2015 legjobbjai – újoncok és főcímek

2015/12/29 at 13:00 6 hozzászólás

lomejor2015televisa

Az egyszerűség kedvéért egy posztba kerül idén a kedvenc újonc és a kedvenc főcím/főcímdal kategória, ugyanis az idei televisás premierekről rengeteg szó esett már, úgy gondolom tehát, hogy arra az egyszerű kérdésre, hogy melyik újonc volt idénről a kedvencetek, mindenki tud még az évértékelés előtt egy “egygombnyomásos” véleményt formálni. A kommentárt inkább a dalok és főcímvideók érdemlik meg, így a cikk is javarészt az audiovizuális téma köré szerveződik majd, tartsatok velem a hajtás mögé!

Az idei siralmas dalfelhozatalról dühöngtem már pár sort korábban, nem ismétlem magamat: valamiért idén egy rezesbanda-lobbista felelt a producerek dalválasztásaiért, de azért becsúszott pár kellemesebb darab, ami pedig a főcímeket illeti, a vágók igyekeztek kreatívak lenni, több-kevesebb sikerrel.

QUE TE PERDONE DIOS

A dallal magával nem is lenne gond, ha legalább valamennyi köze lenne a történethez hangulatban, de így csak még rosszabb színben tünteti fel az amúgy is épp elég problémával küszködő produkciót. Az egészre csak rátett egy lapáttal, hogy Mexikóban a sorozat még igénytelenebb főcímet kapott, Angelli Nesma pedig egyszerűen nem bír leszállni az antagonista szó használatáról Altair Jarabo vonatkozásában.

AMORES CON TRAMPA

Joan Sebastián életének utolsó főcímdala még el is menne szódával, de sajnos Larrosa nem bírta megállni, hogy a Libre para amarte táncoló krokijai után most idétlen CGI-állatokkal pakolja körbe a hőseit, sajnos ezt így nem lehet komolyan venni.

LA VECINA

Valamiért van egy becsípődés a Televisában, hogy ha valami animációs, az már egyből humoros is, viszont azzal nem számolnak, hogy sokan, köztük én is pont, hogy futva menekülnek egy ilyen főcím elől, bármilyen profin bele is applikálták Pimenteléket a rajzolt háttérbe. A dal sem egy nagy eresztés, a sorozathoz illően se íze, se bűze.

LO IMPERDONABLE

Chayanne Tu respiración-ja már a Lo imperdonable előtt is telenovella után kiáltott, és bár kaphatott volna rosszabb sorozatot is idénről, tény, hogy a főhősök kémiája mellett ez a dal volt a sorozat egyik fő húzóereje. A főcímről már nem tudok ilyen elismerően nyilatkozni, a sok flashelő váltás megint csak Mejía megalomániáját juttatja eszembe, és szinte érzem, ahogy egy kis törpe Mejía-ül a vállamon és szurkál a vasvillájával: hé, néző, ne felejtsd el, hogy most ez egy szuperprodukció.

AMOR DE BARRIO

A közvélekedéssel ellentétben nekem bejött ez a szárogatós főcím, végre valami érdekes ötlet, pláne hogy a novella elég nagy hangsúlyt fektetett a régimódi mexikói miliő felelevenítésére, nagy kár, hogy ők is egy rezes dalhoz folyamodtak ennek érdekében.

A QUE NO ME DEJAS

Alejandro Sanz idén duplázott Carlos Moreno sorozatának két évadában, meg kell hogy mondjam, hogy mindkét dal csak sokadszori hallgatásra üt igazán, de a Sanz-dalok számomra mindig is nehezen emészthetőnek bizonyultak. A videók pedig a műfajhoz képest igényesek, látványnak kellemesek, de nem váltják meg a világot.

ANTES MUERTA QUE LICHITA

Rosy Ocampo hosszú hetekig váratta a nézőket ezzel a videóval, melyben valljuk be, semmi különleges nincs azon kívül, hogy Thalía énekli a dalt, aki a Rosalinda óta hermetikusan elzárta magát a telenovelláktól. Miután közhírré tétetett, hogy a Lichita minden lehetséges módon megváltja a műfajt, ennél többet vártam volna.

PASIÓN Y PODER

True detective-koppintás ide vagy oda, ez a főcím igenis jól sikerült, és meggyőződésem, hogy volt és lesz is pár olyan néző, akit ez rántott be, hogy kövesse a sorozatot, hiszen tökéletesen elhiteti azt, amit egyébként a novella sajnos nem: itt izgalmas, véres, életre-halálra szóló harc, családi dráma, modern és pörgős történetmesélés várható. És ne feledjük el, hogy a Televisa 15 év után újra hajlandó volt instrumentális főcímet alkalmazni.

SIMPLEMENTE MARÍA

Tartom, amit a premierkor is írtam: ez a főcím és főcímdal nem több annál, mint amilyen a sorozat is – középszerű, megkapó báj nélkül. Valószínűleg a két dolognak köze is van egymáshoz, még Cristian Castro sem tud felhúzni bármit.

És most jöhet a szavazás! Vigyázat, külön kell voksolni a videók és a dalok tekintetében! Hajrá!

Entry filed under: Szavazás, Videók, Zenetár.

2015 legjobbjai – a kedvenc nem televisás premier “Un Camino hacia el Destino” – két teaser

6 hozzászólás Add your own

  • 1. bence1996  |  2015/12/29 - 13:35

    Komolyan ennyi embernek bejött a Lo imperdonable? 😀 😀

    Válasz
  • 2. Csabika  |  2015/12/29 - 14:26

    Ezt most nem értem:

    “Az egészre csak rátett egy lapáttal, hogy Mexikóban a sorozat még igénytelenebb főcímet kapott” (QTPD)

    A főcím nem változott csak a betűtípus, nem ?

    Válasz
    • 3. Gabino  |  2015/12/29 - 14:44

      Az is a főcím része. Am. èn szeretem ezt a dalt.

  • 4. Bogy  |  2015/12/29 - 15:06

    Kedvenc sorozatról nem nyilatkoztok mivel vagy nem láttam vagy pedig nem jött be…az az mégis nyilatkozok: NINCS.
    A kedvenc videó kategóriában a szavazatomat egyértelműen a Pasión y Poder nyerte el…zseniális!
    Számomra is a Lo Imperdonable-ben két dolog értékelhető…: A kémia a két főhős között(de csak a kémia…a karakterek az agyamra mentek) illetve Chayanne dala. Bravo!
    Szerintem ez a dal jobb sorsa ítéltetett…az a sorozat egy vicc.

    Válasz
  • 5. suxel  |  2015/12/29 - 15:58

    Kedvenc sorozat: AQNMD kerdes nem fer hozza
    Kedvenc video: Castro focimeit meg zene nelkul is szeretem, igy odament a voks
    Kedvenc focimdal: egyedul a Chayenne dal tetszett meg elsore es mind mai napig kedvenc, azt hiszem az egy nap alatti 173 ismetles magaert beszel. (youtuberepeat)

    Válasz
  • 6. mandi28  |  2015/12/29 - 17:50

    😉 suxel én amúgy is imádom chayenne-t de ezt a számát napi szinten 20-szor nyomattam a kocsiba ,szóval örülök hogy nem csak nálam vannak kattanások 😀
    sorozatba sajnos idén egyet sem tudok mondani még olyan se volt hogy el megy szódával mert az sem volt a belenézegetés is kb három rész volt de semmi szóval én sorozat szempontból nagyon de nagyon várom a köv évet 😀

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum