Békés, boldog ünnepeket!

2011/12/24 at 11:45 Hozzászólás

Hosszú, tartalmas év van mögöttünk, tele premierekkel, meglepetésekkel, pár bosszúsággal és persze sok-sok örömmel is, most azonban eljött az ideje a pihenésnek és a békés feltöltődésnek – nekem legalábbis a karácsonyi időszak mindig erről szól.

Ne haragudjatok, hogy decemberre kicsit elfogytak az erőtartalékaim, és kevesebb frissítés volt, ahogy Tibi is írta, januárban komoly megmérettetés vár rám, és ezúton is köszönöm, hogy ennyien drukkoltok, nagyon jól esik!

A blog fazeka alatt pedig őrlángon ugyan, de továbbra is ég a tűz, komolyabb meglepetéssel ugyan nem készültem (a La fuerza del destino premierjének hírét úgysem tudnám überelni), de a napokban azért lehet majd számítani pár érdekes cikkre, hogy legyen mit olvasgatni, ha van egy szusszanásnyi időtök két bejgli között. Szilveszterkor jön a szokásos évértékelés, januárban pedig visszatérnek a Gyilkos nők is!

Mindenkinek békés, boldog ünneplést kívánok, aláfestésnek pedig itt a már jól ismert Michael Bublé-Thalía duett, amit ugyan egyszer már belinkeltem, de olyan aranyosak együtt, hogy öröm nézni.

Entry filed under: Egyéb. Tags: .

A végzet hatalma – január 9-től a Story4-en! 2011 legjobbjai – a kedvenc premier-novella

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum