Álmodozó riválisok: osztálytalálkozó

2016/01/26 at 22:16 23 hozzászólás

amigastop

Ha már a fél internet a Jóbarátok-reuniontól hangos, mi is felkaphatunk egy hasonló témát: bár a fenti képet tavaly májusban lőtték, most újra előkerült a telemundós La querida del Centauro premierje kapcsán. A fenti négy lányban ugyanis most már azon túl, hogy “hamvas főhősnőkorukat” közösen élték meg a Televisánál valamikor 1996 és 2006 között, valamint részesei voltak a fiataloknak szóló sorozatok aranykorának számító Soñadorasnak és/vagy Amigas y rivalesnek, az is közös, hogy mostanra mindannyian a Telemundo csapatát erősítik: jobbról haladva Aracely Arámbula hamarosan elkezdi a La doña fedőnéven futó, városiasított Doña Bárbara-feldolgozás forgatását, Adamari López a csatorna reggeli műsorát vezeti, Ludwika Paleta Humberto Zurita oldalán a fentebb említett aktuális narkónovella főhősnője, Angélica Vale pedig nagy favorit a Silvana sin lana munkacímű komédiasorozat főszerepére, amellyel a Telemundo a sok drog után ismét nyit a könnyedebb novellák felé.

Jellemző tendencia, hogy a főszerepekből kiöregedő színészek máshol keresnek lehetőségeket, a Telemundo pedig szorgalmasan szipolyozza el a Televisa elől a sztárokat, kérdés, hogy marad-e olyan erős, koherens színészgárdája a Televisának, akikre magabiztosan lehet szereposztásokat építeni. A mostani húznónevek már érezhetően a 2005 után főhősnőként bemutatkozó színésznők közül kerülnek ki: ennek a klánnak egyértelműen Angelique Boyer a vezérürüje, nem csak azért, mert az ő főszerepei voltak egyedül kivétel nélkül sikeresek, hanem mert ilyen-olyan módon minden pályatársával szerepelt már együtt (Maite Perronival és Michelle Renaud-val a Rebeldében, Ariadne Díazzal a Muchachitas como tú-ban, Zuria Vegával az Alma de hierróban, Ana Brendával a Teresában, Livia Britóval és Esmeralda Pimentellel pedig az Abismo de pasiónban)

divasactuales

Tény, és való, hogy minden generációnak megvannak a maga csillagai: nektek melyik “évjárat” adta a legtöbb kedvencet?

Entry filed under: Sztárhírek. Tags: , .

“Un Camino hacia el Destino” – a hivatalos poszterek Ne hagyj el! – február 15-től a Story5-ön!

23 hozzászólás Add your own

  • 1. Milibindi  |  2016/01/27 - 00:23

    Én nem tudom megmondani, régiek között és most is sok kedvencem van.
    A Televisa jobban “vigyázhatna” a legnépszerűbb színészeire szerintem.A helyükben nem hagynám, hogy más az ő sztérjaiból éljen meg. Aracelyt sajnálom, nagyon , hogy a Telemundohoz került, mert az ő stílusok nem jön be.

    Válasz
  • 2. Bogy  |  2016/01/27 - 00:46

    Én a régebbiek közül csak Arát kedvelem. Én a többieket csak a Szeretők és riválisokban láttam de nem győztek meg…sőt…kifejezetten irritált a játékuk. Persze lehet hogy 2001 óta sokat fejlődtek de sajnos nem volt szerencsém több novellájukhoz.
    Az újak közül nálam Angie a nagy favorit bár szerintem ez senkit sem lepett meg itt. 😛
    Maite: Korábban nem kedveltem a játékát azonban egy kedves barátnőmnek hála volt szerencsém belenézni a Licsi azon jeleneteibe ahol már megszépült és igazi dáma. Meg kell hogy mondjam nagyon tetszett benne. Remélem ezek után hanyagolni fogja a makacsmarcsákat és vele Natykát…ő több ennél és mellesleg már kiöregedett belőlük. 😛
    Zuria: Én különösebb képen nem vagyok tőle hanyatt esve…
    Ana Brenda: A Megkövült szívekben meg a Maricruzban örökösnőként tetszett a csaj de számomra nem kiemelkedő.
    Michelle: Huh na őt csak pár rész erejéig láttam a PyP-ben …igazából nem nagyon tudtam leszűrni még hogy mekkora tehetség.
    Ari és Esme: Róluk nagyon sok jót hallottam de sajnos egy novellájukat sem láttam. Még várom a nagy találkozásunkat. 😀
    Livi: Nem tartom annyira rossz színésznőnek de néha idegesít az ahogy a száját tartja és az ahogy közben artikulál.
    Szóval Angie és Ara. 😀 ❤

    Válasz
  • 3. Bogy  |  2016/01/27 - 01:58

    Itt egy kicsit frissebb kép AyR:
    Frenenemies 😀

    About last night #Natpe2016 @angelicavaleoriginal @adamarilopez

    A post shared by Ludwika Paleta (@ludwika_paleta) on

    Válasz
  • 4. Amiga  |  2016/01/27 - 10:41

    -A régi klánból egyértelműen Aracely Arambula.A Sonadoras óta követem mindeggyik sorozatát,a Vad szívet is miatta szenvedtem végig.Nekem legjobban a La patronában tetszett.Igaz a többieket is láttam 1-2 szerepben de annyira mély nyomot nem hagytak bennem.És bár róluk nem esett szó,de a régi nagyok közül szerettem még Adela Noriegát is és fénykorában Gaby Spanic is jó volt.

    És akkor lássuk az újakat:

    -Maite Perroni:Kisebb kedvenc.Tud,csak jobban meg kellene válogatnia a szerepeit.Jól indult,a Rebeldében az Árva angyalban és Az én bűnömben még tetszett.Az azt követő sorozatival viszont eléggé leadta.Viszont most a Lichita jó választás volt neki.Remélem ezután jobban megválogatja,hogy mit vállal el,és hanyagolja Lartilleuxot meg az férjét.

    -Ariadne Diaz:Őt annyira nem követem.

    -Zuria Vega:Számomra felejthető,semmi extra.

    -Angelique Boyer:A mostani generációból kétségtelenül ő a legsikeresebb.Olyan amilyen.De az eddigi sorozatai sikeresek voltak,amik azt bizonyírják,hogy igenis tud.Jól választ szerepeket is: nem bólint rá rögtön az első felkérésre (akkor valószínű ő is Mejiánál vagy Lartilleuxnál végezné),hanem kivárja a megfelelő szerepajánlatot, és tudja,hogy mit érdemes elvállalni.Az eddigi szerepei tetszettek,nálam még mindig a Teresa viszi a pálmát.Kíváncsi vagyok,hogy a Frente al mismo rostroval folytatódik-e a diadalmenete.

    -Ana Brenda Contreras: Valamiért nem jön be,nekem ő olyan rideg.

    -Livia Brito:Nem rossz,de nem elég átűtő.

    -Esmeralda Pimentel: Van jövője,de még ki kell forrnia magát.

    -Michelle Renaud:Ugyanaz,mint Esmeralda.

    Úgyhogy nálam Aracely Arambula és Angelique Boyer,meg talán még Maite Perroni.

    Válasz
  • 5. tibitoma  |  2016/01/27 - 14:50

    Még inkább öregnek érzem magam, váháháháhá!
    Nekem nincsen ilyen, mindegyik generációból van olyan, akit kedvelek, s van, akit nem. Ez általában első pillantásra össze is jön. Esmeralda Pimentelt például 5 perc alatt megszerettem, Maite meg akármit tehet le az asztalra, de csak “elviselni” tudom. A Paleta-lányokat bírom,, Michelle Renaud-on látni, hogy nem egy tucat-színésznő lesz, de mégsem tudom a szívembe zárni.

    Két González nevű nő viszont megtévesztett.
    Edithet nem kedveltem sose, de már a Salomé és a Nunca te Olvidaré idején tudtam, hogy gonoszként odalennék érte, ez később bejött. Susanánál viszont fordítva. Nem tartottam olyan túl nagy kedvencnek, ám lássatok csodát, a PyPben elvarázsolt, sőt az Entre el amor y el odiós jelenetei is tetszettek (mostanában vetettem ezekre egy pillantást).

    Válasz
  • 6. mandi28  |  2016/01/27 - 15:58

    nekem Aracely nagyon nagy kedvenc, a Vad szívet miatta kezdtem el, de érdekes hogy már nem miatta néztem végig 🙂 a szerelmes álmodozókon kívül minden sorozatát szerettem de leginkább a La Patrona ami mai napig is egyik liblingem, mellette még Blanca Sotó nagy kedvenc és igazán kár hogy mindketten a Telemundónal kötöttek ki 😦 a mostaniak közül kétség kívül Angie viszi a prímet ő miatta néztem már egészen a végéig a Vad szívet pedig eléggé szenvedős egy sorozat volt 😀 az Abismot is és a Lokélát is bírtam bár felesleges volt a végére már ilyen hosszúra nyújtani mindkettőt, nagyon megkedveltem Esmeralda kisasszonyt is Erik Eliassal jók voltak együtt bár ő mintapéldája annak hogy kell szarul választani szerepet mindegy csak tévébe legyek alapon…remélem a következőt jobban meggondolja majd, és kezdem nagyon megkedvelni Livia Britot is már az Abismoba is jó volt de a MIVAC-ba még jobb lett, és talán ő is kicsit megfontoltabban választ szerepet nem kapkodja el…a többiek elmennek kivéve Perronit és Renaudot mindkettőtől kiráz a hideg előbbi nekem színészileg is borzalmas a szájremegésétől kezdve az affektálásán át, mindent utálok benne, az utóbbinál meg el se jutottam hogy utáljam a színészetét mert még bele se nézek abba amibe ő van benne annyira nem szimpi csaj, eme kis gondolat morzsákért természetesen minden Perroni lelkületű embertől előre is elnézést kérek de ez ki kellett hogy jöjjön belőlem 😀 😉

    Válasz
  • 7. Zsupo  |  2016/01/27 - 18:04

    Zuria Vega: mindkét telenovellát amibe itthon láttam nem győzött meg ez azért is lehetett mert a két karakter nagyon hasonló volt( Luciana és Estrella) és a férfi főhős és ő közte sem érezte azt a nagy vibrálást. Livia Brito nagyon jól játszott a Fiorellába sokat fejlődőtt. Angelica Vale számomra olyan semmilyen se jó se rossz. Dominika Paletta igen sok oldalú színésznő nagyon jól hozza mindkét fajta karaktert( jó és gonosz). Michelle Vieth is a Televisánál kezdte de az alakításaival nem hagyott mély nyomott bennem jól játszik csak nekem hiányzik belőle valami. Altair Jarabo sajnos őt beskatulyázták a negatív szereplő közé ami nem igazán áll jól neki mert eddigi telenovelláiban amiben láttam sokat hisztizik remélem majd kap másmilyen karaktereket is.

    Válasz
    • 8. Bogy  |  2016/01/27 - 18:25

      Altair most a Pasion y Poderben egy angyalt játszik. 🙂 Nekem ő is a kedvencem benne…olyan bájos…sokkal jobban áll neki ez a fajta szerep mint a hisztis kavarógépek. 🙂

    • 9. bence1996  |  2016/01/27 - 18:37

      Ó, igen! Altair most nagy kedvenc a Pyp-ben nekem is. Meg úgy az egész sorozatot szeretem. A főcím még mindig zseniális!

    • 10. tibitoma  |  2016/01/27 - 19:12

      Victoria Camacho eléggé tapasztalatlan, de a külseje miatt eléggé jól passzol hozzá a hisztis, kavarógép rbnc, Altair olyan átlagos hozzá képest.

  • 11. Dan  |  2016/01/27 - 23:41

    Ebből a két generációból csak egy színésznőért vagyok oda az pedig Lety Calderón, aki bármit csinál, elvarázsol. Imádom. Nagy hatással van rám és nagyon tisztelem amiért tudott váltani időben, és inkább lubickol a genya szerepekben (meg a pozitívakban is), minthogy Spanic-hoz hasonlóan önmaga paródiájává váljon. Várok még tőle egy AV-kaliberű főszerepet.

    Az ifjú színész palánták… Hmm. Boyer mű, Contreras meg számomra jobban működik mellékszerepekben. Az agyon dícsért Pimentel tényleg tehetséges, a La usurpadora remake kettős főszerepét csak vele tudnám nézni. Michelle Renaud pedig antagonistaként hitelesebb ilyen fejjel.

    (Perronit szándékosan hagytam ki szerintem már nem tartozik a feltörekvő színésznők közé 33 évesen, túl van 6 főszerepen, nagyjából körvonalazódott hogy ő a főhősnői korszaka alatt nem igazán találta meg magát. Van még benne 3-4 év, remélem az utcsó főszerepeit a realistább sorozatokban láthatjuk.

    Válasz
  • 12. Gabino  |  2016/01/28 - 08:31

    Jaj, mindig ez a ki a tehetséges, ki nem…
    Mondd már meg nekem h Boyer mitől lenne mű???? Ana Brenda Contrerasszal mi a baj??? Na de az h Maite Perroni nem találta meg magát, na ezen kiakadtam…. Ezeket honnan szűritek le egyébként???? Még ha ő maga jelentette volna ki…

    Én speciel imádtam a Sonadorast és a Szeretők és riválisokat. A Sonadorasból Jackie és Emilia voltak a kedvenceim, meg Lucia miután megszépült. A szeretőkből talán Laura meg Jimena, de Nayeli is jól alakított mindkettőben, jól meg van hízva most nem azért… Mondjuk sovány sosem volt 🙂
    Az meg h ezek a színésznők sorra igazolnak át a Telemundohoz, Aztecához, annak meglehet az oka… A televisa ezeket a korábbi főhősöket ma már inkább mellékszerepekben alkalmazza…
    Pl. Angelica Valét szinte már csak énekelni hívják meg sorozatokba, Ludwika Paleta az Abismo de pasiónban kb. 5 részig mutatkozhatott, Michelle Viethetet a CCEA genyó Ana Juliája óta nem szerepeltették. Adamari Lopez pedig 2009 óta egy novellában sem tűnt fel, azért elég gáz, h sok színészt így mellőz a televisa…

    Válasz
    • 13. Dan  |  2016/01/28 - 11:00

      Drága Gabino, ha “kiakadsz” a véleményemen, kultúráltabb módon is megértem, hogy nem értesz azzal egyet.

    • 14. Bogy  |  2016/01/29 - 00:42

      Nem is csoda hogy Michelle-t nem szerepeltetik…ne haragudj de az egyik legrosszabb színésznő akit valaha láttam illetve nagyon balhés. Azért nem szerepelt pl a Szeretők és riválisok utolsó részében mert kidobták(bár szerintem ezzel a döntéssel a nézőknek ártottak a legtöbbet de mindegy). Állandóan balhézott mindenkivel…a stábbal meg a többi színésszel…főleg a szerelmét alakító Arath de la Torre-val voltak a vége fele nézeteltérései. De lehet csak az a CCEA-es gatyás szülés rémítette el tőle a producereket…megijedtek tőle mert annyira hitelesen nyomott…gondolták aki egy gyereket a textilen keresztül képes kinyomni az nem emberi lény. 😛 Ejjejj Misi kellett neked Natykával kezdened…

    • 15. Gábor  |  2016/01/29 - 02:39

      Nos kedves Gabino! Boyer kisasszonyban csak a melle mű. És nem is lenne vele semmi gond, ha nem akkora lenne lassan a melle, mint a buksija. Nincs semmi bajom az olyan lányokkal, akik megnagyobbíttatják a mellüket, mert kicsi és nagyobbat szeretnének, de van egy esztétikai határ, amit szerintem nem kéne túllépni. És aki ezt a határt túllépi, na az már szerintem is mű lesz kissé. Boyer kisasszony meg ugye nem csak egyszer nagyobbíttatta meg a melleit, hanem már többször cseréltek neki benne szilikont nagyobbra. De tudom, hogy Bogynak Angie a vesszőparipája és írta is már egyszer régebben, hogy attól, mert valaki megcsináltatja a kebleit még nem lesz műnő. Esztétikai határokon belül valóban nem.
      Michelle Viieth kisasszonyról meg csak annyit, hogy valóban elég balhés és azért rakták ki, mert összeveszett Larrosával, ha jól emlékszem ilyesmit írt régebben Marco.
      Bár Angelica Vale hanyagolását én is sajnálom, mert mint komikus szerintem igen jó.

    • 16. Csabika  |  2016/01/29 - 10:38

      Olyan jó ez a gatyás szülés dolog…
      Egy valaki kitalálta 100 másik meg folytatja ezt a butaságot, a minap vetítették le az utolsó részeket Lengyelországban ahol tisztán és egyértelműen látni hogy Ana Julia-t a szülés közben derékig mutatja a kamera..
      De egy pillanatra megcsillan a térde, látni ahogy a tűz rá világít, mielőtt a szülés elkezdődött volna Marichuy a menyasszonyi ruhájából tépett le egy darabot és azt tartotta a nyilás felé…
      Tehát a nadrág levolt húzva, ezt az is bizonyítsa hogy mikor Ana Julia meghalt mindvégig maradt derékig a kamera.

    • 17. Bogy  |  2016/01/29 - 15:07

      Kedves Csabika!
      Egymástól függetlenül jutottunk el a gatyás szülésig…
      és bárcsak egyszer ha csak egy pillanatra is az ész lángja is megcsillanna a kicsi agyadban Csabika.(És ezt most ettől a szüléses megnyilvánulásodtól függetlenül is mondom) Visszanéztem a kedvedért…ha jól megfigyeled miközben Ana Julia nyom a sarokban látszik hogy rajta van a nadrág de persze most lehet jönni azzal hogy csak combközépig húzta le elvileg Marcsa…oké…de ha már nem szedték le a gatyát róla ügyelhettek volna rá hogy ne látszódjon semmi a kamerában.(sőt van olyan pillanat amikor teljesen ráfeszül a térdére a nadrág ami csak akkor lehet ha semennyire nincs lehúzva) De azt sem értem hogy miért nem lehetett volna egy rövidnadrággal megoldani..akkor a térde csupasz lett volna és akkor a jó megfigyelők nem kötöttek volna ki a gatyás szülésnél…szóval akárhogy is nézem a nadrág rajta volt akár teljesen akár félig lehúzva! https://www.youtube.com/watch?v=0fwnTu1Btw8
      Gábor: Angie mint a vesszőparipám??? 😀 Ez jó volt…am nagyon kedvelem a csajt…igen. Jobban szeretem önmagáért(szóval a személyiségét) mint színésznőként. 🙂 Tényleg többször is megnagyobbíttatta a melleit régebben…szerintem is egy picit túlzásba vitte…de én csak azt akartam mondani hogy nálam nem ott kezdődik a műnő hogy a mellei picit nagyobbak mint ami esztétikailag normális lenne. Ezen kívül semmi mű nincs rajta…a hétköznapokban semmit nem kezd magával(no makeup és a haja is természetesen áll) a ruhái is egyszerűek…és a gondolkodása is távol áll a műtől. 🙂 Ezért sem tudom a mellei ellenére ebbe a kategóriába sorolni.

    • 18. Gabino  |  2016/02/01 - 11:11

      Tènyleg Bogi most h mondod eszembejutott h
      Michellevel voltak problèmâk még egy szexvideo is elökerült ahol Soberonnal vol. Akkor pontositok Laurakènt ès Luciakènt kedveltem … Aracelyről is jàrtak olyan hirek h elkèsett a forgatâsokrol meg h összeférhetetlen dehàt na emberek vagyunk vannak hibàink.
      Sztetek a Dona Barbara is mexikoi szèkhelyű lesz? Mit gondoltok?
      Christian Bach is kèptelen elszakadni Mexikotol ld. Vidas robadas, La patrona, La impostora

    • 19. Bogy  |  2016/02/01 - 13:24

      A szexvideóról nem tudtam. Igen Ara tényleg egy drámakirálynő és nem csak a forgatásokon gyakorolja eme tulajdonságát. 😀 De a rajongóival nagyon kedves az meg hogy nehéz természet a környezetében lévő emberek problémája…nekik kell elviselni. Én csípem a csajt, a Patronában meggyőzött és már várom a Dona Barbit nagyon!

  • 20. Gabino  |  2016/01/28 - 08:32

    Mondjuk érdekesség h Aracely a telemundo-argos által gyártott mexikói sorozatokban tűnik fel, nem az amerikaiban

    Válasz
    • 21. bence1996  |  2016/01/29 - 09:43

      Ez fura, én is gondolkodtam ezen. Miamiban is, és Mexikóban is forgat a Telemundo. Vannak színészek, akik gond nélkül átteszik a székhelyüket Mexikóból Miamiba és fordítva.

      Tudja valaki, hogy a színészeknek (a főszereplők) is van beleszólásuk a forgatási hely megválasztásába vagy ez kizárólag a gyártó döntése?

    • 22. Amiga  |  2016/01/29 - 11:21

      Csak egy példa: Annak idején eredetileg Thaliát szerették volna a Soy tu duena (Riválisok) főszerepére.De a forgatási helyszínt tekintve nem tudtak vele megeggyezni.Thalia ugyanis azt akarta,hogy Amerikában forgassák a sorozatot,a Televisa pedig Mexikóban akarta.Úgyhogy a kérdésedre válaszolva valószínűleg a gyártó döntése.Az meg hogy a színészeknek mennyi beszeszólásuk van a dolgokba,az a producer döntése: Többek között ez volt az oka annak,hogy nem Colunga lett a Lo imperdonable férfi főszereplője;változtatni akart a szerepén vagy a forgatókönyvön (valami ilyesmi volt),de Mejia nem engedett.De hogy egy másik példát is írjak Ivan Sachez viszont a legújabb készülő novellájában most állítólag szabad kezet kapott.

    • 23. bence1996  |  2016/01/29 - 13:15

      Thalía-ról nem is tudtam, hogy felkérték a szerepre. Egyébként érdekes módon, a kedvenc sorozata, amiben Gabriela Spanic játszik, az pont a Soy tu duena. Legalábbis ezt nyilatkozta 😀

      Köszi az infókat 🙂 Én pl. Aracely Arambula-t el nem tudnám képzelni, hogy Miamiban forgasson a Telemundo-val. Lehet nem a legjobb példa, de Laura Flores-t simán meg lehetett győzni, hiszen a Reina-t is Las Vegasban forgatták. Vagy Juan Soler, na ő a Marido en alquiler-t is Miamiban forgatta.

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum