Qué bonito amor | Televisa Hírblog

Posts tagged ‘Qué bonito amor’

Elhunyt Karla Álvarez

Tegnap holtan találták lakásában Karla Álvarezt, a negyvenegy éves színésznő halálhíréről testvére számolt be, ám halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az első hírek szívmegállásról számoltak be. Karla 1972-ben született, és kevesen tudják róla, hogy eredetileg táncosnőnek készült, el is végezte a Táncművészeti Főiskolát, majd beiratkozott a Televisa színészképzőjébe, ahol aztán 1992-ben mosolygott rá a szerencse, mikor is eljátszhatta Thalía kiállhatatlan húgát az 1992-es María Mercedes című sorozatban.

Az elkövetkező években a Televisa-sorozatok egyik meghatározó színésznőjévé vált. Első és egyetlen főszerepét az 1996-os Mi querida Isabelben Angelli Nesmától kapta, ám emlékezetünkbe valószínűleg sokkal inkább bajkeverő szerepeivel írta be magát, karakteres főgonoszai közül mi magyarok is nem egyet a szívünkbe zárhattunk: játszott A viperában, az Acapulco szépében, A betolakodóban, a Hajrá skacokban, A liliomlányban és a Candyben is. Utolsó szerepe a Qué bonito amorban volt.

Karla halálhírére mély gyászba borult a telenovella-társadalom, kollégái, barátai közül többen is twitteren fejezték ki mély fájdalmukat, köztük Alexis Ayala, akivel két évig házasok is voltak. Hatalmas veszteség, nyugodjék békében!

2013/11/16 at 08:58 18 hozzászólás

Évértékelés – 2012

Az év első posztjában a blog hagyományait folytatva ismét visszatekintünk az elmúlt tizenkét hónapra, és végigvesszük, minek örülhettünk vagy éppen mi miatt bosszankodhattunk a Televisa jóvoltából 2012-ben. Ahogy szoktam, most is részletesen leírom nektek a kendőzetlen véleményemet az egyes novellák történetéről, fogadtatásáról, nézettségéről, és megtippelem a megvásárlási esélyeket is, ti pedig a cikk végén szavazhattok arról, melyik még nem látott novellát fogadnátok el újévi ajándéknak a legszívesebben, valamint fény derül az elmúlt napok szavazásainak végeredményére is. Akit az érdekel, milyen értékelést kaptak tőlem az elmúlt hat év Televisa-novellái, itt kutakodjon: 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011.

Nekem pedig nem maradt más hátra, mint hogy megköszönjem az odaadó figyelmeteket, sajnos nem mindig szolgáltam rá, és sokszor a freeblog sem könnyítette meg a dolgomat (többek között ez az oka annak is, hogy a cikk nem tegnap került ki, ugyanis két napig nem lehetett új bejegyzést írni), de bízva abban, hogy a szerverek is úgy akarják, jövőre megpróbálom behozni magam, és energiáimhoz mérten a lehető legtöbbet foglalkozni az oldallal, mert megérdemlitek, hogy a szokott minőség megmaradjon. Boldog új évet tehát, teljesüljön be minden vágyatok 2013-ban és persze tartsatok továbbra is a Hírbloggal!

Igazából nem sok szégyellnivalója lett volna a Televisának, ha a maják jóslata beválik és az alábbi tíz novella lett volna az utolsó, amit valaha elkészítenek, a magát szemérmesen álomgyárnak tituláló telenovella-kombinát ugyanis rég zárt olyan stabil évet, mint most. Persze ez korántsem nevezhető a régi dicsőség visszanyerésének, inkább úgy fogalmaznék, hogy a fél lábukat már ki tudták rántani az utóbbi évek bűzös posványából, ehhez pedig az is kellett, hogy a biztonsági játék taktikát válasszák. Bevált sztorik bevált színészekkel, csak semmi újítás, abban úgyis bénák voltak mindig is, inkább jöhet a régi titkos recept toldozása-foldozása ezerrel, és azzal a gépies profizmussal, amit már jól begyakoroltak korábban, és amitől Televisa-novella egy Televisa-novella.

Az a nagy helyzet, hogy a Televisának egyetlen ordas nagy bukása sem volt idén, ami az utóbbi években eléggé áll-leejtős teljesítmény, talán 2005-ben történt utoljára olyasmi, hogy minden újonnan bemutatott novella legalább közepesen jó nézettséget szállított. Üröm az örömben, hogy pont az idei egyetlen eredeti novella, a Cachito de cielo lett a szépséghiba a sikersormintában, ami arra enged következtetni, hogy nézettségi szempontból a remake a nyerő, és sajnos ezt tekintve a jövőre nézve sem túl jók a kilátások, a fejesek kevés teljesen eredeti történetet engednek pályára, pedig bőven sorakoznak a zöld lámpára váró jelentkezők.

Ahhoz, hogy a nézettségi bukást el tudják kerülni, több tényező csillagközi együtállására is szükség volt, például hogy idén lehetőség nyílt tíz teljesen új novella bemutatására is (a korábbi évekre állandósult 8-cal szemben ez nagy előny, és akkor még a Canal5-n bemutatott Miss XV-t vagy az első webnovellát, a Te presento a Valentín-t vagy a koprodukciós Quién eres tú-t nem is számítottam), az idősáv-kifutások ugyanis pont lehetővé tették, hogy mind az öt slotban két vadiúj termék is bemutatkozhasson. A tíz új sorozat tíz producert, tíz szereposztást és tíz teljesen más szemléletmódot is magával hozott, de valahogy idén mindenkinek sikerült megemberelnie magát, és a sztárokat is sikerült úgy elosztani, hogy mindenhova jusson pár húzónév.

Apropó sztárok. Amíg a tavalyi év a lehetőségek éve volt sok kezdő színész számára, idén inkább a régi veteránokra kaptak újra rá a producerek, és konkrétan minden valamire való arcot a kamera elé rángattak Adela Noriegán és William Levyn kívül, aki elérhető volt (és mázli, hogy a legtöbbjük az volt). A közönség megkapta az éves betevő adagját a régi nagy kedvencekből (Colunga, Lucero, Yanez, Calderón, Évora, Salinas, Ruffo) és az újakból (Perroni, Díaz, Rulli, Boyer, Zepeda, Vega, Soto, Navarro, Ron) egyaránt. Televisás főhős-szűzességét következésképpen idén csak Cristian de la Fuente veszítette el, ha a Corona de lágrimas-os gyerekeket nem számítjuk, az pedig fontos mérföldkő volt a Televisának mindig is Achilles-sarkát jelentő generációváltás témakörében, hogy idén olyan nagy nevek, mint Fernando Colunga vagy Lucero is elhagyták a főműsoridőt, és korukhoz jobban illő karaktereket megformálva leszálltak a 20:00-s komikus sávba, a főműsoridőben pedig jelenleg is egy kétgenerációs novellában folyik a stafétabot elvtársias átadása, amely reményeim szerint egy hosszabb folyamat kezdete lesz, nem pedig elszigetelt eset.

Az a dicséretes felismerés, hogy elég volt a korábbi töketlenkedésekből (aminek bizonyos szempontból a 2011-es év és a Dos hogares voltak a mélypontjai), arra ösztökélte a producereket, hogy semmit se bízzanak a véletlenre, és ahogy később látni fogjuk, több producernél is észrevehetők voltak annak a halvány jelei, hogy tanultak korábbi hibáikból. A sztorik kiválasztásánál idén is inkább a déli országok leleményeire alapoztak, de akadt pár leporolt darab a saját archívumból is.

Ha valamilyen tendenciát kellene kiemelnem, rámutatnék, hogy idén különösen sok volt a férfi hősökre koncentráló sztori, a Por ella soy Eva, az Amor bravío, a Cachito de cielo, a Qué bonito amor, a Porque el amor manda, de még az Amores verdaderos is jóval kiemeltebben épít a férfi főhős jellemére, titkaira és érzelmeire, mint ahogyan a régi novellák tették. Nem tudom, hogy ez most így jött-e ki, vagy esetleg szándékos nyitásnak lehetünk tanúi a férfi közönség felé, mindenesetre 2012 ezeknek a Hamupipőke-királyfiaknak is a slágeréve lett. Összességében az első félévben úgy érzem, erősebb sorozatokat kaptunk, a második turnus egy fokkal érdektelenebbre sikerült a szememben, de biztos akadnak olyanok is, akiknek az ősszel érkezett el az idei kedvence.

Egy szó, mint száz, a Televisánál a fentiekben vázolt sikerek ellenére idén sem volt új a nap alatt, voltak ugyan szórványosan valóban kiemelkedő színészi vagy produceri teljesítmények, de nagy átlagban egy meglepetésektől és előrelépésektől mentes évet zárunk ma. Sokkal érdekesebb az, hogy ebből a viszonylag stabil állapotból, ahova most elérkeztünk, merre fog lépni a gyártó, mernek-e majd vadabb újításokat bevezetni, remélhetünk-e több eredetiséget, vagy – ami sajnos valószínűbb – a mexikói nép hagyja-e majd berendezkedni az producereket az alábbi és ehhez hasonló novellák színes-szagos, de bizonyos szempontból bántóan bútorozatlan remake-babaházában.

ABISMO DE PASIÓN (Bűnös vágyak)
Premier: 2012. január 23.
Finálé: 2012. szeptember 2.
Részek száma: 161
Idősáv: 21:15
Átlagnézettség: 26.0
Producer: Angelli Nesma Medina
Szereplők: Angelique Boyer, David Zepeda, Sabine Moussier, Alejandro Camacho
Történet: remake (eredeti: Cañaveral de pasiones – Televisa, 1996)

Angelli Nesmának nagy lehetőség hullt az ölébe, amikor kiderült, hogy mégsem 19:00-kor, hanem a főműsoridőben mutathatja meg, mit tudott kezdeni a klasszikus Cañaveral de pasiones-szel, pláne mikor fény derült a szuper szereposztásra, amit összeverbuvált, élén a főműsoridőben most bemutakozó ex-Teresával. A nagy modernizációnak beharangozott feldolgozás viszont sajnos kimerült abban, hogy a mai szemmel egyébként is kicsit nyögvenyelősen haladó sztorit kétszeresére nyújtották, és telepakolták a külső helyszíneket csilipaprikás ládákkal, máskülönben a karakterek sajnos továbbra is kilencvenesévek-beli módra gondolkoztak, ami nem sokat javított a történet hitelességén, bármennyire is az általam sokszor istenített Blanco-Pena párostól származik az eredeti. A kevés újítás abban állt, hogy duplaannyi félpucér jelenetet írtak a sztori kigyúrt férfi szereplőinek, valamint a szűziesnek távolról sem nevezhető Angelique Boyert is az abszolút nem karakterhű, földig dekoltált ruhákba bugyolálták. Az egyedüli pirospont Kenia karakteréért jár, ami nem csak Esmeralda Pimentelnek jelentett belépőt a jövő ígéretes villanái közé, hanem adott egy kis szabad kezet az íróknak is, amivel egész jól bántak, kár, hogy nem gondolták újra hasonló logikával az összes karaktert.

Fogadtatás: a Televisa tényleg becsülettel megtett mindent, hogy a sorozatra ráharapjanak a Dos hogarest is túlélt hardcore főműsoridő-nézők, még Sebastián Zuritát is kicserélték a jelenleg jóval rentábilisabb David Zepedára (akinek meggyőződésem szerint nem állt jól Damián szerepe, és durva visszalépés volt az előző főszerepéhez képest). Aztán a nép a papírfora szerint hamar kimondta az áment, és a sorozat nevével ellentétben (az abismo mélységet jelent), a sok-sok korábbi balfácánkodás után végre ismét visszaállította a 21:00-s sáv becsületét, már ami a nézettséget illeti. Hogy aztán a sorozat az időhúzások, a pluszban beiktatott gyilkosságok, a teljesen kifacsart Carmina-karakter és a megállíthatatlan pucérkodások ellenére kis híján önmaga paródiájává vált, az már a fejeseket nem nagyon izgatta, és szerencsére pont sikerült is befejezni időben, mielőtt tényleg a falnak megyünk a szereplők anakronisztikus naivitásától. Boyer és Zepeda rossz kémiája egyébként sokaknak feltűnt, de a nép mindezek ellenére be tudta fogadni Boyert a Teresa után a nagy naivák panteonjába, és Livia Britónak is meghozta később első főszerepét a szintén elég hitelesen előadott Paloma-figura. Alejandro Camacho, Blanca Guerra és Sabine Moussier rutinból jók voltak, de többeknél már rezgett a léc, sok már az ilyen sztorikban Francisco Gattornóból és Eugenia Cauduróból, Altair Jarabótól is látnék már valami mást, César Évora karakterismétlése pedig a nagybetűs gázság. Hálát adok viszont Ludwika Paleta tüneményes epizódszerepéért, a halhatatlanság titkát őrző Gabinót játszó Salvador Zerboniért és a már fentebb is körbenyalt Esmeralda Pimentelért.

Nézettség: a harmincas határ előtt ugyan mindig összeesett, de szép, magas ívű volt az Abismo pályája, az idei év legjobb átlagnézettségével és a legnézettebb epizóddal (a 32 pontos fináléval) is Angelli büszkélkedhet.

Megvásárlási esélyek: szinte biztosra mondanám az érkezését, ha már nem kaptuk volna meg a Sorozat+ jóvoltából, bár tény, hogy nagy adón a klasszikus sztori miatt nem működne.

Értékelés: 10/7 (a siker oka valószínűleg az, hogy Mexikó ki volt már éhezve egy kis klasszikus vidéki szarkavarásra a főműsoridőben, de Nesmának is észre kell vennie, hogy a XXI. században élünk, bízzunk benne, hogy nem száll el ettől a rég várt dicsőségtől)

UN REFUGIO PARA EL AMOR (Menekülés a szerelembe)
Premier: 2012. február 6.
Finálé: 2012. szeptember 23.
Részek száma: 165
Idősáv: 16:15
Átlagnézettség: 17.0
Producer: Ignacio Sada Madero
Szereplők: Zuria Vega, Gabriel Soto, Laura Flores, Jessica Coch
Történet: remake (eredeti: La zulianita – Venevisión, Venezuela, 1977)

Ignacio Sada öt év után merészkedett elő újra az odújából, hogy bedobja a közösbe azt az ötletet, hogy a délutáni sávban bizony a rózsanovella lenne a nyerő. Televisa papa kételkedik, hiszen láttunk már karón varjút, illetve tíz pont alatt vergődő Rafaelát. Ám Sadának úgy néz ki, kész terve van, és ez nem más, mint a koncentráció áthelyezése a körítésre, ami egy rózsanovellát valóban el tud adni. A lélegzetelállító tájak, a vidékről jött lány meséje, a számomra idegölő akcentus, meg a mesei fordulatok teremtettek egy olyan miliőt, amiben a kiváló kémiával rendelkező főhősök kényelmesen el tudtak lubickolni, ez a kettő pedig a nézőket is teljesen kielégítette.

Fogadtatás: olyannyira, hogy a Cuidado con el ángelt is meghaladó nézősereg fogadta szívébe Lucianát, annak ellenére, hogy ezt a történetet már többször lenyomták a torkukon, és még a karakterek olykor fájó következetlensége sem zavart senkit, mert a történetet jól mesélték el. Külön megköszönném Jessica Cochnak, hogy sikerült a főgonosz-sablont a modern, emancipált és sokszor még együttérzés is kiváltó Galával egyedivé rajzolnia, és Laura Flores is emlékezeteset alakított. Másrészt tartom azt a véleményt, hogy a főhősöket kihúzva a sztori alól az egész sorozat mellékszereplőkkel együtt úgy zuhanna össze, mint Roselena Dargay Andrásnál, de Gabriel Soto és különösen Zuria Vega elég erősnek bizonyultak, hogy megtartsák a rózsaszín kártyavárukat.

Nézettség: 17.0-os átlaggal az utóbbi öt év új idősávcsúcsa, rózsanovellától nem rossz, Sadától meg főleg.

Megvásárlási esélyek: ennek az érkezésére is mérget vettem volna, hiszen rég kínált a Televisa ilyen partiképes rózsanovellát, akár még egy kereskedelmi tévé délutánjait is ékesíthette volna, de elfér a Story-n is.

Értékelés: 10/7 (a levonás a sztori és néhány fordulat és karakter tagadhatatlan blődségéért jár, de összességében vállalható sorozat, meglepődnék, ha ennek a farvizein nem kapnánk jövőre is egy menetrendszerű Delia Fiallo-klónt)

POR ELLA SOY EVA (Érte lettem Eva)
Premier: 2012. február 20.
Finálé: 2012. október 7.
Részek száma: 166
Idősáv: 20:15
Átlagnézettség: 23.7
Producer: Rosy Ocampo
Szereplők: Jaime Camil, Lucero, Mariana Seoane, Marcelo Córdoba
Történet: remake (eredeti: En los tacones de Eva – RCN, Kolumbia, 2006)

Félő volt, hogy Rosy Ocampo, aki a La fuerza del destinóval sokunk szemében beverekedte magát az “érdemes figyelni rá” kategóriába, idén előrukkol egy La fea más bella-szintű agymenéssel, pláne, hogy ezt a hajót is Jaime Camil vezette, de szerencsére nem így lett. Kiválasztott egy olyan sztorit, ami tökéletesen klappolt a Televisa komikus sávjának elvárásaival, azaz legyen vicces, legyen tele jó karakterekkel, akik hosszú hónapokig ugyanolyanok maradnak nulla karakterfejlődéssel és lehessen bele sok vendégsztárt hívni. Rosy ráadásul mindezt úgy oldotta meg, hogy a történet nem lett se hosszabb, se rövidebb a kelleténél, nem esett a hosszabbítás megbocsáthatatlan bűnébe, azaz nem csömörlöttünk bele a folyton ismétlődő konfliktusokba, ráadásul Rosy az idei év legtökéletesebb castingját hozta össze, ezzel pedig a kevés olyan komikus mexikói sorozat egyikét hívta életre, amin magyar ember is képes lehet elmosolyodni.

Fogadtatás: a nép először ódzkodott a gondolattól, hogy a Lety és a Candy után harmadszorra is végig kell néznie, ahogy Jaime Camil végigripacskodik egy novellát, de – hála Benjamín Cann-nak – a színész Eva karakterével egy jelenséget teremtett, a nézők pedig fürtökben csüngtek a menthetetlenül cuki nővé vált férfi figuráján, olyannyira, hogy még azt is elfelejtették, hogy Camil játssza. Pozitívum volt továbbá, hogy Lucero bölcsen a háttérbe húzódott, és nem akarta dívaként uralni a sorozatot, de nagy átlagban is elmondható, hogy a színészek a legjobbat hozták ki magukból. Az pedig, hogy kolumbiai nézők aláírják, hogy ez a verzió még az ő eredetijüknél is jobban sikerült, jobb bármilyen pozitív kritikánál.

Nézettség: Eva szüretelte idén a legmagasabb premier-adatokat, de 23.7 pontos átlagnézettsége is bőven felülmúlta elődjeit, amivel az is bebizonyosodott, hogy egy jó nézettséghez bizony ebben a sávban sem árt, ha a sorozat is jó (ugye, ugye, Una familia con suerte?).

Megvásárlási esélyek: 50% (sajnos a komédiáktól joggal irtóznak a magyar novella-vásárlók, az azóta elhunyt Zone Romanticában lehetett volna bízni, így viszont marad a remény, hogy valamelyik kábeltévé bezsákolja jobb híján ezt a szerintem itthon is jól eladható sztorit)

Értékelés: 10/8 (nekem mindenképp pozitív csalódás volt mind Ocampo, mind Jaime Camil részéről, akinek meg is jósolom a jövő évi TvyNovelas-díjat az alakításáért, persze a sorozat koránt sem tökéletes, a cselekmény kibontakozhatott volna gyorsabban, de soha rosszabb komédiát)

AMOR BRAVÍO… CUANDO MANDA EL CORAZÓN (Féktelen szerelem… amikor a szív parancsol)
Premier: 2012. március 5.
Finálé: 2012. október 21. (vasárnap)
Részek száma: 166
Idősáv: 19:15
Átlagnézettség: 18.0
Producer: Carlos Moreno Laguillo
Szereplők: Silvia Navarro, Cristian de la Fuente, César Évora, Leticia Calderón
Történet: remake (eredeti: De pura sangre – Televisa, 1985)

Ocampo mellett a másik producer, akinek ötöst írnék be az indexébe az Önreflexió tárgyból, Carlos Moreno lenne, akinek sikerült rájönnie, hogy mit tolt el korábbi két novellájában, amitől az egyébként mindig zseniálisan induló sorozatai rendre összevisszaságba torkollnak. Az írónői most pontról pontra előre eltervezték, mikor milyen fordulatok következnek majd a sorozatban, ez pedig a feszesség szempontjából mindenképp jót tett, és sokkal kevésbé érződött az Amor bravíón a kényszeres hosszabbítás izzadságszaga, a karakterek pedig végig önmaguk tudtak maradni. A De pura sangre alapsztorijának összemosása egy saját eredetijükkel mindenképp értékelendő, és szerencsére morenósan adaptáltak, azaz nem szolgai másolat született, hanem benyomták az újratervezés-gombot, és mindenki új motivációt kapott, új, zseniális figurák születtek, a történet pedig kapott egy igazán ízléses bikatenyésztős csomagolást és egy jó adag, szívünknek mindenkor kedves kiszámíthatatlanságot.

Fogadtatás: bikák ide, váratlanabbnál váratlan fordulatok oda, a mehikánók csak nem éreztek rá az Amor bravío ízére, pedig lett volna mire. Sokak szerint az zavarta a romantikára szoktatott nézőket, hogy a gonoszok válogatott ármánykodásai vagy René Strickler családjának problémázásai sorra elnyomták a láv sztorit, ami így nem tudott kellően kibontakozni, pedig a két, partnerét elvesztett szerelmes egymásra találása igencsak újszerű és jól kifejthető szál lett volna. Ennek ellenére Silvia Navarro még mindig a szívem egyik csücske, ha életszerűségről van szó, mögötte pedig szorosan sorakozik Calderón, Évora, Bucio és a két friss kedvenc, Lisset és Flavio Medina.

Nézettség: noha az Amor bravío nem tudta megőrizni nagy elődjei, mint a La fuerza del destino vagy a La que no podía amar csodás számait, 18 pontos átlagnézettsége is korrektnek mondható, amit a vasárnapi finálé lehetőségének elnyerése is bizonyított, de tény, hogy Morenótól a cég jobbra számított volna, pláne egy ilyen szereposztás mellett.

Megvásárlási esélyek: 60% (a nagy nevek miatt többet is szórhatnék rá, de sajnos úgy néz ki, hogy a potenciális vásárló, jelesül a Story csoport most kicsit száműzte a telenovellákat a 4-es csatornájáról, de biztos vagyok benne, hogy ha újdonságot kapunk tőlük, az az Amor bravío lesz)

Értékelés: 10/8 (egy szinte minden szempontból tökéletes novelláról beszélünk, ami végig izgalomban tudta tartani a közönségét, ami egy telenovellánál nagy szó, a hiteles színészi játékról és csodás zenéről nem is beszélve, már csak egy kicsit kell csiszolnia a stílusán, és Carlos Moreno tényleg könnyen az új Ernesto Alonsóvá léphet elő)

CACHITO DE CIELO (Egy darabka mennyország)
Premier: 2012. június 11.
Finálé: 2012. november 9.
Részek száma: 110
Idősáv: 18:15
Átlagnézettség: 15.2
Producer: Roberto Gómez Fernández & Giselle González
Szereplők: Maite Perroni, Pedro Fernández, Jorge Poza, Cynthia Klitbo
Történet: eredeti (filmfeldolgozás)

Mikor a Los Roldán jogai a Televisához kerültek, jött velük Mario Schajris is, a történet írója, akivel két eredeti sztori megtelenovellásításáról kötött szerződést a gyártó, ebből az első a Cachito de cielo, amelynek kétes fogadtatása után nem esküdnék meg rá, hogy a második valaha elkészül. A bennfentesek szerint a novella az erőltetés égisze alatt született (azon túl, hogy ezt a sztorit meg kellett csinálni, állítólag Maite Perronit is a szerződése kötelezte, hogy leforgassa), ami soha nem tesz jót a minőségnek, és a sorozatot elnézve látszik is, hogy az alapötlet baromira nem illik a Para volver a amart is megalkotó Gómez Fernández-González duóhoz, sőt Giselle állítólag nem is akarta ezt a sztorit, és most utólag annyira megorrolt kollégájára, hogy a jövőben inkább a maga útján járna producerként. Lényeg a lényeg, a földi világba papként visszatérő halott focista sztorijában túl sok volt a misztikum, a vélt egyházgyalázás és a komolyan vehetetlen humor ahhoz, hogy a közönség gyomra bevegye. Nem csoda, hogy félúton a gyengülő nézettségre való tekintettel igyekeztek a humoros alapsztoriból egy valamelyest értékelhetőbb realista drámát kalapálni, de ekkor már édesmindegy volt.

Fogadtatás: azon túl, hogy a mezei néző nem értette, mit keres Mane de la Parra a jóval baltaképűbb Pedro Fernández bőrében, meg hogy mit eszik utóbbin Maite Perroni, az sem volt igazán világos, merre akarják vezetni a pár hét után eléggé önismétlővé váló alapkonfliktust. Persze adódott a megoldás, hogy koncentráljanak inkább a mellékszereplők problémáira, Cynthia Klitbo, Azela Robinson vagy Raquel Pankowsky szálainak is megvolt a maga bája, de a közönség láthatóan jobban értékelte volna, hogyha a főszál is izgisebb, de mivel Chava csúnya is volt, meg pap is (tehát tiltott terület), kábé semmi vonzerő nem maradt meg a központi párosban, ezáltal a sorozatban sem (ellentétben mondjuk egy Padre corajéval, ahol sokkal ügyesebben nyúltak egy hasonló témához az argentinok).

Nézettség: a közönség ellenszenvét a nézettség is megsínylette, a kezdeti nagy érdeklődés is hamar alábbhagyott, majd a végén ugyan ismét erőre kapott a sorozat, de ez is csak 15,2 pontos átlagnézettségre volt elég, amivel a sorozat körülbelül a nem túl szép emlékű Camaleones mellé tagozódik be az örökranglistán.

Megvásárlási esélyek: 25% (ha a Maite Perroni-rajongás itthon a másodvirágzását élhetné, annak a mezsgyéjén előkotorhatná valamelyik kábeltévé, de más okot nem nagyon látok rá, hogy ebből mi is kapjunk)

Értékelés: 10/5 (bármennyire is érződik az utolsó, drámaibb etapon a producerek keze nyoma, ez bizony nagyon gyenge eresztés, talán egy olyan évben, ahol hasonlóan harmatos lett volna a mezőny, ki tudott volna emelkedni, de idén ez nálam csak félmunkának számít)

AMORES VERDADEROS (Igaz szerelmek)
Premier: 2012. szeptember 3.
Finálé: –
Részek száma: –
Idősáv: 21:15
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Nicandro Díaz González
Szereplők: Erika Buenfil, Eduardo Yáñez, Eiza González, Sebastián Rulli
Történet: remake (eredeti: Amor en custodia – Telefe, Argentína, 2005)

Csak idő kérdése volt, hogy a Televisa a Destilando amor és az Una familia con suerte után lecsapjon az Azteca hajdani utolsó nagy sikersorozatának, az Amor en custodiának történetére, ami az utóbbi években bejárta az egész világot, akár az eladásokat, akár a folyamatosan születő remake-eket nézzük. Nicandro, aki továbbra is az egyetlen bukásmentes producer, pont az ilyen történeteket kedveli, ahol más dolga sincs, mint lepasszolni a forgatókönyveket Kary Fajernek, aki átírja benne a neveket, míg neki van ideje a telenovella-ipar krémjét összeszedni a megvalósításhoz, természetesen hónapokig húzódó idegbajt színlelve a főhősök személyét illetően. Ez a színjáték idén is teljes pompájában lezajlott, hiszen már hónapokkal korábban tudtuk, hogy Eduardo Yanezé lesz a főtestőr szerepe, de Erika Buenfil castingolásával még a Mejía-casingokon edződött rajongókat is sikerült meglepnie a készítőknek. Változás egyébként egyelőre nem sok tapasztalható a sztorin, maximum a böhöm lassúság, ami szintén Nicandro sajátja, és amit az eredeti novella szerzője, Marcela Citterio is kikért magának a twitteren, miszerint három részben mesélik el, mi történt fél nap alatt.

Fogadtatás: Citterio illegális közönségfogó szereken élhetett, amikor kitolta magából ezeket a karaktereket, mert megmagyarázhatatlan módon ez a sztori minden verzióban működik. Talán a karakterek sebezhetősége, a tökéletes ideálokról alkotott kép megszüntetése állhat a háttérben (a példás családanyákból szeretők lesznek, a HP kiskirálylány bulémiás, stb.), meg az, hogy Nicandro tényleg jó színészeket választott ki a kulcsszerepekre, igen, elhiszem Yaneznek, hogy proli harcművész, aki gerjed a főnökére, igen, elhiszem Eizának az aranykalitkát, Rullinak a szuperment, Susana Gonzáleznek a bántalmazott htb-t. Akikkel még barátkoznom kellene, az Erika Buenfil, aki bár aranyos Yanezzel, számomra még mindig túl hisztérikus, valamint Francisco Gattorno, aki az eleje óta ugyan sokat javult, de úgy nézem, még mindig nem érzett rá eléggé a karakterére. A fókuszcsoportok mellesleg a Kendrát játszó Marjorie de Sousát jelölték meg a mexikóiak kedvenc karakterének.

Nézettség: a novella jól sáfárkodik az Abismo által ráhagyott hellyel, és szép kövéren terpeszkedik a főműsoridőben, a harmincas adatok viszont valahogy itt sem akarnak összejönni. Kérdés, hogy a java hátravan-e még, és még számíthatunk emelkedésre, vagy már beállt a biztos bázis és innen csak lefelé vezet az út?

Megvásárlási esélyek: 50% (simán el tudnám képzelni, hogy valamelyik adó tévedésből megveszi, de vegyük hozzá, hogy az RTL csoport csúnyát zakózott anno az eredetivel, a Story-n pedig szintén láthattuk az argentin változatot, így értelme nem sok lenne ezt is bemutatni)

Értékelés: 10/7 (be kell vallanom, hogy ha pár évvel fiatalabb lennék, és itthon vetítené valamelyik tévé egy elérhető műsorsávban, biztos rendszeres követője lennék a sorozatnak, de ez inkább a karakterek, mint Nicandro érdeme, tőle azt várnám, hogy merjen újítani, mert őt a gárdája profibb dolgokra is képessé tenné)

CORONA DE LÁGRIMAS (Könnyek koronája)
Premier: 2012. szeptember 24.
Finálé: 2013. február 8.
Részek száma: 98
Idősáv: 16:15
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: José Alberto Castro
Szereplők: Victoria Ruffo, Alejandro Nones, José María Torre, Mane de la Parra
Történet: remake (eredeti: Corona de lágrimas – Televisa, 1965)

Szimpatikus lépés José Alberto Castrótól, hogy nem a babérjain ült a Teresa és a La que no podía amar megérdemelt sikere után, hanem ismét nekiállt dolgozni, és kerített egy olyan sztorit, amit valószínűleg a ma telenovella-rajongói csak hírből, vagy onnan sem ismertek. A szenvedő anyákról szóló történetek mindig kelendőek, ez régen is így volt és ma sincs másképp, a gond csak az, hogy erre ma már nem lehet egy teljes novellát építeni. Tény, hogy a Corona de lágrimasban jól ki van fejtve a központi konfliktus anya és fiai között, amin majd jól meg lehet hatódni amolyan délután-négy-órai-sávba-illően, ha kibékülnek, de én jobban sajnálom, hogy nem merték annyiban aktualizálni a történetet, mint ahogyan eredetileg is tervezték, és ahelyett, hogy Ruffóból könnyező Szűz Máriát csinálnak, lehetett volna belőle börtönviselt drogdíler is Weeds-módra, az még a mexikói jelent is jobban leképezné (még ha tény az is, hogy egy tévénéző nem biztos, hogy szívesen látná viszont az utcai bajokat a tévében, pláne délután 4-kor).

Fogadtatás: Victoria Ruffo kiválasztása erre a szerepre papírforma volt (ahogy egy külföldi oldalon írták, onnantól kezdve, hogy a könny szó bekerült a címbe, borítékolható volt a színésznő jelenléte), és rutinból jól meg is oldja a figurát, én viszont szívesen megnéztem volna valaki mást is Refugióként. A fiúknak sem sikerült eddig meglepnie, Alejandro Nones karakterét sokan hím-Teresaként írják le, ami mögött van is némi igazság, José María Torre viszont nekem túl sótlan, Mane de la Parra pedig zöldfülű, így még mindig Nones és Ruffo konfliktusa a sorozat legerősebb szála. Mellettük sajnos nincs olyan erős színészi jelenlét senki részéről sem, ami arra ösztönözne, hogy maradjak, még Adriana Louvier sem az igazi, így sajnos lehet bármennyire is profi a kivitelezés, nem tudtam ráharapni, és meggyőződésem, hogy ezzel sok mexikói is így van, akik giccsesnek, unalmasnak és semmilyennek írják le a sztorit.

Nézettség: ha az elődőt, azaz a Zuria-féle Refugiót vesszük alapul, a Corona de lágrimas jól muzsikál, és tartja a 15-16 pontokat, de ettől függetlenül sokkal jobb is lehetne (Castro már bizonyítottan fel tudja éleszteni a 18:00 és a 19:00-s sávokat is).

Megvásárlási esélyek: 20% (mivel eléggé elrejtőzik az aktuális novellák között is, kétlem, hogy pár hónap múlva sokan emlékeznének rá, ennélfogva itthon is csak kisebb csoda árán csúszhatna be)

Értékelés: 10/6 (hiába a majdnem ismeretlen sztori, ezt ízesebben is elő lehetne adni, hiányolom a jó színészeket és a váratlan fordulatokat. Tudom, hogy Castrónak nem volt célja blockbustert forgatni, de egy kicsit jobban is megerőltethetné magát.)

PORQUE EL AMOR MANDA (Mert a szerelem parancsol)
Premier: 2012. október 8.
Finálé: –
Részek száma: –
Idősáv: 20:15
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Juan Osorio Ortiz
Szereplők: Fernando Colunga, Blanca Soto, Erick Elías, Claudia Álvarez
Történet: remake (eredeti: El secretario – Caracol, Kolumbia, 2011)

Előre rettegtem, amikor kiderült, hogy Juan Osorio ismét megkaparintja a komikus sávot, hát még mikor az is hivatalossá vált, hogy Fernando Colungából tervez viccet csinálni. Őszintén szólva sosem hittem, hogy jól is elsülhet az, hogy az ő korában Fernandót lila kosztümbe bújtatják, hogy játsszon el egy egyedülálló apát, de működik, és valószínűleg azért, mert ezt Colunga is akarta. Osorio (és még inkább a fejesek) meggyőzőkéje elérte, hogy Fernando bevállaljon egy 20:00-s novellát, cserébe minden körülötte foroghat, de ugyanakkor teljesen más a színészi kihívás is. Colunga vette az adást, és nem kényszerből játssza el a balfék titkárt, hanem élvezetből, ezen pedig jelen esetben a sorozat sikere múlt.

Fogadtatás: és valóban, konkrétan Fernando viszi el a hátán a sorozatot, mert máskülönben igazából a Por ella soy Eva történetét kaptuk pepitában, irodai keverésestül, gyerekestül, munkatársba beleszeretésestül. Ha megkérdeznétek, nem tudnám felsorolni a karakterek neveit, vagy a gonoszok motivációit, megvan az ügyeletes csinibaba Blanca Soto képében is, a mutatók pedig szépen tartják magukat. Ha Colunga egy hangyafasznyival ripacsabb lenne, az egész libikóka átbillenhetne a szánalmas oldalra, így azonban Osorio mázlijára stabilnak tűnik az építmény, csak nehogy beleunjanak a nézők a főszereplőbe.

Nézettség: a sorozat szépen őrzi a Por ella soy Eva adatait, sőt néha az Amores verdaderost is megszorongatja, aminél jobbat Osorio nem is kívánhatna jelen pillanatban. Persze tény az is, hogy a sorozat önmagában már kevésbé állná meg a helyét, nem jósolok neki például világsikert, főszereplők ide vagy oda.

Megvásárlási esélyek: 70% (azért kap magas százalékot, mert a hazai csatornák hajlamosak a nevekre utazni, azt a sorozatot pedig, ahol Colunga egyszerre tartózkodik az Eva Luna főhősnőjével, ezen logika mentén vétek lenne kihagyni, mindettől függetlenül maximum kábelre tenném be, mert a humorral azért itt is nagy gondok vannak)

Értékelés: 10/6 (ahol a siker Colunga sikere, a hiányzó négy pont pedig a maradék szálak és színészek érdektelenségét rejti, és nagyon nem tetszik, ahogyan Juan Osorio pöffeszkedik az eredményein, bármennyire is látom, hogy sokkal több energiát belefeccölt ebbe a novellába, mint az előzőbe)

QUÉ BONITO AMOR (De szép szerelem!)
Premier: 2012. október 22.
Finálé: –
Részek száma: –
Idősáv: 19:15
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Salvador Mejía Alejandre
Szereplők: Danna García, Jorge Salinas, Pablo Montero, Malillany Marín
Történet: remake (eredeti: La hija del mariachi – RCN, Kolumbia, 2006)

Mejíáról mindig a viccbéli kiskakas jut eszembe, aki még akár halottnak is tetteti magát, csak hogy a fölötte keringő keselyűt is meghághassa – valahogy így született ez a sorozat is, amit még a remake-függő Nicandro is túl nagy falatnak talált, a túlbuzgó Mejía azonban nem akart novella nélkül maradni idénre, tehát bevállalta, hogy egy alapvetően Mexikóban remake-elhetetetlen sorozatot dolgoz fel. És miért? Mert nekiállt gondolkozni (Önreflexió kurzus), és rájött, hogy a Fuego en la sangre óta nem volt sikeres sorozata, ott pedig a mexikói klisék és egy kolumbiai sztori kettőse húzta ki a szarból. Megszületett tehát a régi mexikói filmeken élő nosztalgiafüggőkre és mariachi-rajongókra specializálódott Qué bonito amor, amelyből akár még ilyen előzményekkel is egy jó sorozat is kerekedhetett volna, ha nem Mejía apánk gyártja le, aki még mindig nem tanulta meg, hogy nem kell mindig mindent a néző arcába tolni.

Fogadtatás: mert oké, hogy a Fuego en la sangréban működött a mexikói hangulat, csakhogy ott az a körítés része volt, ami az önmagában is életképes sztorin túl cirógatta a nép hazafiságát. Itt viszont konkrétan az egész sorozat országimázsszerűen szól arról, hogy ki mennyire mexikói, a retinánkba égetve percenként minden klisét, amit ez a kérdéskör magával vonzhat a charróktól a girlandokon át a dalokig. Az öncélúság pedig mindig lelepleződik, és erre a nézők is rájöttek, pedig egy kicsivel ízlésesebben megoldva, inkább a sztorira, mintsem a dalolásra koncentrálva sokkal szerethetőbb lenne a sorozat. Mert a színészek is jók alapjáraton, de az egysíkú karaktereik akár egy Speedy González-epizódban is szerepelhetnének. Jorge Salinasért kár, akinek valószínűleg ez az utolsó teljes értékű főszerepe, nem ezt érdemelte volna a La que no podía amar után. És igen, a fránya életkorok. Hogy képzelik, hogy elhisszük, hogy a főhősök még tanulnak?

Nézettség: 16-17 pontjaival a Qué bonito amor még így is teljesen vállalható adatokat szállít, persze tény, hogy ez még mindig kevés lehet Mejíának.

Megvásárlási esélyek: 30% (ha nagyon bukik valaki az ilyen zsánersorozatokra, becsúszhat, de kevés esélyt látok rá, mert nemzetközi visszhangot nem nagyon vert)

Értékelés: 10/5 (amennyi pénzt rááldoztak, elsülhetett volna ez sokkal jobban is, pláne hogy Mejíának új idősávban és Abud nélkül lett volna esélye újratervezni magát, de ez sajna megint nem jött össze, még ha nem is süllyedt annyira a hányinger-kategóriába, mint máskor)

LA MUJER DEL VENDAVAL (A szél asszonya)
Premier: 2012. november 12.
Finálé: –
Részek száma: –
Idősáv: 18:15
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Martha Patricia López de Zatarain
Szereplők: Ariadne Díaz, José Ron, Chantal Andere, Javier Jattin
Történet: remake (eredeti: Un esposo para Estela – Venevisión, Venezuela, 2009)

Balszerencsésen indult Mapat idei sorozatának pályafutása, ugyanis nem csak hogy a forgatókönyveket dobta vissza átírásra többször is az illetékes fejes, maga az író, Gabriela Ortigoza is több napra nyom nélkül lelépett, hogy még nagyobb legyen a feszkó. Aztán csak elcsitult a szélvihar, és a ködből előbukkant az év egyik legváratlanabb meglepetése, a sok férfiközpontú történet után végre egy klasszikus szerelmi melodráma olyan főhősökkel, akik fiatalok, illenek is egymáshoz, és egy olyan stílusossággal, ami sokaknak elvette a kedvét a kritizálástól, és ehelyett menthetetlenül beszippantotta őket. A La mujer del vendaval erőssége egyértelműen abban rejlik, hogy az alapvetően nem túl karakteres venezuelai eredetiből sikerült egy könnyen emészthető, mégis romantikus és emellett mindenekelőtt hangulatos mexikói verziót faragni.

Fogadtatás: pont jókor érkezett a Vendaval gazdasszonya a mexikói képernyőkre, ugyanis épp hiánycikk volt a vidéki stílus, azt ezt kedvelők pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy most a 18:00-s sáv örökös olvasztótégelyében épp egy olyan novella került sorra, ami sokkal inkább klasszikus mint komikus. A nézők szimpatizálnak a karakterek többéségével, és úgy néz ki, Ariadne Díaznak is hajlandók elfelejteni a dundi Marianela szerepét a Llena de amorból, hiszen a színésznő most teljes szépségében tündökölhet, Florencia de Sarachóba pedig hivatalosan is szerelmes vagyok, de jó látni rajtuk kívül egy csomó elfeledett színészt ill. színésznőt is.

Nézettség: a novella rendkívül erősen kezdett, most pedig megállapodni látszik 15-16 pont körül, ami nem rossz, sőt. Persze még korai ítélkeznünk, de a karácsonyi szünet után fog igazán kiderülni, mennyire bírja a történet illetve a színészek a gyűrődést, viszont úgy néz ki, a Cachito de cielónál már most sokkal jobbak Mapat kilátásai.

Megvásárlási esélyek: 50% (bár a színészeket kevésbé ismerjük belőle, az ilyen történetek azok, amikre egy random módra választó beszerző általában lecsap, mert szép a kép, szépek a szereplők, pont olyan, mint ahogyan azt a klisék alapján elképzeljük)

Értékelés: 10/8 (büszke vagyok Mapatra, hogy a Ni contigo ni sin ti után létre tudott hozni egy ilyen kellemes kis sorozatot, aminek nyilván megvannak a maga hibái, de sok más sorozattal szemben nem akar több lenni annál, ami, ezt az őszinteséget pedig érezni lehet és értékelni kell)

És végül a 2012-es mérlegünk:

Új sorozatok 2012-ben: 10 (+1 – Miss XV)
Eredeti-remake arány: 1 : 10
Külföldi-hazai feldolgozások aránya: 6 : 4
Az év sikersorozata: Abismo de pasión
Az év bukása: Cachito de cielo
Az év meglepetése: Un refugio para el amor
Az év csalódása: Cachito de cielo
Az év leghosszabb sorozata: Por ella soy Eva / Amor bravío
Az év legrövidebb sorozata: Corona de lágrimas
Legnézettebb premier: Por ella soy Eva (28,6)
Legnézettebb finálé: Abismo de pasión (32,0)
Legjobb átlagnézettség: Abismo de pasión (26,0)
A legnézettebb televisás premier Magyarországon: Teresa

…a bulvár kedvelőinek:
2012 legfelkapottabb női sztárja: Angelique Boyer
2012 legfelkapottabb férfi sztárja: David Zepeda
Az év szakítása: Maite Perroni és Mane de la Parra
Az év legmeglepőbb szerelmespárja: Aracely Arámbula és Sebastián Rulli
Legjobb kémia a főhősök között: Un refugio para el amor

…és a ti szavazataitok alapján:
2012 kedvenc televisás premier-novellája: Teresa
2012 kedvenc nem-televisás premier-novellája: La casa de al lado
2012 kedvenc televisás főcímdala: Abismo de pasión
2012 kedvenc televisás főcímvideója: Abismo de pasión
2012 kedvenc televisás újonca: Abismo de pasión

Most pedig nem maradt más hátra, mint hogy ti nyilatkozzatok, melyik fenti novellát látnátok a legszívesebben a magyar képernyőkön?

Click Here for Poll Online Survey
Conjoint Analysis
| Polls
| Mobile Surveys

| Feedback Tab
View MicroPoll

2013/01/01 at 20:18 Hozzászólás

2012 legjobbjai – a kedvenc televisás újonc

Az év végi összegző szavazás utolsó állomásához érkeztünk: ma arról kell döntenetek, melyik idei vadonatúj televisás sorozat volt szerintetek a legjobb, melyik nyerte el legjobban a szimpátiátokat! Szerencsénkre idén jóval több közönségkedvenc novella született, mint mondjuk tavaly, és eleve nagyobb is a szórás, arról nem is beszélve, hogy több novellával már a magyar képernyőn is találkozhattunk, de azért kíváncsi vagyok, melyik sorozatnak a legnagyobb itthon a rajongótábora! Ma tehát azt értékeld, melyik novella tetszett a legjobban, a szilveszteri évértékelésben pedig arról szavazhattok majd, melyik, még itthon be nem mutatott sorozatot látnátok szívesen idehaza!

Click Here for Poll Online Survey
Conjoint Analysis
| Polls
| Mobile Surveys

| Feedback Tab
View MicroPoll

2012/12/28 at 09:12 Hozzászólás

“Qué Bonito Amor” – a hivatalos főcím

Korábban még nem került ki a blogra a Qué bonito amor főcíme, de most már azt is tudom, miért: egyszerűen annyira jellegtelen és rossz sajnos a videó, hogy még arra sem vettem a fáradságot, hogy ezt leírjam nektek. Mejía valamiért azt hiszi, hogy a csicsás fényeffektek, számítógépes félhold és az össze-vissza váltogatott promó- és sorozatjelenetek azt az összhatást fogják kelteni, hogy ez bizony egy szuperprodukció. Hát nagyon nem, sőt megkockáztatom, hogy a producer a kedves nejétől kérte kölcsön a főcímkészítő munkásait. Mennyivel jobb lett volna, ha ezt az amúgy hangulatos Vicente Fernández-dalt egy ritmusában is hozzá illő szép, lassú képsor kíséri – mondjuk a bár főbb alakjait felvonultatva, miközben itt-ott feltűnhetnek a szimbolikus motívumok mint pl. a hangszerek, a díszek vagy a viselet. De ez az üldözésesdi, a felgyorsított panorámaképek és társaik pont hogy nem azt sugallják nekem, amiről a sorozat szólni szeretne. Na és nektek?

Egyébként azok is nyilatkozhatnak, akik a kinti vetítéssel párhuzamosan követik a történetet: olyan a novella, ahogyan azt a főcím alapján elképzeljük? Netalán jobb, ne adj isten még annál is rosszabb?

2012/12/08 at 15:54 Hozzászólás

“Qué Bonito Amor” – hétfőn premier!

Íme egy kedvcsináló trailer a Qué bonito amorhoz, amely hétfőn váltja az Amor bravíót, Salvador Mejía pedig új íróval és új idősávban próbál szerencsét a Corazón salvaje és a Triunfo del amor – mondjuk úgy, hogy – nem teljesen elsöprő sikere után, és nem véletlen, hogy utolsó nagy dobása, a Fuego en la sangre elemei köszönnek vissza: mariachi-zene, mexikói hangulat és családi értékek nyakon öntve egy nagy adag giccsel. Bár a producer azt hiszi, hogy a sok movie makeres áttűnés és hangeffekt máris amerikaibbá teszi a trailerét, azért vegyük hozzá, hogy a költségvetés sokkal kisebb lesz, mint a korábbi főműsoridős novellái esetében, szóval kénytelen lesz bízni a valóban elég impozáns szereposztásában, a sztoriban és a mexikóiak nemzeti öntudatában. És valami azt súgja, hogy ha jó arányban keveri a melodrámát és az országimázs-elemeket, még be is jöhet neki.

Ti mit gondoltok a videó alapján? (És csak én hallom úgy, hogy Jorge Salinas végül mégiscsak hangdüblőrt kapott?)

2012/10/19 at 21:44 Hozzászólás

“Qué Bonito Amor” – újabb promók

Minden véget érhet egy szempillantás alatt:
– Bízzuk a rendőrségre!
– Tényleg be akarod sározni a legjobb barátunkat?
– Hogy tehette velünk ezt?
– A mi fiunk nem bűnös!
– Én nem csináltam semmit!
– Ne makacskodj! Rejtőzz el, amíg mi bebizonyítjuk az ártatlanságodat!

A mariachik hallgatnak…
– Mondd el neki az igazat!
– Nem fog nekem hinni! Talán sosem bocsátana meg.
– Szóval a legjobb barátod árult el?
– Igen, de ami a legjobban fáj, az az, hogy María azt hiszi, hogy bűnös vagyok.

– Hagyd őt békén, vagy nagyon megbánod!
– És ki tiltja meg nekem, hogy szeressem, te?!
– Santos az enyém!
– Engedj el! Coloso, mi ütött beléd? Én azt szeretem, akit én választok!
– Na ki bán meg mit?
– Azt majd meglátjuk.