Hírek – 2014. március 2.

2014/03/02 at 11:01 19 hozzászólás

SiAlAmor

  • Sí al amor (Mondj igent a szerelemre!): Nicandro Díaz új novellájának új munkacíme van, egy rádióinterjúban pedig fellibbentette a fátylat a három leendő főhősnőről is, akik testvéreket fognak játszani, név szerint Marjorie de Sousáról, Claudia Álvarezről és Danna Paoláról van szó, a közbülső már a twitteren is világgá kürtölte a hírt. Egyébként a producer végül kötélnek állt, és a betegeskedő Kary Fajer helyére a sorozat írójaként leszerződtette Verónica Suárezt, aki ezidáig az Aztecának és a Venevisiónnak dolgozott (noha a Televisa egyszer már kiebrudalta, amikor kiderült, hogy míg nekik dolgozott, a férje neve alatt az Aztecának is írt), és olyan novellák köthetők a nevéhez, mint a Talizmán, a Hazugságok hálójában és a Sosem feledlek. A novella augusztusban kerül majd képernyőre, és a vetítése a tervek szerint egészen 2015-ig eltart majd, így idén jó eséllyel ez lesz az egyetlen új főműsoridős sorozat a Canal de las estrellason.
  • Mivel Salvador Mejía a fentiek miatt idén már tuti nem kerülhetne új sorozattal a 21:00-s sávba, elkezdett mozgolódni, hogy valamelyik délutáni időpontban mégiscsak képernyőre kerülhessen idén. Nyilván az asszony sikereit elirigyelve a Carlos Romero által adaptált La calumnia (A rágalom) c. Delia Fiallo-rózsanovellát szemelte ki magának, ám az, hogy melyik sávban mutathatja be (illetve hogy kész lesznek-e a forgatókönyvek addigra, hiszen Romero csak teljes novellát hajlandó letenni az asztalra), az még kérdéses. Mejía azonban elég elszánt, olyannyira, hogy a La malquerida c. José Alberto Castro-történet előkészületei már le is álltak, hátha Mejía a 19:00-s sávban szeretne landolni.
  • Mindeközben Liliana Abud két szék közül a pad alá esett, hiszen ő is sorba állt Nicandrónál, hogy adaptálhassa a Dulce amort, ugyanakkor az is felmerült, hogy jövőre elkészítsék Mejíával az Abrázame muy fuerte feldolgozását, ám végül a fejesek úgy döntöttek, utóbbira most még sincsen szükség.
  • Mi corazón es tuyo: a legújabb hírek szerint Osorio főhősei a rúdtáncos gyereklány történetében Silvia Navarro és Iván Sánchez is lehetnek, korábban őket kettőjüket már Nicandro Díaz sorozatának lehetséges főhőseiként is emlegették.
  • Lo que la vida me robó: a történethez nemsokára csatlakozik Jessica Mas (Corazón apasionado), valószínűleg negatív szerepben.
  • A héten befejeződtek a De que te quiero, te quiero forgatásai, a novella történetének végére március 16-án, vasárnap egy kétórás finálé keretében kerül pont.
  • A Rosalinda sokadik ismétlése Mexikóban nem igazán vált be, helyette a Soy tu dueñát veszik elő ismét a Canal de las estrellas déli ismétlősávjában március 12-től, noha belsős infók szerint más is közrejátszik abban, hogy Thalía novelláját hirtelen Luceróéra cserélik, a jövő hétre több részletet ígérnek a valódi okokról.

Entry filed under: Hírösszefoglalók.

“El Color de la Pasión” – Rebeca promója “El Color de la Pasión” – négy újabb promó

19 hozzászólás Add your own

  • 1. Marcsi  |  2014/03/02 - 12:10

    Már nem azért, de a fejesek mikor döntenek úgy, hogy a Varangyra nincsen szükség? (Mert komolyan mondom amit ez a pali amit megengedhet magának…)

    Válasz
  • 2. suxel  |  2014/03/02 - 13:47

    – Kombinálgatok itt, s az érzem, hogy Kary Fajer kiesett a képből, akár az egyik sofőrként David Zepeda is esélyes lehet, hisz Nicandro akarta korábban, de Fajer az útját állta. A megemlített sorozatok közül a Sosem feledlek máig a kedvenc Venevisionös novellám, lehet nem a legminőségibb alkotás tőlük, de én szerettem ezt az örökségen és a férfiakért marakodós novellát, tele gonoszokkal persze. 🙂
    – Már megint elmernék játszani, hogy egy időben a képernyőn legyen a Varangy family? És mind a ketten két rózsanovellával? Hát a lóf*sznak is van vége!!! 😀 Van, aki egyáltalán bízik még Mejiában?
    – De legalább Lili pihen. 😀 Mejiaval, amit alkottak közösen az emészthetetlen egyszerűen a számomra.
    -Ezt a Rosalindat valahogy nagyon nem szereti Mexikó, nem annyira szerencsés, mint nálunk itthon.

    Válasz
  • 3. Ben Lacosta de Vasconcelos  |  2014/03/02 - 16:47

    Claudia Alvarezt meglátva a Bellezas Indomables jutott eszembe. Nem a feldolgozása lesz véletlenül? 🙂 Na az egyértelműen nem lenne kreatív a televisától.

    Válasz
  • 4. laci70  |  2014/03/02 - 20:19

    A Rosalinda pedig egy nagyon jó novella. Nem értem, hogy Mexikóban miért nem volt sikeres. Ellenben, az ott sikeres Abrazame muy fuerte számomra szinte emészthetetlen volt. Végigszenvedtem mert volt benne 3 számomra kedves színész és színésznő, de még így is, az egyik leggyengébb sorozat volt amit láttam.

    Válasz
  • 5. aribethkrum  |  2014/03/02 - 20:34

    Laci:

    “Végigszenvedtem mert volt benne 3 számomra kedves színész és színésznő, de még így is, az egyik leggyengébb sorozat volt amit láttam.”

    +1

    Válasz
  • 6. aribethkrum  |  2014/03/03 - 19:18

    Ha minden igaz, ezek az idei TVyNovelas jelölések:

    MEJOR TELENOVELA
    AMORES VERDADEROS
    MENTIR PARA VIVIR
    CORAZON INDOMABLE
    PORQUE EL AMOR MANDA

    ACTRIZ PROTAGONICA
    ANA BRENDA CONTRERAS (CORAZON INDOMABLE)
    MAYRIN VILLANUEVA (MENTIR PARA VIVIR)
    ERIKA BUENFIL (AMORES VERDADEROS)
    BLNCA SOTO (POR QUE EL AMOR MANDA)

    ACTOR PROTAGONICO
    SEBASTIAN RULLI (AMORES VERDADEROS)
    JUAN DIEGO COVARRUBIAS (DE QUE TE QUIERO TE QUIERO)
    DAVID ZEPEDA (MENTIR PARA VIVIR)
    DANIEL ARENAS (CORAZON INDOMABLE)

    VILLANA
    MARJORIE DE SOUZA (AMORES VERADEROS)
    ALTAIR JARABO (MENTIR PARA VIVIR)
    CLAUDIA ALVAREZ (PORQUE EL AMOR MANDA)
    ESMERALDA PIMENTEL (DE QUE TE QUIERO TE QUIERO)

    VILLANO
    ERICK ELIAS (PORQUE EL AMOR MANDA)
    DIEGO OLIVERA (MENTIR PARA VIVIR)
    MANUEL OJEDA (LA TEMPESTAD)
    IVAN SANCHEZ (LA TEMPESTAD)

    PRIMERA ACTRIZ
    CYNTHIA KLITBO (DE QUE TE QUIERO TE QUIERO)
    ANA MARTIN (AMORES VERADEROS)
    DANIELA ROMO (LA TEMPESTAD)

    PRIMER ACTOR
    IGANCIO LOPEZ TARZO (CORAZON INDOMABLE)
    PATRICIO CASTILLO (MENTIR PARA VIVIR)
    JESUS OCHOA (LIBRE PARA AMARTE)

    ACTRIZ JUVENIL
    SHERLYN (AMORES VERDADEROS)
    TELMA MADRIGAL (LA MUJER DEL VENDAVAL)
    MICHELLE RENAUD (PORQUE EL AMOR MANDA)

    ACTOR JUVENIL
    ALEJANDRO SPEITZER (MENTIR PARA VIVIR)
    ELEAZAR GOMEZ (AMORES VERADEROS)
    RICARDO FRANCO (CORAZON INDOMABLE)

    ACTRIZ COESTELAR
    CYNTHIA KLITBO (DE QUE TE QUIERO TE QUIERO)
    NATALIA ESPERON ( AMORES VERDADEROS)
    CECILIA GABRIELA (MENTIR PARA VIVIR)

    ACTOR COESTELAR
    ALEJANDRO AVILA (PORQUE EL AMOR MANDA)
    AARON HERNAN (DE QUE TE QUIERO TE QUIERO)
    FELIPE NAJERA (MENTIR PARA VIVIR)

    ACTRIZ DE REPARTO
    SUSANA GONZALEZ (AMORES VERDADEROS9
    LETICIA PERDIGON (MENTIR PARA VIVIR)
    MARISOL DEL OLOMO (DE QUE TE QUIERO TE QUIERO)

    ACTOR DE REPARTO
    JUAN CARLOS BARRETO (MENTIR PARA VIVIR)
    MANUEL FLCO IBAÑEZ (LA MUJER DEL VENDAVAL)
    JOSE CARLOS RUIZ (CORAZON INDOMABLE)

    TEMA MUSICAL
    NO ME COMPARES (AMORES VERADEROS)
    HOY TEGO GANAS DE TI (LA TEMPESTAD)
    EL AMOR MANDA (PORQUE EL AMOR MANDA)

    Válasz
  • 7. aribethkrum  |  2014/03/03 - 19:24

    1. Hol van Lalo Yanez?
    2. Hol van Fernando Colunga?
    3. Sherlynt jelölik, de Eiza Gonzálezt nem?
    4. Sebastián Rullí coestelar volt, nem főszereplő, és mi a lóf***nak kell pont idén előléptetni főszereplőnek, ha egyszer jövőre tuti megint beteszik a Lokela miatt?
    5. Cynthia Klitbót kétszer jelölik?
    6. Miért csak három, max négy jelölt van egy kategóriában? (Már megint?)
    7. Normálisak ezek?

    A többi bosszankodást átengedem azoknak, akik a többi sorozatot is követték.

    Micsoda idióta páviánokból áll a zsűri?

    Na. Kidühöngtem magam.

    Válasz
  • 8. suxel  |  2014/03/03 - 19:45

    Az AV-fanok ki lehetnek, szerencsére engem ezek mind nem izgatnak. 😀 És én örülök Rullinak. 🙂
    Tavaly is volt dupla jelölés: Esmeralda Pimentel és csak nyelt, Raquel Olmedo viszont egyet bezsebelt, de vannak érdekességek az fix.
    Eizánál az ok a távolmaradásban keresendő állítólag. Bár Ruffo ennek ellenére kapott tavaly.

    Válasz
  • 9. aribethkrum  |  2014/03/03 - 19:54

    Igen, Eiza írta, hogy nemes egyszerűséggel azért tették ki a jelöltek közül, mert nem volt hajlandó elvállalni a műsorvezetést.
    Elegáns. 🙂

    Rullín, mint főszereplőn nem bírom túltenni magam. Az egész lista attól bűzlik, hogy próbálják nyomatni az ifjabb generációt (ha Erikának nem lenne akkora rajongótábora, gyanítom, ő is kimaradt volna), és felőlem tök nyolc, hogy Zepeda vagy Arenas vagy hogyishívják nyer, nade eléggé érdekes, hogy a legnagyobb húzóneveket kihagyják.

    Válasz
  • 10. suxel  |  2014/03/03 - 20:04

    Zepeda-fan vagyok, de tavaly nyert a semmiért (ezt még én is belátom), mikor szerintem az idén kellene. Viszont így nem kéne most nyernie, s szerintem nem is fog, mert tavaly kapott. Mikor Brunoért nyert után Alonsoért sem kapott, ritka az, hogy valaki kétszer egymás után nyerjen, mint Livia Brito tette azt. Így marad Rulli, akinek drukkoljak, mert a másik kettő szóba sem jöhet nálam, kizárt dolog. És Rulli még sosem nyert Premiost, s olyan régóta ott van a Televisánál, hogy igazán megérdemelné, mert jó színész. Jose ron jelölését szerettem volna JDC helyett, mert most először igazán odatette magát a Vendavalban, habár igazi valós barátnővel annyira nem is lehetett nehéz. Visszatérve Rullira szerintem megint csak egy szimpla jelölés és majd jövőre nyer a Lokela végett, és a Televisa most Arenasnak akar mindenképpen egy díjat biztosítani. Bár nagyon remélem, hogy rossz a logikám: és hajrá, Rulli! 😀

    Válasz
  • 11. suxel  |  2014/03/03 - 20:25

    Amúgy vannak kategóriák, ahol választani se tudnék: actriz de reparto
    És van olyan kategória, hogy totál leszarom: actor de reparto

    Válasz
  • 12. laci70  |  2014/03/04 - 19:16

    7. aribethkrum
    “Hol van Fernando Colunga?”
    🙂
    Valószínűleg azt gondolták, hogy “szegény” már eddig is betegre nyerte magát. Nem is tudom… a PEAM-mal ekkorát alakított volna, hogy jelöljék? Halvány ismereteim szerint odakint jól futott a PEAM. Talán egy jelölés esélyes lett volna, de hogy nyerje is a díjat, ahhoz azért voltak jobb sorozatok is, talán. Meg mostanában mintha másfelé is tekingetne Fernando. No meg ha a TVyNovelas is elmegy az Oscar irányába, akkor nagyon rossz éveknek nézünk elébe. Az Oscar már nagyon régóta manipulált. Kíváncsi lennék, hogy ez a díj mennyire van “megszerkesztve”?

    Válasz
  • 13. Ben Lacosta de Vasconcelos  |  2014/03/04 - 19:31

    Az Abrazame muy fuertét nem dolgoznám fel. Tömény erőszak az egész sorozat. Jobban járna a televisa saját ötletekkel. Olyan ez mint egy metrófelújítás csak azokat 30 évenként végzik.

    Válasz
  • 14. aribethkrum  |  2014/03/04 - 19:40

    Á, a TVyNovelas mindig is übermanipulált volt, hogy pont a két főcsődör eseteit hozzam, ahol kilógott a lóláb (nem, nem AZ a lóláb): Fernando díja az STD-ért (= “lécci, lécci, lécci, Fer, el ne menj tőlünk”, illetve “nem nyert a Duennya, de egy fő kategóriában mégiscsak illene díjaznunk), Eduardo díja az LVO-ért (tudomásom szerint Nicandro, aki a zsűri tagja volt, addigra már leszerződtette magának a Destilandóhoz).

    Az meg nevetséges, hogy csak azért, hogy alá tegyenek a Lokéla jelenlegi népszerűségének, képesek erőszakkal előtérbe tolni Rullít, akit amúgy szeretünk és tehetséges és persze, ott a helye a jelöltek között (pl. a Teresa idején drukkoltam neki), de idén semmi keresnivalója a mejor actor kategóriában. Ő juvenil karaktert játszott, de mivel abból a korból már kicsit kinőtt (akárcsak Sherlyn), simán lehetett volna coestelarozni.

    “PEAM-mal ekkorát alakított volna, hogy jelöljék”

    Ha ez lenne a mérce, akkor érdekelne, hogy a többiek mekkorát alakítottak? 🙂

    Azt tartom nagy hülyeségnek és Oscaros húzásnak, hogy brutálisan lecsökkentették az egy-egy kategóriában jelöltek számát. Mintha olyan rohadt nagy művészeti alkotásokat tennének le az asztalra a Televisánál, és minden egyes alakítást és sorozatot a legszigorúbb, legkényesebb mérce alapján kellene mérnie a zsűrinek. Mintha egy évben iksz kategóriában tényleg csak három olyan alakítás lenne, ami megüti a láthatatlan mércét. Hát egy méretes nagy lófauszt, szerintem meg a legegyszerűbb az, ha maradnak a kategóriánként minimum öt, esetenként hat jelöltnél, amivel nagyjából lefedik az előző év kínálatát, és csak azokat hagyják ki, akik és amik tényleg teljesen vállalhatatlanok vagy szürkék voltak.

    Meg az is érdekelne, hogy Blanca Soto, a modellből lett színésznő mennyivel jobb Ximena Navarreténél, a másik modellből lett színésznőnél. Máris más a megítélés akkor, ha az egyik sorozata sikeres, a másiké meg bukás. A Sortilegio idején azt se tudta a Televisa és a TVyNovelas, hogy hogyan nyalják Levy sejhaját, most meg teljesen pária a gyerek. (Hozzáteszem, hogy ehhez persze a saját viselkedése is hozzájárult, tehát annyira nem ártatlan virágszál, de ha egész véletlenül a TDA vagy az LT nagy, FELS-szintű sikerek lettek volna, akkor most az ő unott fejét is ünnepelnék.)

    Ha meg valóban igaz, hogy csak azon múlt többek között FC, EY és Eiza jelölése, hogy jelenleg mindegyiknek más elfoglaltsága van, és nem tudnának megjelenni a díjátadón, akkor az egész zsűri szarjon sünt.

    Oké, hogy az egész díjátadó egy nagy, sokszor komolyan vehetetlen cirkusz, amit az ember azért néz, hogy röhögjön egy jót, és hogy végigkommentálhassa az egészet, nade miért kell az ilyen ostoba és kicsinyes húzásokkal elrontani az egyszeri néző szórakozását? 🙂

    Válasz
  • 15. Milibindi  |  2014/03/04 - 20:16

    Úristen! Fernando és Lalo nincs a jelöltek között? Nekik van a legnagyobb rajongó táboruk (Meg Davidnak persze, de ő ott van) Ők ketten a leg-legnagyobbak Televisánál!Über durva! Azt nem hiszem, el hogy ők ne kaptak volna elég szavazatot! Kizárt!

    Válasz
  • 16. Milibindi  |  2014/03/04 - 20:18

    Rosalindán én is csodálkozom, hogy nem szeretik a mexikóiak. Szerintem Thalia 4 sorozata közül ez volt a legjobb!

    Válasz
  • 17. laci70  |  2014/03/04 - 21:19

    OFF 🙂
    Kis érdekesség, Gaby Spanic aktivít:

    ON…

    Válasz
  • 18. szabina333  |  2014/03/05 - 13:24

    ” A micsodám beszédtéma?? ”

    😀 öröm olvasni ezeket a sorokat. Azt hiszem idén se nézem meg… bááár ott van Ojeda baby :*

    Válasz
  • 19. aribethkrum  |  2014/03/05 - 18:05

    😀

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum