Hírek – 2015. december 28.

2015/12/28 at 16:00 269 hozzászólás

sda

  • Sueño de amor (Juan Osorio): a Televisa új családi komédiájához nagy csinnadrattával jelentették be a főhősöket, akik nem mások, mint az Aztecától átigazolt (számunkra a Mint a filmekben c. sorozatból ismerős) Betty Monroe és a visszatérését már régóta hangoztató Cristián de la Fuente. Osorio úgy döntött, kockáztat, és azon túl, hogy a történet is egy egyedülálló anya és egy nős férfi szerelméről szól majd, úgy érezte, Bettyvel is érdemes tennie egy próbát (más kérdés, hogy a közönség zúgolódik a döntés miatt). Rajtuk kívül negatív szerepben a történetben lesz Sabine Moussier  és Julián Gil, a fiatal főhősöket pedig Renata Notni (Paloma) és a Televisa egyik friss argentin szerzeménye, Santiago Ramundo játsszák majd. Osorio a Mi corazón es tuyóból is átmenekítette a szereposztás egy részét, Monroe cukorbeteg fiát játssza majd például Polo Morín, de itt lesz Beatriz Morayra és Emilio Osorio, a producer fia is. Osorio ezenkívül a koreai kapcsolatait is beveti a produkcióban: a novellában három koreai színész is megjelenik majd.  A Sueño de amor február 22-én indul az Antes muerta que Lichita megüresedett helyén.
  • Frente al mismo rostro (Angelli Nesma): a legfontosabb hír az új főműsoridős sorozattal kapcsolatban az új címén kívül az, hogy már teljes Angelique Boyer udvartartása – Sebastián Rullin kívül David Zepeda és Pedro Moreno lesznek a főszereplő hármasikrek hódolói, akik közül egyedül Moreno nem szerepelt még Boyer párjaként egy sorozatban sem. Ugyanakkor Rulli előirányozta, hogy ez lesz az utolsó sorozat, amelyet párja mellett szeretne forgatni. Az elmúlt hetekben felmerült több megerősített név is a harmadik udvarló szerepére, ám később kiderült, hogy Carlos de la Mota csak mellékszereplő lesz a történetben, Javier Jattin pedig azért esett ki a pixisből, mert szerette volna a főcímben az első helyet megszerezni magának. Végleges szereposztás ugyan még mindig nincs, de nagy esély van rá, hogy a sorozatban a nagyobb nevek közül Patricia Manterola és Guy Ecker is visszatérjenek, valamint az is biztossá vált, hogy a hármasikrek nagybátyját, akibe a gonosz iker szerelmes, Ramiro Fumazoni, ex-aztecás színész alakítja majd. A novella forgatása január 4-én indul Veracruzban, a premierjére áprilisban lehet számítani, és hogy a cím helyes fordítását is leleplezzem: Ugyanazzal az arccal szemben.
  • Raíces de amor (Nicandro Díaz): Nesma után már tuti, hogy Díaz kap ismét lehetőséget a főműsoridőben, mégpedig az itthon is látható Titkok hídja című kosztümös spanyol sorozat remake-jével, melyet A szerelem gyökerei címen kívánnak feldolgozni Kary Fajerrel. Az írónő a hírek szerint teljesen bele van szerelmesedve a történetbe, és jelenlegi tervek szerint a maratoni hosszúságú sorozat első 200 részét fogja átírni egy százrészes történetté. A történet egy fiatal bába megpróbáltatásait meséli el, akitől elvették a gyermekét, és a keresése során beleszeret egy katonába. A főhősnő szerepére a favorit Ana Brenda Contreras, aki már belebegtette, hogy jövőre telenovellával térhet vissza, párját William Levy, Daniel Arenas vagy Gabriel Soto is alakíthatja, Francisca Montenegro karaktere pedig Daniela Castro, Rosa María Bianchi és Rebecca Jones közül kerülhet ki.
  • Las Dianas (Salvador Mejía): Mejía szokás szerint nem tud várni, amíg a főműsoridő felszabadul, és még jövőre képernyőre szeretne kerülni, ehhez pedig lecsapott a 19:00-s sávra, ahova Mapat Julieta-feldolgozása után készít egy új novellát, mégpedig a venezuelai Las dos Dianas (1992) és a Las Amazonas (1985) vegyítésével. Utóbbi sorozat képezi majd a történet alapját, amelynek rengeteg verziója közül talán a 2003-as Niña amada mía volt a legsikeresebb, ebben három lánytestvér küzd szigorú apjuk ellen, aki akaratlanul is gátat szab lányai boldogságának, az apát César Évora játssza majd, legidősebb lányát pedig minden valószínűség szerint Danna García. Ezt a képet tovább bővítik a Las dos Dianas történetével, amelyben egy anya küzd az ellen, hogy lánya beleszeressen ifjúkori szerelme fiába. A legvalószínűbb, hogy itt nemcserét kapunk, és a Niña amada mía férfi főhőse (az új sorozatban a hírek szerint Andrés Palacios) lép elő az anyát játszó Victoria Ruffo fiává, Ruffo pedig Évora fiatalkori szerelme lesz, és körbe is értünk. A  lényeg, hogy Mejía most éppen a Ruffo-Évora párosban, a Fuego en la sangréra hajazó három testvér történetében és a novella-nemesítésben látja a hőn áhított siker titkát, miközben a kezében van Carlos Romero La calumniája is, ám ő úgy gondolja, egy szimpla rózsanovellánál ő többre hivatott. Majd meglátjuk.
  • Un camino hacia el destino (Nathalie Lartilleux): Mejía neje viszont aztán nem riad vissza egy kis rózsaszíntől, január 25-étől meg is bizonyosodhatunk róla, hogy a 18:00-as sávban is annyira zabálják-e a vattacukrot, mint kettővel feljebb, a producernőn kívül Paulina Goto és Horacio Pancheri is bizonyíthat az új év első premierjében.
  • Pobre Pablo (Pedro Damián): a Fiorella producere is romkomban kíván utazni jövőre, a kolumbiai testőrös sorozat remake-je a legújabb állás szerint a komédiasávba kerül majd, férfi főhősnek pedig továbbra is Christián Chávezt vagy Alfonso Herrerát szánják. Női fronton Daniela Luján vagy Natasha Dupeyrón lehet a befutó, míg Aarón Díaz neve továbbra is forgalomban van a férfi főgonoszt illetően.
  • Madre sustituta (Giselle González): ha hinni lehet a pletykáknak, Giselle González újra szeretné keresztülvinni béranyás sorozattervét a Televisa szűrőjén, legutóbb, amikor majdnem sorozat lett belőle, Esmeralda Pimentel és José Ron lettek volna a főhősök, most azonban Adriana Louvierrel és Daniel Arenasszal képzelte el a történetet a producer, aki ismét a Yo no creo en los hombres írójával, Aída Guajardóval dolgozna, ám ezúttal egy eredeti sztoriban.
  • Yago, pasión y venganza (Carmen Armendáriz): bár még mindig nem derül ki sok minden Armendáriz új sorozatáról, elvileg ez egy eredeti történet lesz, sőt, Armendáriz annyira bízik férfi főhősében, Iván Sánchezben, hogy szabad kezet adott neki a forgatókönyv, a casting és nagyjából az egész munkafolyamat módosításaira vonatkozóan (ugyanez komoly konfliktusokat szült a színész és a stáb között a Lo imperdonable idejében). Idő közben főhősnőt is találtak Sánchez mellé, az aztecás Gabriela de la Garza személyében, rajta kívül Flavio Medina és Ximena Romo is a sorozatban lesz, amelyről itt nézegethettek forgatási képeket (a jelek szerint a börtönös tematika fontos kulcsmotívum lesz).
  • En la vida de Joan Sebastián (Carla Estrada): már forog Estrada bionovellája is, amelyben végül a címszereplőt a júliusban elhunyt énekes rá megszólalásig hasonlító fia, José Manuel Figueroa játssza majd, fiatalon pedig Julián Figueroa,  aki Maribel Guardiával való házasságából született. Magát Guardiát Livia Brito kelti életre. Livia elmondása szerint sokat köszönhet Maribelnek, akivel jó barátságot ápolnak, és aki sok részletet megosztott vele saját történetéről, beleérve a jó és rossz tapasztalatokat is. A sorozatot Taxco városában forgatják majd, az elkészült tizenhét rész pedig valószínűleg heti bontásban, vasárnaponként kerül majd képernyőre valamikor a jövő év elején. Nem csak Joan Sebastián életéből készül feldolgozás, hasonló “sorsra” számíthat Margarita,  “a cumbia istennője” fedőnevű énekesnő is, akinek többek között a Maricruz főcímdalát köszönhetjük.
  • Pasión y poder (José Alberto Castro): a borzalmas nézettség ellenére meghosszabbítják a Televisa idei szégyenfoltját jelentő főműsoridős sorozatot (november végén a mélypontot jelentő 14.3-at is elérték Colungáék), ami azt jelenti, hogy összesen 140 rész után köszön le a novella. Ennek ellenére azért érződik a fejesek haragja, azon túl, hogy többször is leteremtették Castrót a sorozat miatt, a költségvetését is megnyirbálták, így például egy tervezett Las Vegas-i kiruccanás már nem fér bele a forgatásba (pedig a stáb korábban már vett fel jeleneteket New Yorkban).
  • A Televisa vezetősége úgy döntött, hogy bizonytalan időre elnapolja a La usurpadora (Paula és Paulina) feldolgozásának előkészületeit és leállították a forgatókönyveken dolgozó Carlos Romerót is, ugyanis nem szeretnék, ha a szintén ikrekről szóló Frente al mismo rostro és ez az új feldolgozás kioltanák egymást. Bölcs döntés. És ha már Paula és Paulina, a legújabb állás szerint Gabriela Spanic továbbra is marad az Aztecánál, a gyártó annak ellenére, hogy anyagi gondokkal küszködik, további két évre szóló szerződést kötött Spanic-kal, egyes hírek szerint pedig már új sorozatuk is van a színésznő számára.
  • Végezetül egy jótanács: ma december 28-a van, ami spanyol nyelvterületen bolondok napjának számít (spanyolul Santos Inocentes), így ha ma különböző oldalakon meghökkentő novellás infókkal találkoztok, ne vegyétek őket készpénznek, sokan ilyenkor élik ki tréfálkozós hajlamaikat. (Ez persze a fenti hírekre nem vonatkozik 😉 )

Entry filed under: Hírösszefoglalók.

“El Hotel de los Secretos” – premier január 25-én! Szeretned kell! – január 4-től a tv2-n!

269 hozzászólás Add your own

  • 1. Csabika  |  2015/12/28 - 16:48

    Spanic de bolond már bocsánat, azok után amit tett vele az Azteca én a lábam sem tenném be többet.

    Huh ez a Nicandro Díaz féle Raíces de amor felkeltette az érdeklődésemet, egész jók a jelöltek is.
    Pár hete irtam is hogy fontolgatja Nicandro a Titkok Hídja feldolgozást, nem gondoltam volna hogy ennyire komolyan gondolja, viszont ha az teret kaphat a főműsoridőben akkor RGF GRAN HOTELJE miért nem ?

    +1

    Louvier nem lett confirmado Mejiahoz ?

    Válasz
    • 2. MarcoPolo  |  2015/12/28 - 16:58

      Louvier a középső testvérre esélyes, de tudtommal még nem biztos a szereplése.

    • 3. Csabika  |  2015/12/28 - 17:25

      Értem köszönöm.

  • 4. tibitoma  |  2015/12/28 - 18:16

    Az írónő a hírek szerint teljesen bele van szerelmesedve a történetbe, és jelenlegi tervek szerint a maratoni hosszúságú sorozat első 200 részét fogja átírni egy százrészes történetté.
    :D: 😀 😀 😀 😀 😀
    A Titkok hídja annyira gyorsan hömpölyög, hogy húh!

    A Yago, pasión y venganza eredeti? Hmmm… Eléggé gázos lenne egy viszonylag híres teleregény főhősnevét így újrahasznosítani.

    Válasz
    • 5. Csabika  |  2015/12/28 - 18:27

      Hát mondjuk mind az 1200. epizódját képtelenség lenne átírni szerintem, legalább is úgy hogy ne egy 500 epizódos novella keletkezzen. 🙂

  • 6. Janka  |  2015/12/28 - 18:34

    Lessz Rubi 2?Jose alberto Castro akkar csinalni egy masodik evadot?

    Válasz
    • 7. suxel  |  2015/12/28 - 18:37

      Hol olvasol te itt Rubi2-t? 😀 😀

    • 8. Bogy  |  2015/12/28 - 18:42

      Most te ugratsz minket vagy téged vicceltek meg így bolondok napján? 😀

    • 9. Bogy  |  2015/12/28 - 18:53

      Ha Rubi2 nem is lesz elhoztam neked egy kis ízelítőt, ugorva 2013 évet, a Rubi2015-ből azaz mennyit változtunk 11 év alatt. 😀 Mindenki vonja le a következtetéseket…én is megtettem…khmmm. 😀 😛

    • 10. Bogy  |  2015/12/28 - 19:06

      Nem az aminek tűnik!!! 😀

      RUBÍ 2!!! #Próximamente … @delamori @sebastianrulli @janmexico #AnaBertha

      A post shared by Jacky Bracamontes (@jackybrv) on

    • 11. Janka  |  2015/12/28 - 19:44

      Mar tobb helyen is olvasdtam volt de nemreg megjelent egy video ami a 2016 os ev telenovellait mutatja ami mind megegyezik es az ev vegire Rubi 2 mutatja Jose Alberto Castro producerrel es a regi szereplok plusz uj szereplokkel lessz leforgatva!!!

    • 12. Bogy  |  2015/12/28 - 19:55

      Inkább csak a fanok szeretnék. Azoknak a fanvideóknak mert szerintem azok ne higgy.
      Személy szerint képtelenségnek tartom már azért is mert Mori nem vállal telenovellát tudtommal.
      Én is láttam már korábbi években is rengeteg fanvideót december vége fele a kövi évvel kapcsolatban és nagy részük csak kitaláció volt illetve pontatlan. De légyszi linkelj már be egyet!

    • 13. Janka  |  2015/12/28 - 20:09

      Ez az: https://youtu.be/pklx0EamERc

    • 14. Bogy  |  2015/12/28 - 20:27

      Én nem tudok spanyolul de nem valami pletykáról beszél?…megerősített részleteket sem tudott mondani… Szerintem csak azért tette bele a vidibe mert szóbeszéd és anno a Rubi nagyot durrant és még most is sok rajongója van(pl. idén is nagyon jó nézettséggel futott az ismétlése Mexikóban)…bár igaz hogy nem Mori lenne a főszereplő és az nem lenne igazi Rubi se De aki tud spanyolul az is nézze már meg(a videó legvégén van).

    • 15. suxel  |  2015/12/28 - 20:28

      Ana Bertha Espinrol jut eszembe, hogy arra a nore kepernyoerzekeny lettem a QTPD ota. Eszmeletlen mennyire tuljatszotta abban a szerepet, pedig a LQNPA-ban a kedvenc szereplom volt.

    • 16. Bogy  |  2015/12/28 - 20:40

      😀 Én Ruffora vagyok képernyőérzékeny TÖBBEK között. Bár tőle még épp nem lesz collapsusom mint másoktól…de azokat a személyeket ügyesen elkerülöm.

    • 17. Csabika  |  2015/12/28 - 21:32

      QTPD-ban mindenki túl játszotta a szerepét, bár ez nem a színészek sara hanem az írók és a produceré, annyira le lettek butítva a karakterek benne hogy, Rebi Jonest akit (egyébként nagyon kedvelek) mégis annyira irritált a szerepe hogy visszasirtam Ruffot akit utálok. 🙂

  • 18. Janka  |  2015/12/28 - 19:52

    Szeretnék elinditani egy kérdést itt a komentelök köztt.A kérdésem az volna, hogy szerintettek a 2016 os ev felhozatalatol ismet sikeres tud lenni a Televisa?Melyik telenovellat varjatok a legjobban?És melyik telenovella tud majd igazi nagyott durani, ugy nézettsegileg mind szineszi alakitasilag, es melyik tud majd ujat mutatni ami majd beranyta a nezzoket a tv-ele?

    Válasz
    • 19. Bogy  |  2015/12/28 - 20:17

      Huh elég nehéz válaszolni mivel ez a nézettség elég kiszámíthatatlan lutri egy dolog….mint tapasztaljuk. Én személy szerint a Frente al mismo rostrot illetve az El hotel de los secretost várom. Szerintem minden megvan ahhoz hogy javítson az idei adatokon és szerintem fog is…az biztos hogy igen nagy érdeklődés övezi Nesma új novelláját(FAMR)…egyre több részlet derül ki és igen érdekesen hangzik…pl nagyon úgy néz ki hogy Sebastián villano is lesz egyben…ami szerintem merész és jó ötlet volt Nesmától mivel így nem egy ugyanolyan BoyerRulli párost kapunk mint a korábbiak. Illetve maga az újított sztori is érdekel.(pl. Angie igen sok időt tölt a cirkuszban…) A többi novellának a részleteivel nem vagyok tisztában…szóval én csak erről tudok nyilatkozni.
      Mejía Dianái nem érdekelnek akárki is játszik a sorozatban.
      A titkok hídjából láttam az első pár részt…kíváncsi lennék a telenovellás változatára.
      Crist csípem nagyon bár nem tudom Betty-vel mennyire fog működni a dolog. Hátha Osorionak sikerül megint összedobnia egy MCET kaliberű sikeres novellát. Kíváncsi vagyok a kis rizsaszeműekre benne. 😀
      Naty és Pedro novellái sem érdekelnek.
      Gizi sorozata érdekelne főleg ha tényleg a Yo no írójával dolgozna együtt újra azonban számomra a jelenlegi állás szerint egy hatalmas sebből vérzik a dolog…miért pont Arenas?
      Iván Yago-ja nem keltette fel az érdeklődésemet főleg hogy szabad kezet adtak neki…nem tudom mi fog kisülni ebből de ha egy LI-féle hülyeség akkor köszönöm de a válaszom NEM!
      RIP Joan Sebastian de a te életednél fontosabb a sajátom szóval inkább arra koncentrálok.

    • 20. Milibindi  |  2015/12/29 - 00:38

      Hát ha “történelem ismétli magát” Natali Lartilleux és Angeli Nesma várható sikeresenek, de ezt tényleg kiszámíthatatlan .

    • 21. bence1996  |  2015/12/29 - 09:39

      @Bogy: “RIP Joan Sebastian de a te életednél fontosabb a sajátom szóval inkább arra koncentrálok.” – Ezen kész vagyok 😀 😀

  • 22. Dan  |  2015/12/29 - 00:57

    Spanic tényleg képes az Aztecanal maradni azok után, hogy volt az a többször beígért, de soha meg nem valósult Homok titkai remake főszerepe, majd 2 évig semmi, aztán a tánc műsor, ahol elő adásban megalázták, nemrég még az épületből is kidobatták.
    Pár hónapja volt egy cikk itt a blogon az Azteca válságáról es Spanic távozásáról, hát érdekes hogy végül pont Edith Gonzalez lett az aki lelépett a süllyedő hajóról, az a nő okosan tud mindig váltani, ha mar éppen valahol mellozik, Gaby kérhetne tőle pár hasznos tanácsot.

    A most futó es jövőre készülő sorik közül egyik se izgat egyébként, talán annyiban Boyer Lazos de amorja, hogy tud-e Nesma újat mutatni es ujra fel támasztani az esti sávot.
    Komédiák nálam nem játszanak, az AmqL simán lehetett volna jobb sorozat is, ha Ocampo nem a Lfmb sikerére hajazott volna. Kar érte.

    Engem egyébként az izgat mostanság, hogy Camila Sodi sorsa mi lesz, anno ICT idején sokan le szólták, most kétségtelen hogy hiteles az Aqnmd-ban, nem gondoltam volna hogy egyszer meg az ő sorozata lesz a legnézettebb Mexikóban, pláne ugy hogy Colunga is képernyőn van 😛

    Válasz
    • 23. suxel  |  2015/12/29 - 01:05

      Edithet csak kolcsonadta az Azteca az Eva, La traileraig, utana visszater hozzajuk.

    • 24. Dan  |  2015/12/29 - 09:21

      Tudom, de en ugy értettem a váltást hogy ugye 2008ban is volt egy kiteroje a Telemundonal mikor a Televisa hanyagolta, most az Azteca mellőzi es megint ott kötött ki, es nem varja meg míg esetleg lehet egy új sorozata, ellenben Spanickal.

      Te egyébként anno nyomon követted az Aqnmdt, ha esetleg még nézed spoilereznél nekem, hogy mi történt Valentina haza térése óta? En is néztem csak be döglött a gépem es mar nem tudom nézni.:/

    • 25. Dan  |  2015/12/30 - 14:54

      Akkor ezek szerint nem…:D

    • 26. suxel  |  2015/12/30 - 19:00

      Bocs Dan, de megfeledkeztem errol a kommentrol. :/
      Ezt a sorozatot nekem egyszer ujra kell nezni, mert lattam az elso nyolc reszt, majd meseltek a 63ig, a 63, 68, 69 reszek megvoltak a kozteseket elmeseltek. 71-79 lattam, 80-100 elmeseltek 101-107 eddig megint lattam. 80-100 kozotti reszek le vannak szedve a gepemre, de most minden telenovellat felreloktem a Gran Hotel miatt. 107 ota nem voltam gepkozelben, Hogy letoltsem oket, par reszrol ugyan mar kaptam beszamolot. Par nap es vegzek a GHval, na utana atporgetem 107ig es gondolatjelezve az AQNMD focimes bejegyesben osszegzem oket. Az idei ev masodik fele nagyon nem ugy alakult, hogy kedvemre sorozatozhatnek.

  • 27. mandi28  |  2015/12/29 - 18:10

    jaj én nagyon várom a következő évet sorozat szempontból is mert idén katasztrófa amit alkottak olyan emberek akik nem kis pénzekkel játszanak egy egy novella elkészítésénél és még mennyit kapnak érte de ezek idén olyanok lettek hogy szerintem a Marika néni a zöldségesből is jobbat rak össze 😀 viszont az azért nem hagy nyugodni általába Marco jó érzékkel megírja a lehetséges főhős párost ezt észre vettem hogy kb 80 százalékban be is jön megint ahogy néztem olyan párosokat akarnak kihozni Ana Brenda mellé Daniel Arenes, William Levy??? Ivan Sanchez mellé fogalmamsincskicsoda???? Vagy Adriana Luvier mell Daniel Arenas??? tudom hogy nem lehet mindig minden sorozatban ugyanaz a 6 embert össze rakni de akkor is nem lehetne kicsit jobb lehetőségeken gondolkodni? Az hogy a néző kedveli a párost a legfőbb része a dolognak az emeli a nézettség legjavát de én itt akiket láttam lehetséges pároktól idegrázást kapok. Amúgy Nesma mért váltott címet hisz már valaki rakott ki az előző címhez logót is nem?

    Válasz
    • 28. Bogy  |  2015/12/29 - 18:28

      Megteheti hogy címet vált. Mellesleg szerintem jó döntés volt. Sokaknak nem tetszett az előző…és ebben én is több fantáziát látok már ha a sztorit is alapul vesszük. Jobb logót is lehet hozzá csinálni…az előző logóval nem volt semmi bajom de ha csak magára a sztorira meg a lehetséges kivitelezésre gondolok eléggé vértelen volt az a világoskék szín….meg úgy az egész. Színek terén nem világoskéket tudok elképzelni pl hanem inkább feketét és bordót.

    • 29. Milibindi  |  2015/12/29 - 21:22

      Mandi28
      Én pl örültem volna, ha a harmadik lovag Carlos de la Mota lett volna. Szegény most is csak mellékszereplő maradt , pedig jól játszik jól, is néz ki, megérdemelt volna egy lehetőséget, hogy bizonyítson. Talán utána kaphatott volna főszerepet is. Pedro Morenotól viszont nem vagyok hasra esve….

  • 30. Csabika  |  2015/12/29 - 21:34

    Bár nem kapcsolódik egyik témához sem, de ha már úgy is év vége van és évet értékelünk, akkor szerintetek hányszor ment 20 fölé a nézettségi mutató a 2015s felhozatal kapcsán?
    Volt 15-től több alkalom ?

    Válasz
    • 31. Gábor  |  2015/12/29 - 21:45

      Igen volt 15-től több alkalommal is 20 pont fölött, ugyanis még év elején, amikor a Hasta el fin del mundo ment, akkor annak még 20 fölött volt a nézettsége, sőt az Amores con trampa eleje is ment 20 fölé még, amíg a HEFDM véget nem ért, aztán megjött Mejía és a hajó elkezdett szépen lassan, de biztosan süllyedni, ami azóta is sajnos még mindig süllyedőben van.

  • 32. mandi28  |  2015/12/30 - 17:12

    Azért az tényleg gáz ha mi is arról beszélgetünk hogy mennyire nem voltak nézettek a sorozatok és ment-e egyáltalán 20 fölé a nézettség 😦 én a televisa helyébe jó mélyre hajtanám a fejem 🙂 Millibindi Marco egyszer írta egy kérdésemre hogy vannak alapvetően olyan színészek akik megragadnak egy poszton és valamiért nem akarják onnan fel vagy le emelni szerintem Carlos is ez a kategória én is sajnálom hogy Nesma nagyon biztosra ment Rullival és Zepedaval és nem mert másokkal kísérletezni Angie mellé 😦

    Válasz
    • 33. Milibindi  |  2015/12/30 - 19:17

      Pedig Daviddal még pocsék is a kémia közöttük. Sebastiannal meg tökéletes , szerintek kicsit érdekesen fognak így mutatni.

    • 34. Bogy  |  2015/12/30 - 20:19

      Itt biztosra mentek. A nézettség a romokban…Castro tényleg nagyon lenyomta…elvileg nem lett volna BoyerRulli újra de szerintem valamit muszáj volt bedobni és ők eddig sikeresek voltak és ezért a vezetőség is így döntött. Nesma emellett azért kockáztat is mert pl Sebast is kissé más szerepkörbe helyezte…meg érdekes lesz látni a két nagyágyút egy sorozatban. 🙂

    • 35. Csabika  |  2015/12/30 - 22:11

      Szerintem már dominál a nagyágyúk jelenléte egy novellában, érdekes megnézni hogy az A que no me dejas és a La Vecinaban is több a kevésbé ismert arc, és azok “jobban” érdeklik a Mexikóiakat, míg idén már a negyedik novella bukik meg úgy, hogy tele van ismert/közkedvelt színészekkel.
      Szvsz: ennek az lehet az oka hogy a jobb színészi képességekkel megáldott színészt bele kényszerítenek egy olyan karakter megformálására ami az adott színészt, úgymond lefokozza, mert némely karaktert amiket most alakít XY neves színész, már a karrierje kezdetén megformált, viszont időközben meg már lett egy bizonyos habitusa amit nem tud félre tenni, ennek következtében a szerepet túl játsza ( túl ripacskodja )

    • 36. Bogy  |  2015/12/30 - 23:02

      Most Colungáról beszélsz Csabika? Szerintem az ismert nevek jelenléte nem feltétlen kulcsa a biztos sikernek. A siker nagyon sok mindenen múlik… Sokan úgy látják hogy Nesma biztosra ment…de én egyre kezdem azt is látni hogy van ebben egy csavar és kockázat amellett hogy a megszokott protagonistáit szerepelteti…

    • 37. Csabika  |  2015/12/30 - 23:15

      Részben, de gondolok itt most a Lo Imperdonablera, a Lichitara, és a QTPD-ra is, én leginkább Zepit féltem ettől a produkciótól, szerintem Rulli elviszi a tekintetek többségét, és Zepeda bele kényszerül egy nem neki való szerepbe, ne legyen igazam csak ez a megérzésem.

    • 38. Bogy  |  2015/12/31 - 01:20

      Ki tudja…lehet hogy ezt a dolgot Nesma azzal is akarja kiküszöbölni hogy Sebas nem lesz egy szent.

    • 39. Csabika  |  2015/12/31 - 09:42

      Igen én is ebben bízom, bár a Rubiban is a vége felé elég erőszakos volt, és az is jól állt neki.. 😉
      Jó mondjuk Zepi negativ figuráját nem múlja felül, jobban tudtam volna örülni ha inkább ő lesz a főgonosz itt, véleményem szerint sokkal jobban megy neki a negativ szerep mint a pozitív.

    • 40. Bogy  |  2015/12/31 - 11:46

      Igazad van…szerintem is Zsepi negatív szerepben a legjobb. A Sortiban imádtam Brunoként!!!!!

  • 41. Marcsi  |  2015/12/30 - 18:32

    Hát nagyon remélem hogy az a kalácsképű Daniel Arenas nem lesz főhős Gizi sorozatában.

    Válasz
  • 42. Csabika  |  2015/12/31 - 12:34

    Juan Osorio új novellájának főcimdalát Shakira adja majd elő. 😛

    Válasz
    • 43. bence1996  |  2015/12/31 - 14:12

      Remélem ilyen Hips Don’t Lie stílusú lesz, és a főcímben Betty Monroe rázza rá 😛

  • 44. Milibindi  |  2016/01/01 - 00:45

    Boldog új évet kívánok 🙂

    Válasz
  • 45. mandi28  |  2016/01/01 - 01:46

    Shakira végre egy tényleg jó hír legalább ad egy színezetet az unalmas curazonos daloknak ( bocs chayenne 😉 ) Boldog új évet nektek óvatosan a pezsivel…

    Válasz
    • 46. bence1996  |  2016/01/01 - 03:32

      Én is Boldog Új Évet kívánok mindenkinek 🙂 Hajjajj, a pezsgő még hagyján, de a tàtratea még veszélyesebb 😀 😀

    • 47. Bogy  |  2016/01/01 - 10:58

      Bence minden tiszteletem hogy neked lemegy a tátratea. 😀 Nekem elég volt anno egy pici korty de egyből vissza is köszönt. 😛
      Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasónak. Tartsátok meg idén is azon jó szokásotokat hogy látogatjátok ezt az oldalt. 🙂

  • 48. Gábor  |  2016/01/01 - 02:10

    Én is szeretnék sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánni mindenkinek!

    Válasz
  • 49. suxel  |  2016/01/01 - 11:03

    Boldog Új Evet Kivanok mindenkinek. 🙂

    Válasz
  • 50. Dan  |  2016/01/01 - 11:17

    Ritkán vagyok itt, de boldogságban és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

    (Magamnak meg hogy hadd láthassam már magyar szinkronnal a YncelH-t es az Aqnmd-t.:)))

    Válasz
    • 51. bence1996  |  2016/01/01 - 12:47

      Szerintem mindkettőt fogjuk, csak idő kérdése 🙂

  • 52. mandi28  |  2016/01/02 - 01:14

    A YNCELH én is meg nézném már hunul is 🙂 amúgy meg nem is értem Gizell debütálása tök jól sikerült akkor mért nem jön már a következő sorozatával? Igen tudom hogy készül de a fejeseket nem értem megint hogy mért is nem forgatja már a következőt, hisz jó volt, újított is, lehet most ez kéne a népnek?

    Válasz
    • 53. suxel  |  2016/01/02 - 08:56

      Hosszu a sor es vannak olyan tulekedok is mint Mejia papa. 😦 A kepet tovabb arnyalja, hogy az eredeti tortenetet nem merik befelé vallalni. (Vagy Maputa is ideje koran erkezett)

    • 54. bence1996  |  2016/01/02 - 09:14

      Hát ezt én sem értem, hogy Mapat miért jött korábban, mint Giselle. De valahogy meg is értem, ebből is látszik, hogy ő nem kapkod. A Yo no creo után pedig pláne megértem, mert elég magasra tette a mércét 🙂

      Szeretnék már én is látni egy évértékelést 😉

    • 55. suxel  |  2016/01/02 - 11:23

      Mapatnak kiadtak, hogy gyere, jossz es kesz. Koltseghatekony, tul sok kockazatot nem hordoz magaban, 19es savban az utobbi ket évben o volt az aki a legkevesbe rossz eredmenyt szolgaltatta, most ugyanezt meg akarjak ismetelni. Nagyon jol hozott a La sombra az első 30 resze alatt, bezzeg az utolso 60 resz melyrepules volt. Most meghuzzak 80 résznél a hatart, es akkor igy ha lejtmenetet is vesz a sorozat mondjuk a 30 resz korul, a bukas ki is kuszobolheto vele. Bar ebben a 80 reszben hadd ketelkedjek kedvemre, mert láttam en mar karon varjut a Televisanal.
      Plane amennyiben kivezetik a negyes savot es a producerek csak gyulemlenek( Gizi, Carmen), en szerintem, hogy ne kelljen akar valakinek majdnem ket evet is varnia, en ilyen rovidebb sorozatokat keszittetnek, megcsak nem is 120 resszel, nagyon max 100al. Es akkor RGFeknek sem kellene kiszorulni kisebb csatornara.

    • 56. Csabika  |  2016/01/02 - 14:53

      Nos azért még Márciusban is egész szépen muzsikált a La Sombra, tehát kis túlzással de mondhatjuk hogy a sorozat közepéig jól hozott.

  • 57. Lynda  |  2016/01/02 - 11:34

    Hol van már az Évértékelés? December 31-re be lett ígérve,már január 2. vn,de még mindig semmi………

    Válasz
    • 58. Bogy  |  2016/01/02 - 13:02

      december 31: Egy jó buli előkészítése sok időt vesz igénybe.
      január 1 és az az utáni lábadozási időszak hossza egyenesen arányos buli nagyszerűségével. Én azt mondom ne zaklassuk szegény Marcot. Biztos jó volt a buli. 😀
      Ami késik nem múlik…mellesleg bármi közbejöhetett neki…

    • 59. bence1996  |  2016/01/02 - 13:35

      Én is erre gondolok 😛

  • 60. Amiga  |  2016/01/05 - 13:39

    Elkezdődtek a Frente al mismo rostro forgatásai!
    https://pbs.twimg.com/media/CX5tVjVW8AEjhfH.jpg:large

    Válasz
    • 61. Bogy  |  2016/01/05 - 14:33

      Tényleg megkezdődtek de ez a kép még december elején készült. Nem értem hogy a különböző oldalak miért terjesztik ezt a képet úgy mintha a forgatásokon készült volna. A forgatásokról ez az egyetlen kép..azaz olyan ami a forgatáson készült.

      Empezando el año con todooo!!! #FrenteAlMismoRostro @alfredogatica @hugansther @alanslim @mcarthur79 !!!!!!

      A post shared by Sachi (@sachitamashiro) on

  • 62. Milibindi  |  2016/01/05 - 14:35

    A Veronica aranyának január 22-én vége, kíváncsi vagyok mi jön helyett!

    Válasz
    • 63. Gábor  |  2016/01/05 - 16:35

      A Veronica aranya helyett szerintem vagy az A que no me dejas, vagy a Yo no creo en los hombres lesz. Rosszabb esetben semmi, mindenesetre legkésőbb egy hét múlva kiderül.

    • 64. suxel  |  2016/01/05 - 17:07

      Hat szerintem a focsatornakat messze elkerulik az ertelmes sorozatok, vagy azok amelyek a kozepszerutol egy kicsivel is jobbak (szamomra).

    • 65. Amiga  |  2016/01/05 - 17:25

      Az AQNMD-t és a YNCENLH-t én inkább a Story5-ön tudnám elképzelni.Én inkább egy Telemundós novellának örülnék,mivel a Reina óta nem volt Telemundós sorozat a TV2-őn

    • 66. Csabika  |  2016/01/05 - 17:41

      Én simán Mari-ra tippelek, de talán még a La Vecina sem kizárt.
      Értelmes sorozatot nem nagyon vesznek, és ha mégis az megbukik, ez a PyP is rizikós mert annyira idegen ez a műfaj itthon, hogy max csak egy kis rétegnek szól.

  • 67. Csabika  |  2016/01/05 - 21:37

    Valaki segítsen már, az írják a venezuelai fórumon (network54) hogy Pedro Damian követi Sadat a 16:00-sávban, de most nem arról volt szó hogy ez a sáv megszűnik ?
    Ugyanitt szintén hogy Larossa követheti Osoriot a 20:00-sávban.

    Válasz
  • 68. Amiga  |  2016/01/07 - 21:39

    Úgy néz ki,hogy David Zepeda fogja énekelni a FAMR főcímdalát

    Válasz
    • 69. Bogy  |  2016/01/07 - 21:51

      Én úgy tudtam hogy Laura Pausini…legalábbis pár hete még ezt mondták.

    • 70. Bogy  |  2016/01/07 - 23:50

      Most olvastam hogy valószínűleg csak betétdalt fog énekelni de nem a főcímdalt.

  • 71. Csabika  |  2016/01/08 - 17:30

    Angelique Boyernek megtiltotta a Televisa hogy mutatkozzon a hivatalos promo kezdetéig.
    (Én arra tippelek hogy új megjelenése lesz)

    Válasz
    • 72. Bogy  |  2016/01/08 - 17:46

      Csabika, tán átoperálják mi? Majd a forgatásokra is egy jól zárható bőröndbe csomagolják és biztos ami biztos a csomagtartóban fuvarozzák majd oda vissza és ha nincs forgatás is szobafogságra ítélik majd szegényt…vagy nem tudom itt mit értettél mutatkozás alatt…
      Szerintem itt annyiról van szó hogy nem jelenhetnek meg képek a megjelenéseiről a promóig…esetleg a hajával kezdhettek valamit(szerintünk vagy sötétebb vörös lett vagy fekete…de az se biztos hogy mindegyik ikernek egy színű haja lesz…esetleg paróka?)…de ha átfestették sapival megoldható…de ha te is erre gondoltál Csabika akkor elnézést kérek.
      Ez a kép tegnap jelent meg Angieről: https://twitter.com/AlMismoRostro/status/685221420226363392

    • 73. Bogy  |  2016/01/08 - 17:57

      Sebastián Rulli egyik kinézete plusz információk az alábbi videóban.(várjátok végig a reklámot) 😉 Köszönjük Sebastián.

      +David neve Ramiro lesz.

    • 74. Csabika  |  2016/01/08 - 18:09

      Nem tudom miben mutatkozik meg a változás, én is a frizurára tippelek ( más nem nagyon van, max egy szemüveg talán )
      És igen, ha ez azzal jár hogy tescos szatyoral a fején kell járkálnia, akkor vállalni kell ezt is Boyernek.

      Bogy
      Egy kérdés: Gondolod hogy egy lesifotóst érdekelné hogy szabad e vagy nem szabad megjelentetni egy képet ? ( nem hiszem )
      Bármenyire is nevetséges, de addig Boyernak nem szabad mutatkozni ha csak nem akarja hogy idő előtt lelőjék a “poént”

    • 75. Bogy  |  2016/01/08 - 18:18

      De Csabika…gondolom a szerep külsőt csak a stúdióban veszi fel…ami ruhát, sminket és hajat jelent nem teljes plasztikát…mondom hogy annyit tudnak vele csinálni ami civilben is látszik szerintem hogy átfestik a haját…az meg mint ahogy leírtam sapival megoldható…

    • 76. Amiga  |  2016/01/08 - 19:10

      Nem hinném,hogy annyira drasztikusan megváltoztatnák Boyer külsejét a sorozat miatt,hogy ennyire titkolózni keljen.Maximum a frizurája változhat,de a haja mindeggyik sorozatában más volt (Teresa-fekete,ADP-barna,LQLVMR-szőke).Bár az tény,hogy nagy a titkolózás a sorozat körül.Kezdve attól,hogy az utolsó pillantig Rullin kívül egyik férfi főszereplő sem volt biztos.A színészek és Nesma sem nagyon nyilatkoztak/nyilatkoznak a sorozatról.Most pedig: a héten ugye megkezdődtek a forgatások,de nem osztanak meg infókat,képeket sehol.Eddig egy képet osztottak meg,de azon is a stábtagok vannak.(Igaz a múltkot belinkeltem egy képet,de Bogy azt írta,hogy az nem most készült).

    • 77. Bogy  |  2016/01/08 - 19:27

      Amiga. Igen az a kép nem mostani volt. 🙂
      Tegnap jelent meg az a kép melyet az egyik előbbi hozzászólásomban is linkeltem…persze nagy bánatunkra csak a kis képernyő alapján tippelgethetünk hogy milyen lesz Angie haja az egyik ikerként(a ruha meg minden alapján szerintünk a csábító gonosz)…->sötét és egyenes.
      Nagy a titkolózás az biztos. 😀 Idén Angie hol vörös volt hol pedig barnásabb árnyalatra váltott…kíváncsi vagyok hogy megtartják e legalább valamelyik ikernek a jelenlegi vöröses árnyalatú haját…csak most akkor felvetült az a kérdés hogy azon a képen amit linkeltem is fekete e a haja vagy csak rosszak a fényviszonyok vagy lesz e parókája valamelyik ikerként…vagy póthaja(szerintem ez lesz mert most ilyen rövid vállig érő haja van póthaj nélkül).

    • 78. Bogy  |  2016/01/08 - 23:40

      Csabika…segítenél? Mert én nem találom azt a fránya tescos szatyrot…!!!/mellesleg az a szatyor nem sokat takart volna…/ *pár perces kép* / Éljen még vörös!!! 😀

      Dos de mis personas favoritas de visita por los foros! @angeliqueboyer @sachitamashiro . Las quiero!!!

      A post shared by Ferdinando Valencia (@ferdinandoval) on

  • 79. mandi28  |  2016/01/08 - 23:25

    Elnézve a videót a végén, ez a csaj akár milyen hajjal tök szépen néz ki ( hogy utálom érte)… viszont nem értem ezt a fene nagy titkolózást nem mindegy hogy hogyan látjuk mert hát lehet pont sablonosan a szőke lesz a jó a barna a vak csaj és tuti sötét hajjal meg gonosz dög a végén a színészi játék hozza a nézettséget, de az tuti Rulli lenyalt haja és üzletember külseje gonoszkodósan fest erre nagyon kíváncsi vagyok hogy fogja megoldani bár én még mindig Zepiből csináltam volna gonoszt mert az nagyon megy neki és Angi gonosz énjével nagyon jók lettek volna együtt viszont most akkor nem értem hogy lesznek a párok a storyban ki kivel fog kavarni és összejönni? És vajon Nesma meghúzza a váratlant a végére és az eredeti végjátékot bele teszi, mert valaki azt írta hogy a Lazosban a végén a gonosz kinyírta az egyik jót és a helyére került….

    Válasz
    • 80. suxel  |  2016/01/08 - 23:57

      Hat mi már ezt is kigondoltuk. Van egy tippunk:
      Tudjuk, hogy Rullinak lesz ketfele szerepe. Egy az amnezia elott, Egy utana. Először kinezete alapjan gazdag, memoriatorlest kovetoen szegeny valoszinuleg. Mi van, ha az emlekezetvesztesig lesz csak gonosz, utana mas ember valik belole.
      Ramirorol azaz Zsepirol azt tudjuk, hogy sokat szenvedett, majd a szerelem megvaltoztatja es folyamatosan formalodik a karaktere a tortenet soran. Egesz pofasan festene, ha Rulli atallna a sorozat masodik felere a jok oldalara, míg Zepeda atsodrodna a rosszra. Pedro Moreno meg elevickelne az oldalvizen a fogyatekossaggal elo tesoval.

      Tetszene?

      Mi csak otletelgettunk, s van egy ilyen verzionk 😀

    • 81. Bogy  |  2016/01/09 - 00:04

      Mandi nem is biztos hogy ennek is az lesz a vége mint anno az eredetinek mivel elvileg ez egy “laza remake”. A végkifejlettel úgy is csak az utolsó rész megnézése után leszel tisztában. 🙂 De igen az eredetinek elvileg úgy lett vége ahogy írtad is.
      Suxel..én beajánlanám magunkat írónak de minimum ötletgazdának a Televisához. 😉

    • 82. Bogy  |  2016/01/09 - 00:18

      Suxel: Igen mert Ramiro beleszeret a gonosz Boyerba és ezért lesz ő gonosz a végén…Rulli meg megkapja a normális Boyert…Pedro meg a selejtest…igazából szerintem elég lett volna ha két iker van mert Pedrot én elfelejtem mindig hogy létezik…
      Én azt javaslom suxel írjunk Nesmának. 😀
      Az alábbiak csak ötletelgetések voltak…senki ne higgye el…még. 😛

  • 83. Csabika  |  2016/01/09 - 11:25

    Nem lesz évértekelés ??

    Válasz
    • 84. suxel  |  2016/01/09 - 11:46

      Hat Cabika, nalam a hetvege 48 orabol all es nemcsak majdnem 12bol. A haromnegyede nalam meg hatra van 😉 Tudod, a turelem “rozsat” terem, jelen esetben ertekelest, de semmi esetre sem Tesco zacsit Boyer fejen. Vagy ezt nem így gondolod?

    • 85. Amiga  |  2016/01/09 - 19:17

      Még soha nem maradt el az Évértékelés.Máskor is volt már olyan,hogy csúszott pár napot,de mindig megvolt.Írta Marco,hogy most sem fog elmaradni.Türelem Csabika 🙂

    • 86. Csabika  |  2016/01/09 - 19:39

      Igen, bízom benne hogy holnapra elkészül, csak abban reménykedtem hogy ma reggel már elérherő lesz.

  • 87. mandi28  |  2016/01/09 - 16:29

    Bogy szerintem is menjetek Suxellel írónak még lehet többre is vinnétek mint azok akik ott vannak 😀 viszont az eleje tényleg jó Rullival meg az emlékezet kieséssel 🙂 és lehet hogy valami hasonlót is tervez Nesma meg nézni mennyire kelendő gonosznak Rulli és aszerint alakítja majd ha nem jön be a nézőknek mint Colunga akkor pik-pak csinál belőle jót ami biztos a három Angiből egy tuti jut neki 😉 de azért az kemény dió hogy Anginek most három csajt kell különböző stilussal eljátszania és még tetézik is hogy az egyik nyomi benne 😀 csórikám ha ezt jól megcsinálja nagyobb kedvenc lesz mint Colunga az biztos, de Nesma is berágja magát a fő műsoridőbe még ennél is jobban 🙂

    Válasz
    • 88. mandi28  |  2016/01/09 - 16:34

      amúgy Suxel az is találgatás vagy az már tuti biztos hogy Rullinak emlékezet kieséses két féle szerepe lesz meg hogy Zepi sokat szenvedett lesz benne? ha igen ezt hol írták és még miket találtatok? minden lehullott kis infó morzsa érdekel a sorozattal kapcsolatban 😀

    • 89. suxel  |  2016/01/09 - 16:57

      Mind a ket info videointerjukban szerepelt, a szereplők szajabol hangzott el

      A Zepedara vonatkozoak frissek, 2 napja tettek kozze a Televisa oldalan irasban is, es azt ki tudom neked masolni.

      “Que es un personaje que ha sufrido algunas circunstancias y situaciones muy difíciles pero cuando está frente a su amada se le olvida todo, es un personaje que constantemente está en evolución”.

      Rulli mar akkor elmondta az emlekezetvesztest, amikor meg csak o volt megerősített. Ezt most hadd ne keressem vissza, talan Bogy! 😉

    • 90. Bogy  |  2016/01/09 - 17:03

      Köszönjük Mandi. 😀 Igen így Nesma is tud variálni útközben is..pl ha Sebas gonoszként indít de valami miatt törlődik a memória chipje és rendes lesz, az emlékezetének a visszatérte után(már ha visszatér) újra gonosz lesz e vagy sem…pl. 😀
      Sebastián a videóban külön kiemelte azt hogy a KÉT kinézete azaz az emlékezetkiesés előtti és utáni külseje közül ami a vidiben is van lesz az előtti…és úgy beszélt a karakteréről sokszor mintha kettő lenne…először teljesen megkavart engem is és csak most lett tiszta hogy a memótörlés előtti és utáni “énjeiről” beszélt. Ezért gondoljuk azt hogy más lesz a természete no meg azt is írták hogy Sebas villano lesz és ezzel az üzletemberes lenyalt hajas stílussal el tudom képzelni róla…kétlem hogy egy amnéziás ember aki azt se tudja ki beáll gonoszkodni az hihetetlen lenne számomra. 😀
      David aki Ramiro lesz nyilatkozta hogy a karaktere sokat szenvedett és a szerelem fogja majd alakítgatni vagy mifene. 😀 Azóta sok új szereplőt is megerősítettek illetve képek is vannak már fent a ruhapróbákról. Ezekre rá lehet találni a színészek instáin, twitteren, megbízható újságokban. 🙂 Úgy vettem észre hogy most a néhány megszokott “Nesmaember” mellett sokan vannak olyanok is akiket együtt még nem nagyon láttunk. Szóval nem egy QTPD cast akiket a lokelából meg az abismoból verbuvált össze Nesma. 😀
      A főcímdalt úgy tudom/hallottam Laura Pausini énekli majd, illetve elvileg David is kap majd dalt meg Alex Sirvent is. De ezekre még ne vegyél mérget. 🙂
      Még csak fotózások vannak, meg összenézik az embereket hogy passzolnak e vagy sem. 😛
      Szerintem kb ennyi. Nesma nagyon titkolózik az már biztos. 🙂

    • 91. Bogy  |  2016/01/09 - 17:11

      Suxel: Így van! Az emlékezetkieséséről már régen tudunk. 🙂
      Ja még annyi hogy Sebas neve elvileg Maximo lesz…legalábbis az emlékezetkiesés előtt (szóval eredeti neve) hacsak totál kongó fejjel nem nevezi majd el magát így hasraütés-szerűen. De még várok erre egy pontosabb megerősítést… 😛

  • 92. mandi28  |  2016/01/09 - 17:20

    köszi csajok azt hiszem megtartunk titeket az ínységesebb időkre is ha Marco megint leterheltbe lesz 😉

    Válasz
    • 93. Bogy  |  2016/01/09 - 17:37

      Szívesen. 🙂
      Suxel amúgy egy hímnemű egyede az emberi fajnak…remélem ezek után is megszeretnéd tartani. 😀

  • 94. mandi28  |  2016/01/09 - 19:28

    mi???? komolyan??? én nem tom mért voltam meggyőződve hogy nőnemű egyede az emberi fajnak 😮 akkor hatalmas bocsi a baki miatt 😀

    Válasz
    • 95. suxel  |  2016/01/09 - 20:03

      Mas is jart mar igy. Nem te vagy az elso! 😉 Legtobbunkkel ellentetben az en nickem nem arulkodik arrol, hogy fiu vagy lany vagyok. El van nezve 😉

  • 96. Lola  |  2016/01/11 - 11:51

    Sziasztok!Lehet már tudni,hogy mi lesz a TV2-őn a Veronica aranya után?

    Válasz
    • 97. Amiga  |  2016/01/11 - 13:21

      Még nem tudni.Viszont ha jól tudom január 22-én lesz vége,ami azt jelenti,hogy 1-2 nap múlva kiderül.

  • 98. Bogy  |  2016/01/11 - 14:02

    Frente al mismo rostro:
    https://pbs.twimg.com/media/CYcIP1VWsAEQRz8.jpg:large
    Úgy tűnik hogy Carlos de la Motának a sorozatban csak a nézését tekinthetjük meg, a járását illetve a csípőjének a ringását nemigen mivel tolószékes lesz…legalábbis egy ideig biztosan.
    Több érdekesség a cikkben.

    Válasz
    • 99. Amiga  |  2016/01/11 - 14:06

      “Úgy tűnik hogy Carlos de la Motának a sorozatban csak a nézését tekinthetjük meg, a járását illetve a csípőjének a ringását nemigen mivel tolószékes lesz”

      ez jó volt 😀

      amúgy állítólag az ikrek közül a fogyatékkal élő itt nem vak (mint az eredetiben) lesz,hanem ő is tolószékes.

    • 100. Bogy  |  2016/01/11 - 14:13

      Igen nem vak lesz hanem én úgy tudom hogy csak sánta de még lehet őt is bepakolják egy kerekesszékbe hogy majd Carlossal, dobva Pedrot, együtt guruljanak el a naplementébe. 😛

  • 101. Bogy  |  2016/01/12 - 15:30

    Frente al mismo rostro.
    Végre posztoltak képet Angie egyik kinézetéről. A tescos szatyor való igaz hiányzik de én anélkül is imádom a haját. 😀
    https://pbs.twimg.com/media/CYho9YPUsAIKi2K.jpg:large

    Válasz
    • 102. Csabika  |  2016/01/12 - 15:45

      Ez lesz a haja ?

      Ezért kellett úgy titkolózni ? 😂😂😂
      Komolyan a Televisa egyre lejjebb adja..

      Egyébként Ferdivel Vasárnap töltött fel képet ezzel a megjelenéssel talán az instagramra, de eskü én azt hittem hogy ez az átlag viselete.

    • 103. Bogy  |  2016/01/12 - 16:03

      Kedves virágszálom/csabika. Mindegyik ikernek másmilyen lesz a haja. Mégis milyen nagy dobást vártál? Hogy hupilila lesz? Az már téged is meglepett volna? Még jó hogy “emberi” hajszíne lesz az ikreknek melyek közül ez a szőkés ombre az egyik. Mellesleg nézd vissza a Ferdis képet majd csekkold ezt és látni fogod a különbséget…de ha nem akkor tudok neked ajánlani egy jó szemészt.
      Csabika te azon is meglepődtél decemberben hogy Angie vörösre váltott mikor már egy éve a vörös különböző árnyalataiban pompázott…szóval te inkább ne higgy semmit az átlagviseletéről és kímélj meg minket a kis oda nem illő viháncolós fejektől is…mert roppant bosszantó. A Televisa akkor adja lejjebb mikor olyan sorozatokat enged főműsoridőben futni mint a Vera aranyere illetve enged megjelenni mint Naty novelláinak a nagy része. Menj inkább Mar de amort nézni az való neked.
      További szép napot.

    • 104. Csabika  |  2016/01/12 - 16:05

      😂😂😂😂😂😂

    • 105. Csabika  |  2016/01/12 - 16:17

      Csabika te azon is meglepődtél decemberben hogy Angie vörösre váltott mikor már egy éve a vörös különböző árnyalataiban pompázott…

      A meleg barna különböző árgyalataiban pompázott, egész pontosan.

    • 106. Bogy  |  2016/01/12 - 16:51

      Meleg barna? Inkább volt az sokszor vörös mint barna…max vöröses barna…és most ne gyere azzal hogy mert a hajfestékek dobozán az van…jobb lenne ha sok idei képet inkább lecsekkolnál…mert nem lepődnék meg azon sem ha több éves kép alapján mondtad volna ezt…de légy szíves ne oktass ki Angie kinézetéről mint már mondtam…pár nappal ezelőttig te még azt sem tudtad hogy már nem szőke. Nem értem ezt most miért kellett kiemelned hogy meleg barna árnyalatokban pompázott…az az visszaszívom már értem…tudjuk csabika, senki nem bánt téged emiatt szóval nem kell tovább hangoztatni.
      De felesleges Angie hajszínéről vitázni.
      Nyugodtan nevess csak ezen a kommentemen is de nem kell közzétenned úgy mint az előzőt. Tisztában vagyok vele hogy vicces vagyok te meg szánalmas de akkor sem kell a megerősítésed.

    • 107. Csabika  |  2016/01/12 - 17:11

      Úristen Bogy….

      Bocs de ezen tényleg sírva nevetek. 😂

      A meleg barna árnyalatait viselete majd 1. évig, és ezt onnan tudom hogy történetesen fodrász vagyok kedves. 🙂
      Kicsit ritkábban de néha azért felnézek Angie, instagram oldalára tehát tudtam hogy már váltott szőkéről, az egyik hírösszefoglalónál beszéltük is ha nem hiszed keresd meg.. 🙂
      Egyébként azért hittem hogy vörös mert az instagramra feltöltött képén olyan volt, de aztán elmondták hogy ez a közösségi oldal kicsit invertálja a színeket.

    • 108. Bogy  |  2016/01/12 - 17:42

      És most kedves olvasd vissza a kommentemet melyben leírtam hogy nem érdekel hogy mi van a dobozon megelőzvén egy ilyen fodrászos visszaszólást…. Megmondtam hogy ne gyere azzal hogy mi van az ostoba festékes dobozon…azon a vöröset is lebarnázzák…sokszor volt tisztán vörös is ami nem meleg barna árnyalat…az meg nem érdekel hogy fodrász vagy bár ez nem meglepő…én meg a tanulmányaim alapján hosszasan letudnám neked írni hogy mi bajod is van…mellesleg te mondtad hogy nem is tudtad hogy vörösre váltott…inkább te nézz utána. Neked nem tűnik fel hogy állandóan meghazudtolod önmagadat?
      Persze még a profi fotók és videók is torzítanak a képeken…
      volt barnás-vörös is való igaz de ne hazudtolj már meg hogy nem volt tisztán vörös. El sem hiszem hogy te ilyenbe belekötsz…azaz de.
      Ne aggódj tudom hogy csak engem akarsz bosszantani de ez nem az a hely ahol erről kéne vitáznunk.
      Mellesleg ennyi nevetve sírás után kész csoda hogy még nem száradtál ki…
      Továbbikban nem kívánok több szót váltani veled Angie hajszínéről mert értelmetlen és felesleges időtöltés.

    • 109. Csabika  |  2016/01/12 - 17:51

      az meg nem érdekel hogy fodrász vagy bár ez nem meglepő…

      Ezt nem értem ?

    • 110. Csabika  |  2016/01/12 - 17:52

      !

    • 111. Gábor  |  2016/01/12 - 21:15

      Na de most miért kell veszekedni, amikor megtépni is megtéphetnétek egymást? Cicaharc! 😀 😀 😀

  • 112. Gábor  |  2016/01/13 - 00:26

    Csabika nem kötekedéskép, de hogy-hogy leálltál a hírmorzsákkal?

    Válasz
    • 113. bence1996  |  2016/01/13 - 10:16

      Hát mit mondjak, én a hajszínekről ha akarnék se tudnék ennyit vitázni.
      Bogy, szerintem Csabikának nem volt semmi kiakasztó szándéka 😀

    • 114. Bogy  |  2016/01/13 - 11:55

      Itt már rég nem a hajszínekről volt szó…egyszerűen csabika csak önmagát adta…szóval bence szerintem igenis volt…már ha nem ironikusan értetted a dolgot! 😛 De mindegy…ez alatt a vita alatt elvesztettem jó néhány agysejtet…azokra, nekem legalábbis, még szükségem van úgyhogy részemről a téma lezárva.

  • 115. Amiga  |  2016/01/13 - 09:20

    Pedro Moreno gonosz lesz a FAMR-ban!

    Válasz
    • 116. suxel  |  2016/01/13 - 11:54

      Valamiert olyan erzesem lesz, hogy itt a karakterek folyamatosan alakulni fognak atfele. Rullinak is ket szemelyisege lesz, Zepedae is folyamazos valtozasban lesz, plusz tobb mint valoszinu, hogy egy iker szedit meg tobbet is. Es meg ott lesz Carlos de la Mota is, aki szintén az egyik Boyerert lesz oda, az ove az eredetibol Demian Bichir karaktere, Valente, itt Valentin.

    • 117. bence1996  |  2016/01/13 - 14:08

      Őszintén remélem, hogy jól fog elsülni, mert más sorozatban már nem nagyon reménykedem, ami visszaállíthatná a korábbi nézettséget.

    • 118. Amiga  |  2016/01/13 - 16:15

      suxel: Rulli karaktere amnéziás lesz majd,ennek következtében fog változni a karakter.Zepeda karaktere szerelmes lesz majd az egyik ikerbe,és ez fogja alakítani a személyiségét.Moreno meg (legalábbis az elején) gonosz lesz.Nagy valószínűséggel a gonosz iker lesz az,akit két férfit is szédíteni fog,és Sebastian Rulli karaktere lesz az,akibe beleszeret a főhősnő és a gonosz.

  • 119. Amiga  |  2016/01/14 - 18:31

    Február 1-től az Esperanza mia (argentín telenovella) az RTL klubon!

    Válasz
  • 120. mandi28  |  2016/01/14 - 19:01

    woww biztos bírni fogják az emberek azt a sorit amibe a nővér és a pap kavargatják egymást? Mindenestre bátrak az biztos 😀
    Láttam a bemutatót nem rossz de én valahogy idegrázást kapok az argentin sorozatoktól 🙂

    Válasz
    • 121. Laura  |  2016/01/14 - 19:48

      én meg ettől a várható 300 résztől.

    • 122. Csabika  |  2016/01/14 - 19:53

      Nemzetközileg max 170-180 lesz. 🙂

    • 123. Bogy  |  2016/01/14 - 20:20

      300? Szerintem nem volt az 300 részes csak olyan 200 körüli.
      Mellesleg csak nekem nincs bajom a hosszú sorozatokkal(max 200)? 😀

    • 124. Csabika  |  2016/01/14 - 20:47

      192 volt, de mivel az az 55-60 perces változat, és ugye Európában max 40-45 perces sorozatokat sugároznak így tuti meglesz vágva szerintem ( már eleve gyártóilag gondolom, mint ahogy pl: Telemundo, Venevision, Globo szokta )

    • 125. bence1996  |  2016/01/14 - 21:13

      @Bogy: Ez fura, mert eddig én egyedül a Zárt ajtók mögött-ből tudtam volna elviselni 300 részt, bár az nehéz lett volna, tekintve, hogy milyen gyorsan hullottak benne a szereplők…na mindegy 😀

      Szóval azóta egy telenovellánál sem éreztem ezt, hogy “még-még, többet akarok”.

    • 126. Bogy  |  2016/01/14 - 22:42

      bence: Persze ez nálam is erősen sorozatfüggő. 😀 Bár azt a sorozatot pont nem láttam.
      csabika: Azért remélem nagyon nem vagdossák meg már ha hozzányúlnak…kevesebb reklámmal simán ki lehet tölteni a műsoridőt. 😛 😀
      Mellesleg pont ma lett/lesz vége az Esperanza Miának…Lali tweetelte is. 🙂

    • 127. Laura  |  2016/01/15 - 10:49

      költői túlzás volt, nah 😀
      Nekem 150 felett minden sok. Felesleges sok sorozatnál.
      A Zárt ajtók mögött kiváló ellenpélda valóban, de így is alig maradt valaki a végén. Mondjuk azt direkt megnéztem, hogy Rebeca meg fog-e halni. Nem néztem volna tovább, ha nem látom, hogy bent van fináléban.

  • 128. Gábor  |  2016/01/14 - 22:26

    Az RTL2-n pedig nagy valószínűséggela Senora Acero lesz A bosszú asszonya címmel. Legalábbis szerintem a cím alapján ez lehet.

    Válasz
    • 129. Gábor  |  2016/01/14 - 22:34

      Ismertető sajnos még nincs hozzá, de a cím alapján én erre gondolok. A beépített szépség helyére érkezik február 2-től 13:40-től.

    • 130. Gábor  |  2016/01/14 - 23:18

      Vagyis nem február 2-től, mert az kedd, hanem 1-jétől hétfőtől.

    • 131. bence1996  |  2016/01/14 - 23:38

      Ez nem semmi 🙂 Én tuti nézni fogom 🙂

    • 132. Gábor  |  2016/01/14 - 23:45

      De nem biztos, hogy a cím azt takarja, csak szerintem cím alapján az lehet. A beépített szépségnél bejött a megérzésem, hogy a La impostorát takarja, remélem itt is be fog jönni. Jövőhéten már lesz hozzá tartalom is, szóval okosabbak leszünk.

    • 133. bence1996  |  2016/01/14 - 23:50

      Én sem tudnék hirtelen másra gondolni. A bosszú is stimmel, mert a szinopszisból kiderül. Remélem, hogy bejön a tipped! 🙂
      Soto kisasszony elég sokáig lenne képernyőn, mert Roberto Stopello most erősítette meg, hogy berendelték a 3. évadot is a sorozatból (az eddigi hírekkel ellentétben)

    • 134. Gabino  |  2016/01/15 - 06:15

      Nemár. Az En otra piel jobb lenne

  • 135. Gábor  |  2016/01/15 - 01:31

    És íme a sorozat újabb promója, aminek szerintem sikerült felülmúlnia az eddigieket is! A néni sétál át a síneken, aztán puff előbukkan egy autó és majdnem elcsapja szegényt. Hát könyörgöm! Ez szerintem nagyon LOL! Valaki nem akarja ezen videók alá bevágni a Megy a gőzöst? Nagyon ütős kombó lenne szerintem! 😀

    Válasz
    • 136. Bogy  |  2016/01/15 - 02:33

      Szerintem ez a sín Naty legújabb perverziója.
      Annyira szörnyű ez a kivitelezés…értem én hogy mit akarna mondani ezzel de azok a ködfoltok a sín felett melyekben alig látni valamit nagyon olcsó hatást keltenek.

    • 137. bence1996  |  2016/01/15 - 08:49

      Igen, ez a síneken “áthajtó” autós dolog annyira gagyi 😀
      Viszont a sorozat maga jó lesz szerintem. Illetve bízom benne.

  • 138. Gabino  |  2016/01/15 - 09:22

    Ha tényleg a Senora Acerot adják, fogom nézni de jobban örülnék annak a másiknak… Mert hát 3 évadon keresztül ugyanazt nézni? mellesleg sztem nagyon megvagdosnák a 13,00-s sávban. Jó az Utolsó vérig sem volt semmi, de ez annál 100x brutálisabb sztem.

    Válasz
    • 139. bence1996  |  2016/01/15 - 11:45

      Ha az Utolsó vérig-ben nem vagdosták meg azt a jelenetet, mikor Mariana-nak fúróval lyukat fúrtak a szívébe, akkor itt sem fognak nagyon ilyen részeket kivágni. Annál brutálabb jelenet nem hiszem, hogy van 😀

      Amúgy kicsit fura mentalitása lehet Joshua Mintz-nek és Cas-casnak, hogy ilyen durva dolgok születnek meg a fejükben. Mondjuk ezért sajátos, de más gyártóknál ilyen fokú brutalitás nem fordul elő 😛

    • 140. Gabino  |  2016/01/15 - 12:45

      Na igen annál durvább télleg nincs. Na de az ERDLV producere nem Aurelio Valcárcel Carrol?
      A zárt ajtók mögött pedig David Posada abban is voltak jocskán durva jelenetek pl. mikor Inaki nyakon szúrta az apját… Na meg az Alguien te mira se semmi El Cazador gyilkolàsaival az élen

    • 141. bence1996  |  2016/01/16 - 11:03

      Igen, Cas-cas alatt őt értettem, csak egyszerűbb a becenevét leírni 😀 Ezt egyébként Maritza Rodriquez nyilatkozta a Sorozatsztárok testközelben című műsorban, így derült ki a beceneve a producernek. A Zárt ajtók mögött-nek nem tudtam, hogy David Posada a producere.
      Egyébként megfigyeltem, hogy Aurelio Varcarcel Carrol kicsit háttérbe szorult az ERDLV óta, és fokozatosan vették át a helyét más producerek (Joshua Mintz, Carmen Cecilia Urbanea, David Posada, Martha Godoy…stb)

    • 142. Gabino  |  2016/01/16 - 11:14

      Hàt lehet úgy van vele h pihenni is kell 🙂

    • 143. suxel  |  2016/01/16 - 12:37

      Eu a joshua mintz nem a napokban ment at az Aztecahoz?

    • 144. bence1996  |  2016/01/16 - 12:52

      Huhh, suxel, erről semmit nem tudok. Érdekes, hogy a Telemundo producereivel nem vagyok annyira képben 😀
      Ha ez igaz, akkor lehet számítani majd az Azteca-nál is egy kis akcióra, és véres jelenetkre 😛 Remélem megtalálja Gabriela Spanic-ot, mert megnézném egy kriminovellában már végre.

      Azt tudtátok, hogy Eric Vonn adaptálni fogja újra a Pecados Ajenos-t? Ezt korábban hallottam, nem tudom még tervben van-e a mostani Azteca-helyzetben. Egyébként a saját sztoriját fogja feldolgozni, mert az eredetit is ő írta 🙂

  • 145. Lola  |  2016/01/15 - 18:01

    Hamár argentín sorozatban gondolkodott az RTL akkor megvehették volna inkább a Solamente vost (Natalia Oreiro 2013-as sorozata,leginkább a Csacska angyal és a Te vagy az életem keverékéhez tudnám hasonlítani).Szerintem arra könnyebben ráharaptak volna az emberek,mint az apáca és pap love storyjára.

    Válasz
  • 146. mandi28  |  2016/01/15 - 18:02

    az en otra piel tényleg lehet még játékos ott is bosszút állt a csaj benne nem? azért tartanám a Senora Acerot fúrának ha leadnák mert az El Senor de Los cielos sokkal sikeresebb sorozat kint és még azt sem hozták haza ezt mért hoznák előbb el mint azt, vagy Blanca Soto neve miatt?

    Válasz
    • 147. Gabino  |  2016/01/15 - 19:51

      Igen én is furcsállanám, főleg úgy h még ki se jött a 3. évad meg ha ki is jön akkor meg túl hosszú lenne sztem. Habár semmi sem lehetetlen.

    • 148. bence1996  |  2016/01/16 - 10:56

      Nem kizárt az sem, hogy leadják az első két évadot, aztán kapunk egy ismétlést vagy egy másik premiert (talán az En otra piel, Tierra de Reyes vagy Marido en alquiler), majd miután mexikóban is lement a SA, folytatják nálunk is a harmadik évaddal.

      Kicsit rendhagyó lenne (pláne, hogy eddig csak amerikai sorozatokat kaptunk évados bontásban) de nem elképzelhetetlen 🙂

  • 149. suxel  |  2016/01/16 - 12:42

    Elso csokjelenet a Frenteben: kik ok?https://pbs.twimg.com/media/CY0GjfhUMAAcp4L.jpg
    Hetfon mutatjak már az arcokat is.
    Akinek van kedve talalgasson!!! 😉

    Válasz
  • 150. Lola  |  2016/01/16 - 13:08

    A Quién mato a Patricia Soler lesz A bosszú asszonya címen!

    Válasz
    • 151. bence1996  |  2016/01/16 - 14:12

      Jajj, ne már 😦

    • 152. bence1996  |  2016/01/16 - 14:14

      Még ha változtattak volna a sztorin, de így már biztos, hogy nem nézem. La madrastra Ctrl c-ctrl v az egész.

  • 153. tibitoma  |  2016/01/16 - 14:35

    Melyiken lesz a Bosszú asszonya???

    Válasz
    • 154. bence1996  |  2016/01/16 - 14:53

      Az RTL2-n. De valami borzalom, hogy nemrég adták le az elődjét, és most annak a remake-jét…debilek :/

    • 155. Gabino  |  2016/01/16 - 16:51

      Akkor nem èrdemes nézni azt mondjátok? Akkor már inkább megnézzük a La impostora utsó 20-30 részét online. Az jobb sorozat mint ez… Ezt a bosszú asszonyát max ha nincs jobb de a sztori is teljesen ua meg olyan borús a hangulata. A Toledo csalàd helyére ki mire tippel?

    • 156. tibitoma  |  2016/01/16 - 21:30

      Tök jó, köszi!
      Szerintem jobb lehet a La Madrastránál, ha a szereposztásból meg a trailerből indulok ki.

    • 157. Gábor  |  2016/01/16 - 22:52

      Egyet értek Tibivel! Szerintem is jobbnak tűnik, mint a La madrastra volt. Ebben legalább nem lesz benne a proli negyed sem. Arról nem beszélve, hogy csak 101 részes.
      Viszont én ezt még egyáltalán nem venném készpénznek, hogy ezt takarja A bosszú asszonya, mert ha jól tudom a port.hu-n bárki létrehozhat filmeknek adatlapot, de lehet rosszul tudom. Valaki homályosítson fel ez ügyben.

    • 158. Gábor  |  2016/01/16 - 22:56

      Nos úgy tűnik most már lehet készpénznek venni, hogy a Quién mató a Patricia Soler? lesz a La impostora helyett, ugyanis már van epizódismertető is hozzá.
      Az a kérdés viszont még mindig áll, hogy port.hu-n bárki létrehozhat filmeknek adatlapot vagy sem. Szóval ha valaki ez ügyben járatos az kérem jelezzen.

    • 159. Amiga  |  2016/01/17 - 08:54

      Már Marisela is kiírta az oldalára,úgyhogy biztos.

    • 160. bence1996  |  2016/01/17 - 13:08

      Én a Toledo család helyére egy Venevision vagy egy brazil sorozatot tudnék elképzelni.
      Mondjuk engem nem nagyon rántanak be a brazil sorozatok. Egyedül az Avenida Brasil-t nézném meg.

      De a legjobban egy Telemundo-s sorozatnak örülnèk. Az En otra piel vagy a Bajo el mismo cielo lenne a legjobb.

    • 161. bence1996  |  2016/01/17 - 13:09

      (Hiányzik már az évértékelés!)

    • 162. suxel  |  2016/01/17 - 18:02

      Bence: online nincs fenn az Avenida?
      Engem se rantanak be a brazil novellak, egyedul az A vida da gente (Az elet megy tovabb) fogott meg, az egy szep csaladi tortenet.

    • 163. suxel  |  2016/01/17 - 18:05

      Patricia Soler kerdesben pedig Tibivel es Gaborral ertek egyet. Nem letezik, hogy ez a sorozat rosszabb legyen, mint Mejia Madrastraja.
      Valamiert remenykedem, hogyha ez ideert, akkor talan megerkezik a Quien eres tu? is.

  • 164. Gabino  |  2016/01/17 - 20:22

    Miért? A Mostoha sztem egész nézhető volt, nagyban felülmúlta Mejía új produkcióit, főleg a Lo imperdonablét…

    Válasz
    • 165. suxel  |  2016/01/17 - 20:38

      A sírós Puffo mindent elront…ebbol kifolyolag eleg volt belole a DVD verzio, pedig bizisten megprobaltam reszrol reszre nezni. En nem szeretem a not. A huszevezeset sem feledem Marianak, minden masodik mondataban ott volt, mintha a nezo teljesen debil lenne.

    • 166. Gabino  |  2016/01/17 - 21:43

      Abban az volt a lènyeg am az nem az ő hibája hanem az íróé

  • 167. Gabino  |  2016/01/17 - 20:23

    A quien eres tú valóban nem volna rossz

    Válasz
  • 168. tibitoma  |  2016/01/17 - 20:33

    No, nézegettem a Quién mato a Patricia Solert a Youtube-on, egyáltalán nem rossz. A színészek ugyan nincsenek olyan karizmatikusak, mint a La Madrastrában, viszont sokkal maiabban játszanak és egész szépen van képileg megkomponálva a sorozat.
    Meg ahogy kivettem, próbálták a valósághoz közelebbire venni a figurát.

    Válasz
    • 169. Gábor  |  2016/01/17 - 21:15

      Arról nem beszélve, hogy a történet is sokkal pörgősebben halad, legalábbis az epizódismertetők alapján ez jön le.

    • 170. bence1996  |  2016/01/17 - 21:24

      Én a helyükben kicsit mást hoztam volna ki a végéből, csak, hogy ne legyen ugyanolyan…egyébként tényleg jól megcsinálták. Csak kicsit olyan nekem, mint az új Ősforrás remake. Bár ebben az esetben lehet javasolni a mostani verziót, ha valaki nem látta az “eredetit” (ellenben “A múlt árnyékával)

    • 171. Gábor  |  2016/01/17 - 23:06

      Miért Bence Te megnézted az egészet, vagy csak az utolsó részbe néztél bele? Kérlek spoiler mentesen válaszolj, mert már ez az információ is épp elég volt, amit eddig leírtál és én nem tudom úgy élvezni egyik sorozatot sem, ha tudom előre, hogy mi fog benne történni!

    • 172. bence1996  |  2016/01/17 - 23:31

      Uhh, bocsesz. Igen, a végébe néztem bele. Hidd el, nem vesztesz vele sokat.

      Így elég könnyű spoilerezni, pláne, ha láttad az előzőt. De nem vállalok felelősséget 😛

    • 173. Gábor  |  2016/01/18 - 00:26

      Azért valamennyi csavar biztosan lesz benne. Láttam az előzőt úgy-ahogy, de nem hiszem, hogy ctrl c – ctrl v lenne az egész, mert annak úgy tényleg nem sok értelme van. Gondolom arra célzol, hogy ugyanúgy álcázták a bűnös kilétét, mint az eredetiben tették, de szerintem más lesz a személy, nem a La madrastás megfelelője lesz. De ez most maradjon egy nyitott kérdés, nem kell rá semmilyen választ adnod, ha tudod a kilétét akkors em! 😀

  • 174. bence1996  |  2016/01/18 - 07:52

    Rendben 😉 A promók alapján egyébként engem megvett anno 🙂

    Válasz
  • 175. Bella  |  2016/01/18 - 15:00

    Hát ahogy látom felesleges várni az évértékelést………..

    Válasz
    • 176. suxel  |  2016/01/18 - 16:51

      Hat ugy latom ha csak ennyi mondanivalod volt, akkor ezt felesleges volt leirnod….szepsegem 😉

    • 177. Bella  |  2016/01/18 - 18:10

      Csak véleményt írtam,amihez úgy gondolom jogom van.Az oldal pedig tudtommal nem a tiéd,hogy megmondd ki mit írjon ide.Ráadásul semmi sértőt nem írtam.Egyébként meg nem én vagyok az egyetlen,aki ezt szóvá tette;és szerintem érthető,mert még december 31-re beígérte az évértékelőt,már január közepe van és még mindig semmi.Lehurroghatsz,ha akarsz,de attól még a tények tények.

    • 178. suxel  |  2016/01/18 - 18:36

      Nem csak ilyenkor ilyen hozzaszolasokkal kell felbukkanni, biztos van velemenyed maskor is. Szivesen latnank azt is! De a kovetelozo nema leventeket en nagyon nem szeretem. A tenyek azok tenyek. 😉

  • 179. Gabino  |  2016/01/18 - 19:41

    sztem amit Bella írt az jogos, nem értem miért kell egyből nekiugrani, annyit írt h fölösleges várni az évértékelőt, sztem is jobb ha inkább nem várja az ember, hátha akkor hamarabb megérkezik….
    Remélem nem bántottam meg ezzel senkit, ha mégis ezer bocsánat, én örömmel olvasgatom a kommenteket, ill. a véleményeket.
    Szép estét mindenkinek!

    Válasz
    • 180. suxel  |  2016/01/18 - 20:03

      sztem is jobb ha inkább nem várja az ember, hátha akkor hamarabb megérkezik…. –> NE haragudj meg erte, de ez teljesen ertelmetlen! :O
      Abban meg igazam van, ha már tud kovetelozni, akkor tud kommentelni is. Ahogy ezt a ket sort megirta, maskor is lehet ideje ket ertelmes sorra.

    • 181. Gabino  |  2016/01/18 - 20:57

      miért? lehet h írt már máskor is. én pl. szoktam írni h tetszik, egyetértek stb.

    • 182. suxel  |  2016/01/18 - 21:47

      Gabino, az utolsó sorokat pont, hogy nem neked szantam, te kommentelsz rendesen 🙂
      Altalaban emlekszem a legtobb itt megfordulo emberre, Bella nem ezek koze tartozik.

  • 183. Bogy  |  2016/01/18 - 21:06

    Frente al mismo rostro
    Sebastián Rulli karakterének két neve lesz az amnézia miatt: Santiago és Marcelo(Ő lesz az üzletember szerűség…szóval az amnézia előtti gondolom) akiknek a személyisége különböző lesz.
    Ana Lucia a jó lány, az artista.
    Ana Leticia a gonosz.
    Ana Laura meg a sérült iker lesz.
    Espin karaktere valamiféle közeli viszonyban lesz Rulli karakterével.
    A képen a sorozat első csókja van mely Ana Lucia és Santiago között csattan el…illetve fog…a videóban van a csók.
    A videókat most nem tudom linkelni de kb ennyi a lényeg.

    Válasz
    • 184. Gábor  |  2016/01/18 - 21:14

      És akkor Rulli karaktere az amnézia miatt fog átmenni egy személyiségváltozáson és így lesz a jófiúból rossz fiú?
      És ez most egy kicsit off, de attól, mert valaki amnéziás lesz lehet személyiségváltozása? Hülye példa, de ez nem olyan, mint amikor egy homoszexuális embernek amnéziája lesz, de attól még ő ugyanúgy homoszexuális marad és nem lesz heteroszexuális, ahogy azt a Coming outban csodálatosan bemutatták, hogy már pedig de egy amnézia meg tudja változtatni a nemi identitást.

    • 185. Bogy  |  2016/01/18 - 21:32

      Úristen…ez egy igen hülye példa mert nem nemi identitásról beszélünk. Nem kell aggódni tudtommal Rulli karaktere hetero marad. Nem személyiség változásról beszélünk kimondottan..ha nem tudod ki vagy azzal igenis megváltozhatsz!!! Ha egy tudatlan embert más környezeti hatások érnek teljesen más ember lehet belőle. Lehet Rulli karaktere eredendően jó lenne csak olyan hatások érték melyek miatt nem lett belőle egy rendes ember..de totál agyalágyultan jó környezetbe kerülve simán lehet egy aranyember. Remélem így érthető volt. 🙂
      Szerintem az eredeti amúgy az üzletember és ez meg az amnéziás. Lehet hogy amnéziásként indít.

    • 186. Bogy  |  2016/01/18 - 21:39

      Sőt Gábor mondok neked valami érdekeset. Ha az agy egy bizonyos részét éri sérülés bármi miatt(ütés, daganat, ödéma), az ember teljesen kifordulhat önmagából és egy teljesen új személyiséget vehet fel. Lehet ez egy másik opció Rulli karakterével kapcsolatban.

    • 187. Gábor  |  2016/01/18 - 21:57

      A kérdésem az pontosan arra irányult volna, hogy képes-e az emberi elme megváltozni egy amnézia hatására. A homoszexuális példát meg azért hoztam fel, mert ugye attól még, hogy egy meleg amnéziás lesz, az még attól ugyanúgy meleg marad. Azt meg én is tudom, hogy egy ödéma, egy daganat, egy vérömleny miatt megváltozhat az ember személyisége.

    • 188. Gábor  |  2016/01/18 - 21:57

      És a kérdést azt nem véletlenül hozzád intéztem. 😀

    • 189. Gábor  |  2016/01/18 - 21:59

      Annyival még kiegészíteném a mondandóm, hogy szerintem attól, mert valaki elveszti az emlékeit még a személyiségét nem fogja elveszteni. De lehet rosszul gondolom. Nem vagyok neurológus. 😀

    • 190. Bogy  |  2016/01/18 - 22:45

      Ennyire nem mélyültem bele ebbe a nemi identitás dologba. Nem tudom sajnos hogy valakinek az megváltozhat e vagy sem ilyen agyi sérülés esetén…ennek is szerintem összetettebb neurológiai okai lehetnek még plusszban…de sokak szerint ez a homoszexualitás a génekben van kódolva ami azt jelenti hogy szerintem arra nincs hatással egy ilyen dolog…de mondom ezt nem tudom biztosan. De az biztos hogy személyiség változás egy jó helyre intézet ütéssel illetve daganattal vagy ödémával létrejöhet és fent állhat amíg nem rendeződik a helyzet azon az agyi területen. De egy sima ütés miatti amnézia hatására is megváltozhat pont amiatt amit írtam. Egy olyan embert aki nem emlékszik arra ki ő lehet alakítani…méghozzá ha Rulli karakterének a természete alapjába véve jó lenne de a neveltetése miatt viselkedik úgy ahogy amnéziáson ha szerető környezetbe kerül simán más ember lehet belőle. De még akkor is alakulhat így a természete ha a személyisége nem épp a szentekére hajaz…persze így teljesen önmagát nem tudja elfedni. De szerintem itt inkább az előbbi állhat fent-jó természet-szar nevelés.
      De persze ezek spekulációk..még nem nagyon tudunk semmit a személyiségeiről csak annyit hogy különböző lesz. Az egyik egy igen ambiciózus ember lesz. De szerintem amit leírtam egy lehetséges opció lehet Rulli karakterének alakulása szempontjából…de persze itt egy újabb kérdés felmerül…ha amnéziásként kezd és a sori végén lesz gonosz kétlem hogy a memóriája visszanyerése után visszaváltozna ugyan azzá aki előtte volt…
      De persze az sem biztos hogy így kezd…az a helyzet hogy annyira zavaros még nekem is a sztori hogy mindig belefájdul a fejem ha elkezdek rajta agyalni. 😀
      Ennyit tudok mondani de én sem vagyok neurológus és a tavalyi év hatása miatt nem is leszek az ezt eldöntöttem. 😀
      Remélem azért választ kaptál a kérdésedre. 🙂

    • 191. Gábor  |  2016/01/18 - 22:59

      Persze választ kaptam rá. Viszont a homoszexuális példa csak azért merült fel bennem, mert ott volt a Coming out című csodálatos film és abban ugyebár pont ez volt a lényeg, hogy amnéziás lett a főszereplő, aki nem mellesleg meleg volt, viszont az amnéziája hatására hetero lett belőle. Ezért volt a hülye példa. Én is tudom, hogy attól, hogy egy meleg amnéziás lesz még nem lesz belőle hetero. Akkor a melegség gyógyítása abban merülne ki, hogy minden meleget amnéziássá tennének. Szóval ahogy te is mondtad a melegség a génekben van kódolva.

    • 192. Gábor  |  2016/01/18 - 22:59

      És természetesen köszönöm szépen a kimerítő válaszodat! 😀

    • 193. Bogy  |  2016/01/18 - 23:43

      Igazán nincs mit. 🙂 Bocsi hogy kicsit hosszas lett de ha már válaszolok szeretek alapos lenni.
      Nem láttam azt a csodálatos filmet de kétlem hogy attól mert valaki amnéziás lesz megváltozna a nemi identitása. Lehet hogy bizonytalanságot azt érezne de szerintem nem lenne belőle teljesen hetero. Az a film a magyar filmgyártás egy újabb műremeke lehet ezek alapján. 😀
      Nagyon remélem jól fordítottam: Rulli karaktere házas volt az egyik ikerrel(szerintem a gonosszal de erről nem beszélt) még az amnézia előtt de miután elvesztette a memóriáját beleszeret az artistába, Ana Luciába. És az ő szerelmük lesz a főszál a novellában.
      Teljes nevek:
      Marcelo Salvaterra
      Santiago García(amnéziásan)
      Ana Lucía Hernández
      Ana Leticia y Ana Laura Álvarez
      David nyilatkozata: “Lucharé por Ana Laura; no va a ser fácil conquistarla, mas mi pasado y las circunstancias no son tan sencillas.” Szóval David kapja a beteget.

    • 194. Gábor  |  2016/01/18 - 23:58

      Akkor ezek szerint ebben nem három kaszanova lesz, hanem csak kettő. Lesz egy az artistának meg egy a mozgássérültnek. A gonosz meg gondolom én egyszerre több vasat fog a tűzben tartani és akkor innen eredhet majd Rulli gonoszsága is akár, hogy miután amnéziás lesz a gonosz Boyer fogja magához édesgetni. Hmm érdekes lenne.
      A meleg amnéziás példámnak meg pont az lett volna a lényege, hogy biológiailag lehetetlen ilyen marhaságot állítani. Született arról a filmről több kritika is, szóval ha gondolod be is linkelem neked a legjobbat róla:

    • 195. Bogy  |  2016/01/19 - 01:11

      Én most úgy vélem hogy lehet hogy pont az amnézia előtt a gonosszal lesz házas mert a fő szerelmi szál benne az amnéziás Rulli meg a jó, Ana Lucia szerelme lesz. Csak így érdekes lesz a másik életének a behozatala ha ez a fő szál…most gondoltam arra hogy esetleg visszaemlékezések vagy időugrások lesznek benne…de nem tudom…mindegy is majd kiderül az is.
      Köszönöm a videót ismerem Dancsó munkásságát az összes videJÓját láttam…és követem is folyamatosan. 🙂 Csak innen tudtam mellesleg hogy melyik az a Coming out film. 😀

      Frente: Jose Montini egy taxis lesz…becenevén nevezve El Curva/Curvas(Kanyart jelent nem félreérteni 😀 ) ő lesz Santiago(az amnéziás Rulli) legjobb barátja.

  • 196. Amiga  |  2016/01/18 - 21:42

    Én eddig úgy tudtam,hogy Ana Leticia lesz a főhősnő,Ana Laura a gonosz és Ana Lucia a “sérült”

    Válasz
    • 197. Bogy  |  2016/01/18 - 21:44

      Eddig mindenki úgy tudta. Ma voltak nagy interjúk velük. Ezek az infók onnan vannak elhiheted. 😉 Angie szájából hangzottak el no meg a többi színészéből.

  • 198. mandi28  |  2016/01/18 - 23:32

    imádom mikor egymásnak estek itt olyan jókat szoktam nevetni tökre feldobjátok a napom 😀 azon vitázni hogy az amnéziától mi lehet és mi nem nem mindegy???? ez egy telenovella, ha levágnák Angi egyik szerepének a fejét és Dr Drake Ramore (Joy a jóbarátokból ) operálná vissza akkor sem szólhatnánk egy szót se mert hát ez telenovella 😀 😀 😀 itt bármi előfordulhat mert hát sokszor tök képtelen dolgokat csinálnak benne szóval ha Rulli gonosz aztán el csapja egy vonat és az amnézia miatt ő azt fogja gondolni magáról hogy lány innentől fogva hát csak hajrá legalább lesznek érdekes vonulatok a sorozatban és ami tuti a nézettséget biztos dönti majd 😉 amúgy imádom a komentjeiteket 😀

    ui: egyetértek azzal aki nem aktív szereplője az oldalnak nem biztos hogy jó ha követelőzik jogos a felháborodás olyanok részéről ( Suxel, Csabika, Amiga, Bogy, tibitoma stb…bocs ha valakit kihagytam) akik Marco hiányában sokszor felteszik a friss infókat, nézettségi adatokat és bármi fontosat amiről itt nekünk tudni kell ők sem meg mi akik többször fent vagyunk az oldalon követelőzünk hogy egy beígért cikk mért nincs még fent, ha nincs hát nincs… majd fent lesz ha megígérte hozni is fogja…. tegyétek a szívetekre a kezeteket kinek nem volt még olyan hogy ezer és egy dolog felhalmozódott és megígért valakinek valamit de folyton elmaradt vele, mert mást kellett előbb befejeznie, közbe meg ette a kefét hogy csak nem ér oda a dolgára????? hazudik az aki azt mondja neki még nem volt ilyen 🙂 Szóval egy kis empátia emberek Marco eddig is volt van lesz csak kicsit beásta magát de majd ha kikaparta megint jön és akkor biztos jön a fergeteges 2015-ös év értékelése nem is értem ezt a nagy hisztit amikor olyan borzalmas volt a tavalyi év termése mit akartok ti azon értékelni? 😀

    Válasz
    • 199. Bogy  |  2016/01/19 - 01:17

      Most kivételesen nem vitáztam senkivel csak Gábor feltett egy érdekes kérdést én meg igyekeztem kimerítő választ adni rá. 🙂 Vitáztam én már értelmetlenebb dologról is a múlt héten. 😛 De örülök hogy élvezed a kommentjeinket. 🙂
      Na egy valamire tuti nem vagyok kíváncsi Sebassal kapcsolatban…hogy hogy nézne ki és viselkedne nőként. 😀 Nem tudom mondjuk hogy a többi néző hogyan viszonyulna ehhez de érdekesnek tényleg érdekes ötlet bár én úgy vélem hogy inkább ne adj ilyen jó ötleteket az íróknak légyszi. 😀 :*

    • 200. Gábor  |  2016/01/19 - 01:29

      Mandi egyet értek veled, miszerint követelőzni nem kéne, de azért van benne némi igazság, akik már nagyon várják azt a bizonyos évértékelőt, vagy ettől több frissítésre vágynak. Nem hiszem, hogy nem lehetne valahogy megoldani ezt a helyzetet, hogy legalább heti, vagy két heti rendszerességgel legyen egy friss cikk. És igen igazad van abban, hogy közbejöhetnek nem várt dolgok, vagy éppen valami más fontosabb dolga volt, de akkor itt jön képbe a fontossági sorrend. És ugye mint ismeretes van egy szép közmondásunk is a hasonló esetekre: Mindenkinek arra van ideje, amire szakít. Tényleg nem szeretnék ezzel olajat önteni a tűzre, de légyszi Marco legyen már valamiféle együttműködés valakivel, hogy legalább hetente egy alkalommal legyen már friss cikk az oldalon, mert így tényleg csak a kommentek tartják életben ezt az amúgy eszméletlenül jó kis blogot.

      Visszatérve a témánkra, ami az amnézia volt egyáltalán nem vitatkoztam Bogyval! Csupán felvetettem egy kérdést, amire ő volt olyan kedves és kimerítően válaszolt. Köszönöm is neki! 😀
      Az meg, hogy Rulli hogy nézne ki nőként nos hát egy érdekes felvetés. Láthattuk már viszonylag jó traviként Jaime Camilt pár éve. Ő is elég férfias pasi és ha belőle tudtak olyan “nőt” faragni pár kiló smink segítségével, akkor bárkit át lehet maszkírozni nőnek, a kérdés csak az, hogy mennyire tud hiteles maradni.

    • 201. Bogy  |  2016/01/19 - 01:45

      Könyörgöm ebbe a Rulli nőként dologba ne menjünk jobban bele mert már rakoncátlankodik a gyomrom. 😂 😀 😛
      A travesti Camil megért egy misét… 😀 Te jó ég…mint valami parókás nőnemű elefántember akit pluszban még radioaktív sugárzás is ért. Iszonyat csúnya volt szegény feje de úgy tudom bejött a mekkáknak. 😀

    • 202. Gábor  |  2016/01/19 - 01:59

      Ha Camil csúnya volt traviként, akkor nézd meg Jorge Enrique Abellot ugyanebben a szerepben. Na benne még annyi nőiesség sem szorult, mint Camil barátunkba. Amúgy a PESE az tényleg bejött a mekkáknak, nem is értem hogy nem ért el a szele ide hozzánk. Vagyis értem, mert a PEAM rossz muzsikálása lehetett az oka, hogy a tv2 nem figyelt fel rá, pedig szerintem sikeresebb lett volna itthon, mint a PEAM volt Fernando Colunga ide, vagy oda. https://www.youtube.com/watch?v=I_kTURNonCE

    • 203. Bogy  |  2016/01/19 - 03:12

      Hát Gábor…szerintem egy kutya. 😀 Végül is mit vártunk? “Igazi férfiakból” szép nőt nem lehet kreálni. 😀 De nekem sokszor még az elmegy kategóriát sem ütik szegények…és én azt mondom hogy hála az égnek…egy jó pasit jó nőként látni kiábrándító lenne számomra 😀

    • 204. Csabika  |  2016/01/19 - 09:53

      Én meg azt gondolom az évértékelő és egyéb frissítések kapcsán, hogy a 9-10 ember megkérdezi akkor illene legalább egy kommentet dobni hogy mégis mi a helyzet, lesz e, nem lesz, kicsit később, most épp beteg vagyok stb stb…
      Értem én hogy mindenki elfoglalt, mindenkinek vannak kötelezettségei, de nem hiszem hogy legalább 1.tájékoztató komment ne férne bele az idejébe.

    • 205. Lynda  |  2016/01/19 - 11:45

      Abban azért igazuk van,hogy Marco az Évértékelést először dec.31-re ígérte,majd az azt követő hétvégére.Azóta eltelt még 1 hét,és továbbra is semmi.És az oldallal is elég mostohán bánik már egy jó ideje.Lehet,hogy tényleg sok a dolga,de akkor legalább annyit írhatna,hogy “bocs,de késik” vagy azt is írtuk már neki sokszor,hogy keressen maga mellé egy szereksztőtársat.Azt is írtuk már neki,hogy ez így nem jó,hogy (jó esetben) havonta van 1-2 új cikk.Régebben az aktuális telenovellapremierekről mindig voltak érdekességek,a feldolgozásoknál eredeti vs remake.Tavaly a Mi corazon es tuyoról és az El color de la pasionról még katunk.De ottvolt még a Fiorella,Az én bűnöm,a Veronica aranya,a Paloma,január elején pedig jött a Szeretned kell.Ezekből semmi,csak megírta a premiert.Jó,a Veronicából voltak hattérképek.Az oldalt lényegében a törzskommentelők tartják életben.Nem bántásból írtam,mert egyébként szeretem az oldalt,és Marco jó cikkeket szokott írni,de ti is beláthatjátok,hogy ez így tényleg nem jó.

    • 206. Lynda  |  2016/01/19 - 11:47

      ja, és én máskor is szoktam ide írni

    • 207. Csabika  |  2016/01/19 - 12:05

      Igen, és tegyük még hozzá azt hogy ha valaki megmeri kérdezni így 3.hét után akkor letámadják az embert a védőügyvédek, holott Marco megelőzhetné az ilyen felesleges konfliktusokat 1.tájékoztató kommentel szerintem.

    • 208. suxel  |  2016/01/19 - 15:56

      Csabika mar egyszer irtam, de kitoroltem, mert feltem, hogy a “lelkedbe gazolok”, de a vasmarku ugyesz szerepebe, hamar vedougyvednek tartasz nagyon keves vagy. De meg lehet meggondolom es leirom a hosszabb véleményem is, pedig megfogadtam nem reagálok tobbet azoknak, akik nem tudnak ertelmesen olvasni.

      Amugy az roppant vicces, hogy elkezdtek magukra venni a dolgokat, azok akik kommentelnek is tobbe-kevesbe, mint azok, akik csak mint valami szellem felbukkannak. Ezt en nem ertem. 😀

  • 209. Bogy  |  2016/01/19 - 02:27

    Hihetetlen. Elküldöm a Frente hivatalos twitter oldalának azt az általam fotózott képet bekarikázván rajta a logót hogy ez lesz e a hivatalos és furcsa mód de válaszoltak is kiposztolván a képemet és mellé a hivatalos logót fekete háttérrel. 😀 Ez oltári. 😛
    Tehát a Frente al mismo rostro hivatalos logója:

    Válasz
    • 210. Bogy  |  2016/01/19 - 02:55

      Angie és Sebas karaktereinek már csináltak is twitter fiókot. A profilképeken a kinézetükkel.
      https://twitter.com/FAMR_AnaLucia /artista, ő az elveszett lány, a sorozat főbb szerelmi szála hozzá és Santiagohoz kapcsolódik.
      https://twitter.com/FAMR_AnaLaura /a beteg, David udvarol majd neki.
      https://twitter.com/FAMR_AnaLeticia /a gonosz, sejtésem van teljesen biztosat nem merek még nagyon mondani egyebet vele kapcsolatban.(esetleg Marcelo feleségének gondolom de ez nem tuti)
      https://twitter.com/SantiagoG_FAMR /az amnéziás Rulli, Ana Lucia a szerelme, fő szál.
      https://twitter.com/MarceloS_FAMR /az amnézia előtti Rulli, valami üzletember lehet vagy mi…ambiciózus. Hogy mennyire gonosz azt nem tudom…szerintem ő nem lesz kifejezetten gonosz inkább az ambícióiból fognak adódni a negatív tulajdonságai. De majd elválik.

  • 211. Bogy  |  2016/01/19 - 03:08

    Remélem bejön a kép. Itt vannak Angie és Sebas karaktereinek a kinézetei.
    Ana Lucia: Az elveszett jó lány. Artista. A sztori fő szerelmi szála hozzá és Santiagohoz kapcsolódik. Blanca Guerra játssza majd a nevelőanyját.
    Ana Laura: A beteg vagy sánta vagy mi a fene. David udvarol majd neki.
    Ana Leticia: A gonosz. Több infóm nem nagyon van megerősítve…én azt gondolom hogy esetleg ő lehet Marcelo felesége. De ezt csak én gondolom az eddig elhangzottak alapján.
    Santiago: Az amnéziás Rulli. Ana Lucia szerelme. A fő szerelmi szál az ő és a kis Lucusának a bimbózó szerelme.
    Marcelo: Rulli without amnézia. Ambiciózus egy alak. Azt nem tudom hogy mennyire gonosz…szerintem inkább az ambícióiból fognak adódni a negatív tulajdonságai…majd elválik.

    Válasz
  • 212. tibitoma  |  2016/01/19 - 11:51

    🙂 És azt nem tudjátok,hogy a Yesenia elemei belekerülnek-e vagy sem?

    Válasz
    • 213. Bogy  |  2016/01/19 - 14:33

      Ennyit tudok a sorozatról mint amennyit leírtam…mármint a sztori alakulásáról.. Az alapján amennyit tudok a Yeseniaról kétlem hogy nagyon belefűznék a sztoriját…legalábbis a főszálba nem…Inkább azt tudom elképzelni hogy ezt a cigány vonalat teszik bele: Vagy a mellékszereplőkön keresztül fűzik bele. pl tudjuk hogy Sachi Tamashiro karaktere valami lázadó lesz…szóval simán lehet cigánylány vagy esetleg az elveszett lány(Ana Lucia) nevelőanyja is lehet cigány származású. De ezek csak találgatások. Azért is gondolom ezt mivel Ana Lucia is ilyen artista szerűség lesz…
      Meg esetleg egyéb mellékszereplőket még átemelhetnek a Yeseniából de erről sincs még infó.

  • 214. mandi28  |  2016/01/19 - 12:13

    Most én vagyok eltévedve vagy a Frente háttere nem olyan mint az El Hotel de los Secretosé??? Kicsit nagyon hasonlít a kettő egymásra 🙂

    Válasz
    • 215. Bogy  |  2016/01/19 - 14:36

      A hátteret sokszor feketének hozzák ki az elején hogy jól érvényesüljön a szöveg…már ha az nem fekete.
      A betűtípus meg szín egy picit hasonlít de a Frentéjében van egy kis vöröses árnyalat is és olyan mintha éle lenne a betűknek emiatt. 🙂

    • 216. Bogy  |  2016/01/19 - 18:37

      Most írták hogy elvileg mégsem az lesz a logó. De imádom ezt a variálgatást. Pedig tök jól nézett ki szerintem. Remélem nem csinálnak belőle giccsparádét.

    • 217. bence1996  |  2016/01/19 - 22:45

      Szerintem nem. Legalábbis biztos nem lesz olyan logója, mint Gloria Travi sorozatának 😀 Libre para amarte…jajj :3

    • 218. Gábor  |  2016/01/19 - 22:54

      Bence ugye Gloria Trevire gondoltál?:D Miért travizod le szegényt? Nem is férfias és még tök alacsony is.

    • 219. Bogy  |  2016/01/19 - 23:03

      Ne már hogy neked nem tetszett az a két keréken száguldó krokodilos logó néhány ízléses szívecskével megfűszerezve? :O Nekem az személyes kedvencem…ja várj el ne hidd. 😛 De annak a sorozatnak az entrada-ja vitte a prímet. 😀
      Én az egyszerű logókat szeretem…például amilyen a Lokelájé vagy az Amores Verdaderosé volt, vagy most az UCHED(Ez nagyon tetszik) és az EHDLS(Meg ez is nagyon tetszik) logója. 😛 …és nálam könnyű átbillenni az ízlésesség és a giccs határán. 🙂

    • 220. bence1996  |  2016/01/19 - 23:40

      Igen, rá gondoltam 😀 😀 Áhh, ne szabadkozzatok, tudom, hogy mindenki odavolt ezért a remek komédiáért 😛 (Nem!)

      Nekem is most kimondottan tetszik az UCHED logója, a Gran hotel remake logó sem rossz. Sőt, a CQM logója sem sikerült rosszul 🙂

    • 221. Bogy  |  2016/01/20 - 00:20

      Bomba siker! Már ezt akkor megmondtam mikor megláttam Trevit abban a csirkekopasztás után készült tyúktollas ruhában valami fura galaktikus űrlénytáncot táncolva majd beülni a krokitaxiba melynek utasa maga a vademecum fogkrémmárka kabalakrokija aki később táncversenybe is keveredik az ősasszonyunkkal. És ezt csak megkoronázta az mikor az indán Jane-ként lengett a két Tarzanjával a hátán. Egy szóval? Hihetetlen.

      Egyetértek! A CQM logo is jó lett. 😉

    • 222. bence1996  |  2016/01/20 - 09:06

      Premier tekintetében nem tudom, várható-e valami a Story5-re A múlt árnyéka helyére. Gyanítom, hogy nem, mert már biztos beharangozták volna.

    • 223. Amiga  |  2016/01/20 - 18:24

      A múlt árnyékából még van kb. 15 rész,ami azt jelenti,hogy kb. február közepén lesz vége.Úgyhogy még várni kell egy kicsit,hogy megtudjuk mi fogja követni.De valószínű,hogy jövőhéten már tudni fogjuk.Egyébként ilyen tájba a Story5 is be szokott újítani.

    • 224. Gábor  |  2016/01/20 - 21:50

      Már a héten kiderült, hogy mi lesz A múlt árnyéka helyett, legkésőbb pénteken.

  • 225. Csabika  |  2016/01/20 - 17:24

    Na akkor lehet a fejeket fogni !!!

    MÉG IDÉN ELKÉSZÍTI A TELEMUNDO A LA GATA “FELDOLGOZÁSÁT”.

    Válasz
    • 226. Milibindi  |  2016/01/20 - 17:54

      Na neeee 😀 Valahogy nm tudom elképzelni Telemundós változatban.

    • 227. Csabika  |  2016/01/20 - 17:59

      Szivárognak ki folyamatosan a Telemundo 2016/2017 szenzonra tervezett novellái, ez most meglehetősen szokatlan nekem, mert az upfronts még viszonylag messze van.
      Tudja valaki ennek az okát ?

    • 228. suxel  |  2016/01/20 - 19:45

      Csabika, fogom is a fejemet! Remelem annyi koze van a valosaghoz, mint annak, hogy azt irtad Marisela foruman Aracelyek mar forgatjak a Dona Barbarat, holott aprilisban kezdik. De hat Ara biztos szereti annyira magat, hogy eljatssza a férfi es a noi fohost egyszerre, sot az osszes szereplot a sorozatbol. Gratulalok, aranyviragszalam, tudod sirva rohogok ezen azota is.

      Amugy tavaly is volt ilyen: mar januarban suttogtak az Amor descarado es a Prisionera remaket. Ebbol az egyik bejott a masik nem. Tehat illik fenntartasokkal kezelni az efele infokat. Lehetett ket sorozatrol hallani a La guerra de idolosrol es a Silvana sin lanarol, de en inkabb megvarnam a tavaszi upfrontsot. Szerintem jobban tenned te is.

    • 229. tibitoma  |  2016/01/20 - 20:46

      Nem fogom a fejemet, ha igaz, ha nem.

      Valószínűnek tartom, hogy a Telemundo a Cara Sucia remake-jogait vásárolta meg, amely legyen hivatalos vagy nem hivatalos adaptációja a La Gatának, eléggé át van kalapálva. A Cara Sucia alapján készült az aztecás Pobre Diabla, ez eléggé modernnek tűnik az 5 évvel későbbi Macskához képest.

      Az alapszitu egy sikerrecept, le merem fogadni, hogy ez az ős-rózsanovellák egyike ez lehetett. Ráadásul Lartilleux-ék kioltották a történet erejét azzal, hogy a főhősnő anyja életben maradt.

  • 230. Amiga  |  2016/01/21 - 09:15

    Egyes hírek szerint április 11-én lesz a Frente al mismo rostro premierje!

    Válasz
    • 231. Bogy  |  2016/01/21 - 13:38

      A mostani állás szerint tényleg akkor lesz.
      De nem tudni hogy hogy fognak haladni a forgatásokkal bár persze még van idejük de ilyen mozis technikákkal dolgoznak ami kicsit megnehezíti a jelenetek felvételét illetve ugye Angienek háromszor akkora melója lesz és hozzá kell mindenkinek alkalmazkodnia. Meg még lehet a végére ez a PyP akkora bummm lesz hogy rápakolnak még néhány részt. 😀 Na jó ez utóbbi csak vicc volt.
      Nesmáéknál még azután sem biztos semmi miután hivatalosan bejelentik.

    • 232. Bogy  |  2016/01/21 - 13:52

      Ma már elkezdik forgatni Carlos de la Mota(Valentin) jeleneteit is. Mellesleg Angie meg Sebas valami buszpályaudvaron forgattak Ana Luciaként és Santiagoként….szóval szerintem velük kezdték a forgatást. David is posztolt képet a forgatásokról szóval lehet hogy neki is volt már valami kis jelenete de ezt nem tudom.
      És nagyon úgy tűnik hogy Ana Laura sánta lesz csak…kb mint Maribel a Rubiban. A baleset miatt fog természetesen megsérülni. Egy nagyon jó lány, természetes megjelenéssel…kb smink nélkül.
      Ana Leticia meg nem egy Teresa féle kapzsi nő lesz(mellesleg egyre biztosabb hogy ő lesz a felesége Sebas karakterének de nem lesz szerelmes belé) hanem ennél rosszabb…egy perverzen gonosz csábító aki lelkiismeret hiányában nem riad vissza a gyilkolástól sem :D. De én mellécsapnám a zorra szót is.
      Ana Lucia meg ugye cirkuszi artista lesz kicsit hippis öltözékkel.

    • 233. bence1996  |  2016/01/21 - 14:35

      Ó, bárcsak nagy bumm lenne a végére a PyP. Semmivel nem ad kevesebbet, mint a többi most futó sorozat. Azt sem tudom mire vélni, hogy a mexikóiak sírnak a gonosz Colunga miatt, de még azt sem, hogy Altair Jarabo-t miért tartják hiteltelennek jó kislány szerepben. Én elkezdtem nézni. Az első rész tényleg kicsit unalmas volt, de lassan rákaptam 🙂 nem rossz sorozat ez.

      A FAMR-t ettől függetlenül is várom.

    • 234. Bogy  |  2016/01/21 - 14:54

      Abban a pár részben amit láttam belőle én kifejezetten csíptem Altairt ebben a jó kislány szerepben.
      Nekem nem kifejezetten a gonosz Colungával van bajom hanem az őrülttel amikor hadonászik és rángatja az embereket meg grimaszokat vág…na az egyszerre nevetséges és idegesítő. Amikor csak szemétkedik azzal nincs bajom és én sem értem hogy mi bajuk van a mekkáknak velük. Ettől függetlenül egy átlagos sorozatnak tartom…sok benne a blődség és a hülyeség…de mondom volt olyan rész ami már az elment kategória volt.(A Paloma nézhetetlen, a Vera is ha nem úgy fogod fel hogy ez csak egy rózsanovella paródia na ha így nézed nagyon vicces jobb mint a komédiasávban menő novellák…de ekkor mindig eszembe jut hogy ezt komolyan gondolták 😛 :D…szóval az elmegy ez most nagyon is pozitív) A juvenil páros egész aranyos és én csípem Altair és a fattyú bimbózó szerelmét is…bár ott bajom van azzal a bamba férfi színésszel…de ettől függetlenül aranyosak ők is.
      Marlene nem tetszik még benne…de a karakterrel is baj van…nagyon idegesítő…ja meg amikor Ericket babusgatja Nina tiszta röhej. 😀 khmmm casting problémák…Castro, hát mi vette el az eszedet??? És ezt ne fogd magánéleti problémákra mint a La Malqueridát…mindegy is ha a PyP nem fog később se beválni de mondjuk a Frente igen akkor is örülhet Castro mert ha úgy vesszük közvetett módon neki is köszönhető a dolog. Remélem hogy felrázza a főműsoridőt Nesma megint…az biztos hogy sokan kíváncsiak rá már csak az a kérdés hogy meg is tudja e majd tartani illetve tudja e majd gyarapítani a nézőközönségét.

    • 235. Janka  |  2016/01/21 - 21:55

      Bogy lécives még irjál részleteket FAMR forgatásairól.És ha tudsz képeket is linkelj be vagy oldalakat ahol lehet követni napi szinten a fejleményeket!

      Útóiratt:Friss nézettségi adatokat tudtok?

    • 236. Csabika  |  2016/01/21 - 22:09

      Nincs, szerintem a Televisa szándékosan nem publikáltatja a nézettségi adatokat, én arra tippelek hogy azért, mert eléggé rosszak lehetnek.

    • 237. Bogy  |  2016/01/22 - 02:03

      Janka: Sachi megkezdte a forgatásokat Maribelként.
      Figyelj én csak annyit tudok neked mondani hogy twitter és a színészek instája. A fanklubbok mindig megosztanak képeket, videókat és újsághíreket.
      De ha van új hír azt ide úgyis leírom de a képek linkelése macerásabb…ha googleben rákeresel is kidob rengeteget pl. a miséről. 🙂

  • 238. Bogy  |  2016/01/27 - 00:10

    Frente al mismo Rostro
    Sebastián Rulli karaktere amnéziásként taxis lesz míg ‘épeszűként’ magánnyomozó.

    Válasz
    • 239. Gábor  |  2016/01/27 - 02:07

      És melyik lesz hamarabb? Buggyant, vagy épeszű? Logikusnak az tűnik, hogy először buggyant lesz, majd miután helyreállnak az emlékei elkezd magánnyomozósdit játszani, hogy felgöngyölítse a szálakat. Csak ha már buggyantként lesz taxis reménykedjünk benne, hogy a Larrosától megmaradt taxis díszletet nem veszi át Nesma és újakat gyárat. 😀

    • 240. bence1996  |  2016/01/27 - 08:01

      Gábor 😀 😀
      És Rulli biztos megörökli Gloria Trevi ruháit is 😛 már elképzeltem Rullit, ahogy Jane-ként táncol a dzsungelben, körülötte a 3 iker párduc- és leopárdként ott ropja körülötte xD

    • 241. Bogy  |  2016/01/27 - 16:45

      Jajjj de hülyék vagytok. 😀 Buggyant lesz…legalábbis a forgatásokat Ana Luciaként és Santiagoként kezdték egy buszpályaudvaron. Bár Angie azóta forgatott Ana Leticiaként is.
      Nekem még kérdéses hogy hogyan fogják megoldani Rulli “kettősségét” mert elvileg az Ana Lucia és Santiago szerelmi szál a fő szál a sorozatban…igaz hogy az emlékek visszaszerzése után nem úgy viselkedne normális esetben egy ember mint az amnézia előtt de akkor meg el fog tűnni az előző énje azaz Marcelo. Ez érdekel mostanában a legjobban a sorozattal kapcsolatban no meg a gyilkos ribanc Boyer. 😀

    • 242. Gábor  |  2016/01/27 - 16:49

      Lehet igazából Rulli is ökröket fog alakítani, csak a taxis buggyant énjét felfalja a Larrosától elszabadult kroki. 😀

    • 243. Bogy  |  2016/01/27 - 16:53

      😀 😀 Az biztos hogy nem lesz belőle fizikailag kettő csak az amnézia miatt tűnik majd annak de az örökbefogadás nem kizárt….a családjáról nem tudok semmit..mármint a Frentés karakterének a családjáról.

    • 244. bence1996  |  2016/01/27 - 17:25

      Biztos, hogy nem komédia lesz ebből a sorozatból? 😀

    • 245. Bogy  |  2016/01/27 - 17:40

      Eredetileg nem annak tervezik. 😀 …de azért itt ez a Vera aranyere…Mejía halál komolyan gondolta…pedig inkább illene a komédiasávba mint a telenovellák hülyeségeinek kifigurázása. Szerintem még így sikere is lett volna..én mondom sírva nevettem rajta, mindig feldobta a napomat ha így fogtam fel. Persze nagyon remélem hogy Nesma nem jut erre a sorsa a Frentével de szerencsére ezt erősen kétlem. 🙂 Ha csak nem veszik kölcsön tényleg Larossától a jelmezeket…illetve nagyon remélem hogy a sorozat végeztével azt a hírhedt mutáns krokit is elaltatták. Veszélyes volt a társadalomra. 😛 😀

    • 246. Gábor  |  2016/01/28 - 00:17

      Bogy mivel ennyire megkavarják a szálakat, hogy lesz egy buggyant Rullink és lesz mellé egy bosszúszomjas magánnyomozóst játszó Rulli nem lehet, hogy tényleg ikreket fog ő is alakítani az elején és a félig meddig gonosz Rulli a testvére halála miatt fog majd bosszút állni? Vagy még azt tudom elképzelni, hogy a magánnyomozó Rulli felveszi a buggyant Rulli személyazonosságát és így fog elkezdeni nyomozgatni. Hasonló szerepcserés dologra volt már példa a Zárt ajtók mögöttben is, ahol ugye a nyomi ikret kilökték az ablakon csak azért, hogy a helyébe tudjon lépni a másik. Lehet én bonyolítom túl a dolgokat, de ha mindkét szerepét elkezdték már forgatni, akkor vagy túl hamar pár részben le fogják zavarni a buggyant taxisofőrös karaktert, vagy tényleg ikreket fog ő is alakítani.

    • 247. Bogy  |  2016/01/28 - 00:35

      Nem…Sebastián kifejezetten azt nyilatkozta hogy egy karaktere lesz csak az amnézia miatt két személyiség.
      Ma posztolt képet Sebas Marceloként na de Angie is hogy ma jelenetei lesznek Ana Leticiaként és Ana Lauraként is…meg David is de az most nem lényeg. 😛
      És hogy pl hogy lehet megvalósítani a kettőt egyszerre? Visszaemlékezésekkel. Először a gonosz Boyerével mert ugye ő lesz a felesége…a későbbiekben pedig azzal ahogy Santiago kezd visszaemlékezni a kilétére méghozzá Ana Lucia miatt aki a megszólalásig hasonlít a feleségére a ribancra. De ez csak az én teóriám azok alapján amit eddig tudok a sorozatról. De az tuti hogy egy karaktere lesz Sebasnak…legalábbis ezt nyilatkozta!!!
      Ezért vagyok én is kíváncsi a kivitelezésre.

    • 248. Bogy  |  2016/01/28 - 00:36

      Nem hiszem hogy hamar lezavarnák mert az lesz a fő szerelmi szál…meg sok minden más miatt is.

    • 249. Gábor  |  2016/01/28 - 00:56

      És akkor ennyire sok visszaemlékezés lenne majd benne? Nem hülyeség, amit írtál, sőt sokkal logikusabb az én elképzelésemnél. Viszont akkor eléggé érdekesen lesz majd kivitelezve.

    • 250. Bogy  |  2016/01/28 - 01:06

      Persze nem gondolom hogy végig visszaemlékezés lenne benne. De mondom még az elméletem is hiányos…ezért vagyok kíváncsi a valós megvalósításra. 🙂 Egyszerűen nem állnak össze a darabok. De mondom nem biztos hogy visszaemlékezésekként lesz jelen az előző “igazi Marcelo” csak most így hirtelen azokból amit eddig tudok nem tudok másra gondolni.

    • 251. Gábor  |  2016/01/28 - 01:30

      Na éppen ezért fordult meg nekem is a fejemben, hogy mi van ha neki is iker karakterei lesznek és ezért nem árulnak el róla semmi konkrétumot, hogy meglepetésként érje a nézőt. Tényleg nem tartom kizártnak, hogy az egyik lépjen majd a másik helyébe, úgy ahogy az eredeti LDA le lett zárva.

    • 252. Bogy  |  2016/01/28 - 01:52

      Nekem ez meg pont azért nem fordult meg a fejemben mert Sebas nem ezt nyilatkozta hanem azt hogy Marcelo személyisége lesz az amnézia előtt és Santiago személyisége az amnézia után.(azaz nem pont így de ez a lényeg 😛 )…azt mondta hogy neki csak egy karaktere lesz.
      De Nesmáék háza táján addig semmi sem tuti míg le nem adják a részt a tv-ben ez a tapasztalatom. Bár az ilyen típusú amnéziás szál mellé még sebasikreket behozni szerintem felesleges meg kusza lenne. Szerintem pont ennek az ikres dolognak lett ez az amnézia az alternatívája…szóval így kerülte ki Nesma hogy ikreket csináljon Sebasból de a különböző személyiséges dolog meg megmaradjon.

  • 253. Amiga  |  2016/01/27 - 14:56

    Február 15-től az A que no me dejas a Story5-ön Ne hagyj el címmel!
    Valószínűleg A múlt árnyéka helyére jön majd.

    Válasz
    • 254. bence1996  |  2016/01/27 - 15:04

      Naa, de jó hír! Köszi 🙂 ezt honnan tudtad meg?

    • 255. bence1996  |  2016/01/27 - 15:07

      Ja, már megvan xD

    • 256. Amiga  |  2016/01/27 - 15:15

      Mariselától,de ahogy látom más oldalakon is megírták már.

  • 257. Amiga  |  2016/01/27 - 19:29

    Frente al mismo rostro:

    Pedro Moreno karakterét Inakinak fogják hívni

    Válasz
  • 258. Bogy  |  2016/01/29 - 21:55

    Ha hihetünk Angelique-nek és Sebastián-nak akkor ez lesz a Frente al mismo rostro hivatalos logója(azaz pontosítva jelenleg ez xD).

    Válasz
  • 259. Amiga  |  2016/02/05 - 14:26

    Bulvár!

    Úgy tűnik,hogy Grettel Valdez és Horacio Pacheri szakítottak

    Válasz
    • 260. bence1996  |  2016/02/05 - 14:57

      Ó, micsoda hír xD

    • 261. tibitoma  |  2016/02/05 - 15:21

      Na, egy fél paraszthajszállal nagyobb az esélyem az utóbbinál, huh!

    • 262. bence1996  |  2016/02/05 - 15:36

      Nekem inkább az előbbinél 😀

    • 263. Mary  |  2016/02/05 - 17:56

      Ha már bulvár, akkor Ximena Duque és Carlos Ponce, Mark Tacher és Cecilia Galliano is szakítottak.

  • 264. Dan  |  2016/02/05 - 17:19

    Pár hónap múlva az Epizód címlapján: Paulina Goto és Horacio Pancheri nem csak a sorozatban szerelmesek egymásba (az UCHED főhősei..)

    Válasz
    • 265. Bogy  |  2016/02/05 - 17:57

      Eheti Epizód: “A valóságban is utálják egymást? Fernando Colunga nekitámadt Jorge Salinasnak.” Ha megjelenik ez a sorozat hazánkban és Pau meg Horacio szinglik lesznek ezzel fog indítani ebben biztos vagyok. 😀 Amúgy nem csak ők szakítottak idén. A hírek szerint Ximena Duque és Carlos Ponce illetve Cecilia Galliano és Mark Tacher is véget vetett a kapcsolatának…megint. Pont tegnap viccelődtem vele hogy ki fogja ott megünnepelni a Valentin napot. 😛

  • 266. Dan  |  2016/02/05 - 17:30

    Tekergettem amúgy az UCHED-t neten, a La gata-tól mérföldekkel jobb sorozat, és ha már Horacio Pancheri, szőke hajjal nekem sokkal helyesebb. Jobb lett volna neki ha marad ECDLP-beli hajszíne.

    Válasz
    • 267. bence1996  |  2016/02/05 - 18:02

      Igen. Nekem tetszik is. Az első rész alapján 🙂

  • 268. Bogy  |  2016/02/05 - 17:52

    A Frente al mismo Rostro főcímdalát a Pablo Alborán fogja énekelni.

    Válasz
  • 269. Amiga  |  2016/02/10 - 13:32

    Igaz az összefoglalóban le van írva,de úgy néz ki,hogy az Azteca megújította Gaby Spanic szereződését és a hírek szerint még idén új telenovellát fog forgatni.Érdekes azután,hogy előtte néhány héttel pedig még azt is megtiltották neki,hogy az épületbe betegye a lábát………

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum