¡¡Maldita lisiada!! – egy telenovellás mém

2011/12/01 at 12:32 Hozzászólás

Az internet korában az olyan válogatott baromságok, mint a bikicsunáj-dal, Szalacsi Sándor vagy a scarlettjohanssonozás percek alatt képesek bejárni a világot. A napokban felfedeztem, hogy telenovella-földön is akadnak ilyen ún. mémek, az egyik legkiterjedtebb például tavaly ősszel ütötte fel a fejét, mikor is a korábbinál is nagyobb, mondhatni hatalmas érdeklődés kezdett mutatkozni a María la del Barrio főgonosza, Soraya Montenegro, illetve egész pontosan az ő alábbi jelenete iránt.

A fenti, mai szemmel meglehetősen röhejes jelenetben a felháborodott Soraya ólajtó méretűre tárt szájából válogatott sértések hangzanak el, miután rajtakapja kerekesszékes nevelt lányát, Aliciát csókolózni saját szeretőjével, Nanditóval (aki mellesleg ősellensége, a Guberálós María fia). Az őrjöngő nő többek között átkozott nyomoréknak (maldita lisiada), tökkelütött csitrinek, démoni rokkantnak titulálja mostohalányát, majd megfenyegeti, hogy drágán megfizet azért, hogy az ő pasijára vetett szemet.

A teátrális kiborulás nyomán igazi Soraya-őrület indult meg a neten, ami nem csak  a jelenet önjelölt mexikói trollok és Soraya-imitátorok általi homevideós feldolgozásában merült ki, léteznek remixek, rajzfilmesített verziók, sőt japánra szinkronizált változat is, amely körüljárja a témát, nem is beszélve a számtalan képes poénról, melyekben Soraya őrjöngve kel ki többek között a perzsák vagy a ’79-es alkotmány ellen, de van demotiválós és Legyen ön is milliomos-os változat is. A kedvencem mégis ez a honlap, ahol Soraya best of beszólásait lehet gombnyomásra előhívni, sőt a kultikus jeleneten kívüliekből is lehet válogatni. A honlapot több, mint 150 ezren lájkolták eddig a facebookon, szóval azt hiszem, Soraya helye a legikonikusabb televisás főgonoszok toplistájának élén még jó ideig be lesz biztosítva.

Mit művelsz, csókolózol a nyomorékkal? Sose csókolózz a nyomorékkal.

Mit esküdözöl nekem arra az átkozott ’79-es alkotmányra, te nyomorék?!


Az alábbi szereplők közül ki csókolta meg Nanditót? A.) A vén ribanc (a videó későbbi részeiben Alicia dadája kapja meg ezt a titulust) B.) María C.) Fernando de la Vega D.) Az átkozott nyomorék!

Madár? Repülőgép? NEEM! Ez az átkozott nyomorék!!!

Entry filed under: Egyéb. Tags: .

Pokolba a szépfiúkkal! – emlékeztető Esperanza – december 20-tól a Story5-ön!

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum