“Vino el Amor” – történet, szereposztás

2016/08/10 at 08:00 21 hozzászólás

11_img_crn_es_8720

José Alberto Castro ezúttal egy szőlősbirtokon játszódó, klasszikus szabású történettel igyekszik kiköszörülni a Pasión y poder okozta csorbát, amely olyan aktuális problémákat is feszeget, mint az Egyesült Államokban élő mexikói bevándorlók helyzete, noha az alkotók elmondása szerint nem akarják mélységeiben boncolgatni az amerikai elnökválasztás és Donald Trump ténykedése miatt egyébként is kényes témát. A tovább után részletesen is elolvashatjátok, miről szól a hétfőn startolt Vino el amor, ahol Irina Baeva (Pasión y poder) Gabriel Soto párjaként mutatkozhat be főhősnőként.

David (Gabriel Soto) tizennyolc éves kora óta él az Egyesült Államokban, ahol szülei örökségét, a Los Ángeles szőlősbirtokot igazgatja. A férfit a szőlőföldjénél csak feleségéhez, a szelíd Lisához (Laura Carmine) és gyermekeihez, Fernandához és Bobbyhoz fűzik erősebb szálak. A birtokon velük él Lisa anyja, Lilian (Azela Robinson) és húga, Graciela (Kimberly Dos Ramos) is, akik egyáltalán nem nézik jó szemmel Lisa házasságát: a kapzsi és dörzsölt Lilian David örökségére szeretné rátenni a kezét, míg a világéletében irigy Gracielának sógorára fáj a foga, akit állítása szerint a nővére elszeretett tőle.

A birtokon él családjával Marcos (Alejandro Ávila), a szőlőgazdaság intézője is, aki annak ellenére, hogy illegális bevándorló, mindig vidáman és optimistán tekint az életre. Egy nap azonban egy razzia során lányával, Lucianával (Irina Baeva) együtt deportálják őket Mexikóba, és mivel a dulakodásban kezet emel egy rendőrtisztre, nem léphet újra az Egyesült Államok területére. Bár Marcos mindent megtesz, hogy újra láthassa a határon túl maradt feleségét, Martát (Cynthia Kltibo) és fiukat, Leónt (José Eduardo Derbez), sajnos évekkel később egy halálos betegség legyűri, és immár csak Luciana térhet vissza a birtokra. A gyönyörű, ugyanakkor harcias természetű lány időközben borász végzettséget szerzett és eltökélt vágya, hogy bosszút álljon apja szenvedéséért azokon, akik ártottak a családjának.

thumb_660_anuncios_de_revista_Vino_el_Amor_71890

A birtokra érkezve azonban Lucianának rá kell döbbennie, hogy már semmi sem olyan, mint volt: gazdája, David mély depresszióba zuhant, miután felesége, Lisa rejtélyes körülmények között meghalt, és azóta teljesen magába zárkózott, sem a gyerekeivel, sem a birtokkal nem törődik. Ezt anyósa, Lilian igyekszik is kihasználni, aki Juannal (Cristian de la Campa), a magát David barátjának kiadó, ám valójában gonosz és számító ügyvéddel szövetkezve olyan döntésekbe próbálja hajszolni a vejét, amik saját anyagi érdekeinek kedveznek. Luciana egyedül gyerekkori barátjában, Miguelben (Raúl Coronado) talál támaszra, aki David távollétében igyekszik vezetni a birtokot és aki mindent megtesz, hogy Luciana szívét is meghódítsa.

vinoelamor-televisa-telenovelas-gabrielsoto-irinabaeva-1200x1200

Az impulzív Luciana és a mogorva David közötti első találkozás nem súrlódásmentes, kezdeti kutya-macska kapcsolatukból azonban idővel egy erős, kölcsönös bizalomra épülő szerelem sarjad, miután David a lány életvidámságának hála rájön, hogy az élet új esélyt kínál neki a boldogságra. Szerelmüket persze senki nem nézi jó szemmel, az élen Gracielával, aki Lisa halála után még nagyobb elánnal veti bele magát David meghódításába, ebben pedig cinkosa David lánya, a felszínesnek tűnő, ám valójában igen szeretethiányos Fernanda (Sofía Castro), akit mélyen megsebzett édesanyja halála, és akit a manipulatív Gracielának sikerül Luciana ellen fordítania.

Lilian a múlt sérelmei miatt gyűlöli Lucianát és anyját, Martát, akinek annak idején viszonya volt Lilian néhai férjével, és akinek emiatt válogatott megaláztatásokat kell elszenvednie. Ráadásul az asszony mostani szeretője és cinkosa, Gutiérrez (Juan Vidal) rendőrtiszt érdeklődését is Marta kelti fel, annak ellenére, hogy a férfi nem is sejti, annak idején pont ő volt az, aki Marta férjét deportálta.

Lucianának választania kell: az őt mindig őszintén szerető Miguel szerelmét viszonozza, vagy pedig küzd azért, hogy feltörve David szívén a burkot és rosszakaróikkal szembemenve adjon egy esélyt a közös boldogságuknak.

13912718_1782069652039329_6578588001680530413_n

A főszerepben:
Irina Baeva – Luciana
Gabriel Soto – David

További szereplők:
Azela Robinson – Lilian – David anyósa, Lisa és Graciela anyja
Laura Carmine – Lisa – David felesége, Fernanda és Bobby anyja, a történet elején meghal
Kimberly Dos Ramos – Graciela – Lilian lánya, Lisa testvére, szerelmes Davidba
Cristian de la Campa – Juan – David ügyvéd barátja, valójában a földjeire fáj a foga, Graciela szeretője
Cynthia Klitbo – Marta – Luciana és León anyja
Alejandro Ávila – Marcos – Luciana és León apja, a történet elején meghal
Moisés Arizmendi – César – David jobbkeze és barátja
Verónica Jaspeado – Sonia – házvezetőnő, Lilian bizalmasa, szerelmes Davidba
Juan Vidal – Gutiérrez – Lilian cinkosa és szeretője, rendőr, szerelmes Martába
Raúl Coronado – Miguel – Luciana gyerekkori barátja, szerelmes belé
José Eduardo Derbez – León – Luciana öccse, Miguel és Tano barátja, szerelmes Caritóba
Sofía Castro – Fernanda – David és Lisa lánya, szerelmes Tanóba
Luciano Zacharski – Tano – a birtok munkása, Susan segítője Juan leleplezésében, Fernanda szerelmes belé
Mar Contreras – Susan – Luciana amerikai barátnője, borszakértő, szerelmes Tanóba
Yanet Sedano – Carito – munkás a birtokon, szerelmes Miguelbe, így Luciana ellenfele lesz
Gloria Aura – Perla – Juan titkárnője, Graciela és Juan cinkosa
Mario Loria – Ramón – Tano apja, szerelmes Martába
Emilio Beltrán – Bobby – Lisa és David fia

Entry filed under: Novella-ismertetők. Tags: .

“Despertar Contigo” + “Vino el Amor” – főcímek Kitekintő: Elfeledett szerelem – augusztus 30-tól a Dunán!

21 hozzászólás Add your own

  • 1. Gaskó  |  2016/08/10 - 10:16

    Köszönöm a cikket! 🙂
    Átlagos történetnek tűnik, de ha annak egyes elemeit jól adagolják, akkor érdekes sorozat kerekedhet ki belőle 🙂

    Válasz
  • 2. Ben Lacosta Navarro  |  2016/08/10 - 11:35

    Elég szomorú hogyha egy hatalmával visszaélő zsernyákra kezet emel valaki azt alaposan elintézik!

    Válasz
  • 3. suxel  |  2016/08/10 - 11:58

    A birtokon velük él Lisa anyja, Lilian (Azela Robinson) és húga, Graciela (Kimberly Dos Ramos) is, akik egyáltalán nem nézik jó szemmel Lisa házasságát: –> ezt annyiban igazítanám az első rész alapján, hogy Lilian nagyon is jó szemmel nézi. Lisát szereti, Gracielat nem túlzottan, sőt mondhatni “el is zavarta” Gracielat a birtokról, még a repülőjegyét is intéztette, hogy menjen vissza San Diegoba, és kövesse nővére példáját, fogjon végre egy jó partit, ha eddig nem volt képes rá, itt neki ne lábatlankodjon. Graciela meg pontosan azért utálja Lisát, mert Lilian előbbre helyezi, mint őt, mindig csak Lisa, állandóan csak Lisa. Roppant mód féltékeny rá.

    Válasz
    • 4. MarcoPolo  |  2016/08/10 - 12:12

      Köszi a javítást 😉

    • 5. Gabino  |  2016/08/10 - 15:26

      Akkor itt Azaela Robinson jót játszik? Nem úgy volt, h gonosz lesz?

    • 6. suxel  |  2016/08/10 - 15:51

      Áhhh, dehogy játszik jó karaktert Azela, csak éppen a jó lányát szereti jobban és nem a negatív karaktert, Gracielat, egyébként egy dög. Valószínűsítem, hogy még jobban szereti Lisát, amiért ilyen palit fogott magának, ő neki a tökéletes. Feltételezem fordított esetben Gracielat imádná, ha ment volna először férjhez egy vastag bukszához. Lilian ki nem állhatja Marthat, de Lisa kedvéért még képes tűrtőztetni is magát, pedig pont ő deportáltatta Lucianaékat. Tudta, hogy másnap az egész család be akar menni a faluba és odarendelte Guttierezt, de azzal nem számolt, hogy Leon megbetegszik és Martha otthon marad vele, így 4 légyből csak 2-t tudott lecsapni. Gondolom én, attól hogy Lisa belefullad a folyóba, ettől Lilian még jobban megvadul, és majd akkor Graciela most már jöhet, hogy csábítsa el akkor a sógorát, hogy a vagyon az ő kezükben maradhasson.

    • 7. suxel  |  2016/08/10 - 16:12

      Marco nekem lenne egy olyan kérdésem, hogy miért van a salida legvégén a Telemundo Internacional feltüntetve, és a logo előtt egy ilyen szöveg: Distribuida por Telemundo Internacional, (escrita por Julo Rojas Guttierez)?

    • 8. bence1996  |  2016/08/12 - 00:18

      Na, erre én is kíváncsi vagyok, hogy a végefőcímnél miért van feltűntetve a Telemundo Internacional logója…
      Kimberly Dos Ramos és Cristian De La Campa szereplése játszik ebben közre? Vagy esetleg a bevándorlós szál ötletét a Telemundo adta?
      Marco, te tudsz valamit ezzel kapcsolatban?

  • 9. Nikolett Varga  |  2016/08/10 - 20:09

    Nekem tetszik ez a történet. Azela Robinson még mindig a kedvenc Villanám, ha novelláról van szó. Az mag ahogyan szívatja Klitbot az zseniális. Gabriel Soto és Laura Carmine tökéletesek lennének, egy későbbi novella főszerepére. Nagyon vibrált közöttük a levegő.

    Válasz
    • 10. suxel  |  2016/08/10 - 20:57

      Megnéztem a második részt is, na most ha ezt meg a nyitóepizódot összevetjük: a kettő közül ez volt a lassú. De nem vészesen lassú, kevesebb volt benne a történés: Klitbo rendesen végpicsogta az egészet, illetve láthattuk Luciana és Marcos próbálkozásait Tijuanaban, illetve rájuk szállt El Coyote, aki friss prédát lát a tinilányban.
      Laura karaktere tetszik: nekem mind Lisa, mind Laurának alakítása, persze a szüntelem miamorozáson kívül. Nagyon megfogott az, hogy egy csettintésre hajlandó kiiktatni a negatív befolyásolókat az életéből. Az első részben Gracielat, de a másodikban már az anyját is: összekaptak azon Lisaval, hogy milyen csúnyán viselkedik Lilian a munkásokkal, migránsokkal, alacsonyabb társadalmi osztályból származókkal. Lilian bevágja, hogy elmegyek akkor én is ebből a házból, Lisa egy lépést sem tesz azért, hogy ebben meggátolja az anyját.
      Ezt az epizódot most csak 10/6-ra értékelném. 2 ész után úgy látom Messiást tényleg nem kell várni a sorozattól, de az elmúlt 1, 1,5 évben kapott blődségek között, üde színfolt.

    • 11. Gabino  |  2016/08/10 - 22:50

      Sztem ez jobb lesz, mint a Szeretned kell. Nem tudom, mennyi esély van rá, h megvegyék. Igazából én most nem vágyok új sorozatra. Elég most nekünk a Maria, meg majd ott lesz az Éld az életem, azt még nem is biztos h bevállaljuk, meg ugye a Láncra vert szerelmet ismétlik vasárnap de azt csak tv-ből nézzük 1-2 részt hetente…

    • 12. Milibindi  |  2016/08/11 - 13:26

      Hátha a producerek is felfigyelnek rájuk! ☺ Szerintem jól játszik Laura , megérdemelne , hogy kapjon főszerepet!

  • 13. Nikolett Varga  |  2016/08/11 - 14:24

    Suexel: Azért van ott, mert a Telemundo volt a forgalmazója az eredeti történetnek

    Válasz
    • 14. bence1996  |  2016/08/12 - 00:20

      Azt hiszem, meg is kaptam a választ a kérdésemre 😀 Köszi, Niki 🙂

  • 15. suxel  |  2016/08/12 - 17:42

    Akit érdekel: így tűnik el Lisa, azaz Laura Carmine a sorozatból. A haláláig vezető eseménysorokat felraktam dailyre:

    Válasz
    • 16. Gaskó  |  2016/08/12 - 18:08

      Nagyon bejövős. Remélem, eljut hozzánk is mihamarabb.

    • 17. Gaskó  |  2016/08/12 - 18:08

      Egyébként Kimberly Dos Ramos szerintem nagyon jól alakított az utolsó jelenetben

    • 18. suxel  |  2016/08/12 - 18:19

      Gaskó, pontosan így vélekedek én is Kimberlyről. Jó vásárt csinált vele Castro. Nekem mindenki játéka átjött, de Kimberly az, akit kiemelnék.

  • 19. Nikolett Varga  |  2016/08/12 - 18:32

    Nem is értem, eddig miért nem figyelt fel rá a Televisa

    Válasz
  • 20. suxel  |  2016/08/13 - 21:10

    Na most 5 rész után leírom az ÉN tapasztalataimat.

    A történet átlagos, jó kivitelezéssel remek lehetne, de úgy érzem, egy félkész történettel van dolgunk. Castro még várhatott volna akár egy félévet, nekem ez az egész így nyers, finomra kellett volna hangolni, amit elénk raktak, és ez legeslegjobban nekem az 5. részben domborodott ki.
    Mi is történt? Leírom spoilermentesen, amennyire csak lehet. Lisa halálának az okát belinkeltem, videón, aki megnézte az megnézte. Kihúzták a folyóból, sírtak egy sort felette vagy inkább kettőt, elkönyvelik, hogy meghalt, vájnak egy gödröt és nyugodj békében. Ez fájóan leegyszerűsített (akárcsak a kitoloncolás), és persze senki nem vesz észre semmit sem, ami akár ki is verhette volna a szereplők szemét, a halál okáról persze szó sem esik. És még csak nem is egy habos-babos rózsanovelláról van szó, az én szemem ezek a dolgok szúrják nagyon. Az ilyeneket kellett volna Castroéknak kiszűrni és orvosolni.
    Azt is mondták kint, hogy lassú: én ezt a 2-3. rész esetében vettem észre. Ott volt az emberkereskedős szál, nem értettem a jelentőségét az egésznek. Annyi, hogy miattuk utaznak tovább Mexikó belseje felé? Nekem ez kevés, miért nem sérült meg mondjuk Marcos, ami kihat a későbbi életéveire, és majd ennek a sokadik következménye lesz a halála, és nem annyi, hogy megbetegedett a szíve.
    Akik a szereplőket összeválogatták, és a stylistokat, jelmeztervezőket is érinteném kritikával. A korok nekem igazán bénán mutatnak. Csak Anos despues volt, nem mondták mennyi, de Sofia Castroból kiindulva, alsó hangon egy 10-es ugrás volt. A felnőttek szinte semmit se változtak, (Klitbonak megnőtt a haja), a gyermekek viszont kb egykorúra érettek. És még véletlenül sem arról van szó, hogy valakinek még fekete-fehér kijelzős telója van a gazdag családban, míg a másik már a legújabb okostelefonnal rohangál. Az ilyen még a legjobb történetekben is előfordulhat.
    A szereplők háromnegyede nagyon tetszik, de a fiatalság nagy része nem: Jose Eduardo Derbez, akit a három kismalac mesében biztos elsütnék, gondolom a cuki kategóriát képviselné, nálam nem, túl sok színészi kvalitást sem vélek benne felfedezni. Raul Coronado nem egy nagy eresztés. Lányoknál a két srác párja: Gloria Aura és Sofia Castro. Luciano Zacharskynak is a beszédstílusa, mozgása erőltetett, teljesen más, nem természetes, mint a Siempre Tuya Acapulcoban volt. Érdekelne mennyi ebbe a rendezői beleszólás. (Pár órával később pedig a venezuelai fórumon, pontosan ezt taglalták, mi történhetett Lucianoval, megerősítést nyert, hogy nem csak én leltem furának)
    Irina: gondolkoztam írjam vagy ne írjam: az utolsó két rész alapján úgy láttam, hogy elég “hideg” a csaj, nem bánnám, ha kicsit felengedne a későbbiekben, ki fogja Soto szívét megmelengetni, ha nem ő. Ezt a hidegséget már a hivatalos fotók is árasztották magukból, de még van jó pár rész, hogy változzon.
    És ha már Irina: pont tegnap olvastam, hogy ő és Soto, ketten a sorozatból súgógép nélkül dolgoznak. Nagy RESPEKT érte.
    Na most ezeknek a tényeknek a függvényében az első 5 rész nálam 10/6.

    (Úgy látszik túl sok a szabadidőm, hogy ennyire bő lére eresztve dumálok)

    Válasz
  • 21. suxel  |  2016/08/17 - 19:49

    Na akit érdekel, annak kivágtam Luciana első találkozását a birtokon élőkkel azaz Daviddal, Soniaval, Miguellel, Martha-Leonnal és Liliannal. Dailymotionre akartam feltölteni, de valamiért nem sikerült, mint az előző, csak a fájlformátum különbözik, ez avi az meg mp4 volt, de a videómegosztónak mindkettőt játszania kellene. De van mega is, úgyhogy akit érdekel az innen letöltheti, hogy röpke bepillantást nyerjen Irina Baeva Lucianajának a megformálásába.

    https://mega.nz/#!okJVxYrZ!2sJ4TXPa_Yikj8m9z5R8l7mswbi7oBnkkJiWccNcYRg

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum