“El Color de la Pasión” – hangok a fejekben

2014/02/24 at 23:13 5 hozzászólás

– Ugyanolyan, mint ő! Gyűlölöm!
– Az életben csak egyszer szeretünk igazán.
– Ha neked nem jut a szerelemből, vedd el mástól!
– Bármennyi év is telt el, nem tudtam elfeledni…
– Az egyedüli dolog, amire vágyom, az a bosszú.
– Soha többé nem ejtek egy könnycseppet sem a szerelem miatt!

A szenvedély színe – március 17-től a Canal de las estrellason!

Az újabb promóból is kitűnik, hogy Roberto Gómez Fernández ezúttal nem a bejáratott arcokra tesz fel mindent, hanem sokkal inkább a sztoriban bízik, és viszonylag mellőzöttebb vagy épp teljesen újonc művészekkel mesélteti el a történetet. Ugyan a hivatalos szinopszis még mindig várat magára, de különböző helyekről sikerült összeollóznom, hogy a bonyodalmakat az indítja majd el a húsz évvel ezelőtti múltban, hogy három lánytestvér (Ariadne Díaz, Michelle Renaud és egy harmadik hölgy) ugyanabba a férfiba szeret bele, aki viszont csak az egyikük szerelmét viszonozza (látszólag), mégpedig Ariadnéét. Közös gyermekük is születik (Esmeralda Pimentel), ám az anya hamarosan váratlanul meghal. Eltelik húsz év, és az apa (René Strickler) után továbbra is epekedik a két fennmaradó lánytestvér/nagynéni (Claudia Ramírez és Eugenia Cauduro), akik közül az előbbi lesz a gonosz, utóbbi a jóságos, amolyan En nombre del amor-módjára.

A sorozatnak már főcímdala is van, a Río Roma mérsékelten fülbemászó, de annál giccsesebben előadott Hoy es un buen día c. dalát a tovább után meg is hallgathatjátok!

Entry filed under: Premier hírek, Videók. Tags: .

“El Color de la Pasión” – az első teaser Szerelem zálogba – március 27-től az RTL II-n!

5 hozzászólás Add your own

  • 1. suxel  |  2014/02/25 - 00:26

    Ezt a promót látván A szenvedély színe helyett inkább A szenvedély(ek) lángja(i) dukálna a sorozatnak, semmivel se lenne rosszabb vagy jobb hangzásban.
    Ettől több infót sajnos én sem leltem a sorozatról.
    Nekem is az ENDA ugrott be így az idősebbek általi szerelmi harcról. Eugenia Caudurot meg mostanában nagyon meglelik ezek a jóságos szerepek: ADP-ben is Lolitaként, vagy bár nem néztem és még annál is kevesebbet tudok róla, de szerintem a QBA Gloriájaként is elég pozitív volt, valami ilyesmi rémlik, azt tudom, hogy meghalt ott a karaktere és valami nagyon szomorú eseményként lengették előre be a közönségnek.
    A zene pedig nekem nagyon bejön, végre normális alapanyag, ebből szerintem jó kis 1,5 perces nyitányt lehet összeollózni.

    Válasz
  • 2. DrNyunyó  |  2014/02/25 - 10:13

    Én meg annak örülök, hogy Claudia Ramirez ismét a Televisa istállójába került. Érdekes lehet ez a sorozat, csak így egész sablonosnak tűnik.

    Válasz
  • 3. Silvia  |  2014/02/25 - 10:38

    Hát így ahogy elnézem kicsit érdekes ,de a főcímdal nagyon jó lesz.

    Válasz
  • 4. laci70  |  2014/02/25 - 18:56

    Nekem kimondottan tetszett ez a kis 20mp-es videó!
    Az az egyiptomi(nak tűnő) nyaklánc nagyon jól néz ki 🙂
    A nóta viszont nekem nem annyira jön be…

    Válasz
  • 5. suxel  |  2014/02/25 - 19:51

    Érdekes, hogy a főhősnőhöz közeli alakok: maga Esmeralda, a két nagynéni és René, ők a jobb oldalon jelennek meg. Míg a főhős Erick és az antagonista szereplőnk, Ximena Romo, aki azon ügyködik, hogy Eliast megszerezze magának, (tehát inkább hozzá köthető) a bal oldalon bukkan fel. Nem tudom ez mennyire volt szándékos.

    Én annyira megszerettem ezt a zenét, hogy nyomban leszedtem a Rio Roma mindkét albumát, de az első olyannyira nem jött be a már ismert Tu me cambieste la vida-n kívül, hogy a másikba bele se fogtam inkább, csak ezt hallgatom róla.

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum