Premios TvyNovelas 2012 – ma éjjel élőben!

2012/02/26 at 08:58 Hozzászólás

Ma este TvyNovelas-díjátadó, a harmincadik. Itt a blogon pedig élő közvetítés, szám szerint a harmadik, aki még csak nemrég kapcsolódott be, így nézett ki a dolog 2010-ben, így pedig 2011-ben. Mivel nem mellékesen az Oscar-gála is ma este van, bízom benne, hogy sokan ébren lesztek és az amerikai nagytestvérrel párhuzamosan velem együtt izguljátok végig a telenovellás díjak átadását is, örültök a győzteseknek, szomorkodtok a vesztesek és anyáztok a sok reklám miatt. Hajnali 2-kor kezdünk a vörös szőnyeges bevonulással, ezt a stream-et javaslom, remélem, hogy nem terhelődik túl, és még éjszaka is működni fog. Ha mégsem, arra az esetre itt egy B-verzió. A tovább után esélylatolgatások következnek és pár erőteljesen szubjektív gondolat arról, hogy én személy szerint mire számítok ma este.

ELÖLJÁRÓBAN

  • Ma este a 2011-es Televisa-novellák mérkőznek meg, és nem, még mindig nem játszanak egyéb nemzetek vagy akár az Azteca sorozatai, továbbra is az önfényezésről és a gyártó saját vállának ünnepélyes megveregetéséről van szó. Szóval ma este a tavalyi 8 új sorozaté, plusz az egy szem két évvel ezelőttről ránk rohadt Triunfo del amoré a főszerep, a legtöbb jelölése egyébként ennek van az Una familia con suertével holtversenyben, de valami azt súgja, hogy egyik sem számíthat ma este nagy diadalmenetre.
  • Az idei év fő jellemzője az, hogy a legtöbb kategóriában a látványosan sokat ekézett novellák (Triunfo del amor, Una familia con suerte ill. Dos hogares) csapnak össze az egy fokkal minőségibb, de sokak szerint így is túlértékelt La fuerza del destinóval ill. La que no podía amarral, így akár a bóvli kontra minőség díjátadójának is nevezhetjük az ideit. Az előzetes tippek alapján vegyes eredményekre számítok, de titkon azért abban reménykedem, hogy a főbb kategóriák díjait utóbbi kettőből viszi el valamelyik.
  • A legjobb novella kategóriája azért is lesz különösen izgalmas, mert megtörni látszik a hat éve érvényben lévő Kolumb K.O. törvénye, azaz hogy csak kolumbiai származású történet nyerheti a legjobb mexikói telenovella díját, ugyanis idén nem indul egy ilyen sorozat sem a ezért a címért. Hacsak nem díjazzák a Triunfo del amort (melynek eredetije, az El privilegio de amar egyszer már tarolt), és ha szorult annyi jóérzés a zsűribe, hogy nem hozza ki a legjobbnak a borzasztó Una familia con suertét, az idei év az eredetiség győzelméről fog szólni, ugyanis a La fuerza del destino és a Dos hogares teljesen eredetiek, míg a La que no podía amar és az Esperanza del corazón meglehetősen szabados felfogású feldolgozások. Bármelyik is nyer (noha a DH-t és az EDC-t erőteljesen kizárnám), a másik vigaszdíj gyanánt szinte biztos, hogy megkapja a legjobb történet/adaptáció díját.
  • A mai este házigazdái a tavaly már jól bevált Jacqueline Bracamontes és Alan Tacher lesznek, kiegészülve Ximena Navarrete szépségkirálynővel. Ezt az utóbbi foglalkozást űzők közül az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően valószínűleg több példánnyal is találkozni fogunk ma.
  • Zenélni fog többek között Pepe Aguilar, Paulina Rubio, a La voz México döntősei és Anahí is, Carlos Ponce elvileg mégsem lesz jelen. Valahogy nem érzem úgy, hogy sokat veszítünk.
  • En bloc elmondható, hogy a gyér felhozatalt tekintve nehéz lesz izgalmas show-t kerekíteni a díjak átadása köré, és sajnos attól félek, hogy ennek kompenzálásaként a tavalyihoz hasonló kiborító szóviccekkel és playback-koncerttel próbálnak majd levenni a lábunkról. Remélem, a sok csilivili blokk között azért szorítanak helyet egy normális megemlékezésnek Pedro Armendárizról, ha már elvileg Silvia Pinal is kap életműdíjat.
  • A legjobb novellán kívül engem a legjobb női főszereplő kategória izgat a leginkább, ott ugyanis egyik hölgy teljesítményét sem érzem olyan kimagaslónak, hogy nyugodt szívvel odaadnám nekik a szobrot, ha nagyon választani kell, talán Ana Brenda és Sandra Echeverría tették le a mezőnyből a legtöbbet az asztalra, úgyhogy érzésem szerint közülük kerül majd ki a végső győztes.
  • A jelöltek, a díjak átadói és a járulékos haverok már megérkeztek Acapulcóba, a Televisa volt olyan gonosz, hogy feltöltött róluk egy rakás nem túl előnyös civil fotót az Esmas.com-ra, itt vannak a repülőút izgalmai többek között David Zepedával, Julián Gillel és Altair Jarabóval, itt pedig már az érkezés boldog pillanatai. Van, akire smink nélkül rá sem ismerek (igen, Laura Carmine, te vagy az).
  • Aki nem tud fentmaradni, az is kukkantson fel holnap a blogra, ugyanis amint feltöltik valahova a díjátadót, belinkelem, hogy utólag az is végig tudja izgulni, aki nem kapcsol éjjeli bagoly üzemmódba, vagy aki egyébként el nem ítélhető módon az Oscart választja ma éjszaka. Ezzel búcsúzom egyelőre, hajnalban találkozunk!

BACKSTAGE-STREAM

  • 00:13: Köszi Adwords-nak a linket, hála neki kiderült, hogy már twitcamen lehet nézni egy élő közvetítést ill. amolyan háttérműsor-jellegű összeállítást a sztárok bevonulásáról, a tévéműsor azonban csak a foci után kezdődik, mert az ugyebár Mexikóban is szent. Az előbb a La voz México győztesei vonultak be a színre, természetesen annak reményében, hogy a reality ma díjjal megy haza.
  • 00:19: akadozik a kép, de most visszajött, csak hogy a főműsoridős novellák ultimate szponzoráról, a Chedraui nevű helyi tescóról láthassunk-hallhassunk egy borzadályos reklámspotot “hogyan töltsünk meg egy bevásárlókocsit értelmetlen dolgokkal”-témakörben. Azt hiszem, a tévéműsor kezdetéig csak akkor szólalok meg, ha tényleg valami figyelemreméltó történik.
  • 00:22: Ana Brenda egy gyönyörű színű, de annál kismamaruhásabbnak tűnő szerelésben érkezett.
  • 00:24: Fernando Allende tart kiselőadást az Esperanza del corazón családi életre gyakorolt hatásairól és ájuldozik a cibernetikus kor csodáitól, mint amilyen a gombnyomásra történő szavazás is például.
  • 00:27: Nincs rá szó, hogy mennyire nem érdekel Lorena Velázquez ruhája.
  • 00:28: kiderült, hogy ez egy backstage-stream, ami a tvynovelas.com-on is fogható. Ha ez nem létezne, még José Ron előre felvett jókívánságairól is lemaradtunk volna, lehet hálát adni érte.
  • 00:29: bizonyos arcok úgy viselkednek, mintha most először látnának kamerát, a Se vale c. műsor szereplőinek arcáról is őszinte döbbenet tükröződik, és annyira beléjük sül a szó, hogy még egymás nevét is elfelejtik.
  • 00:34: bejátszás ismét, most épp arról, hogy múlatja az időt Acapulcóban pár felismerhetetlen, feltehetőleg B-vonalas sztár zabálással és ücsörgéssel.
  • 00:36: Mónica Ayos és férje, Diego Olivera a Triunfo del amor mellett korteskednek egy kicsit a díszletek mögül, és amíg a bejátszás tart, a két idegesítő műsorvezetőnk gyorsan kihasználja a pillanatot, hogy  egy Laokoón-csoportba rendeződjenek David Zepeda körül egy fotó erejéig.
  • 00:39: húsz perc múlva elvileg már kezdődik a hivatalos műsor. Azt hiszem, addig be is fogom, mert kérem szépen, nincs itt semmi látnivaló.
  • 00:53: negyven táncos ugrabugrál majd a színpadon, nyilatkozza az ügyelő vagy ki… és… semmi többet nem tud elmondani a várható showról. Izgi lesz.
  • 00:58: Senor Salvador Mejía is valamilyen elismerést fog ma kapni. Te jószagú tortillatekercs, mi vár még ránk ezen az éjszakán?! Na, csapjunk bele.

VÖRÖS SZŐNYEGES BEVONULÁS

  • 01:00: Andrea Legarreta és Raúl Araiza fogadnak minket, ők már egy fokkal jobbak, mint netes kollágáik. Legarreta harminckétfogas vigyorral faggatja Jacky Bracamontest és Alan Tachert, azaz a mai este műsorvezetőit a göncökről, amikbe beleszuszakolták őket, mindenki röhög, a jókedv csak úgy fröcsög a képernyőről.
  • 01:03: Carmen Salinas, aki a legjobb senior színésznők között van jelölve, a pizsamafelső-dizájnt választotta a mai estére.
  • 01:04: César Évora a TDA miatt van jelen, de már az Amor bravíós külsejével jelenik meg, és azóta már az Abismo de pasión-on is túl van, kicsit túl van foglalkoztatva, nem? (bocsi, Szabina 🙂
  • 01:05: Chantal Anderét Chanty-nak becézik, ezt is megtudtuk. Hihetetlen, hogy ha nem látom az arcát, a hangja alapján simán az anyjának “nézném”. Szeretne ma az eddigi két díja mellé egy harmadikat nyerni a Rafaela főgonoszáért. Sajnos nem fog.
  • 01:07: Jorge Salinas és újdonsült neje, Elizabeth Álvarez érkeznek, előbbi 22 év után először van jelölve a férfi főhősök között, és neki jut először eszébe ma este, hogy megemlítse Demián Bichirt, aki a szomszédban indul egy hasonló kategóriában egy cseppet nívósabb díjért. Elizabeth pedig megjegyzi, hogy természetesen ő is a Rogeliana-teamet erősíti, azaz a Salinas-Ana Brenda párosra izgul a La que no podía amarban.
  • 01:08: Dulce María hangjától a falra mászom továbbra is, pláne ha arról beszél, hogy Los Angelesben fog reality-t forgatni a saját életéről.
  • 01:10: Szerintem a kéknek nem is létezik olyan árnyalata, amit José Ron ’70-es éveket idéző diszkóöltönye képvisel. Érdekes módon azonban nem látom csalódottnak sem emiatt, sem azért, hogy Jorge Salinas miatt ki kellett farolnia a főhősök közül.
  • 01:12: Sandra Echeverríának ez az első TvyNovelas-díjátadója, és máris két kategóriában jelölve van, legjobb színésznőként és a legjobb főcímdallal is, emiatt majd szétrobban az örömtől. Megtudtuk azt is, hogy irtózik a hosszú sorozatoktól, ezért is volt jó a LFDD főszerepét eljátszani. Mi pedig irtózunk a hosszú reklámszünetektől, de most ez jön, persze előbb a kötelező körök Acapulco turisztikai értékeiről.
  • 01:19: ismét itt vagyunk. Vicces, hogy az aláfestő zenét minimum három éve nem bírják lecserélni. Alicia Machado, aki a kislányával érkezett, reméli, hogy az UFCS címéhez híven szerencsés lesz ma este.
  • 01:20: Andrea Legarreta és David Zepeda egymás körbenyalása után (Andrea konkrétan Zepeda tündérkeresztanyjának tituláltatik) a La fuerza del destinóról nosztalgiáznak, ahol ugyebár mindketten feltűntek.
  • 01:22: nocsak, lehet hogy már most elkezdik a díjátadót? Az hoy-os arcok az előbb már el is köszöntek. A fene érti ezeket.

DÍJÁTADÓ

  • 01:24: A színpadon nyitóképként Paulina Rubio képzeli magát Shakirának, a dal címe Me gustas tanto, erős gyanúm van rá, hogy playbackről megy. Mindegy, Zepedának például így is tetszik, valamint Évora és Goyri is ezt mímelik. De lehet hogy csak azért nem pislognak, mert Paulina elfelejtett nadrágot húzni ma estére a térdig érő csizmái alá, csak egy aranyszínű nagymamabugyira futotta.
  • 01:27: Helló, Acapulco, már itt is van Alan Tacher, aki élvezkedik a Bracamontes és Navarrete által alkotott hölgykoszorúban, utóbbi rózsaszín ruhájáról a latex-búslakodó jutott eszembe, ha ez mond valamit. Be is mutatják a zsűri tagjait, akik között ott csücsül Ignacio Sada, Martha Carrillo, Mauricio Clark, Maxine Woodside, Blanca Guerra, Pedro Damián, Aurora Valle, Roberto Gómez Fernández, Angelli Nesma, Raúl de Molina, Mara Patricia Castaneda, és természetesen itt van Carla Estrada is.
  • 01:31: ezernyi és ezernyi szavazat jött a magazinon és az interneten keresztül, de nyugi, mert van közjegyző is, szóval tuti nem lesz csalás.
  • 01:32: Maite Perroni és párja, Mane de la Parra szupernóvaként csapódik be a színpadra, hogy felvezessék az első kategóriát, ami a legjobb kábeltévés műsoroké. Remélem ilyen pörgős lesz az egész este, talán még élvezni is fogjuk.
  • 01:34: A MoJoe című magazinműsor kapja a díjat, amit Montserrat Olivier és Yolanda Andrade vezetnek közösen.
  • 01:34: Alicia Machado és a geeknek öltözött Julián Gil egy minőséginek nevezett kategóriát prezentálnak, a legjobb amerikai típusú szériát. A Los héroes del norte c. komikus roadmovie-szerű sorozatot nagyon nyomatták a reklámokban, de a Mujeres asesinas 3. évada is esélyes, noha annak is két éve már, hogy leforgatták.
  • 01:36: Hoppá, egál lett a végeredmény, Alicia Machado nem is érti, mi van, csak önkívületben ízlelgeti a döntetlen szót. A Los héroes del norte és az El encanto del águila c. történelmi sorozat megosztva kapja a díjat.
  • 01:38: Luz Elena González és Arath de la Torre érkeznek az UFCS-ből, szerencsére a tavalyi megjelenésükkel ellentétben most önmagukat adják, hogy a legjobb szórakoztató műsor kategória jelöltjeit bemutassák. Hála az égnek kirúgták a tavalyi szóviccmániás felkonfszöveg-írót, bendita sea.
  • 01:39: Nyilván az Hoy nyert, mint az utóbbi években mindig, hiába, a Canal de las estrellas egyik zászlóshajójáról van szó. A nyertes műsor stábja a fehér és a rózsaszín borzasztó árnyalataiba összeöltözve fejezi ki az elvtársias csapatszellemet, miközben átveszik a díjat. Szerencsére gyorsan lezavarják az érdektelenebb kategóriákat. Éééés reklám.
  • 01:42: éljenek a hihetetlenül demagóg politikai hirdetések, idén ugyanis választási év van Mexikóban, szinte már visszasírom a hazai kampányidőszakot. És igen, itt van William Levy keksz-reklámja is.
  • 01:47: vissza is jöttünk, Ingrid Martz és Alexis Ayala a következő díjátadók, a legjobb vetélkedőnek járó díjat az elmúlt két évhez hasonlóan a 100 mexicanos dijeron kapja. Én viszont még mindig Ingriddel vagyok elfoglalva, ez a nő csodaszép.
  • 01:50: Marisol González és Erick Elías rendkívül hülyén festenek egymás mellett, mivel a sportriporter kb. egy fél fejjel Erick fölé magasodik. A legjobb exkluzív showműsor és közvetítés díját a Gala Panamericana nyeri, ezzel az angol királyi esküvőt is lepipálva.
  • 01:53: Tania Vázquez és Jorge Salinas érkezik, előbbi is csípőből Salinas-fannak vallja magát, nyerjen csak Jorge a legjobb főhősök között. A legjobb énekes tehetségkutató jön, a La vida es mejor cantando producere Carla Estrada, így ő most nem fog szavazni. Ellene a szupersikeres La voz México is játszik, valamint a gyerek-kizsákmányoló reality, a Pequenos gigantes. A La voz győzelme borítékolható. És lőn. Azt mondják, jövőre Thalía és Miguel Bosé is a zsűriben lehet a második évadra.
  • 01:55: Jön egy különleges egyéni díj, amit Manuel Flaco Ibánez ad át, na és kinek? Az örök gyerek Xavier López Chabelónak, aki kappanhangjával és komikus műsoraival vívta ki a közönség szeretetét és az én fejfájásomat, amikor ma reggel ellenőriztem a streamet és pont ő vezetett valami idióta gyerekműsort el-elcsukló mutáló tinédzserhangot imitálva. A közönség mondjuk láthatóan nagyon kedveli, és az is kiderül, hogy normális hangon is meg tud szólalni.
  • 02:01: és ismét szünet, ahol többek között kiderül, hogy Arath de la Torre már kapott egy díjat a tavalyi munkájáért, mégpedig a 2011-es év legnépszerűbb színésze elnevezésűt. Egy ellenféllel kevesebb Salinas útjában?
  • 02:07: Visszatérünk, Pepe Aguilar nyomatja a Ni contigo ni sin ti dalát élőben. Köszönet érte! Maite Perroni is hálás arccal figyel, biztos örül, hogy itt lehet, eszerint mégsem született még meg az unokahúga. Jorge Salinas ellenben idegesen fészkelődik, nem úgy a NCNST-sek, akiknél már csak egy paraszthajszál hiányzik az öngyújtóelőkapáshoz. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a színpad és a díszlet idén meglepően ízlésesre sikerült.
  • 02:12: Altair Jarabo és Diego Amozurrutia teszik közzé a legjobb női felfedezett nevét, Alejandra García (UFCS), Carmen Aub (EDC) és Laura Carmine (NCNST) versenyeznek, utóbbira tippelek, már csak azért is fogja ő kapni, hogy megágyazzanak neki az Amor bravío főgonoszaként.
  • 02:14: a mai este főszereplője úgy tűnik, az empate, azaz a döntetlen szó lesz: Ale García és Laura Carmine kapják a közös díjat. Remélem ez nem azt jelenti, hogy az egész este ilyen megúszós megoldással fognak élni, hogy az ócska sorozatok se menjenek haza díjazatlanul.
  • 02:16: Az előző kategória párja jön, Elizabeth Álvarez és Lisardo jönnek díjat átadni, amit még a véletlenül bejátszott reklámszöveg sem tud megszakítani: a legjobb férfi felfedezett Juan Diego Covarrubias (UFCS), Mane de la Parra (EDC) és Pablo Lyle (UFCS) közül kerül majd ki. A két suertés közül inkább utóbbit hoznám ki győztesnek, a középső meg csak énekeljen, ahhoz ért is.
  • 02:18: Pablo Lyle-t sikerült idén felfedezni, noha már a Verano de amor óta folyamatosan jelen van, de mindegy. Két díjjal vezet az UFCS.
  • 02:19: Az idei lanzamiento estelar, azaz a TvyNovelas-magazin felfedezettje nem más, mint Fernanda Vizuet, aki lehetőséget kapott, hogy pózolhasson egy sort egy kisfilmben, gondolom a későbbi karrierjét is felkarolják.
  • 02:21: egy összeállítás a legjobb pofonokból, tök jó, ilyen eddig nem volt. A prímet nálam Scarlet Ortiz tockosa vitte, amit Jorge Pozának kevert le.
  • 02:22: A legjobb fiatal színésznő kategória jön, Claudia Álvarez (DH), Gaby Mellado (AC), Thelma Madrigal (EDC) vagy Livia Brito (TDA) nyerjen? Én Claudiába vagyok reménytelenül szerelmes, de úgy érzem, Britónak kell most a legjobban a díj hátszele a karrierje megtámogatásához.
  • 02:24: És meg is kapja. Livia Brito a színpadon, megvan a TDA első díja is, Senor Chavának is jár érte a köszönet.
  • 02:25: Paulina Goto és Eleazar Gómez a Miss XV borzalmasan karikaturiszikus karaktereinek bőrében adnak át díjat a legjobb fiatal színésznek: Alejandro Speitzer (EDC), Brandon Peniche (NCNST), Diego Amozurrutia (AC) és Osvaldo de León (UFCS) vannak jelölve. Nekem a harmadik a kedvencem a Mi pecado óta, Speitzer érdemelné meg a legjobban a díjat, de Peniche fog nyerni.
  • 02:27: És Osvaldo de León futott be sötét lóként. Ő sem tud röhögés nélkül értelmes mondatokat kinyögni. Most vagy az van, hogy az UFCS felmarkolja a jelentéktelenebb díjakat, és a fontosabbakat kapják a jobb produkciók, vagy tényleg a komédia fogja uralni a ma estét.
  • 02:28: A fantasztikus Susana Zabaleta énekel egy szentimentális dalt a tavaly elhunytak tiszteletére. Pár név a kivetítőről: Carlos Monden, Enrique Cisneros, Guillermo Zarurr, Jorge Lavat, Julia Marichal, Lorenzo de Rodas, Rosángela Balbó és végül Pedro Armendáriz, nála már nem tudja visszatartani a közönség a meghatódott tapsot. Én sem tudnám, viszont haladni kell, reklámszünet.
  • 02:37: Marisol del Olmo és Adrián Uribe a színpadon, a legjobb senior színésznők következnek. Ana Bertha Espín (LQNPA), Carmen Salinas (TDA), Delia Casanova (LFDD), Lucía Méndez (EDC) vagy Patricia Reyes Spíndola (Rafaela)? Hát persze, hogy Delia, különben dühbe jövünk.
  • 02:39: Van igazság, ma este először a La fuerza del destino dalát is hallhatjuk. Delia Casanova igyekszik húsz másodpercben lezavarni a köszönőbeszédet, mégis ő eddig a legösszeszedettebb, fuerzás családja nőtagjait Sandrát, Laishát és Rosa María Bianchit név szerint is köszönti.
  • 02:41: René Strickler és Maribel Guardia hozzák a legjobb senior színészek kisfilmjeit: César Évora (TDA), Enrique Rocha (UFCS), Fernando Allende (EDC) vagy Rogelio Guerra (Rafaela) mehet haza díjjal. Abszolút tanácstalan vagyok, talán Rocha, de senki nem nyűgözött le közülük.
  • 02:42: César Évora viszi el a TDA második díját. Lám csak mit el nem tud érni a közönség, akik betwitterezték Évorát a szereposztásba.
  • 02:43: újabb speckó díj jön, persze egy kis kínos csönd és Ximena Navarrete-féle művigyor után. A chilei származású Don Francisco művésznéven futó műsorvezető kapja meg az életműdíjat Andrea Legarretától. Utána pedig ismét elvonulunk reklámokat nézni.
  • 02:51: Vicces, hogy Héctor Bonilla úgy kezdi a reklámot, hogy egy párthoz sem tartozik, ő csak egy átlagos polgár, aki változást akar, aztán a végére kiderül, hogy mégis X.Y.-ékra kell szavazni, hogy a változás meg is történjen.
  • 02:53: Főgonoszok, rendezők, írók, mellékszereplők, főszereplők… a java még csak most jön.
  • 02:54: Jacky zenei meglepit ígér, és jönnek is az “észak hősei”, a Los héroes del norte bandája. Ez fájni fog.
  • 02:56: Ekkora tubát az életben nem láttam. És ahogy nézem, Elizabeth Álvarez sem. Kár, hogy nem élőben játszanak rajta, a harmonikás meg játék helyett konkrétan úgy simogatja a hangszer oldalát, mint egy kiscicát.
  • 02:59: Lucía Méndez és Eduardo Santamarina nincsenek megelégedve a közönség hangerejével, én meg Méndez fejével. A legjobb forgatókönyv következik. DH, TDA, LFDD vagy LQNPA?
  • 03:01: A La fuerza del destino lett 2011 legjobb története. Hurrá hurrá. Remélem ez nem azt akarja előrevetíteni, hogy a legjobb novellát nem Ocampo nyeri, de elég esélyes. María Zarattini nem akar beszélni, inkább a társszerző, Claudia Velazco végezze el a piszkos munkát, aki szegény meg azt sem tudja, mit mondjon, de a mester szerint ezt a díjat még jópárszor meg fogja kapni, úgyhogy csak rajta.
  • 03:03: Tegnap Juan José Origel valami metálbuliban lehetett, mert olyan rekedt mint Charlie jobb napjaiban. Silvia Pinal kap életműdíjat, aki tavaly ugyanilyet adott át Ignacio López Tarsónak. Pinal köszöni, hogy ezzel a díjjal továbbra is éreztetik vele, hogy még van értelme dolgoznia és annak, amit csinál. Mindjárt jövünk vissza.
  • 03:08: Egy gyors mérleg: az UFCS vezet három díjjal, a TDA és a LFDD szorosan mögötte kettő-kettővel. Vajon lesz abszolút győztes vagy mindenkinek kiszúrják a szemét valamivel? Valami azt súgja, hogy lesz még döntetlen is, de a fő kategóriák fognak eldönteni mindent.
  • 03:13: Jacky és Ximena ismét új rucit húztak, eddig ez áll rajtuk a legjobban. A La voz México első négy szereplőjét konferálják fel, akik tavalyi novellák főcímdalait éneklik mash-upolva midi-alapra. Ijj. Don Oscarnak jól ment az Amorcito corazón, Elizabeth Álvarez is csípte. Alejandra Orozco énekli a Te dejaré de amart, a La que no podía amar dalát. Érdekes női énekhanggal hallani, de a Reyli-verzió azért mérföldekkel jobb. (off: Énekelhették volna az Abismo de pasión dalát is, ha már itt vannak.) A harmadik és negyedik helyezett, akiknek a nevét nem jegyeztem meg (ja de kiírták: Oscar Garrido és Polo) a Rafaela dalával hozakodnak elő, de elszúrják a belépést, sajnos a hangjuk sem az igazi. Next. Végezetül egy kurvás titkárnő-alkatú hölgy adja elő hamisan a Día de suertét Alejandra Guzmántól. Tavaly volt már az eredeti, az jobban is tetszett.
  • 03:19: Dulce María és Miguel Rodarte együtt adják át a legjobb női mellékszereplő díját. Alicia Machado (UFCS), Marisol del Olmo (EDC) és Ximena Herrera (NCNST) játszanak. Egyszerűen napról-napra jobban imádom Marisol játékát, de félek, hogy Alicia leproletárkodta ezzel a szereppel a színről.
  • 03:21: Marisol del Olmo!!! Köszöni mindenkinek, hogy bíztak benne és Marco Flavio producernek, hogy hét hónapig be se dugta a képét a stúdióba, valamint az anyukájának a ruháért, amit viselt, sőt külön köszönet jár Daniela Romónak is, azt sajnos nem kaptam el, hogy pontosan miért.
  • 03:23: Legjobb férfi mellékszereplő, átadják Ferdinando Valencia és Claudia Álvarez. Mark Tacher (TDA), José Ron (LQNPA), Alejandro Ibarra (AC), Pedro Moreno (UFCS). Hát nemtom, ha muszáj valakinek adni, legyen Hozé, annyira nem is volt rossz a bejátszás alapján.
  • 03:24: José Ron nyerte a díjat. Kiegyenlített eddig a mezőny, mindenkinek csurrant-cseppent valami és Ronnak sem lehet egy szava sem, ha a LQNPA végén hoppon marad a karaktere. A kék öltönytől röhögőgörcsöt kapok továbbra is.
  • 03:26: A reklám alatt hallgassuk meg Marisol tiszteletére ezt a dalt, eddig az ő díja volt számomra a legszívmelengetőbb.
  • 03:32: Maite Perroni ismét a színpadon, aki a közösségi hálózatok legnépszerűbb színésznőjének járó díjat veheti át. Mai meglepődik, pláne hogy mikor bejött a twitter és a facebook, fogalma se volt, hogyan kezelje őket, mivel a technika nem az ő asztala, de imádja, hogy ezeken keresztül messze élő rajongóival is tarthatja a kapcsolatot. Viszont ennyit arról is, hogy megnyerje a legjobb főhősnőt.
  • 03:33: Montserrat Olivier és Daniel Arenas adják át a díjat a legjobb telenovella-főcímdalnak: A partir de hoy (TDA), La fuerza del destino (LFDD), Rendirme en tu amor (DH) – igaz is, hol van Anahí, látta valaki?, Te dejaré de amar (LQNPA), Un día de suerte (UFCS). Nehéz döntés, Montserrat felszólítja a közönséget, hogy mindenki énekelje a kedvencét: Nada me hace faaalta, sólo un premio TvyNovelas…
  • 03:35: Az Un día de suerte nyert, Alejandra Guzmán nevében Juan Osorio veszi át. Remélem ma nem látom már a mikrofonnál többet, az UFCS elhúzott négy díjjal.
  • 03:36: A legnézettebb telenovella díja következik. Hé, ilyen kategória nem is létezett eddig! Ne már, hogy Mejía kreáltatott magának egy díjat? Pedig de. A Triunfo del amor nyeri ezt az elismerést, én meg konkrétan lef*stam a bokámat. Kamu, kamu, kamu.
  • 03:38: Mejía Osoriónak is megköszöni, hogy az UFCS-től jó ratinget örökölhetett, így lett a TDA a tavalyi év legnézettebb novellája. Piha.
  • 03:40: Megnyugodna a kis lelkem, ha a reklámszünetben láthatnék egy új Amor bravío promót, de sajna nem. Megint csak Héctor Bonilla politizál a képünkbe.
  • 03:43: Egyetértek azokkal, akik Susana González nem-jelölése miatt protestálnak, a La que no podía amar nem lenne ugyanaz nélküle ez alapján az előzetes alapján.
  • 03:45: Pablo Montero, Sandra Echeverría, Laura León és Mane de la Parra jönnek egy “telenovellafőcímdal-potpurrival”. Kíváncsi leszek. Konkrétan a Pablo Montero-dalt fel sem ismerem, volt ez a TDA-ban? Sandra élőben énekel, a díszlet fasza, de a hangja remegőske, pedig mélyebbre is vitték, hogy el tudja nyomni a magas hangokat is. Mane de la Parrától pedig továbbra is émelygek, bár a dal jó, de a csávó manírjai fizikai fájdalmat okoznak. Mindezek tetejébe még Laura León Dos hogaresét is megkapom desszertnek playbackben, már neki is álltam fogalmazni a sírfeliratomat.
  • 03:52: Ana Brenda és José Ron vezetik be a főgonoszok kategóriáját, először a villanák jönnek. Nagyon erős mezőny: Chantal Andere (Rafi), Daniela Romo (TDA), Laisha Wilkins (LFDD) és Olivia Collins (DH). Wilkinsnek adnám, de Romóval is ki leszek békülve, bár ő nincs jelen.
  • 03:54: Daniela Romo nyert, Ana Brenda innen is gratulál neki, majd gondoskodnak a díj postázásáról.
  • 03:55: Susana Zabaleta és Diego Olivera érkeznek, akik egy kis poénos elmélkedés után, hogy mit is kell kiállniuk a főgonoszokat játszó színészeknek az utcán, bemutatják a legjobb férfi főgonoszokat: Juan Ferrara (LFDD), Jorge Ortiz de Pinedo (DH), Lisardo (EDC). Susana a Cápa zenéjét dudorászva ösztönzi a zsűrit a döntés meghozatalára.
  • 03:56: Juan Ferraráé a díj, itt a harmadik LFDD-szobor. Juan nem szeretett volna nyerni, mert utál beszélni közönség előtt (miért is ment színésznek?). Ocampo és Zarattini kapják tőle a köszönetet, és ismét reklám.
  • 04:02: Óóó, és jön a valódi izgalom. Andrea Legarreta és Alan Estrada a legjobb női főhőst fogják díjazni. Ana Brenda Contrerast (LQNPA), Sandrát (LFDD) és Maite Perronit (TDA) hasonlóan nagy sikítás fogadja a közönség részéről, Mayrín Villanuevánál (UFCS) a hatás egy fokkal kisebb. A hatodik érzékem Ana Brendát súgja.
  • 04:04: Seggbe rúgom a megérzéseimet ezentúl, Sandra Echeverría a nyertes. Wow, wow, el se hiszi. Mindenkinek köszi, ez volt a tökéletes telenovella.
  • 04:05: Zuria Vega és Gabriel Soto jönnek az URPEA-ból a legjobb férfi főhősöknek díjat átadni, hű, de begyorsultunk. Fel sem kell sorolnom a jelölteket, úgyis Jorge Salinas nyer.
  • 04:06: Az este alfahímje fel is battyog a színpadra a jól megérdemelt díjáért, Gabriel nagyobb puszit kap, mint Zuria, mi a fene. Köszönet jár a Rogelianáknak, Güero Castrónak és Elizabethnek, akinek az is az érdeme, hogy Jorge még életben van.
  • 04:08: Angelique Boyer és David Zepeda érkezik, előbbi azért tisztességesen megtapsoltatja partnerét. Ernesto Alonso-díj, a legjobb telenovella. Na mi lesz? A közönség konkrétan alászinkronizálhatná bármelyik háborús film bármelyik tömegjelenetét, akkora a turbulencia. Melyik novellának kedvez vajon a zsűri? Az UFCS, a LFDD vagy a LQNPA a három opció nálam, de utóbbi kettővel békülök csak ki.
  • 04:11: David diadalittas hangon ordítja a győztes nevét: LA FUERZA DEL DESTINO! Soto, Ocampo és Zepeda a színpadon nyomnak egy group hug-ot, majd Ocampo szabadkozik, nem számított a díjra, elismerés jár Osoriónak is az UFCS-ért, de még nagyobb Zartattininek a LFDD-forgatókönyvért és a szereposztásnak ezért a rendkívüli sorozatért. Na, azért csak felhozta magát a Fuerza a végére, helyes-helyes, továbbra is bízunk a TvyNovelas-díjban, az Alborada óta először egy eredeti novelláé a győzelem! Boldog éjszakát mindenkinek, Acapulco kiszáll.

A díjazottak listája még egyszer:

Legjobb telenovella: La fuerza del destino
Legjobb férfi főhős: Jorge Salinas (La que no podía amar)
Legjobb női főhős: Sandra Echeverría (La fuerza del destino)
Legjobb férfi főgonosz: Juan Ferrara (La fuerza del destino)
Legjobb női főgonosz: Daniela Romo (Triunfo del amor)
Legjobb férfi mellékszereplő: José Ron (La que no podía amar)
Legjobb női mellékszereplő: Marisol del Olmo (Esperanza del corazón)
Legjobb senior színész: César Évora (Triunfo del amor)
Legjobb senior színésznő: Delia Casanova (La fuerza del destino)
Legjobb fiatal színész: Osvaldo de León (Una familia con suerte)
Legjobb fiatal színésznő: Livia Brito (Triunfo del amor)
Férfi felfedezett: Pablo Lyle (Una familia con suerte)
Női felfedezett: Laura Carmine (Ni contigo ni sin ti ) és Alejandra García (Una familia con suerte)
Legjobb forgatókönyv: La fuerza del destino
Legjobb főcímdal: Alejandra Guzmán – Un día de suerte (Una familia con suerte)
Legnézettebb telenovella: Triunfo del amor
Legnépszerűbb telenovellasztár a közösségi oldalakon: Maite Perroni (Triunfo del amor)

Szám szerint a TDA-nak is ugyanannyi a díja, de ha a kamu-kategóriákat leválasztjuk, látható, hogy ez az este a La fuerza del destino diadaláról szólt, amelynek sikerült a legfontosabb kategóriákban szobrot szereznie, és közben az olyan kiváló alakítások mellett sem ment el a zsűri szó nélkül, mint Jorge Salinasé, Marisol del Olmóé vagy Daniela Romóé. A nagy vesztes a díjazatlanul maradt Dos hogares illetve Rafaela. A körülményekhez képest jó kis estét hoztak össze így a végére a szervezők. Gratula mindenkinek, aki kibírta velem ezt az estét, köszi, hogy itt voltatok, jövőre találkozunk!

Entry filed under: Egyéb. Tags: .

“Amor Bravío” – kedvcsináló trailer (UPDATE) “Amor Bravío” – impotensek vs. bikák

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum