

  • 60. Gábor  |  2016/08/15 - 07:48

    Bár nem vág témába, de szeretném megosztani azokkal, akiknek esetleg nincs Izaura tv-je, hogy az izauratv.hu-n vissza lehet nézni a sorozatokat ugyanúgy, ahogy azt a tv2.hu-n.

    Válasz
    • 61. bence1996  |  2016/08/15 - 11:06

      Jujj, de jó 🙂 köszi szépen, Gábor. Ez nagyon jó hír 🙂

  • 62. Sofi  |  2016/08/15 - 20:00

    De jó hogy visszanézhetők a sorozatok az izauratv-n lenne egy kérdésem mi lesz a story5-n a Ne hagyj el végeztével, mert kb szeptember közepén lesz vége ha valaki tudja írja meg a választ

    Válasz
    • 63. Gábor  |  2016/08/15 - 20:27

      Ismétlés! A múlt árnyéka lesz helyette. Másnaptól meg elkezdik elölről a Ne hagyj elt.

  • 64. BOT  |  2016/08/16 - 10:12

    http://ncore.vip/nc-regisztracio.php

    Válasz
  • 65. suxel  |  2016/08/27 - 21:19

    Lefordítottam a trailert. Bemásolom, ahol nem értettem, ott kikövetkeztettem, helyettesítettem, de nem akartam üresen hagyni.

    Egy baleset
    Egy sors
    Egy felejthetetlen szerelem
    Siempre Tuya Acapulco
    Olvido egy gyönörű, ártatlan fiatal lány hatalmas szívvel, aki a nagyapjával, a nénikéjével és az unokatestvéreivel él együtt. Eufrasia nénikéje gyűlöli őt, mert Olvido a testvére szerelmének a gyümölcse azzal a férfivel, akit ő is szeretett. Innentől kezdve azzal töltötte az életét, hogy az összes nyomorát Olvidon vezesse le.
    – Az átkozott anyád hibájából hozzá kellett mennem egy férfihoz akit sosem szerettem, soha nem voltam boldog mellette, de hidd el, te sem leszel az.
    Olvido édesanyja meghalt a születésekor, az édesapja pedig magára hagyta Eufrasia hazugságaiból fakadóan, miután meggyőzte, hogy nem az ő lánya. Olvidot a nénikéje gyűlölete, valamint nagyapja és unokatestvérei szeretette vette körül az évek alatt. A jobb jövőért dolgozik, amikor megérkezik az igaz szerelem az életébe.
    Diego egy tekintélyes építész, aki épp a házasságára készül Irannal, egy gyönyörű nővel, aki a családjával együtt elhatározta, hogy meghódítja Diegot, és ez által mesés gazdagsághoz jutnak.
    – Diego nagyon szerelmes belém, a felesége leszek, teljesen a tenyeremből eszik, anya, mint a pincsikutyám.
    Egy nappal az esküvője előtt Diego a fővárosba utazik egy díjat átvenni, de a repülőgép meghibásodik és lezuhan.
    – Mi történt?
    – Ments meg! Mentsd meg az életemet!
    Olvido mindent megtesz a gyógyulásáért, de Diego nem emlékszik semmire sem, és még meg is vakult.
    – Nyugalom!
    – Mi történt velem?
    – Beszéljen halkabban, mielőtt mindenkit felriaszt!
    – Hozzanak nekem segítséget!
    – Fiatalember…
    Olvido a házukba viszi Diegot Eufrasia kifogásai ellenére, aki minden alkalmat megragad, hogy Olvido kényelmetlenül és megalázva érezhesse magát.
    – A vőlegényem felültetett.
    Eközben Iran azt hiszi, hogy Diego meggondolta magát és faképnél hagyta az esküvő előtt. Amikor értesülnek a balesetről és Diego halálhíréről Iran és az anyja megváltoztatják a terveiket, és Rodrigot akarják behálózni, Diego testvérét, aki mozgássérült és titokban fülig szerelmes Iranba.
    Ezalatt Olvido lesz Diego szeme, a vak fiú pedig vigyáz rá és megvédi őt Eufrasia bántalmazásaitól. Lassacskán szerelem bontakozik ki kettejük között és nem tudják elképzelni az életüket egymás nélkül. Egy olyan szerelem, amelynek számos ellensége akad, mint Eufrasia, vagy a falu lakosai, akik megpróbálják bemocskolni ezt a szerelmet, ráadásul itt van Pancho is, akinek Olvido az örök szerelme, és megőrül a féltékenységtől, így tönkre akarja tenni a kapcsolatot.
    Iran eléri, hogy Diego családja elfogadja a kapcsolatát Rodrigoval és elkezdik előkészíteni az esküvőjüket.
    Olvido és Diego nagyon szerelmesek, és hogy megerősítsék a szerelmüket szimbolikus házasságot kötnek, arra várva, hogy Diego emlékei majd visszatérnek és akkor hivatalosan is összeházasodhatnak. A kapcsolatuk tele van örömmel és szerelemmel egészen addig míg Diego emlékképei vissza nem kezdenek térni, amit követően feledésbe merül az Olvidoval együtt töltött időszak. Diego elkeseredetten próbál haza jutni az otthonába abban a hitben, hogy most lesz az esküvője Irannal, miközben fogalma sincs arról, hogy azóta már hónapok teltek el, őt pedig halottnak nyilvánították.
    Olvido megtudja, hogy Diego elment, magára hagyta, és gyereket vár tőle. Ő azonban meg van győződve róla, hogy a Diegoval való szerelme valós, és útnak indul, hogy megkeresse Diegot, az út azonban tele van szenvedéssel. Vajon kiállja a szerelmük a próbákat?
    Siempre Tuya Acapulco
    Egy ártatlan és fiatal szerelem története, melynek számtalan akadályt és ellenséget jelölt ki a sors. Ez egy erőpróba, az összetartás próbája, de mindenekfelett egy szerelmi próba.
    Siempre Tuya Acapulco

    Válasz
    • 66. Máté  |  2016/08/27 - 21:56

      Igen Olvido! Általaban az o-ra végződő nevek férfiak. 😋

  • 67. Máté  |  2016/08/30 - 15:26

    Lecserélték Mellissát Csifó Dorinára. Na ez egy jó csere! 😉 Daniel – Szabó Máté. Gabriela R. – Rátonyi Hajni (kifogom bírni). . Viszont ennek ellenére megmaradtak a Milagrosos vonások, de ez már az első részben gyújtogat, meg bunyózik. Jaj, jaj, 😤
    Solecki Janka megkapta az utálatos gazdag libát. Farkasinszky Edith, meg a talán még utálatosabb anyját.
    A többire nem nagyon figyeltem, de Bálizs Anett (ha jól írom) is benne van a OUaT Katherin-je. A szinkron tetszik, és nekem nem unalmas.
    De akkor ez most egy rózsanovella? = Jó lesz ez! ☺

    Válasz
    • 68. Máté  |  2016/08/30 - 15:33

      Ja! Meg még Czető Roland valakinek. (Mint a macskában a néger fiú, az is öregasszonnyal lakik.)
      Ebben a pillanatban hallottam meg Olvido ,,pasiját” Pancho – Gacsal Ádám.
      Aki akar még nézzen utána.
      a város LOCDA feelingű

    • 69. suxel  |  2016/08/30 - 15:40

      Mekkora poén, hogy eltaláltam Irant és Angustiast! 😀

  • 70. Máté  |  2016/08/30 - 16:02

    Eddig egyedül Esmeralda Ugalde (az a Vanessa) hangja nem tetszik, ez annyira tipikus rib*nc vinnyogás, 😨😷😠 na ő neki cserélhettek volna normálisat, ha nem próbálták ki Kelemen Katát, pedig ő is jól tud negatívot szinkronizálni az biztos! (y)

    Válasz
  • 71. Máté  |  2016/08/30 - 16:05

    a neveket nem tudtam, de Angustiast, én is jól tippeltem. (Bár nekem más is volt voksolva)

    Válasz
  • 72. Gáspár Katalin  |  2016/09/25 - 11:19

    Elfeledett szerelem 20dikk része hol nézhető?

    Válasz
    • 73. Gabino  |  2016/09/25 - 11:44

      mediaklikk.hu, online-sorozatok.tv vagy sorozatbarat.club

    • 74. Mary  |  2016/09/25 - 14:41

      A Port.hu szerint a 18. részig vetítették a héten, szóval még a tévében sem ment le a 20. rész.

    • 75. suxel  |  2016/09/25 - 16:02

      Még nem ment le mivel eleve kedden kezdett a sorozat és nem hétfőn, tehát ha nem jön közbe semmi akkor a pénteki epizód számok vége …4 vagy …9. A héten kimaradt egy epizód, Csoóri Sándor temetésének élő közvetítése miatt, így a 18. rész volt az utolsó pénteken. Mary jól mondta!!!

  • 76. Máté  |  2016/09/25 - 14:34

    Vagy Ncore.

    Válasz
  • 77. kamara  |  2016/09/25 - 19:28

    Hogy tetszett a Sin rastro de ti, Suxel?

    Válasz
    • 78. suxel  |  2016/10/03 - 00:10

      Kamara, ide nem engedi betenni, Marisela fórumára kitettem
      http://telenovelas.freeforums.org/post34919.html#p34919

    • 79. Máté  |  2016/10/03 - 10:51

      Suxel a szakértelmedre lennék kíváncsi. Meg tudod mondani Tomás Rulfo magyarhangját a La viuda joven-ből? 33-34. részben láthatod őt, de nem tudok rájönni akármennyire gondolkozok. Pedig ismerős. 😁

    • 80. suxel  |  2016/10/03 - 17:23

      Máté, szerintem Pál Tamás lesz az.

  • 81. Kamara  |  2016/10/03 - 11:09

    Köszi ezt a mindenre kiterjedő véleményezést!

    Én hiszem, hogy ezt a valóban tehetséges, ambiciózus, körültekintően dolgozó és új szemléletet hordozó, a producerek következő generációját képviselő gárdát, akik most már hárman vannak, hagyják érvényesülni a jövőben is.

    Az eddigi munkáikkal mind letették a névjegyüket, ráadásul különböző utakon járva. A televisa is láthatja, hogy számíthat rájuk, mert legközelebb sem adják alább a színvonalat. Egyszerűen ki kell használniuk a bennük lévő potenciált és akkor mindenki jól jár.

    Kicsit elkalandoztam, de ezt ki kellett írnom magamból. Remélem, Silvia legközelebb a druszáját kínálja majd meg egy jó szereppel.

    Válasz
  • 82. bence1996  |  2016/10/04 - 10:13

    Kis kitekintés: a Duenos del paraíso hamarosan látható lesz a magyar Netflix-en. Kíváncsi leszek, hogy más csatornán helyet kap-e majd nálunk 🙂

    Válasz
    • 83. Gábor  |  2016/10/04 - 13:04

      És már csak az a kérdés, hogy feliratot is fog-e kapni, vagy sem. Sok sorozat hiába van fent Netflixen, ha nincs hozzá felirat.

    • 84. bence1996  |  2016/10/04 - 16:36

      Hát igen. Ezt en se mondanám biztosra 😀
      Reméljük 😛

    • 85. Gábor  |  2016/10/04 - 19:42

      Valakinek esetleg van Netflix előfizetése?

    • 86. bence1996  |  2016/10/05 - 09:29

      Nekem nincs, online minden fent van 😀

    • 87. Gábor  |  2016/10/05 - 09:45

      De ami ott premier tartalom és máshol nem volt még, azt nem hiszem, hogy feltennék máshová is online.
      És ha már Netflix: lehet én vagyok a hülye, de nincs ilyen 30 napos ingyenes kipróbálási lehetőség?

  • 88. Kásai Jánosné  |  2016/11/04 - 15:46

    Bár nem vagyok sorozat néző, de ezt a sorozatot elejétől sikerül néznem. Nagyon jó izgalmas. Szuper jók a szereplők és a történet is. Remélem az igazság fog győzni. Tudja valaki hány részes ?

    Válasz
    • 89. Máté  |  2016/11/04 - 17:49

      136

  • 90. Máté  |  2016/11/28 - 09:54

    Amúgy valaki elmondja, hogy jön be Spanic (Fernanda), miért kell ügyvéd?
    Most 64. rész van. És akkor 74-nél lesz.

    Válasz
  • 91. suxel  |  2016/11/28 - 10:43

    SPOILER

    Irant akarja majd börtönbe csukatni.

    Válasz
    • 92. Máté  |  2016/11/28 - 18:00

      Ez tok jo, azt hittem telenovella szokashoz hiven a fohosno kerul bajba, szuper!

  • 93. suxel  |  2016/12/01 - 15:32

    Gaby Spanic maradt Orosz Anna
    Bernie Paz nem maradt Szatmári Attila, nem is Rajkai Zoltán, hanem Varga Rókus lett
    Ana La Salvia hangjának pedig Nemes Takách Katát választották

    Válasz
    • 94. Máté  |  2016/12/01 - 22:07

      Már ott tartunk? Azt hittem van egy kis idő még. XD
      Sebaj Varga Rókust bírom.
      Sajnálom, hogy az ismétlés így elmaradt Anna és Attila között. ☺
      Orosz Anna hiába ismétel 66x

    • 95. suxel  |  2016/12/02 - 01:02

      Még van idő, egészen hétfőig, akkor bukkan fel először Ana La Salvia és Bernie Paz, de már előre bemondták a stáblistában a neveiket.

  • 96. Gabino  |  2017/03/19 - 08:49

    Mj.: Cecilia Ponce nem szerepelt a láncra vert szerelemre.

    Válasz
    • 97. Gabino  |  2017/03/19 - 08:53

      Bocsánat, szerelemben. Elírtam véletlen. Egyébként ez egy baromi jó sorozat! Ajánlom mindenkinek aki nem látta még. Mi is 1 hónapja körül kezdtük el de már az első részek is tele vannak intrikával és fordulatokkal.

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum