10 rosszfiú, aki hajdan főhős volt

2014/05/02 at 18:20 19 hozzászólás

1398363139000-JUAN-SOLER-0241-MC

Kedden startolt Mexikóban a Reina de corazones, amely nemcsak az első olyan telemundós novella, melynek világpremierjét a Televisa egyik csatornája közvetíti, hanem az első olyan sorozat is, ahol a férfi főgonoszt Juan Soler alakítja, ami nagy szó, hiszen a színésztől hosszú karrierje során eddig csak jófiúkat kaptunk, akár az Ángela, a Locura de amor, a La otra vagy a Cuando me enamoro szívtipróira gondolunk, hogy csak a legsikeresebb főszerepeit említsem. Ma azonban már azok az idők járnak, mikor a ’90-es és 2000-es évek főhőseinek ildomos inkább deresedő halántékú maffiavezéreket játszaniuk, hogy méltósággal adják át a helyüket az újabb generációnak, és nem utolsó sorban újabb színészi kihívásokat is bevállaljanak.

Lássuk hát, kik akasztották szögre a kardot és parkoltak be az istállóba a fehér lóval, hogy magukra öltsék a kalapos/körszakállas főgonoszi szerepet!

cesar-evora-620x345

1. César Évora

Őt már ugyan rég megszoktuk kaján mosolyával és Berényi Miklóst megszégyenítő simulékonyságával, César nem maradhatott le erről a listáról, hiszen annak idején ő is pozitív karakterekkel, sőt főszerepekben (Si Dios me quita la vida) kezdte a pályafutását, aztán a Gente bientől kezdődően szép lassan kezdte kiépíteni a negatív profilját is. Talán ő egyensúlyozik a legügyesebben a jólelkű és genyó szerepek között, noha az Abrázame muy fuerte-beli Federico Riverója olyan jól sikerült, hogy azóta mind Atilio Montenegróként (Mariana de la noche), mind Damián Martínez Guerraként (Mundo de fieras), mind Dionisio Ferrerként (Amor bravío) és mind Fulgencio Salazarként (La tempestad) minduntalan inkább kísérti a nézőt a figura emléke.

saullisazo-620x330

2. Saúl Lisazo

Lisazo jó ideig tartotta magát főhősi rangban, kihasználva a clooney-s öregedés előnyeit (mintegy tíz főszereppel büszkélkedhet), ám pár éve már ő is szívesen vállal el minden hájjal megkent gazfickókat, mint ahogy láthatjátok azt most is az El rostro de la venganzában, vagy láthattátok pár éve az El clonban.

643386-N

3. Eduardo Santamarina

Amilyen sikeres és keresett főhősnek számított Santamarina a ’90-es években és az évezred elején (Marisol, Rencor apasionado, El precio de tu amor, Velo de novia, Rubí), annyira rosszul áll most a szénája: bukásról bukásra jár, és sajnos első főgonoszára sem igazán volt kíváncsi a közönség a Libre para amarte című förmedvényben.

rené strickler

4. René Strickler

Habár Strickler feje felett hamar eljárt annyira az idő, hogy a Piel de otoño után több főszerepet ne kapjon (azért a fejesek még hálából megszánták a limitáltabb közönségnek szóló Atrévete a soñarral és a Para volver a amarral), sikerült neki ügyesen lavíroznia a szerepajánlatok között, így sok izgalmas mellékkaraktert eljátszhatott. 2006-os “gonosz” debütálása az Amar sin límitesben nem épp úgy sült el, ahogy azt Angelli Nesma akarta volna, de csak idő kérdése volt, hogy megint negatívként lássuk viszont a Corazón indomabléban, noha itt sem olyan ördögien gonosz, mint ahogy fentebbi kollégái. René egyszerűen nem tudja levetkőzni az eredendően jóindulatú ábrázatát, tipikusan a “főhősnő apja” karakterré érett, ami igazából jól is áll neki, elég csak egy pillantást vetni a jeleneteire az El color de la pasiónban.

jorge-salinas-620x345

5. Jorge Salinas

Talán az ő “meggonoszítása” szólt a legnagyobbat az utóbbi években, hiszen őt is főhősként szokta meg a közönség (Tres mujeres, Mi destino eres tú, Las vías del amor, Mariana de la noche, La esposa virgen stb.), pedig markáns vonásai és mély hangja tökéletes főgonoszi kellékek. Ezt José Alberto Castro is jól tudta, amikor rábízta az igencsak kényes Rogelio Montero-karaktert, amely Jorge játéka nélkül valószínűleg nem is durrant volna akkorát. Salinas pont abban a korban van, hogy akár pozitív, akár negatív karaktereket hitelesen meg tudjon formálni, és szerencséjére pozicionálta magát annyira jól az utóbbi években, hogy hívják is a producerek.

101728fran_6166686_7662675

6. Francisco Gattorno

Franciscónak is összejött az élet, miután a ’90-es években Mexikóba került, sorra jöttek a főszerepek előbb a Televisánál (La dueña, Preciosa, Laberintos de pasión, El noveno mandamiento), majd egy huszárvágással a Telemundónál is (Amantes del desierto, La viuda de blanco). Itt ugyan már a Tierra de pasionesben is kipróbálhatta magát gonoszként, de teljes értékű főgonoszként először az Amores verdaderosban láthattuk, ahova Alberto Estrella beugrójaként került (a végére egész magáévá tette a szerepet), idén pedig a Lo que la vida me robóba is gonoszkodni tért vissza egy epizódszerepben. Úgy érzem, ő Salinasnál egy fokkal behódolóbb karakter, így nem is csoda, ha főhősnek már valószínűleg nem is fogják felkérni a jövőben, de erős mellékszerepekben számítani lehet rá.

Jorge-Poza-celebrara-cumpleanos-Cachito-de-cielo

7. Jorge Poza

Nála a teljes értékű főszerepre is sokat kellett várni (egészen a 2011-es Rafaeláig, noha már az Alma de hierróban is róla szólt a főszál), de az utóbbi években úgy néz ki, inkább a villanók érdeklik. A Cachito de cielóban és most a La gatában is Maite Perronira fáj majd a foga, kérdés, hogy alkot-e olyan maradandót, hogy az ilyen karakterek bőrében nagyobb sikereket érhessen el.

tumblr_mysnqtJSVr1rc38abo10_500

8. Aarón Díaz

Aarón fiatal főszerepek egész sora után (Clase 406, Corazones al límite, Barrera de amor) igazából a Teresával lett világhírű, de hamar ott is hagyta a Televisát, hogy izgalmasabb karakterek bőrében próbálhassa ki magát. Mind az El Talismán és a Rosario főgonoszai, mind a Santa diabla kettős megítélésű főhőse jó választásnak bizonyultak, hogy egy olyan úton indítsák el a színészt, hogy ne csak a sablon jófiúkat kössük az arcához.

ernesto-laguardia-es-romulo-630x362

9. Ernesto Laguardia

Azon túl, hogy ő volt Adela Noriega pénzéhes bátyja az Amor realban, akivel első főszerepét is eljátszhatta a Quinceañerában, Laguardia nem igazán mutatott lelkesedést a gonosz karakterek (vagy úgy egyáltalán a telenovellák) irányában. Aztán 2012-ben a Corona de lágrimasban ő kapta Rómulót, a főgonoszt, ami ugyan számomra egy kissé karakteridegen választásnak bizonyult, a nézők és a kritika szerint Ernesto sikerrel vette az akadályokat. Ezzel együtt szerintem ne tőle várjuk, hogy a jövő César Évorája vagy Sergio Goyrija legyen.

christian-meier-2_0

10. Christian Meier

A végére itt egy egyelőre láthatatlan gonosz, hiszen még nem tudhatjuk, hogy a La malquerida főhőse mennyire rendelkezik majd negatív jellemvonásokkal, de azt borítékolhatjuk, hogy nem egy sablonos karakterrel lesz majd dolgunk. Valamint az is biztosra vehető, hogy a perui Christian Meiernek sem csak azért lesz izgalmas Mexikóban forgatni, mert ez az első novellája a Televisával, hanem mert egy sereg főszerep után (Luz María, Luna, la heredera, La tormenta, Zorro, Alguien te mira) végre nem csak bánatos bociszemekkel kell néznie majd a kamerába.

Eszetekbe jut még olyan főhős, akiből jó főgonosz lett/lesz majd egyszer?

Entry filed under: Tízes listák. Tags: , , , , , , , .

Egy klasszikus jelenet: anyóspofon visszajár! “La Gata” – íme a poszter

19 hozzászólás Add your own

  • 1. nota  |  2014/05/02 - 19:16

    Oh istenem, ez aztán a lista!
    Lisazóról nekem is Clooney jutott az eszembe már a Második esélyben is. Én a gonosz szerepeiben még nem láttam, de el tudom képzelni, hogy milyen cuki.
    A másik kedvencem a listáról Salinas, egyszerűen imádnivaló az ördögi szerepekben.
    Cesar, már megszokott, pozitív-negatív szerep, mindegyik jól áll neki.
    Juan Soler negatív szerepben! Hát ez nagyon izgalmas, és bár én nem szeretem a Telemundo novelláit, ez érdekel.
    Laguardia szerintem az AR legszexisebb figurája volt, egyszerűen imádtam, ő is az a típus, aki jó vagy rossz szerepben egyaránt jó lenne, de gonosznak talán inkább jobb.
    Santamarina felejtős. bár a Rubiban nagyon tetszett, azóta nem mutatott semmi értékelhetőt, és a vonzereje is megkopott.
    Diazt utálom, viszont Christian Meier érdekelne.

    Válasz
  • 2. laci70  |  2014/05/02 - 19:18

    “César Évora”
    Régi kedvencem! Mind pozitív mind negatív szerepben nagyon jó. Csak a korai sorozatait láttam: EPDA, Julieta, AMF/MDC, Manantial. Ezekben nagyon jó volt! Sőt, az AMF-et leginkább csak miatta (no meg Colunga és Rosanna miatt) néztem végig, a többiek nagyon is felejtősek voltak abban a sorozatban. Az EPDA-ban és Julieta-ban különösen jó volt. Az AMF-ben az egyik legjobb gonosz, amit eddig láttam (kár, hogy Norvind volt a partnere…).

    “Saúl Lisazo”
    Csak a Por tu Amor-t és a Tierra de pasiones-t láttam tőle. Azokban nagyon jó volt. De mind a kettőben pozitív szereplő volt.

    “René Strickler”
    Számomra teljesen emészthetetlen fazon. A Manantial-ban is az egyik leggyengébb láncszem volt…

    “Francisco Gattorno”
    “Tierra de pasionesben is kipróbálhatta magát gonoszként”
    ????? No, ne már. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de ott egyáltalán nem gonoszt játszott. Maximum revansot akart venni azért, mert “Csema” elhajtotta Valeria (spoiler: és a fia) mellől.

    Még valaki, talán: Manuel Ojeda! Ő mind gonoszként mind jóként nagyon emlékezetes szerepeket játszott.

    A többieket nem ismerem, nem is láttam őket semmilyen sorozatban sem, így nem is tudok róluk írni semmit.

    Már csak arra lennék kíváncsi, hogy Colunga barátom mikor nyergel át gonoszra 🙂

    Válasz
  • 3. nota  |  2014/05/02 - 19:33

    Laci70
    Igazis, kihagytam Renét. Nagyjából egyetértek veled, nem igazán fajsúlyos figura a mostani szerepeiben, az EPDA-ban viszont tetszett.

    Válasz
  • 4. laci70  |  2014/05/02 - 19:48

    3. nota
    Jesszus! Bocsi… Most nézem, hogy mekkora marhaságot írtam 🙂 Szóval, Mauricio Islas volt a Manatnial-ban. De végül is mindegy, Noriega mellett ő is elhalványult rendesen…

    Tehát, René az EPDA-ban nem volt rossz, de ahogy írod “nem igazán fajsúlyos”. Pedig, nem akármilyen kiugrási pont lehetett volna ez neki!

    Válasz
  • 5. Emma  |  2014/05/02 - 19:51

    Hehe, én is Colungára assszociáltam rögtön, na ő milyen lenne? 🙂

    Evora valami elképesztő, ő az a színész, aki amíg világ a világ, jóként és gonoszként is irtózatosan erős, őt bármikor bele lehet dobni egy erős szerepbe (csak attól lehet tartani, hogy elszívja a ragyogást a főhősökről).

    Santamarina valóban megkopott, olyan semmilyen lett…

    Strickler az, akit soha nem tudta volna elképzelni negatívként….De a CI-ban nagyon tetszik (bár még csak pár részt láttam, el vagyok maradva).

    Soler a legnagyobb szerelmem, biztos vagyok benne, hogy negatív szereplőként is ütős lesz, már képen is ijesztő:) Nagyon kíváncsi lennék rá, pedig én se szeretem a Telemundós sorozatokat annyira, de annyira jó volna ezt megnézni (sajna spanyolul nem tudok, de nem adja véletlenül a Telemundo angol felirattal is – talán volt már ilyen – és ezt nem lehet valahol megnézni?).

    Aki még eszembe jutott:

    José Ron – a CME-ban nem épp negatív volt, de voltak szösszenetek, amikor épp dühös volt, azok alapján simán elmenne szerintem gonoszkodónak is.

    A másik Rulli – ez inkább csak felvetés, ő is nagy kedvencem, de nehezen tudom elképzelni gonoszkodni, talán csak mert nagyon megszoktuk főhősként. De kíváncsi lennék rá, viszont ha ilyen sármosan öregedik továbbra is, akkor még minimum 6-7 évig szerelmesen fog nézni a kamerába…

    Válasz
  • 6. nota  |  2014/05/02 - 20:03

    Laci70
    Ne haragudj, én fogalmaztam hülyén, de René az EPDA-ban nem gonosz volt, hanem a főhős. Azóta sem volt ilyen lehetősége szerintem, nekem legalábbis nem tetszett igazán. A CI-ben a negatív karakteréről annyit, hogy inkább hagyjuk!
    Fert én is nagyon szeretném negatívként látni 🙂
    Szerintem egyáltalán nem elképzelhetetlen Rulli negatív szerepben, sőt, nagyon is jó lenne! Egyébként nekem is nagy kedvencem.

    Válasz
  • 7. Emma  |  2014/05/02 - 20:07

    Még azt kihagytam, hogy Rullinak mindenképp megvan a színészi eszköztára egy gonosz karakterhez is. Nem értek a színészethez, csak azt nézem, hogy mit mennyire hiszek el: hát neki mindent. Rajta kívül ugye Soler is nagyon tehetséges, meg szerintem Colunga is (a MEPS-ben szerintem zseniális volt).

    Ilyen összeállítás egyébként érdekes volna a színésznőkről is, nagyon érdekes!:)

    Válasz
    • 8. MarcoPolo  |  2014/05/03 - 23:46

      A lányokról is tervbe van véve egy hasonló cikk 😉

  • 9. suxel  |  2014/05/02 - 20:29

    Nem tudom, hogyan szuletnek meg ezek a 10… Cikkek, de imadom oket.
    Evora:nagy kedvenc mind pozitivkent, mind negativkent de en latok kulonbseget utobbi negativjaikent is pl Fulgencio nem egyenerteku korantsem Dionisioval. Azonban inkabb latom negativkent, mint pozitivkent, imadom a gonosz rohogeset.
    Lisazo: egyaltalan nem kedvelem, ahogy Clooneyt sem, semmi kulnoset nem latok bennuk. Bar ket novellaban jatszott Gabyval, szerintem nem illenek ossze.
    Santamarina a papamaci, hat o sem vett le meg a labamrol a kepernyon, Rulli mellett a Rubiban szerintem nem igazan rugott labdaba.
    Strickler:ot kedvelem, de nem tartom nagy szamnak, viszont ertekelem a valtozatos mellekkaraktereit, nem savanyodik bele egy prototipusba.
    Salinas: o nagy kedvenc, rosszat nwm tudok ra mondani, rogeliokent felejthetetlen.
    Gattorno a megkopott: nem tudom hova lett a Julieta es a sivatag szerelmesei-beli galan. A 2000-s evek masodik felenek legnagyobb csalodasa. Mind Tdp, mind Adp, mind Av-ben amit lattam tole feledos. Ennyire nagy csalodas nok teren nekem Lisette Morelos a La impostoraban.
    Poza: mai napig nem ertem a foszerepet a rafaelaban, tipikus mellekkarakter szerintem. Hectornak a manantialban jo volt.
    Aaron diaz, a sotlan fohos figura, szerintem nagon kicsi a szineszi eszkoztara protagonicokent. Mind Rulli, mind Carlos Ponce kenterbe verte. Viszont amikor a santaban kiderult, hogy valojaban o az igazi szent ordog, na az mar jobban tetszett tole. Nem a legmeggyozobb volt ez sem, de messze jobb, mint a pozitiv karakterei.
    Laguardia: a nem birom nezni kategoria, sehogy se szeretnem latni.
    Meier: nem lattam eddig, s most sem hiszem, hogy latni fogom ebben a sorozatban.
    Soler: mar letoltottem a RDC elso reszet, bar nem hiszem, hogy nezni fogom, mert mar nem fer a keretembe jelenleg, max egy magyar premier eseten, vagy valamikor kesobb, ha nagyon jo lesz, de kivancsi vagyok a villanojara. Egyebkent Soler a szememben a ferfifohosok ferfifohose, sajnalom, hogy nem tett szert olyan nemzetkozi hirnevre szert,mint Colunga. Eddig mindenben tetszett kivetel nelkul, s szerintem ezt is siman megoldja. Lattam tole tejfolos szaju ficsurt a CDP-ben (joforman vegig neztem az abismo mellety) es erett fohost a CME-ben, latszik a fejlodes, de mindenhol megallta a helyet. Rola csak szuperlativuszokban tudok beszelni.

    Válasz
  • 10. Zsupo  |  2014/05/03 - 09:20

    Fernando Colugnára mint negatív hös én is kiváncsi lennék. Aaron Diaznak jól állnak a negatív karakterek. Sebastian Rulliból nagyon jó főgonosz válna mert a Teresában, Rubiban, és a szerelem zálogban cimű sorozatban is jól hozzta a dühös figurát. Jorge Luis Pilát is jó lenne újra negatív szerepbe látni eddig ilyet az Accolardabá játszott habár ott nem gyözőtt meg igazán de most már sokkal érettebb lett erre a szerepkörre is. Sebastian Zurita ő is szívesen látnám negatív szerepbe de ő még a pozítiv hösők kategóriájába van de majd ha idősebb lesz ,eltudnám képzelni az anyukájával együtt főgonoszi páros egyik tagjaként.

    Válasz
  • 11. Devilrose  |  2014/05/03 - 10:14

    René Stickler: nem játszott a Manatialban,ott nehezen lehetett leggyengébb láncszem. 😀 Simán adnék neki gonosz szerepet amúgy.
    Cesar Evora: Kicsit sablon már ez a sok gonosz szerep…papként volt igazán szexi, azóta megkopott a külseje.
    Aaron Diaz: Tehetségtelen. Menjen énekelni,pá.
    Jorge Salinas: Utáltam nyálas szépfiú korában és hogy őszinte legyen a közeljövőben se villanyoz fel, ha pozitív szerepet fog játszani.
    Ernesto Laguardia: Nagyon csíptem, szerintem jó színész.
    Saul Lisazo: Nem vagyok oda érte, a Pot tu amor szép emlék, de miatta egy sorozatot se néznék.
    Santamarina: A röhögnöm kell kategória, pont ott tart telenovella ügyileg, ahová való.
    Juan Soler-t utáltam a CME-ben, annál csak jobb lehet a konkurenciánál.
    Akiket pedig ajánlanék gonosz szerepre: Colunga,Rulli…egy jól megválasztott negatív szerep csak emelheti őket felfelé. Bár hozzáteszem, hogy Colunga nagyon sokat letett az asztalra, hogy egy ilyet sanszból is bevállaljon.

    Válasz
  • 12. nota  |  2014/05/03 - 10:35

    Devilrose
    A szívemből szóltál. Minden mondatoddal egyetértek 🙂

    Válasz
  • 13. Ben Lacosta de Vasconcelos  |  2014/05/03 - 14:10

    Hector Soberon kimaradt. Őt először a Másnak tűnő szerelemben láttam főszereplőként, később az Olvidarte Jamasban egy kegyetlen, nőverő vadállatot alakított. Én úgy vagyok egy szereplővel ha először jó szerepben láttam akkor nehezen “bocsátom” meg azt ha a következő szerepében gonosz. Ekkor “csalódom”. Amikor az Amarte es mi pecadót láttam zavart hogy Sergio Sendel főszereplő! Mindíg is gonoszként láttam, ebben a sorozatban pedig jóként. Gabriel Porras sem szerepel a listán. Ő is jófiúként kezdte, de rosszfiú lett. 😦 Jorge Salinas a LQNPA-ban gonoszul viselkedett, de csak el volt keseredve a sok csalódás és főleg azért hogy tudja soha nem fog tudni járni.

    Válasz
  • 14. Ben Lacosta de Vasconcelos  |  2015/01/24 - 00:25

    Victor Camara-t kihagytam. Sokat láttam főszereplőként de a Natalia del marban ő volt a főgonosz. 😦

    Válasz
    • 15. gabino  |  2015/01/24 - 00:50

      suxel! hogy érted h cesar ebora nem egyenértékű fulgencioként és dionisioként? szted melyikben gonoszabb?

    • 16. suxel  |  2015/01/24 - 14:21

      Gabino: egyértelműen az Amor Bravioban. Ott ő az elsőrendű villano a sorozatban. Nem tudom a La tempestadban is annak kellett-e volna lennie, de folyamatosan háttérbe kerül Ivan Sanchez mellett. Semmi érdekes nincs nekem a városka rosszfiú polgármestere bőrében, míg szerintem rendes indítékai vannak az Amor Bravioban, nem olyan papírmasé karakter, mint a La tempestadban. Sokkal jobban tetszett, hogy megjátszotta magát az elején, s Leticia Calderonnal, legyenek bármilyen típusú karaktereik, fergetesek idősödve is. Példa: A La tempestadban már rögtön az elején herótom volt attól, hogy a kislánya Esther azt mondja, hogy megerőszakolta Damian kapitány, na akkor el kell vegyen, a csaj meg nem ellenkezik, mert persze erőszak még véletlen sem volt. Nekem a karaktere is buta így már az elején, ki adja hozzá egy olyanhoz a lányát, aki erőszakot követett el vele. Fel lehet hozni az Amor bravio-beli esetet szemben vele a Nataliasat, igaz nem túl eredeti, sokszor látott, de az más, megállja a helyét. Megtalálja a naiv kislányát, s főgonoszi gondolkodással azt hiszi azt teszi a legjobbat, ha hozzáadja a “szerelméhez”, aki nem is szereti. Rengeteg jó pillanata van Cesarnak benne, mint mondjuk az egyik ilyen a fináléban, amikor már a börtönben van és kijön egy könnycsepp a szeméből. Vele szemben, ahogy tekergettem a Tempestadot, szinte semmi sem ragadt meg tőle, és ahogy olvasgattam a híreket, Evora sem volt elájulva Tempestadbeli-karakterétől, maga is javaslatokat tett Mejianak a változtatásra.

  • 17. aribethkrum  |  2015/01/24 - 12:28

    Hogy maradt ki nekem ez a cikk? Fantasztikus összefoglaló, mint mindig!

    Örülök annak, amikor a színészek végre kipróbálják magukat más szerepekben is. Természetesen ennek sokszor a kényszerűség az oka: galán már nem leszek, a főhősnő apja még nem szeretnék lenni, de egy jó kis főgonoszival még talán sikerül leakasztanom pár díjat és további zaftos megbízásokat… Szóval ez a villano-út is eléggé sablonos, de tény, hogy eleve kicsi a mozgástere a telenovella-színészeknek, és imádom nézni, ahogy a szerencsésebb/ügyesebb színészek egyik szereptípusból a másikba repkednek.

    Nem beszélve arról, hogy egy jól megírt (és kellően dögös) villano-szereppel még a főhősök közé is vissza lehet repülni, ha az ember ügyesen helyezkedik.

    Továbbá a fent felsoroltak között volt nem egy árnyaltabb főgonosz is, aki a telenovella végére megjavult (Amor real – Laguardia, LQNPA – Salinas, AV – Gattorno), én őket egy teljesen külön kasztba sorolnám. Szerintem az ilyen közönségkedvenc szerepek mindig nagyon hálás munkák, és mint az előbb is írtam, kiváló ugródeszkaként is funkcionálnak a későbbiekben, úgyhogy ilyen lehetőségekért majdnem ugyanolyan kőkeményen meg kell küzdeni, mint a főhősi pozíciókért.

    Válasz
  • 18. gabino  |  2015/01/25 - 10:34

    Kedves Ben!
    Vitatkozom azzal h Jorge Salinas La que no podia amar-beli szerepe gonosz lett volna. Eleinte egy keserű ember de a késöbbiekben kedves és jo lelkű, ezért is szerette meg Paula.
    Továbbá Francisco Gattorno nem teljes főgonosz az Amores Verdaderosban mint Salsero Roca. Ha láttad a sorozatot, kb. az 50. résztől kezd átalakulni jófiúvá, amikor szerelmes lesz a Susana Gonzalez által alakított Beatrizba. A Lo que la vida me robóban volt igazi gonosz, habár itt csak olyan 80-100 részen keresztül láthattuk Sandro Narvaezként a képernyőn
    Jorge Poza szintén jófiút játszik a La Gatában. Christian sem hiszem h gonosz lenne a maqueridában de majd elvàlik. A többiek egészen jók.
    Sztem Sebastián Rulli nem lenne jó főgonoszként, ö a megszokott férfiideàl a latin-amerikai nők számára úgy mint William Levy. Őt sem tudnám gazemberként elképzelni…

    Válasz
    • 19. gabino  |  2015/01/25 - 11:11

      Kiegèszíteném még Gabriel Porrasszal és Roberto Mateosszal. Ők is kiváló gonoszok és protagonhsták is voltak egykor.
      A nők listája mikor készül el?Leticia Calderónnal az élen… 😀

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum