Évértékelés – 2014

2014/12/31 at 07:00 20 hozzászólás

evertekeles2014

Mint ahogy megszokhattátok, idén sem marad el a hagyományos szilveszteri évértékelés, ahol – immár kilencedszerre – ismét sorra veszem, hogy ezúttal mit tudtak felmutatni a Televisa producerei, hogyan fogadták a mexikóiak az új produkciókat, és mely sorozatok azok, amelyekkel nagy eséllyel a hazai képernyőkön is találkozhatunk a közeljövőben. A tanulságok levonása mellett lerántom a leplet a gyártó idei tendenciáiról és a továbblépés lehetőségeiről is, de persze helyet kap a cikk végén a szokásos mérleg is, benne az elmúlt napok szavazásainak végeredményével! Jó olvasást és mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!

2014 a törések éve volt a Televisánál. A tavalyi, szinte minden sávban siralmas eredményt produkáló kínálat után időszerű volt, hogy alapvető változások következzenek be a telenovellagyártás fellegvárában, ám ironikus – de a Televisától cseppet sem szokatlan – módon az illetékesek inkább csak hagyták magukat belesodródni ezekbe, mintsem hogy tudatosan idézték volna elő őket.

Mindenesetre idén számos, idáig sziklaszilárdnak hitt állandóság tört meg és ment a levesbe, azt pedig csak remélhetjük, hogy mindez még komolyabb és nagyobb változások előszele lesz.

2014-re sok szlogennel előállhatnánk, hiszen ez volt az év, amikor Nicandro Díaz először bukott, az év, mikor (pályakezdése óta először) Salvador Mejía egy percet sem volt képernyőn, és az az év is, mikor José Alberto Castro megszűnt az idősávok megmentőjének lenni. De ez volt az az év is, amikor Lucero otthagyta a Televisát, tíz év után először ismét főhősváltásra kényszerült egy sorozat, ugyancsak tíz év után először egy új producerrel gazdagodott a Televisa arzenálja, valamint (2001 óta először) egy új sorozat címében sem szerepelt az amor szó. Idén pont került Salvador Mejía és Liliana Abud, José Alberto Castro és Ximena Suárez, Nicandro Díaz és Kary Fajer, valamint Roberto Gómez Fernández és Giselle González évtizedes együttműködésének végére is.

A régi, egyszer már bevált ötletek és történetek minden kreativitást nélkülöző felmelegítése egyre nyilvánvalóbb zsákutcának tűnik, ellenben idén az is kiderült, hogy a mexikóiak nem zárkóznak el teljesen az új arcok, újféleképpen elmesélt történetek elől sem. Az új produkciók minden eddiginél erőteljesebb online jelenlétet produkálnak, ám az alkotók még mindig – fájó módon – többször hallgatnak a castingok során a megérzéseikre, mint a közönség véleményére.

A főhősök tekintetében ez az év ismét a debütálásokról szólt: először láttuk főhősnőként Esmeralda Pimentelt, Michelle Renaud-t, Marjorie de Sousát és Adriana Louviert is (igaz, utóbbi kettő más gyártóknál már kapott korábban hasonló lehetőséget), de az eladások tekintetében szembetűnő, hogy még mindig Maite Perroni, Victoria Ruffo és Silvia Navarro az igazi húzónevek. Mindezek miatt is az idei termés meglehetősen felemás: az eddigi sorminta az volt, hogy a páros évek a biztonsági játékról, a páratlanok a kísérletezésről szólnak, most ezek kombinációjaként egy langymeleg valamit kaptunk, ami nem hozott ugyan kimagasló nézettségeket, de szégyenteljes bukásokat sem.

Ha az idén bemutatott történetekre vetünk egy pillantást, feltűnhet, hogy idén csak nyolc új sorozat gördült le a Televisa gyártósoráról, részben a spórolás, részben a kivárás jegyében. A sztorik között akad sokadjára újrasminkelt régi klasszikus, külföldi ötlet és eredeti is, de az is sokatmondó, hogy a legnagyobbat nézettség szempontjából a tavaly bemutatott Lo que la vida me robó robbantotta, amit egyik újonc sem tudott idén überelni.

A továbbiakban következzenek a részletek, a címek mögötti linken a sorozatoknak a youtube-on még elérhető trailerével.

2014ecdlpEL COLOR DE LA PASIÓN (A szenvedély színe)
Premier: 2014. március 17.
Finálé: 2014. augusztus 31.
Részek száma: 121
Idősáv: 18:15
Átlagnézettség: 17.5
Producer: Roberto Gómez Fernández
Szereplők: Esmeralda Pimentel, Erick Elías, Claudia Ramírez, René Strickler
Történet: eredeti

Miután Roberto Gómez Fernández nem csak az idősávot, de a kinézett főhősnőt, Esmeralda Pimentelt is elhappolta hajdani partnere, Giselle González elől, a telenovellarajongó közösség némileg szkeptikusan várta az idei év első új sorozatát, pláne, hogy a Cuahtémoc Blanco és María del Carmen Peña által jegyzett történet a szinopszis alapján inkább tűnt az írópáros korábbi kultikus sorozataiból (Cadenas de amargura, Ángela, Cañaveral) készült best of-válogatásnak, mintsem önálló lábakon álló sztorinak. Hamar kiderült aztán, hogy a producer meglepően nagy tudatossággal nyúlt a történethez: a sztárkultuszt sutba dobva választott sokszor ismeretlen, de valóban tehetséges színészeket a szerepekre, nagy műgonddal ügyelve arra például, hogy a novella első etapjának színészei hasonlítsanak karakterük idősebb kori megfelelőire (ilyen profi megfeleltetéseket talán még soha nem láttunk Televisa-berkekben), és a súgógépet is száműzte a színészi hitelesség érdekében. Az eredmény: egy minden szempontból kielégítő, az íróktól megszokott módon fordulatos, a sablonokat újszerű módon alkalmazó, vérbő melodráma, amiből hiányzik a rózsanovellák röhejes meseszerűsége, de megvan benne az emberi érzelmek végletekig hű ábrázolása, amiért sokan annyira szeretünk telenovellát nézni.

Kiemelkedő alakítások: mindenképp érdemes megemlíteni a Blanco-sorozatokból sosem hiányzó két emblematikus női negatív figurát, a már-már bántóan pofátlan és promiszkuis, csak a lánya miatt meg-megingó Claudia Ramírezt (Rebeca) és a flegmaságában is bájos Helena Rojót (Milagros), mindketten hatalmas alakítással tették fel magukat ismét a klasszikus stílusú történetek térképére. A többiek közül a meglepően hiteles főgenyót alakító Moisés Arismendi és a pökhendi Ximena Romo játékát emelném ki, annak pedig különösen örültem, hogy Luis Gatica, Ariadne Díaz és Michelle Renaud is kifejezetten jól mutattak a maguk kis epizódszerepében.

Fogadtatás, nézettség: a mexikóiak kezdetben nehezen találtak rá a sztorira (mégiscsak javarészt ismeretlen arcokkal találkoztak benne), de a kritikai siker és a pozitív kommentek a nyárra egész szép nézői bázist hoztak össze a novellának. Olyannyira, hogy a sorozat végül elődje, a De que te quiero te quiero nézettségét is felülmúlva feltornázta magát az örökranglistán a második helyre, közvetlenül a Teresa mögé.

Megvásárlási esélyek: 40% – sajnos a mai viszonyok között itthon nincs különösebb szükség egy hasonló stílusú novellára, de ha bármelyik csatornának megtetszik valamiért, szerintem egyikünk sem fog ellenkezni.

Értékelés: 10/8 (a történetből a producer és a színészek is kihozták a maximumot, egyedül csak amiatt bánkódom, hogy az írók nem mernek újítani, mert hiába a sok-sok ütős fordulat, ha ezeket máshol már mind láttuk, mert így ez csak egy rendkívül minőségi főhajtás marad a korábbi, valóban klasszikus történetek előtt, de ő maga sajnos nem fog azzá válni)


2014lgLA GATA (A Macska)
Premier: 2014. május 5.
Finálé: 2014. október 19.
Részek száma: 121
Idősáv: 16:15
Átlagnézettség: 17.9
Producer: Nathalie Lartilleux Nicaud
Szereplők: Maite Perroni, Daniel Arenas, Laura Zapata, Mónika Sánchez
Történet: remake (eredeti: La gata – Televisa, 1968)

Tudatosságban Lartilleux-nél sem volt hiány, amikor úgy döntött, összeereszti két legnagyobb sikerének, az Árva angyalnak és a Maricruznak a főhőseit egy újabb, konkrétan a valaha volt legsablonosabb rózsanovellában, megspékelve az egészet egy sereg ismert színésszel és a tőle már megszokott, következetlen történetvezetéssel, irreális fordulatokkal és meseszerű elemekkel. Nathalie mohóságára jó példa a sorozat ész nélküli vágása, amely sokszor átugrott olyan “lényegtelen” történéseket is, mint például a két főhős egybekelése, csak hogy minél előbb eljusson a sztori a magas nézettséggel kecsegtető bosszúállós részhez. Arra mondjuk már nem futotta a tervezési szakaszban, hogy valós indokot kreáljanak Esmeralda bosszújához, az új verzió sok ponton megcsúfolta az eredeti történetet, melynek következtében az összes idősebb karakter (Zapata, Buenfil, Ojeda, Verduzco) elvesztette valódi súlyát és lényegét, a főhősöket viszont minduntalan sikerült valamilyen bődületesen mondvacsinált balhéval összeugrasztani. Arra, hogy ez a taktika hosszú távon nem jön be, a producer is rájött, így a novella nem kapott társaihoz hasonló végeláthatatlan hosszabbításokat, de azt hiszem, mind jobban jártunk így.

Kiemelkedő alakítások: sajnos ebben a sorozatban a színészi tettvágy mindenkiben csak őrlángon égett, nem csoda, hiszen ezeket a karaktereket kis túlzással egy ruhafogas is meggyőzően elő tudta volna adni. Különösen fájó volt az olyan, különben tehetséges színésznőket itt bohóckodni látni, mint Leticia Perdigón vagy Mónika Sánchez.

Fogadtatás, nézettség: a novellánál lényegében bejött az a papírforma, amiről Lartilleux ábrándozott, de az azért a nézettségen is meglátszott, hogy ezúttal Carlos Romero keze nem volt benne az adaptációban. A számok tekintetében a sorozat korrekt, 17.9 pontos nézettséggel zárt, amivel a Maricruz után a második legsikeresebb Lartilleux-sorozat lett evör, azt hiszem, ez is elég sokatmondó.

Megvásárlási esélyek: teljesen elmebeteg döntés lett volna a tv2 részéről, ha nem adják le a sorozatot, különösen okos lépés volt viszont felezett részekkel rászoktatni a fanokat.

Értékelés: 10/4 (ha a Maricruzra tavaly hat pont ment, erre semmiképp nem jár több, Maite Perroni karrierjében nagy visszalépés, Arenaséban egy helyben toporgás, míg Lartilleux-nek az az egyedüli érdeme, hogy továbbra is életben tartja a blőd rózsanovella válfaját, amiért nem feltétlenül vagyok hálás)


2014lmLA MALQUERIDA (A gyűlölt nő)
Premier: 2014. június 2.
Finálé: 2014. november 9.
Részek száma: 116
Idősáv: 19:25
Átlagnézettség: 17.8
Producer: José Alberto Castro
Szereplők: Ariadne Díaz, Cristian Meier, Victoria Ruffo, África Zavala
Történet: eredeti

Az év legizgibb koncepciójának indult a Nobel-díjas spanyol drámaíró, Jacinto Benavente tragédiájának telenovellásítása, ami a korábban sikert sikerre halmozó Castro és állandó írója, Ximena Suárez kezében úgy tűnt, hogy csakis nyerő próbálkozás lehet. Hónapokig tartó castingokon csigázták a fanokat, hogy vajon kik lesznek a központi szerelmi háromszög, azaz anya és lánya, valamint a mindkettejüket magába bolondító, ambiciózus intéző megtestesítői. Aztán mikor kiderült, hogy a producer biztosra megy, és Lucero, Yadhira Carrillo vagy Cecilia Suárez helyett ismét újrahasznosítja Victoria Ruffót az anyaszerepben, sokaknak, köztük nekem is egyből lekonyult az érdeklődésem. Mert lehet Ruffo bármilyen nagy májer a gyerekük után bömbölő szűzmária-karakterek bőrében, itt egy komplexebb, bujább milf-figuráról volt szó, ami az utolsó jelző, amit Victoriára mernék sütni. A másik banánhéj, amin Castróék elcsúsztak, az az adaptáció volt: a darab fő konfliktusát, vagyis a két nő lelki tusáját a szeretett férfi miatt gyakorlatilag a novella utolsó tíz-tizenöt részére tartogatták, amivel ugyan sikerült is izgalomban tartani a fináléra becsatlakozó nézőket, ám az első száz epizód nem szólt másról, mint a bonyodalom fájóan lassan hömpölygő előkészítéséről, melyet az África Zavalának írt prostis szállal próbáltak meg felturbózni, ez viszont sajnos nem volt annyira kidolgozott, hogy helyettesítse a fő karakterek jelenlétét.

Kiemelkedő alakítások: Castro az év talán legjobb szereplőgárdáját verbuválta össze a sorozatra, akik közül főleg Fabián Roblesnek (az örök kaméleonnak), Guillermo García Cantúnak, valamint a mellékszál hőseinek, Osvaldo de Leónnak és África Zavalának volt lehetősége kiemelkedni. Ezzel szemben a többség karakterei sajnos olyannyira elnagyoltra sikeredtek, hogy sem Nora Salinas, sem Alberto Estrella nem tudott igazán villantani, Mane de la Parra, Victoria Ruffo és Raquel Olmedo pedig már szabályosan idegesítőek voltak. Akikre azt mondom, hogy szódával elmentek, az a kezdetben még kedvetlennek tűnő, de végül egész jól helytálló Cristian Meier, és a főhősnőként sajnos még mindig nem elég fajsúlyos Ariadne Díaz.

Fogadtatás, nézettség: a nézők hamar rájöttek, hogy a Turquesa-szállal csak a mézesmadzagot cibálják előttük, és gyorsan ráuntak arra is, hogy Acacia és Esteban között hónapokig nem történik semmi, ellenben követhetik Ulises érdektelen kalandjait az emberrablókkal. A sorozat vége felé, mikor is a valódi dráma és akció beindult, a nézettség is magára talált, ami a havi átlagolásnak köszönhetően a sorozat végső adatait is felhúzta, azonban még így sem sikerült megütnie a küszöbszintet.

Megvásárlási esélyek: 60% – bár tény, hogy a novella nem muzsikált túl jól sem Mexikóban, sem az Államokban, az eladásai kifejezetten ígéretesek, ha másra nem, erre legalább jó volt Ruffo neve, így nem kizárt, hogy nálunk is becsúszik, de csakis kábelre.

Értékelés: 10/5 (hiába volt nagyon tuti a körítés – zene, megjelenés, színészi gárda -, Ruffo és de la Parra castingolása, valamint az elhibázott forgatókönyv miatt nagyon haragszom Castróra, főleg ha arra gondolok, milyen ütős kis sorozat születhetett volna ebből)


2014mcetMI CORAZÓN ES TUYO (Tied a szívem)
Premier: 2014. június 30.
Finálé: 2015. március 1.
Részek száma: 176
Idősáv: 20:25
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Juan Osorio Ortiz
Szereplők: Silvia Navarro, Jorge Salinas, Mayrín Villanueva, Pablo Montero
Történet: remake (eredeti: Ana y los siete – TVE, Spanyolország, 2002)

Osorióra nem jellemző, hogy olyan jó érzékkel beletenyerel a tutiba, mint most, de tény, hogy az éjjel rúdtáncoló, nappal gyerekekre ügyelő Silvia Navarróval csak két út állt előtte: vagy éktelen nagyot bukni, vagy éktelen nagyot robbantani. Mikor aztán kijöttek az első közös képek Jorge Salinasszal, már tudni lehetett, hogy ez a novella végre átrajzolhatja a komédiasáv már unalomig ismételt munkahelyes, szegény-gazdagos alapfelállását, és egy igazi családi sorozatként elfoglalhatja méltó helyét a nézettségi listák élén. Az alapkonfliktus és az alapkarakterek egyszerűek, de jól működnek együtt, könnyen kiegészíthetők rövidebb, epizodikus történetszálakkal (ez egy komédiánál alapfeltétel, és Osorio sűrűn él is vele), és nem utolsó sorban a színészek is remekül helytállnak a figuráik bőrében. Persze vannak itt is félreismerhetetlenül osoriós húzások, mint Pablo Montero színlelt kiírása, de ezek megbocsáthatók, amíg nem csak ezekre épül a fő bonyodalom.

Kiemelkedő alakítások: az év alakítása nálam mindenképpen Silvia Navarróé, akinek harsány, de ugyanakkor szerethető és bohókás Anájában rá sem ismerni a korábbi, carlosmorenós naiváira, Jorge Salinas pedig tökéletesen kiegészíti a mogorva Fernando bőrében, ketten együtt már-már egy argentin komikus főhőspáros benyomását keltik. Jó bemutatkozást produkált Mayrín Villanueva is főgonoszként, és külön pirospont jár a gyerekek castingolásáért, akik közül talán csak Emilio Osorio lóg ki lefelé (igen, kitaláltátok, ő bizony a producer fia).

Fogadtatás, nézettség: a sorozat hamar belopta magát a mexikói közönség szívébe, ami abból is látszik, hogy eddigi vetítése alatt szinte végig verte a főműsoridős Hasta el fin del mundót, utolsó havi átlaga pedig már Osorio előző sikersorozatát, a Porque el amor mandát is felülmúlja, azaz jó úton halad afelé, hogy az utóbbi öt év legsikeresebb komédiájává váljon.

Megvásárlási esélyek: 60% – itthon a mexikói komédia elég mostohán kezelt műfaj, a Porque el amor manda sem tudott elég nézőt megszólítani ahhoz, hogy megtartsa délutáni sávját, ám valami azt súgja, hogy a Mi corazón es tuyo a hajdani Csacska angyalhoz hasonlóan újra meg tudná törni a jeget, hiszen stílusban ahhoz áll a legközelebb.

Értékelés: 10/8 (minden tekintetben vállalható, szórakoztató, üde színfolt az idei termésben)


2014hefdmtaHASTA EL FIN DEL MUNDO (Míg világ a világ)
Premier: 2014. július 28.
Finálé: még nem ért véget
Részek száma: még nem ért véget
Idősáv: 21:30
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Nicandro Díaz Fernández
Szereplők: Marjorie de Sousa, Pedro Fernández/David Zepeda, Diego Olivera, Claudia Álvarez
Történet: remake (eredeti: Dulce amor – Telefe, Argentína, 2012)

Bár valahol érthető, hogy Nicandro Díaz az Amores verdaderos sikereit a nagyjából ugyanazt a történetet pepitában elmesélő, maratoni hosszúságú Dulce amor remake-elésével akarta megismételni, mégis túlságosan elbízta magát, amikor úgy gondolta, elég Marjorie de Sousa jelenléte ahhoz, hogy a nézettség az egekbe szökjön. Sokan leírták már, hogy a színésznő gonosz karakterként maradt meg a nézőkben, naivaként nincs elég erős jelenléte. Pedro Fernándezzel az oldalán pedig még kevésbé, akit érthetetlen módon Díaz mindenképp a novellában akart tudni, elsősorban tagadhatatlan karizmája miatt, amivel valóban érdekessé tudta tenni Chava figuráját, ez viszont egy komédiába sokkal jobban passzolt volna, mint egy főműsoridős sorozatba, ahol pont a Pedróból hiányzó szenvedélyesség tartja össze a főszereplő karaktereket. Valahol ez is a novella fő hibája: története, konfliktusai nem elég drámaiak a 21:15-ös sávhoz, túlburjánzó mellékszálai túlságosan elvonják a figyelmet a fő cselekményről. Ami a Rabok és szeretőkben két szerelmespárral még működött, itt már hárommal elég bajos, pláne, hogy mindegyik karakter elmélyítésére kevés idő marad. A zepedás váltás igazából valójában már nem osztott, nem szorzott, a sorozat már akkor halálra volt ítélve, amikor belekezdtek.

Kiemelkedő alakítások: a sok mellékszál közül talán Claudia Álvarez és Diego Olivera története jelent halovány reménysugarat, bár ők is csak “a vakok közt a félszemű a király”-elv alapján tűnnek ki. Alejandro Tommasi meleg inasa érdekes szereplő ugyan, de ettől még a színészt jobb szerepben is el tudnám képzelni, akárcsak César Évorát és María Rojót, az itt különösen idegesítő Olivia Bucióról nem is beszélve.

Fogadtatás, nézettség: mostanra a mexikóiak eljutottak odáig, hogy jobb híján megnézik az aznap esti részt, de messze nem övezi olyan szintű rajongás a sorozatot, mint bármelyik elődjét, és mérget vennék rá, hogy közületek sem került rá senkinek az örök kedvencek listájára. Ami pedig a nézettséget illeti, utolsó havi adatai (24.4, már a zepedás korszakból) épp hogy csak alulról súrolják a sáv küszöbszintjét, amivel éppen hogy csak jobban teljesít, mint Mejíától a Corazón salvaje vagy a Triunfo del amor. Ironikus, hogy legjobb adatait pont azelőtt érte el, hogy Fernández kiszállt volna, de az, hogy sikerült-e volna vajon végül szépíteni, ha mégis maradásra bírják, azt sosem tudjuk meg.

Megvásárlási esélyek: 60% – az Amores verdaderoshoz hasonló stílusa miatt elképzelhető, hogy becsúszik, de a főhősváltás elveheti a beszerzők kedvét, pláne hogy David Zepeda sorozatai valamiért itthon nem úgy működnek, ahogy azt a csatornák szeretnék.

Értékelés: 10/5 (nem ezekkel a színészekkel és nem ebben a sávban, hanem például Lucero Suáreztől egy romkom változatban valószínűleg nézhetőbb lett volna, így viszont csupán egy a sok, hamar feledésbe merülő sorozat közül, és szégyenfolt Díaz karrierjében is)


2014yncelhYO NO CREO EN LOS HOMBRES (Nem bízom a férfiakban)
Premier: 2014. szeptember 1.
Finálé: 2015. március 15.
Részek száma: 141
Idősáv: 18:15
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Giselle González Salgado
Szereplők: Adriana Louvier, Gabriel Soto, Flavio Medina, Alejandro Camacho
Történet: remake (eredeti: Yo no creo en los hombres – Televisa, 1991)

Giselle González a legjobb dolog volt, ami idén történhetett a Televisával, amit pedig a legjobban lehet csodálni a Televisa legújabb producerében, pont az a tökösséggel vegyes alázat, amivel keresztülvitte ezt a történetet az elé gördített számtalan akadályon. Miután eredeti ötletét, a béranyaságról szóló Madre sustitutát a túl komoly témafelvetés okán lelőtte a felsővezetés, zseniális módon beleoltva kiinduló elképzelését a zsinórban gyártott remake-ek közül soron következő, és neki kiadott Yo no creo en los hombres történetébe, létrehozta az idei év, ha nem az utóbbi évek legjobb televisás telenovelláját. Caridad Bravo Adams eredetijéből nem sok maradt a végső verzióban, sőt Aída Guajardo szenzációs adaptációja még azt is elfeledteti velünk, hogy egyáltalán létezett ennek a történetnek egy korábbi változata is. A sablonostól meglehetősen távol álló, izgalmas karakterek között alig tud az ember hová kapni, annyira érdekfeszítő fordulatokat vesz részről részre a cselekmény, arról pedig más televisás sorozatokban általában álmodni sem merünk, hogy egy-egy bonyodalmon ne kérőddzenek hetekig a szereplők, itt viszont nem érdemes kihagyni egy epizódot sem, ha képben akarunk maradni. A Giselle által a Para volver a amarban megkezdett hagyomány a női szereplők középpontba helyezésével itt is folytatódik, s habár María Dolores körül forog minden szereplő élete, a mellékszálak már-már brazil sorozatokat idéző igényességgel szövődnek egybe a főhősnő körül egy izgalmas, de mégis a realitások talaján mozgó történetté.

Kiemelkedő alakítások: nehezen tudnék bárkit is a többiek fölé helyezni, hiszen a sorozatban Eric Morales profi rendezésének hála szinte csak olyan alakításokkal találkozunk, amelyekre évek múlva is emlékezni fogunk. Azela Robinson, Rosa María Bianchi vagy Alejandro Camacho ismét bizonyíthatták, hogy nem véletlenül olyan elismert művészek, de a fiatalabb generációt sem kell félteni, Sophie Alexander, Flavio Medina, Fabiola Guajardo vagy a debütáló Sonia Franco és Pedro de Tavira is brillíroznak a szerepeikben, Adriana Louvier igazán rátermett naiva, Gabriel Soto pedig hamar kiköszörülte a tavalyi csorbát, amit a Libre para amartéval okozott. Már szabályosan rettegek attól, hogy bármelyikük egy elhibázott döntése miatt legközelebb egy borzasztó Mejía- vagy Lartilleux-novellában találja majd magát.

Fogadtatás, nézettség: bár a 18:00-s halálsávba került, szép lassan ugyan, de a mexikóiak erre a történetre is rákaptak, ami rendkívül pozitív fejlemény egy olyan országban, ahol még mindig a rózsanovella jelenti a műfaj non plus ultráját. Az, hogy a meglehetősen oldschool mexikóiak is kezdenek felfigyelni az ilyen produkciókra, remélhetőleg annak a jele, hogy komoly igény mutatkozik a telenovella hagyományait tisztelő, de a nézőt mégsem teljesen hülyének néző sorozatokra, Giselle novellái pedig pont ilyenek. Ezt jelen esetben a közönség stabil, 18 pont körül mozgó nézettséggel honorálja, amivel a végjátékig a producernő akár még az elődöt, az El color de la pasiónt is maga mögé utasíthatja.

Megvásárlási esélyek: 70% – egyre biztosabb vagyok benne, hogy ennek a sorozatnak helye van itthon, akár egy nagyobb kereskedelmi csatornán is, de egy kisebb kábeltévén biztosan.

Értékelés: 10/9 (csak mert nem szoktam maximális pontszámot adni, de legyen elég annyi, hogy hosszú idő után ez a novella tudott megint huzamosabb ideig lekötni, pedig baromi válogatós vagyok)


2014mivacMUCHACHA ITALIANA VIENE A CASARSE (Olasz lány férjet keres)
Premier: 2014. október 20.
Finálé: még nem ért véget
Részek száma: még nem ért véget
Idősáv: 16:15
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Pedro Damián
Szereplők: Livia Brito, José Ron, Nailea Norvind, Enrique Rocha
Történet: remake (eredeti: Muchacha italiana viene a casarse – Televisa, 1971)

Ugyan régóta érett már ennek az Angélica María-klasszikusnak az újrázása, a rózsanovella-sávban egy meglehetősen szokatlan újítás volt az, hogy nem Delia Fiallo- vagy Inés Rodena-történetre építsenek az alkotók. Pedro Damián egy vérbeli romantikus mesével szerette volna magát újraértelmezni a sok balul elsült juvenil próbálkozás után, ami félig-meddig sikerült is, hiszen a sorozat első egy-két hete elragadóan bájosra és kellően habos-babosra sikerült ahhoz, hogy megnyerje magának a délután tévéző fiatalokat és nyugdíjasokat. Mikor azonban elszállt a kezdeti varázs, hamar kiviláglott az is, hol szorítják a történetet a műfaji korlátok: a karakterek fájóan kidolgozatlanok, nincs valódi interakció köztük, a bonyodalmak ötlettelenek, azaz nincsen igazi dráma a cselekményben, a központi konfliktusok pedig a nézői vélemények szerint kimerülnek abban, hogy a családtagok minden epizódban összevesznek kajálás közben az asztal körül, ez pedig hosszú távon unalmas. Mivel a családi viszonyok sem teljesen világosak, az egyszeri néző nehezen kapcsolódik be, ahhoz pedig túl sok a töltelékjelenet, hogy valaki csak a főhősök valóban kitűnő kémiája miatt maradjon.

Kiemelkedő alakítások: Livia Britóra úgy illik az olasz bevándorlólány szerepe, mint Hamupipőkére az a bizonyos üvegcipő, még nagy jövője lehet a hasonló stílusú sorozatokban, az olasz akcentust pedig csont nélkül hozza. Nagyon kellemes meglepetés volt még az első részekben Jessica Cochot pozitív karakterben látni, nagy hátránya a sorozatnak, hogy nem maradt tovább. A többiek elég felejtősek sajnos, Maribel Guardia ugyanolyan jelentéktelen, mint mindig, Nailea Norvind messze alulmúlja önmagát (bár ez főleg az írók hibája), Isela Vega pedig inkább röhejes, mint tekintélyt parancsoló a tróger nagymama szerepében.

Fogadtatás, nézettség: mivel a közönség is megérezte, hogy Damián a történettel javarészt a sötétben tapogatózik, a kezdeti jó nézettség is hamar szertefoszlott, a 15 pont körüli adatok egyelőre nem kecsegtetnek túl fényes jövővel.

Megvásárlási esélyek: 80% – mégis úgy érzem, ez lehet az a történet, amire a magyarok ráharaphatnak, hiszen rózsaszínnek rózsaszín, egy magyar nézőnek még kellően európai is, a Maricruz és A Macska által megrakott tüzet még egy ideig biztosan lehetne vele táplálni, ha nem is lángba borítani ismét az országot.

Értékelés: 10/6 (a hangulatteremtés és a főcímdal miatt járnak a pontok, de biztos, hogy nem ez lesz az a sorozat, amivel Damián újra diadalmasan bevonulhat a sikeres producerek panteonjába)


2014lsdpLA SOMBRA DEL PASADO (A múlt árnyéka)
Premier: 2014. november 12.
Finálé: még nem ért véget
Részek száma: még nem ért véget
Idősáv: 19:25
Átlagnézettség: még nem ért véget
Producer: Martha Patricia L. de Zatarain
Szereplők: Michelle Renaud, Pablo Lyle, Alejandra Barros, Alexis Ayala
Történet: remake (eredeti: El manantial – Televisa, 2001)

Abban már a kezdetek óta egyetértettem sok fórumozóval, hogy korai volt az El manantialhoz nyúlni, pláne egy olyan évben, ahol már bemutattak egy történetében igencsak hasonló Blanco-Peña sorozatot. De Mapatot sem akarom bántani, általában kevés teret engednek neki a kreatívkodásra, a sok bukása után pedig nem csoda, hogy egy közönségsikert rendelt ki neki a vezetés, amit becsülettel le is forgatott újra, ezzel pedig hosszú idő után kivételesen számottevő sikert is el tudott érni. Igaz, hogy sok dolga nem volt, hiszen a zseniális történet elviszi a hátán az egész novellát, neki csak a neveket kellett jóformán kicserélnie a dialógusokban. Sajnos egyelőre nem sok jele van annak, hogy a La sombra del pasado bármi újat is tudna mutatni Az ősforráshoz képest, egyedüli szembetűnő előnye az, hogy a főhősöket játszó színészek korban sokkal inkább illenek a karaktereikhez, mint anno Islas és Noriega, ez azonban sovány vigasz, ugyanis ennek fejében sajnos színészi jelenlétük sem olyan erőteljes.

Kiemelkedő alakítások: ha ki lehet innen emelni valakit, az mindenképp Susana González, aki ismét bizonyította, hogy mellékszerepekben mennyivel jobban működik, mint teljes értékű főhősnőként, illetve szót kell ejteni Lissetről és Cynthia Klitbóról is, akik szintén becsülettel helytállnak a saját karakterükben. Sajnos az eredeti ismeretében ugyanez már nem mondható el Alejandra Barrosról, aki számomra rém mesterkéltnek hat minden megjelenésekor, azon túl, hogy korban is túl fiatal Candelához.

Fogadtatás, nézettség: a nézők érdekes módon nem emlékeznek már annyira az El manantialra, hogy emiatt frusztráltak legyenek (az Amor real esetében ugyanez tavaly nem volt elmondható), és meglepő módon tizenhárom év után a közönség tetemes része képes úgy nézni a sorozatot, mintha most látná először. Erről a stabil 18 pontos nézettség is tanúskodik, ami kifejezetten jó eredmény, pláne a sávban az elmúlt két évben tapasztalt kecmergés után.

Megvásárlási esélyek: 40% – teljesen klasszikus történet, amin vagy megakad valakinek a szeme, vagy nem, de nem leszünk kevesebbek attól, ha nem látjuk, aki pedig mégis vágyik rá valamiért, javaslom, vigasztalódjon a még ma is teljesen nézhető eredetivel, hamar meg fog békélni vele.

Értékelés: 10/6 (korrekt iparosmunka, de ebben a fő érdem sajnos az eredeti alkotóké, nem a feldolgozóké)


Végül a szokásos mérleg 2014-ről:

Új Televisa-sorozatok 2014-ben: 8
Eredeti-remake arány: 2 : 6
Külföldi-hazai feldolgozások aránya: 2 : 4
Az év sikersorozata: Lo que la vida me robó (ironikus módon egy tavaly kezdődő novella szólt idén a legnagyobbat)
Az év bukása: La malquerida
Az év meglepetése: Yo no creo en los hombres
Az év csalódása: La malquerida
Az év leghosszabb sorozata: Mi corazón es tuyo
Az év legrövidebb sorozata: El color de la pasión/La gata
Legnézettebb premier: Hasta el fin del mundo (24,0)
Legnézettebb finálé: Lo que la vida me robó (30,2)
Legjobb átlagnézettség: Lo que la vida me robó (26,1)
A legnézettebb televisás premier Magyarországon: La gata (785 ezer néző)

…a bulvár kedvelőinek:
2014 legfelkapottabb női sztárja: Angelique Boyer
2014 legfelkapottabb férfi sztárja: Daniel Arenas
2014 legnagyobb botránya: Lucero vadászós incidense
Az év szerelmespárja: Angelique Boyer és Sebastián Rulli
Az év szakítása: Elizabeth Gutiérrez és William Levy
Legjobb kémia a főhősök között: Muchacha italiana viene a casarse

…kitekintés más gyártókhoz:
az Azteca (MEX) legsikeresebb sorozata 2014-ben: Siempre tuya Acapulco
a Telemundo (USA) legsikeresebb sorozata 2014-ben: El señor de los cielos 2. évad
a Globo (BRA) legsikeresebb sorozata 2014-ben: Amor à vida (Rastros de mentiras)
a Venevisión (VEN) legsikeresebb sorozata 2014-ben: Corazón esmeralda
a Telefe (ARG) legsikeresebb sorozata 2014-ben: Somos familia
az El Trece (ARG) legsikeresebb sorozata 2014-ben: Noche y día
a Caracol (KOL) legsikeresebb sorozata 2014-ben: La viuda negra
az RCN (KOL) legsikeresebb sorozata 2014-ben: Un sueño llamado salsa
a TVN (CHI) legsikeresebb sorozata 2014-ben: Vuelve temprano

…és a ti szavazataitok alapján:
2014 kedvenc televisás premier-novellája: Lo que la vida me robó
2014 kedvenc nem-televisás premier-novellája: Santa diabla
2014 kedvenc televisás főcímdala: La gata
2014 kedvenc televisás újonca: La gata

Végezetül pedig következzék a szokásos szavazás arról, hogy a fenti novellák közül ti melyiknek örülnétek magyar képernyőn, szokás szerint több válasz is jelölhető!

Entry filed under: Évértékelés. Tags: , , , , , , , .

5 emlékezetes botrány 2014-ből “Que te Perdone Dios” – két újabb promó

20 hozzászólás Add your own

  • 1. Marissa  |  2014/12/31 - 09:07

    Én hozzátenném, hogy a Mi Pecado-nak örülnék a legjobban, de az nem volt benne a szavazásban…

    Válasz
  • 2. Cluiii  |  2014/12/31 - 09:25

    Hát nekem pedig benne van a kedvenceim között az Hasta el fin del mundo, és a La sombra del pasado én ezt a kettőt nézem és szerintem igenis izgalmas, nem az a különleges, de engem elszórakoztat

    Válasz
  • 3. tibitoma  |  2014/12/31 - 10:25

    YNCELH és MCET!

    Válasz
  • 4. Milibindi  |  2014/12/31 - 12:05

    Én 3at jelölnék, ha lehetne! Yo no creo en los hombres, Hasta fin el mundo és El color de la pasion. Én ezeket nézném leginkább !

    Válasz
  • 5. suxel  |  2014/12/31 - 12:56

    Egyertelmuen a Yo No Creo. 🙂
    A tobbi nem izgat, s kommentben nem soka bedobom en is mit hogy lattam. 🙂

    Válasz
  • 6. suxel  |  2014/12/31 - 13:21

    P1

    Color: a borzalmas címeket követően felkeltették a promók és történet is az érdeklődésem, automatikusan megkapta az első 20 rész részletes megnézését tőlem. Húsz rész után azonban suhintott a kasza, nem volt ez rossz, csak nekem nem elég jó. Ami pozitívum: a hiteles játék nálam a színészektől, amin valószínűleg sokat javított a súgógép nélkülözése is, a tökéletes kémia a főhősök között, Ximena Romo felfedezése (imádom), Claudia Ramirez visszacsábítása, végre Esmeralda Pimentel főhősnő lett, akiben korszakának egyik legjobbját látom és a finálé a főgonoszok bűnhődésével. Ami nem tetszett: szerintem túlságosa lassan haladt a történet. Blanco – Pena sorozatoknak nem kellene 100 rész fölé menni, bár anno a Mi Pecado úgyis ütött, de itt már a 120 a visszájára fordult. A másik pedig Helena Rojo karaktere, ő mindent kihozott belőle, de ez az anyakarakter hol van Daniela Romohoz, Angelica Aragonhoz, Daniela Castrohoz, vagy Yolanda Cianihoz képest, itt az írók nem brillíroztak annyira. Nekem ezért csak 10/7 a sorozat.

    La gata: most mit írjak, hogy ne fogalmazzak keményen, de ez egy szemét volt. Szerintem Lartilleux megmutatta lehet a CI alá is süllyedni. Ha az 10/4 volt tavaly, akkor ez már csak 10/3. Daniel Arenas nekem nem működik főhősként, Maitenek egyetlen normális szerepe volt eddig a Mi Pecadoban, na jó még kezdetnek elnézzük a CCEA – Marichuyt, mert valahonnan el kell indulni. Laura Zapata századjára ugyanaz a karakter, bár rajta jókat lehet mókázni. Nem vagyok egy Buenfil-fan, de ez nagy visszalépés Victoria Balvanera után, nem tudom mi vitte rá, hogy elvállalja, de remélem, többet nem akar megmártózni Lartilleux novelláinak bugyrában, mert teljesen el fog veszni. Röhejes az egész sorozat, és a magyar nép ezekre vevő, hát megvan a véleményem. A magyar szinkron meg szerintem egyenesen pocsék lett: Leticia Perdigon vagy Socorro Bonilla hangja színtiszta baklövés

    Malkerida: sikerült megint összehozni Manet és Ruffot egy sorozatba, így én nekem hajtépve menekülnöm kellett. Na azért megpróbáltam, elbukott. Bár Ruffo kevesebbet sírt, Mane semmit sem változott, ugyanaz a zöldfülű, aki volt, és a szefós tekintetet sem hagyta el. Én eddig Meierrel nem néztem sorozatot, de a szolgaképű, bagolyarcú oliverdog nem vett meg, és Ariadne Diaz sem brillírizott. Sokszor inkább a gyermekded szeretetet vettem észre rajta, mintsem a vonzást. Akik tetszettek: Osvaldo de Leon és Africa Zavala (már, amikor nem sírt), Fabian Robles Rubioja (a fickó szenzációs, ezt most is kimutatta). Sabine Moussier és Alberto Estrella hozta az elvárt szintet, bár túlzásnak éreztem a végére Sabine és Zavala helyrejövő kapcsolatát. A történet a 80. részig nem akart beindulni, s ez a ratingeken is látszódott, egyszerűen mintha Ximena Suarez nem mert volna hozzányúlni az Acacia – Esteban szál kibontásához, s maszatolt több tíz részen keresztül álomjelenetekkel, képzelődésekkel. Rendesen elcseszte, így nálam a jónak ígérkező sorozatból csak egy 10/6-os lett, a közepestől egy fokkal jobb.

    Mikor: aranyos sorozat, csak nem nekem íródott. Navarro és Jorge Salinas kémiája tökéletes, Ana táncai bámulatba ejtenek. A gyerekek koránt sem annyira zavaróak, mint gondoltam. Csoszi Salinas retinaégető tud lenni, ezt hétről hétre sikerül bizonyítania, Mayrin főhősnőnek is kiváló volt tavaly, most főgonosznak is. Lisardo haját nem kellett volna befesteni, Pablo Monterot pedig ki kellett volna ebrudalni, nagyon ellenszenves a lénye a sorozatban. Remélem Osorio tartja magát az ígéretéhez, és nem fog átmenni a komédia PEAM-styleba, amikor a végén már inkább akcióztak, mintsem a komikus véna dominált benne, a nyújtás viszont nagyon érződik rajta. Összességében 10/6, mert nem tartom jobbnak Ocampo komédiáitól, viszont el lehet vele időzni, mert tényleg kedves történet.

    Válasz
  • 7. suxel  |  2014/12/31 - 13:24

    P2

    Hasta: az én kényszersorozatom. Minél többet nézem a véleményem nem változik, ennek a sorozatnak akkor sem éreztük volna hiányát, ha meg sem született volna. Nicandro bénán választott történetet, majd főhőst is, bár sokan megszerették. Addig nem is érdekelt, míg ő volt a főhős, majd jött Zepeda, azóta tekerem a történetet nagyban. Sok értelmes jelenet nincs benne, elég semmitmondó az egész, a karakterek meg bénák. Zepedat szeretem ebben az új szerepben, de a karaktere igazi lúzer a szememben, Mardzsó pedig az elkényeztetett kiskirálylány, aki a pincsijének használja a pasit. Nekem tetszik az újonnani főhőspáros, valamint Alan Slim karaktere sem olyan rossz benne. Mariana Seoanenek és Julian Gilnek köszönöm a szexjeleneteket, Marjorietól azért nagyobb merészséget vártam, hisz Mayrin is bevállalta tavaly, hogy csak egy lepedő legyen köztük Zepedával. Ez csak 10/5.

    Hombres: egyértelműen az év sorozata. Realisztikus, néha kicsit ugyan már sötét, de érzem, hogy nem papírmasékkal dolgoznak, s minden karakternek története van, amit néha már kicsit nehéz együttműködtetni, s más karakterek háttérbe kerülnek rövidebb időre miatta. Mindenkinek bátran ajánlom a sorozatot, ebből nagyon kellene egy magyar premier, bár meg sem lepődnék, ha ez a minőségi sorozat nem lenne sikeres nálunk. Nagyon jót tett a szétválás Gomeznek és Gonzaleznek, kiforrott történeteket kaptunk. Adriana Louvier fantasztikus főhősnő végre révbe ért a Televisánál. Flavio Medina hatalmasat alakít, de sorban mások is: Sonia Franco, Sophie Alexander, Rosa Maria Bianchi, Azela Robinson, Cecilia Toussaint, Pedro de Tavira, Fabiola Guajardo, Eleane Puell. Főként nőket neveztem meg, de a férfiszekció sem rossz. Amiért egy pontot leszednék, az a szövevényessége, pl a Fabiola Guajardo – Alejandro Camacho – Jorge Gallegos szálat nem bírom követni, ki mit érez, ki mikor mond igazat. Igazi kis lelki sérültet, de viperát is játszik a lány. 10/9

    MIVAC: Lényegesen jobb sorozat, mint a La gata, viszont nem ér fel egészen a Siempre Tuya Acapulco szintjéig. Valami miatt nem érdekel a történet, akadnak ebben is izgalom nélküli történések mint pl Eleazar Gomez családjához köthető események, vagy Pineda és Norvind kavarásai. Jose Ron és Livia Brito nekem aranyosak, Livia olasza annyira hiteles, hogy a kapa majd kiesik a szájából, engem viszont már zavar. És amint láttam, a komikus vonalat is bele akarták csempészni főleg az antagonico Rochon személyében. Az is szimpatikus, hogy nem greenboxoltak, rávetítettek, hogy Olaszországban játszódnak az első részek, hanem tényleg leutaztak Olaszországba. Biztos megtalálja a közönségét, de nem én vagyok az, s egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy „sin pena ni gloria”, olyan észrevétlen marad, de szerintem nem rosszabb, mint a La malquerida vagy a Mikor, félúton LG és STA között 10/6.

    La sombra: ennek a történetnek a remakelése még nem volt időszerű. Főleg nem Mapatnál, aki csak másol, másol és lassít, bár itt inkább azt vettem észre, a részek kb. koppra megegyeznek. Az elején biztosan. Ez így nem bír érdekelni, és hol van az az ominózus szereposztás 2001-hez képest. Nekem Renaud valamivel kevésbé tetszik, mint a Vendavalban, Pablo Lyle jó lenne, de nekem darabos a beszéde, s emiatt nem jön be. Az meg, hogy mivel fogják kibővíteni, előre tartok tőle. Javítani itt nem lehet, csak rontani. Bár a mexikóiaknak bejön a történet, én inkább újranézem a régit. Kb a Hastaval egyszintnek érzem, nem érezném a hiányát, ha nem lenne, s semmi újat nem mutat nekem a régihez képest: 10/5. Inkább adtak volna esélyt egy új Zarattininek, vagy egy Moreno sorozatnak, bár utoljára mind a ketten zakóztak, és értem, hogy tartanak most kissé tőlük, s az ősi recept, hogy egy Blanco-Penaval annyira nem lehet mellényúlni.

    Válasz
  • 8. suxel  |  2014/12/31 - 13:43

    Egy aprocska megjegyzes meg annyi, hogy harmadszori atolvasasra feltunt, hogy az ev legrovidebb sorozatahoz a La malqueridat kellett volna irni, nem a color/gatat. 🙂

    Válasz
  • 9. Amiga  |  2014/12/31 - 15:08

    Ismét egy remek évértékelő összefoglaló.Köszönjük Marco! Nagyjából egyetértek a kritikákkal. A Mi corazon es tuyo szerintem kétoldalú dolog: Abból a szemszögből nézve,amit írtál,van esélye annak,hogy megvásárola valamelyik csatona. Viszont abból kiindulva,hogy nálunk a hasonló kaliberű Porque el amor manda sem igazán jött be az embereknek (pedig még Colunga is ott volt,mint húzónév),lehet,hogy nem fogják forszírozni (ráadásul nálunk Silva Navarro és Jorge Salinas sem akkora sztár).Mindenesetre azért én reménykedek benne,hogy hátha bevállalja valamelyik csatorna,ha mástnem legalább valamelyik kisebb adón helyet kap.

    Válasz
  • 10. Eni  |  2014/12/31 - 19:16

    Mi corazon es tuyo ❤ és Muchacha Italiana Viene a Casarse 💍

    Válasz
  • 11. csabikaa  |  2015/01/01 - 02:06

    Azt hiszem mostmár kijelenthetjük hogy A Mi corazón es tuyo volt a 2014 év sikersorozata, mind nézettségileg mind pedig a történet szempontjából.
    Ha az Rtl-nek lett volna esze akkor ez jött volna Január 5-től nem pedig A Vihar.
    Reménykedem hogy a Szerelem Zálogba-t váltja majd az Rtl2-n. 🙂

    Válasz
    • 12. Vesper  |  2015/01/03 - 00:24

      Ami késik nem múlik, nem szükségszerű elsietni a jó dolgokat, talán majd tavasszal jön az is. 😉

  • 13. Milibindi  |  2015/01/01 - 15:31

    Kedves Marco és mindenki!
    Boldog Új Évet kívánok Nektek!

    Válasz
  • 14. kamara  |  2015/01/02 - 16:45

    Kedves Marco, köszi a szokásos körültekintő évértékelésed. Én azonban hiányoltam belőle, hogy amíg mindenhol megemlítetted ilyen-olyan módon a főhősöket, addig a Colornál ez elmaradt. Pedig öröm volt nézni őket. A kapcsolatuk valóban érzelmi vezérfonalát képezte.
    Minden anya Marcelóhoz hasonló vejet kíván magának. És Lucia sem, csak a pofozkódós jelenetben mutatott reakciójával válthatta ki a nézők együttérzését, szimpátiáját. A meghíúsult esküvője utáni buszozását, és sírlátogatását például igazán belinkelhetted volna. 🙂 Olyat se sokat láttunk még.
    Az erős női karakterek között nem szabad megfeledkeznünk Eugenia Caudororól sem, aki ha jól tudom valami díjat is kapott az alakításáért. Arany Örökmécsest talán.
    René apafigurának is szívesen lettem volna a lánya.
    A Helena által megformált anyóssal pedig igen gyakran találhozhatunk a való életben, csak ők nem tartják magukat ilyen jól, de neki, még ezt is megbocsátjuk. 🙂

    Egy szó, mint száz, mindig is a letisztult történeteket szerettem a vérbő melodrámákkal szemben, de ennél valahogy nem tudom hibaként felróni ezt. A színészi játék, a hangulat, a darkos képi világ, és a mondanivalója miatt, még akkor is ha már minden elemét láttuk korábban, szóval ezen részletek egymásba fonódása,dobogóssá teszik számomra ezt az újabb Blanco-Pena opuszt.

    Válasz
    • 15. tibitoma  |  2015/01/02 - 21:42

      “A Helena által megformált anyóssal pedig igen gyakran találhozhatunk a való életben, csak ők nem tartják magukat ilyen jól, de neki, még ezt is megbocsátjuk.”

      :o)
      Isten bizony, ha lenne lehetőségem találkozni három televisás sztárral és megölelgetni őket, akkor az egyik Lena lenne. Úgy tekintek rá, mintha valami családtag lenne, árad belőle a pozitív energia. A másik kettő Adriana Louvier és Silvia Navarro. Semmi perverzióra nem kell gondolni!!!! Laura Florest is nagyon szeretem, de valamiért megtartanám vele a két lépés távolságot, ugyanúgy, mint Gaby Spanickal /-csal.

    • 16. laci70  |  2015/01/02 - 22:28

      @tibitoma:
      Én az átalakítás elötti Gaby Spanickal kb. 0 mm-es távolságot tartottam volna 🙂 Istenem, de jó nő is volt még akkor!

    • 17. Vesper  |  2015/01/02 - 23:56

      tibitoma! 🙂 Nos nekem is Silvia Navarro lenne az egyik akit megölelgetnék, tőle abszolút emberi viselkedést képzelek el, még ha néha úgy is érezni a távolból, hogy különös a természete. Na mellette biztos a jó hangulat a forgatáskor azt gondolom. Abszolút szerethető figura.♥

      Én ebben az évben a Mi Corazón Es Tuyo-t követtem a listáról, és először nagyon megkedveltem a sorozatot, bár a húzások sajnos kicsit rontják a szintet úgy érzem. A gyerekszereplők csodálatosak, sok a zenés, táncos rappes kitöltés, de közben nagyon jól el vannak találva részletek. Valóban más Silvia, mint amit megszokhattunk. A komikus párosa J. Salinassal fergeteges.

      OFF: Nemrég leltem rá, hogy Lisardo (Enrique az MCET-ben, Augustin a CME-ben) és Lisset (Miriam az Amor Bravíoban) a való életben egy pár. Közben mindketten érdekeltek a zenében, (ill. éneklésben). Nos az az igazán érdekes ahogyan minden szál összefut; színészről, szénésznőre, majd produkcióról koprodukcióra. Ez egy megállíthatatlan kör, de magával tud ám ragadni. 🙂

      Csak egy megfigyelés: Lisset az Amor Bravío számait éneklő Macias-sal énekelt együtt korábban, feltételezem a sorozat révén alakult ki a lehetőség, most pedig láttam, hogy Lisardo Daniela Romoval (aki meg is jelent az MCET-ben) énekelt utóbb. Jól működik a belső háló, bár ez még korántsem elegendő a zenei karrierjük felíveléséhez. Azt már nem követem, hogy ki hol tart, és mit akarhat elérni közülük.

    • 18. Vesper  |  2015/01/03 - 00:06

      laci70! Amit betettél kép, a Por Tu Amor-ból van, ha jól emlékszek. Na nekem ott volt a legszebb Gabi. És a sorozat is jól kidolgozott volt, pont elég hosszúságú, bár én már csak ismétlésből láttam. Bírtam Margaritat (Brisa) is benne, legalábbis a végére megkedveltem.

  • 19. Mónika  |  2015/01/04 - 17:18

    Marco, köszönjük szépen a sok éves munkádat. További sok sikert kívánok a blogodhoz. 🙂 Neked is és mindenkinek itt a blogon, nagyon boldog új évet kívánok! 🙂 ¡Feliz Año Nuevo! 🙂

    Válasz
  • 20. Amiga  |  2015/01/19 - 15:37

    2015.február 2-től az El color de la pasion (A szenvedély száz színe) és a Mi corazon es tuyo (Szerelem ajándékba) a Story5-ön

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum