A Producerek Nagy Evolúciója

2014/08/31 at 14:35 18 hozzászólás

productores_evo

Holnap olyasmi történik, ami legutóbb tíz éve esett meg, jelesül egy újabb producerrel gazdagodik a Televisa telenovellakészítő gárdája. Utoljára Nathalie Lartilleux kapott lehetőséget 2004-ben, hogy legyártsa élete első saját sorozatát (ez volt a Liliomlány), most pedig Giselle Gonzálezen a sor, hogy a Yo no creo en los hombres-szel megmutassa, mit is tud szólóban, hiszen eddig Roberto Gómez Fernández szárnysegédje volt. Ennek apropóján most igazi ünnepi poszt következik, ahol sorra veszem, hogy a jelenleg aktív producerek hogyan is kerültek a húsosfazék közelébe, a fenti grafika kattintásra nő, ha el akartok mélyedni a részletekben, amiket a tovább után ki is fejtek! Jó olvasást!

(Elöljáróban egy kis jelmagyarázat: a fenti képen a vízszintes színes sávok az évtizedeket jelölik, amikor az egyes producerek színre léptek, a nevük alatt pedig az első teljesen saját produkciójuk címe és készítésének éve szerepel. Az inaktív producerek (vagyis akik tíz éve nem forgattak új novellát) várakozni tilos jelet kaptak, és van sajnos két, már nem élő alkotó is a képen. A színek, ahogy lentebb látni fogjuk, az egyes “produceriskolákat” jelölik, a két nagy öreg, vagyis Valentín Pimstein (piros) és Ernesto Alonso (kék) tanítványai mellett megjelennek a független (zöld) producerek is, valamint a különböző “mixek”.)

carlaestrada_salvadormejia_telenovelas_televisa_productoresFontos tisztázni, hogyan is lehet valakiből producer, hiszen a legtöbbször a fenti arcok sem úgy ébredtek egyik napról a másikra, hogy az ő vállukon nyugszik egy egész tévéműsor (jelen esetben telenovella) elkészítésének minden felelőssége a történet és a színészek kiválasztásától az ideális helyszín megtalálásán és a forgatás koordinálásán át a marketinges és értékesítési feladatokig. Bizony itt is végig kell járni a szamárlétrát, és a tévéipar kegyetlen tud lenni: ha nem tudsz értékelhető terméket felmutatni, mehetsz a levesbe, hiszen – akárcsak a színészek esetében – bőségesen van utánpótlás itt is. Viszont ha összejön a tuti, nagyon be lehet épülni az iparba, Mexikóban például kifejezetten nagy kultusz övezi a productor ejecutivo (végrehajtó producer) munkakört. Ami Brazíliában a Globónál az író, Hollywoodban pedig a rendező jogköre, az a Televisánál egyértelműen mind a producer mint atyaúristen kezében összpontosul. Ráadásul a sorozatok kapcsán sokszor többet szerepel a producer a sajtóban, mint maguk a színészek, pláne hogy sokan közülük imádják sztárolni magukat, így nem csoda, ha egy átlagos José is tud a legtöbbükhöz arcot társítani.

A producerek többsége lótifuti segédként (gyártásvezetőként, világosítóként, ügyelőként, később segédproducerként, azaz productor asociadóként) kezdte működését, egy vagy több mester mellett kitanulva a szakma csínját-bínját, hogy aztán ha elég erőt érzett magában, kiálljon ötletével a vezetőség elé, akik aztán vagy lehetőséget adtak a bizonyításra, vagy nem, de előbb-utóbb jellemzően megérett a sokéves szívás munka gyümölcse.

Persze az is jellemző sokszor, hogy a filmgyártás más területéről érkező szakemberek gondolnak egyszer csak úgy, hogy elég tapasztalatuk van a logisztikában is, így nem szokatlan, hogy időnként írók, rendezők, sőt színészek is felcsapjanak vasárnapi producernek, ám mikor ezt történt, jellemzően (főleg utóbbi kategóriában) a cipész és a kaptafa esetével kerültünk szembe, sokan egy-két novella után eltűntek a süllyesztőben, így őket nem is helyeztem fel a képzeletbeli evolúciós térképre, melynek főleg az a funkciója, hogy az egymásra épülő mester-tanítvány viszonyokat bemutassa.

Haladjunk időrendben: kezdetben vala Valentín Pimstein és Ernesto Alonso (barátok között csak Señor Telenovela), kiknek a személye alapjába véve határozta meg a Televisa telenovellagyártásának első két évtizedét. Mindketten a kezdetektől ott bábáskodtak a műfaj bölcsője körül, és két, merőben eltérő stílust honosítottak meg számtalan sorozatukkal.

pimstein

Pimstein chilei származású filmes segédként érkezett Mexikóba szerencsét próbálni, ahol Emilio Azcárraga Milmóval, a Televisa akkori tulajdonosával kezdett dolgozni. Rajongása a rádiónovellák, a mexikói mozi és úgy általában a melodramatikus történetek iránt hamar arra vitték, hogy ötvözze ezeket a sztorikat másik szenvedélyével, a filmmel, így nemsokára már – az elsők között – a kezdő telenovella-producerek között találta magát. Filmográfiájában csaknem száz telenovella található, köztük olyan klasszikusok, mint a Gutierritos, az El amor tiene cara de mujer, a Mundo de juguete, a Los ricos también lloran, a Rina, a Colorina, a Rosa salvaje vagy utolsó sorozata, a María Mercedes. Stílusára elsősorban az egyszerűség és a nagyszerűség jellemző, azaz mindig is tisztában volt a közönség igényeivel, ezért igyekezett a végtelenül szimpla történeteket könnyen befogadható, de összetéveszthetetlen stílusban elkészíteni, valamint nem tartotta ördögtől valónak a remake-elést sem, nem volt rest időről-időre visszatérni ugyanazokhoz az alapbonyodalmakhoz és klisékhez, hogy a kor igényeinek megfelelően új köntösbe öltöztesse őket. Ő tette fel a térképre Lucía Méndezt, Verónica Castrót, Victoria Ruffót és Thalíát is.

1994-ben Pimstein a Televisa csoport alelnöke lett, így felhagyott a producerkedéssel, azonban nagyobb jelentősége volt annak, hogy elkezdte istápolni a mára vezető producerekké érő zöldfülű generációt, köztük Salvador Mejíát, Nicandro Díazt, Angelli Nesmát, Mapatot, Lucero Suárezt, Luis de Llanót, Carla Estradát és lányát, Verónica Pimsteint is. Akkoriban hasonló szerepköre volt, mint manapság Mejíának, azaz beleszólhatott abba, milyen történetek és milyen stílusban kerüljenek képernyőre. A pletykák szerint a María la del barrio mögött például (amely hivatalosan Angelli Nesma novellája) erőteljesen érződött a pimsteini ráhatás, például abban, hogy a férfi főhős haját szőkére fessék (Pimsteinnek ugyanis fixa ideája volt, hogy a nézők olyan egyszerű vizuális sémákkal lehet a legjobban megfogni, mint hogy pl. a szegények sötét hajúak, a gazdagok pedig világosak). Ugyancsak ezt a filozófiát követte az, hogy az Esmeraldában Leticia Calderónnak mindig zöldben kellett járnia.

1997-ben aztán összerúgta a port a vezetőséggel, és miután Azcárraga Milmo meghalt, olyan változások következtek be a gyártónál, amelyekhez már nem kívánt asszisztálni, így inkább nyugdíjba vonult, örökségként maga után hagyta azonban azokat a producereket, akik mellette tanulták ki a novellagyártás alapjait:

Eugenio Cobo: ő ugyan elsősorban színész-rendező, de Pimstein unszolására (akinek több novelláját is rendezte), a ’80-as években a producerkedéssel is megpróbálkozott, és kivétel nélkül eredeti történeteket vitt a képernyőre, amelyek sokszor valamilyen társadalmi problémát feszegettek (fiatalok helyzete, családon belüli erőszak, női egyenjogúság). Mivel eléggé eltávolodott a pimsteini sémáktól, novellái nem is lettek kimondottan sikeresek, egyedül a Julissától átvett Dulce desafío (a Locura de amor eredetije) maradt valamennyire klasszikus státuszban. A kilencvenes évek közepétől Cobo inkább színészkedik, és nagy felelősség nyugszik a vállán abból a szempontból is, hogy ő vezeti a CEA-t, a Televisa színészképzőjét is.

Luis de Llano Macedo: apja a két éve elhunyt Luis de Llano Palmer volt, aki szintén tévés producerként dolgozott Mexikóban, így nem csoda, hogy mindkét gyermeke, az ifjabbik Luis és nővére, Julissa is kipróbálta magát ebben a szerepkörben. Ám míg Julissa inkább néhány sorozat után maradt a színészetnél és az éneklésnél, fivére Valentín Pimstein tanoncaként hamar belejött az “ugatásba”, és 1990-ben az első önálló sorozata, az Alcanzar una estrella is megszületett, amely mindmáig a legsikeresebb novellája. A zenés-táncos sorozatok első számú szakértőjeként sok népszerű novellát letett az asztalra, ezen kívül ’92 óta ő a Televisa zenei alelnöke, azaz minden zenés showműsorban, díjátadóban és fesztiválprogramban közreműködik.

Angelli Nesma Medina: Pimstein három kiskedvence (Nesma, Mejía, Díaz) közül először ő kapott saját lehetőséget, hiszen ő már a Los ricos también llorannál is ott volt mellette. Ironikus módon első novellája, az Entre la vida y la muerte talán a legkevésbé ismert mind közül. Nesma a ’90-es években rózsanovella-felelős volt (María la del barrio, Camila, Por tu amor), később, 2000 és 2010 között pedig rendre a külföldi remake-eket kapta meg (Niña amada mía, Al diablo con los guapos, Llena de amor). Az utóbbi időben szerepe még inkább felértékelődött, hiszen klasszikus mexikói történetekkel (Abismo de pasión, Lo que la vida me robó) kétszer is kihúzta a főműsoridőt a sz*rból.

Florinda Meza García: ő is inkább színésznő és író volt, mint producer. A Mundo de juguetében debütált Pimsteinnél, majd elsősorban komédiasorozatokban és vígjátékokban szerepelt, melyek közül kiemelkedk az El chavo del 8, Roberto Gómez Bolaños gyerekeknek szóló kultikus vígjátéksorozata. Produceri debütálására 1991-ben került sor, mikor is bemutatták Milagro y magia című novelláját, ahol forgatókönyvíró és főszereplő is volt, mégsem ez a legismertebb novellája, hanem az 1995-ös La dueña. Neki inkább az összekötő szerepe fontos, hiszen rendezőként alkalmazta Bolaños fiát, Roberto Gómez Fernándezt, aki később önálló producerré vált.

Martha Patricia (Mapat) López de Zatarain: Mapat számtalan producer mellett dolgozott gyártásvezetőként, de leginkább Valentín Pimstein és Eugenio Cobo tekinthető a mesterének, akik az első gyerekeknek szóló telenovellákat megalkották. Mapat 1996-ban kapott zöld utat, hogy a Luz Claritával megnyissa a Canal de las estrellason a 16:00-s sávban a gyereknovellák korszakát, amely bő tíz éven keresztül tartott, ezalatt Mapat csak gyereknovellákat gyártott, de a Luz Clarita sikerét egyik sem érte el. 2004-ben a Piel de otoñóval értelmezte magát újra, azóta klasszikus történeteket és remake-eket készít, de ezzel együtt egyike a legköltséghatékonyabb producereknek, akik akkor is kapnak projektet, ha az előző novellájuk csúfos bukás volt, mert rém olcsón és javarészt ismeretlen színészgárdával dolgoznak.

Nicandro Díaz González: a Televisa Niños megnyitásával hirtelen több fiatal producerre is szükség lett, akik a kulimunkát elvégzik, így került a képbe Díaz is, aki régóta Pimstein mellett kotnyeleskedett, de dolgozott Lucero Suárez és Pedro Damián alá is. 1998-ban elkészítette a Gotita de amort, amelyet több gyerekeknek szóló novella is követett, kis kitérővel a juvenilek felé (Alma rebelde). 2005-ben aztán neki is át kellett pártolnia a komolyabb történetekhez, azóta készült remake-jei pedig mind sikeresek voltak, 2007 óta a főműsoridő egyik meghatározó producere, a legnagyobb nézettségi sikereket (Destilando amor, Mañana es para siempre, Amores verdaderos) neki köszönheti a gyártó (még úgy is, hogy jelenlegi munkájával kimondhatjuk, hogy elkönyvelheti élete első bukását is).

Salvador Mejía Alejandre: Varangypofa az utolsó volt a sorban, aki a Pimstein-tanítványok közül saját novellát kapott, mégis övé lett a legnagyobb dicsőség: az Esmeralda – La usurpadora – Rosalinda trióval három év alatt akkora nemzetközi hírnevet szerzett a Televisának, mint még előtte senki, így nem csoda, hogy még ha azóta meg is kopott a renoméja, máig ő a legerősebb kutya a grundon, a telenovella-szekció vezetőjeként gyakorlatilag akkor kerül képernyőre, amikor akar, és azzal, amivel nem szégyell, sőt beleszólhat mások történet- vagy színészválasztásába is. Talán ő az, aki önfejűségével és konokságával leginkább képviseli ma is a Pimstein-filozófiát.

Ignacio Sada Madero: ha a pimsteini szálon lefelé haladunk, a 2000-es évekre elérkezünk a harmadik generációs producerekhez, akik közül Nicandro Díaz segédproducere, Nacho Sada 2001-re ért önálló górévá, amikor is rábízták a La intrusát. Első sorozata mégis a Mujer bonita volt, egy minisorozat, melyet nagyrészt A betolakodó stábjával forgatott, mintegy begyakorlásként, illetve időnyerésként, amíg a La intrusa körül minden el nem rendeződik. A viszonylagos sikere ellenére Sada csak 2007-ben került újra a tűz közelébe a Bajo las riendas del amorral, ami olyan nagyot zakózott, hogy Sadát segédproducerré minősítették vissza, és a Soy tu dueñában ismét Nicandro mellett találta magát. 2012-ben nagy meglepetésre sikerült az Un refugio para el amorral a rózsanovellákba vetett hitet megújítani, a Por siempre amor tavaly azonban megint csak kínos szégyenfolt marad.

Nathalie Lartilleux Nicaud: Mejíáné csillaga akkor ragyogott fel, amikor a Televisa megvette a FonoVideót, és szükség volt kezdő producerekre, akik Mejía felügyelete alatt Miamiban forgatnak a mexikói piacra. Lartilleux kapta 2004-ben a María Mercedes feldolgozását, az Inocente de ti-t, amely bár Mexikóban nem volt kimondottan sikeres, végérvényesen ráállította Nathalie-t a rózsanovella-ösvényre, mikor visszatért az országba. Kevésbé sikeres (Peregrina, Mar de amor, Rafaela) és nagyot szóló (Cuidado con el ángel, Corazón indomable, La gata) alkotásaival együtt Nathalie még mindig elég sokat bénázik, de tagadhatatlan, hogy személye fontos sarokköve a mai telenovellagyártásnak.

ea

A másik “iskola” atyja Ernesto Ramírez Alonso volt, aki egész életében kombinálta a színészetet a producerkedéssel, élete és munkássága összefonódott a mexikói mozi aranykorával és a telenovellagyártás ötven évével. Stílusa merőben különbözött Pimsteinétől, ugyanis hitt a műfaj megújíthatóságában és időről időre igyekezett eltávolodni az egyszerű rózsanovellától és inkább Caridad Bravo Adams történeteiből ihletet meríteni. Neki köszönhetünk számtalan regényfeldolgozást és a kosztümös telenovella műfaját, de ő volt az első, aki a mexikói történelem epizódjait is telenovella-formában tárta a közönség elé. 2007-ben bekövetkezett haláláig 157 telenovellát készített, mellyel méltán kiérdemelte a Señor Telenovela titulust, és melyek között olyan klasszikusok szerepelnek, mint az El derecho de nacer, a Corazón salvaje, a La mentira, az El maleficio, a Tú o nadie, a Yo compro esa mujer vagy a La otra. Múzsái voltak többek között Angélica María, Jaqueline Andere, Amparo Rivelles, Leticia Calderón és Yadhira Carrillo.

Alonso rendezőként és producerként is közreműködött a legtöbb produkciójában, a ’80-as évektől már tanítványai is voltak, a ’90-es évektől pedig teljes egészében a producerkedésnek szentelte magát, noha időről időre felbukkant kisebb epizódszerepekben, főleg Salvador Mejía novelláiban. Tanítványai máig büszkén hangoztatják, hogy Alonsótól tanulhatták el a szakma minden trükkjét:

Juan Osorio Ortiz: Osorio mind Pimsteinnél, mind Alonsónál gyakornokoskodott, de első önálló munkái sokkal inkább Alonso stílusjegyeit mutatták. Első novellája, a La gloria y el infierno kapásból egy kosztümös novella volt, melynek stafétabotját a híres rendezőtől, Gonzalo Martínez Ortegától vette át, és később ugyancsak a kosztümös Yo compro esa mujerben segédkezett Alonsónak. A ’80-as évek Osoriója hitt az eredetik és a friss külföldi történetek erejében, az El padre Gallo, a Mi segunda madre vagy a Días sin luna mind nagy kritikai elismertségnek örvendtek. Később aztán őt is elragadta a ’90-es évek végén a rózsanovella-láz, de mindig igyekezett a kissé összetettebb történetek talaján mozogni, több Caridad Bravo Adams-történetet is nagy sikerrel újrázott (Nunca te olvidaré, Siempre te amaré), a 2003-as Velo de noviába azonban beletört a bicskája, és egészen 2006-ig nem is dolgozott. Ekkor egy vidéki stílusú trilógiával tette fel magát újra a térképre, majd 2011-től kezdve a komédiában talált rá új hangjára.

Carlos Sotomayor: sokáig nem csak Alonso jobbkeze, hanem producertársa is volt, vele együtt készítette többek között az El vuelo del águila és a La antorcha encendida című történelmi klasszikusokat. Önálló producerként 1986 óta van jelen, főként eredeti és klasszikus remake-ekben volt erős a ’90-es évek fordulójától kezdve, a Cadenas de amargura, a Valeria y Maximiliano vagy a La mentira mind-mind az ő nevéhez fűződnek, de ő szorgalmazta a ’90-es évek közepén azt is, hogy az épp készülő novellákból az amerikai piacra forgassanak angol verziót is, így született többek között az Acapulco, cuerpo y almával egy időben az Acapulco bay. Jellegzetes ismertetőjegye, hogy novellái logójában mindig megjelenik egy-két keretező vízszintes vonal. 2001-ben csúnyát bukott a Televisa főműsoridejében az El derecho de nacerrel, így átpártolt a Telemundóhoz, majd az Univisiónhoz, ahol ma az ottani novellagyártást felügyeli, többek között az Eva Luna, az El Talismán és a Rosario című sorozatok producereként. Ezenkívül ő is kitermelte a maga tanítványát, Rafael Urióstegui ma az Azteca egyik vezető producere.

rendonJosé Rendón: elsősorban íróként és rendezőként került Alonso holdudvarába, mikor akkori felesége, María Zarattini történeteit a híres producer kezdte megvalósítani. Rendezője volt olyan klasszikusoknak, mint a Bodas de odio vagy a De pura sangre. Saját novelláit 1989-től kezdve vitte képernyőre, melyekben rendezőként is közreműködött, a legtöbbjüket szintén María Zarattini írta vagy adaptálta, a legsikeresebb közülük pedig kétségkívül a Corazón salvaje 1993-as verziója volt. 1999-ben ismeretlen okokból otthagyta a Tres mujeres előkészületeit, melyet addigi segédproducerére, Roberto Hernández Vázquezre bízott, és átment a TvAztecához, ám ott is csak a balul elsült Golpe bajót készítette el, majd visszavonult. 2006-ban íróként és rendezőként besegített több televisás telenovellába is (Duelo de pasiones, La verdad oculta, Amar sin límites), ám azóta nem hallani felőle. Roberto Hernández a Tres mujeresszel váratlanul nagy sikert ért el, így nem csoda, hogy egyből a délutáni sáv fontos producerévé vált, ám későbbi bukásainak hála (Atrévete a olvidarme, Corazones al límite, Heridas de amor) nem csoda, hogy csaknem nyolc éve nem kap önálló produkciót.

thumb115x165__200911190703520.Lucy_OrozcoLucy Orozco: Lucy az egyik legegyénibb és legöntörvényűbb televisás producer, ami valószínűleg visszahat abban is, hogy régóta nincs lehetősége visszatérni a képernyőre, többek között szereti egészben leforgatni a novelláit, mielőtt azokat bemutatják, így már nincs mód rajtuk utólag módosítani, még rossz nézettség esetén sem. A filmes szcénából érkező Orozco a női nem nagy ismerőjeként legfőképp nőközpontú novellákat gyártott, Alonso puritán és nyáladzástól mentes stílusában: indulása az El pecado de Oyukival igazi kuriózumnak számított, de későbbi nagy sikerei, a Teresa, a Yo no creo en los hombres, a Retrato de familia és a Ramona is mind-mind szokatlan történeteket meséltek el a gyengébbik nem lelkületének bonyolult rezdüléseiről.

Carla Estrada Guitrón: az egyik első női producerként nagy jelentőséggel bírt, amikor Alonso felkészítése és Pimsteinnél való gyakornoksága után 1986-ban elkészíthette a Pobre juventudot, annál is inkább, mert ezt volt az első fiataloknak szóló sorozat a Televisánál. Estrada később az alonsói stílust követte mind a megújulás szándékában (eredeti történetek vagy rózsanovellák kreatív remake-elése), mind a kosztümös történetek iránti rajongásában. Legnagyobb sikerei, a Lazos de amor, a María Isabel, az El privilegio de amar, az El manantial vagy az Amor real két kedvenc színésznőjéhez, Adela Noriegához és Luceróhoz köthetőek.

Pedro Damián: szintén multitálentum volt több pályatársához hasonlóan, színészként és rendezőként indult, elsősorban Pimstein, majd Carla Estrada sorozataiban, többek között ő dirigálta a Quinceañerát és a Pobre juventudot is, így nem csoda, hogy a fiataloknak szóló műfaj egyik úttörőjévé vált később, valamint rengeteg fiatal színésznek és zenésznek indította el a pályáját, elég csak a Timbiriche vagy az RBD zenekarra gondolni. Saját produkciói közül az El abuelo y yóval elsőre nagy sikert ért el, melyet pár rózsanovella után olyan klasszikus juvenil novellák követtek, mint a Mi pequeña traviesa, a Primer amor, a Clase 406 vagy a Rebelde. Idei visszatérése egy Alonso-klasszikus remake-jével, a Muchacha italiana viene a casarséval ismét a rózsanovellák felé mutat, meglátjuk, hogy sül el.

Carlos Moreno Laguillo: Moreno indulása szintén érdekes volt, hiszen sokat kellett várnia, amíg teljes értékű producerként elismeri a szakma. Jorge Lozano Soriano kiscsicskájaként indult a pályája, aki ugyebár főleg író volt, Alonso és Estrada produkcióiban működött közre, de igazán sikeres sosem tudott lenni sem íróként, sem producerként. Moreno ezenkívül Osoriónak is besegített a Nunca te olvidaréban, olyannyira, hogy 1999-ben, mikor Osoriót alkoholproblémái miatt elvonóra küldték, productor ejecutivóként vehette át Moreno a sorozatot. A producer spanyol kapcsolatainak köszönhetően 2001-ben a spanyol TVE-vel közösen leforgatta az El secreto című novellát, ám ezt sosem mutatták be Mexikóban. 2003-ban jött a lehetőség, hogy a korábban Roberto Hernándezzel dolgozó Martha Carrillo és Cristina García eredeti történetével, a Bajo la misma piellel ismét megnyissák a válság miatt korábban bezárt 17:00-s sávot, így Moreno végre teljes értékű producerként térhetett vissza Mexikóba. Igazi sikert mégis a klasszikus mexikói történetek eredetivel való kombinálása hozott neki, mikor elkészítette az En nombre del amort, melyet a Cuando me enamoro, az Amor bravío és a Quiero amarte követett, igaz egyre mérsékeltebb sikerrel.

emilio-larrosa-620x345

A magányos farkasok közül mindenképp ki kell emelni Emilio Larrosát, aki a maga 45 éves karrierjével a legrégebb óta pályán lévő aktív telenovellaproducer. Larrosa megkérdőjelezhetetlen érdeme, hogy a klasszikus történetek tévés változataként definiált teleregény műfajába belevitte a populáris szórakoztatás elemeit is, amely a ’90-es évekre teret adott nem csak a melodráma és az olcsó komédia keveredésének, de a modern társadalmi problémák leleplezésének is. Ha van valami, ami nem vitatható el Larrosától, az az, hogy mindig igyekezett a sorozatain keresztül tudatosítani nézőiben olyan aktuális társadalmi jelenségeket, mind a drogfogyasztás, prostitúció, alvilági figurák, fiatalokat érő abúzusok, környezetszennyezés és egyik kedvenc témája, a kivándorlás. Szinte mindig saját ötletből dolgozott (pályája elején José Rendón írói zsenijét igénybe véve), vagy pedig önmagát remake-elte. A “négy lányos” juvenil felállás ősatyja is ő, a Mágica juventud, a Muchachitas, a Soñadoras és az Amigas y rivales legnagyobb sikerei közé tartoznak. Munkássága utolsó éveiben azonban mintha eljárt volna felette az idő, a korábban bevált sémái egyszerűen ma már nem működnek, minden sávban produkált már kínos bukást, így ha nem akar behúzott farokkal nyugdíjba vonulni, még legalább egy vállalható produkcióhoz össze kellene kapnia magát egy kicsit.

Kiemelendő figura még Carlos Téllez, aki tudatosan kívánt alternatívát nyújtani a rózsaszín pimsteini és kimért alonsói stílus mellett egy komor, amerikai sorozatokra emlékeztető, krimiközpontú történetmeséléssel, ahol a producer a sztorira és főként a karakterszínészekre fektette a hangsúlyt. Téllez a legtöbbször ugyanazzal az íróval (Carlos Olmos) és ugyanazzal a zeneszerzővel (Pedro Plascenciával, Carmen Salinas fiával) dolgozott együtt, így sikerült egy könnyen felismerhető stílust teremtenie magának. Novellái közül kiemelkedik a kultikus Cuna de lobos, valamint a természetfeletti elemeket is felvonultató El extraño retorno de Diana Salazar, ám nem bontakozhatott ki teljesen, rákos megbetegedésben idő előtt elragadta a halál.

lucero-suarez-en-amorcito-corazon-300x350Téllez munkásságát sajnos egy jelenlegi producer sem követte példaként, noha Mapat és főként Lucero Suárez is asszisztáltak a novelláiban. Utóbbi első saját munkáján, a La madrastra feldolgozásában, a Para toda la vidában még felismerhető Téllez hatása, de később ő is inkább a saját útját járta, íróként is egyre inkább beleszólva a produkcióba, a klasszikus melodrámától eljutott egészen mai stílusáig, a romantikus komédiáig. Suárez nagy érdeme, hogy időről időre berobban a délutáni sávokba, ahol sorozatai legtöbbször üdítő kivételként emelkednek ki a sok egysíkú novella közül, a Rencor apasionado, az El noveno mandamiento, a Querida enemiga vagy a De que te quiero te quiero mind ilyenek voltak.

rosy-ocampo-300x350Rosy Ocampo egy másik elszigetelt producer, aki talán az egyetlen, aki egy kollégájához sem kötődik szorosabb szálakkal. A Martín Garatuza című kosztümös sorozatban ugyan segédkezett, de sokkal inkább gyerekműsorokkal és valóságshow-kkal tanult bele a szakmába, hogy aztán mikor a Televisa Niños elnökévé választották, sorra ontsa magából a merészebbnél merészebb gyereknovellákat. Volt itt időutazás (Aventuras en el tiempo), két Lotti-adaptáció (Cómplices al rescate), varázslós sorozat a Harry Potter virágkorában (Alegrijes y rebujos), és még sorolhatnánk. Mikor 2005-ben a gyerekosztály bezárt, átnyargalt a komédiákra, ahol aztán a La fea más bella elsöprő sikere után nem volt megállás és azóta is a komédiasáv egyik legreprezentatívabb alkotója, még ha időbe is telt, amíg sok bukás után rá nem talált a saját hangjára. Ezen kívül még érdekesebb a komoly, de egyúttal modern melodráma iránti elkötelezettsége, María Zarattinivel ugyanis már két eredeti, a kritikusok által is elismert történeten vannak túl (La fuerza del destino, Mentir para vivir).

Ausencia_de_Dios_Estreno-10José Alberto Castro annyiban mindenképp szintén egyedi eset, hogy az ő karrierjében a magánélet és a munka mindig is elválaszthatatlanul összefonódott. Kezdő producerként akkor már ünnepelt nővére, Verónica Castro saját készítésű sorozatában, a Mi pequeña Soledadban működött közre, de a díva rengeteg varietéműsor produceri munkálatait is rábízta. Első saját novellájában, a Valentinában is Verónica volt a főhősnő, és hozzá köthetők a hajdani sztár utolsó novella-szerepei is (utolsó főszerepe a Pueblo chico infierno grandéban, és epizódszerepei a Código postalban valamint a Los exitosos Pérez-ben). Castrót nem csak a nővére kötötte a telenovellaiparhoz, rendre dolgozik unokaöccsével, az énekes Cristian Castróval, valamint volt két híres kedvese is: Angélica Riverával forgatta az Ángelát és a Sin pecado concebidót, Angelique Boyerrel pedig a Teresát. Castro mindig is vonzódott az atipikus főhősnőkhöz, nem csoda, hogy a Rubí és a Teresa jelentik karrierje két legnagyobb sarokkövét.

Castrónál is rendezett a képen mellette feszítő Roberto Gómez Fernández (Ángela), aki 2000-re rendezőből producerré lépett elő, hogy elkészítse a Locura de amort, ahová a Castrónál már megismert Juan Solert is magával vitte. A hatalmas siker után egyértelmű volt, hogy Robertónak helye van a juvenil sávban, az El juego de la vida és a CLAP azonban már nem bizonyultak olyan nagy dobásnak, mint remélte, így 2008-tól inkább a komolyabb történetek felé fordult, melyek a realista stílus és a klasszikus romantika határán egyensúlyoznak. Mind az Alma de hierrót, mind a Para volver a amart nagy kritikai ováció kísérte, és az El color de la pasiónnal is kivívta sok kritikus elismerését, egyedüli szégyenfolt a karrierjében a félig kényszerből készített Cachito de cielo.

És így érkezünk el Giselle Gonzálezhez, a legfiatalabb játékoshoz, aki már valójában 2008 óta végrehajtó producer és Gómez Fernándezzel egyenjogú beleszólása volt elméletben közös sorozataikba, de most jött el az idő, hogy önállóan is fejest ugrojon a (számára már nem is annyira) mélyvízbe. Miután a Televisa lelőtte a béranyás tematikájú Madre sustituta című projektjét, úgy döntött, inkább a fejesek által felajánlott történetek közül választ, és így jutunk el a holnap induló Yo no creo en los hombreshez, ahol a producer a már a Para volver a amarban is megkezdett, már-már Lucy Orozcót idéző komolysággal beszél a női szereplők megpróbáltatásairól. Meglátjuk, Lucyhoz hasonlóan Giselle-t is gigolyózza-e rövid úton a szakma, vagy pedig sikerül-e megvetnie a lábát a fenti dicsőséges, sokszor bizarr, de mindenképp izgalmas személyiségektől hemzsegő panteonban. Ti mit gondoltok?

Entry filed under: Kritika, Nézettség, Premier hírek.

Hírek – 2014. augusztus 30. Nyolcéves a Televisa Hírblog!

18 hozzászólás Add your own

  • 1. suxel  |  2014/08/31 - 16:03

    Micsoda cikk! Köszi szépen! Annyi az info, hogy elég befogadni, s értelmesebb hosszabb kommentet is csak később érdemes írnom! Szuper lett, mindig is vágytam egy ilyen összefoglalóra!

    Válasz
  • 2. rent25  |  2014/08/31 - 18:53

    Csatlakozom én is az előttem szólóhoz! Valami fantasztikus ez a cikk.
    Élvezet volt olvasni. A táblázat meg valami pazar. Átlátható és könnyen értelmezhető.
    Le a kalappal előtted Marco, ismét! Újra meg újra!!!
    Mindig képes vagy überelni magad!!! 😉

    Válasz
    • 3. MarcoPolo  |  2014/08/31 - 19:39

      Köszi srácok, örülök, hogy tetszett! 🙂

  • 4. Ben Lacosta de Vasconcelos  |  2014/08/31 - 19:22

    A lilimlány a Maria Mercedes feldolgozása. Max. rendezői szemszögből övé a sorozat.

    Válasz
    • 5. MarcoPolo  |  2014/08/31 - 19:39

      Saját sorozat = amelynek ő volt a teljes jogú producere. Senki sem írta, hogy nem a María Mercedes feldolgozása. Konkrétan alig van olyan a táblázatban, aki teljesen eredeti novellával mutatkozott be.

  • 6. Devilrose  |  2014/08/31 - 20:40

    Jó róluk így egy csokorban olvasni.
    Idén szerintem Castro és Nicandro Diaz is elbízta magát, rossz főszereplőket választottak többek között.

    Válasz
  • 7. szabina333  |  2014/08/31 - 21:09

    “Ti mit gondoltok? ” én pl.azt hogy ez valami fenomenális összeállítás! Le a kalappal, élveztem minden sorát! 😊

    Válasz
  • 8. tibitoma  |  2014/08/31 - 22:15

    Hiánypótló írás, mi munka lehetett ezt összeszedni. Köszönet érte.

    Remélem, Giselle Gonzáleznek összejön, szükség lenne realista, komolya vehető, nem csöpicsöpi sztorikra is. Amolyan rede globósan.

    Válasz
  • 9. Milibindi  |  2014/09/01 - 00:50

    Egyetértek az előttem szólókkal ZSENIÁLIS, ez az összeállítás! Le a kalappal előtted Marco!

    Így már az ért érthető Mejia nyakassága, ezt (is) tanulta a mesterétől!
    Mondjuk az a szőke haj rém idétlen Fernek a Mariába, Ilyen nem jön be, hogy aki gazdag legyen világos hajú, aki szegény sötét. És az is túlzás volt Pimstein részéről, hogy Esmeralda csak zöld ruhába lehetett. Nyilván a nevére “smaragd” utaltak ezzel, de akkor is! Nekem a piros a kedvenc színem, de azért még sem járok állandóan pirosba! Most épp a LQLVMR-ban játszák ezt el Alejandroval, aki meg folyton kékbe van , mert Agua Azulban “kék vízben” él.

    Válasz
  • 10. Princesa  |  2014/09/01 - 17:18

    Igazán gratulálok ehhez a cikkhez! Tényleg nagy munka lehetett ezt összeállítani!:) Köszönjük szépen!

    Válasz
  • 11. Cili  |  2014/09/01 - 17:38

    Szép és tartalmas írás. Valentin Pimsteint a mellékelt képen sikerült Hofi Gézának néznem.

    Válasz
  • 12. Amiga  |  2014/09/01 - 19:40

    Bravo Marco! Szép munka.Köszönjük szépen ezt a remek összeállítást 🙂

    Válasz
  • 13. aribethkrum  |  2014/09/01 - 19:58

    Imádlak, ember.
    Köszi az újabb hiánypótló cikkért.

    Válasz
  • 14. Fiyero  |  2014/09/01 - 20:09

    wow !!!!!!!!!!!!!! Nagyon szépen köszönjuk !!! ujra és ujra kell olvasni és emsézteni :):):) !!!!

    Válasz
  • 15. laci70  |  2014/09/01 - 20:47

    Köszi a cikket! Nagyon jó, mint minden ilyen “gyűjteményes” írásod! Többször is el kell olvasni, mert túl sok az infó 🙂
    Nekem egyébként Ernesto Alonso féle vonal szimpatikusabb. Bár Meija sokat “felejtett”, azért ne felejtsük el, hogy három világhíres (melyeket nálunk is vetítettek!) novellát is köszönhetünk neki. Azt is el lehet mondani, hogy minden producernek voltak nagyon jó és nagyon rossz sorozatai. Folyamatosan úgysem lehet a csúcson maradni, előbb-utóbb mindenkinek (a legjobbaknak is) becsúszik egy bukta, amire számos példa van.

    Válasz
  • 16. Mary  |  2014/09/01 - 20:55

    Gracias, gracias! Valóban hiánypótló a cikk. Mindig is bajban voltam a producerekkel, hát most áttanulmányozhatom őket.

    Válasz
  • 17. realmadrid  |  2014/09/01 - 23:16

    tényleg eszméletlen ez a cikk nagyon de nagyon jó hogy csinálod ezt a blogot, pedig ezt megírni nem kevés idő lehetett, köszi szépen és pont a napokban néztem egy két részt az esmeraldából kajakra azon gondolkoztam hogy mért olyan birkák hogy a főhősnőn mindig zöld ruha van hát most már ezt is tudom 😀

    Válasz
  • 18. Amiga  |  2016/02/17 - 11:25

    és mostmár Carmen Armendariz is gazdagítja a listát

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum