“Cañaveral de Pasiones 2012” – hogy is állunk?

2011/10/23 at 19:30 Hozzászólás

A TvyNovelas-díjas Cañaveral de pasiones feldolgozása a jövő év egyik legnagyobb dobásának ígérkezik, és mivel nem titkoltan számomra is ez a leginkább várt sorozat a Televisa soron következő novellái közül, igyekszem minél több infót megosztani veletek is az előkészületekről. Most ismét összeszedtem, hogy a sok variálás és változtatás után mi újság a sorozat háza táján, a szereposztás egy része már a Yucatán állam-beli Méridában tartózkodik, a tovább után jópár képet is találtok a forgatásról (melyek kattintásra megnőnek)!

MIT TUDUNK A TÖRTÉNETRŐL?

Az eredeti sztoriról már meséltem itt, azonban a kreatív remake-elés szabályaihoz hűen szerencsére most sem egy az egyben emelik át a ’96-os bonyodalmakat és szereplőket, bár az is igaz, hogy a történet főleg hangulatában fog más képet mutatni, mint az előző verzió. Rosa Salazar forgatókönyvíró elmondta, hogy az egész sztorit áthelyezik a Yucatán-beli Mérida városba (itt játszódott többek között a Kettős játszma is), valamint a cukornád helyett most a csípős paprika játssza a főszerepet, az ehhez tartozó jeleneteket pedig a La Anita nevű forgalmazó helyi telephelyén fogják leforgatni. Az eredeti történetben helyet kapó folyóparti jelenetek most csodálatos víz alatti barlangokban illetve lagúnákban játszódnak majd.

Az egyik fő helyszín a San Diego Cutz nevű hacienda lesz, mely a történetben szereplő egyik család otthonaként fog szolgálni (a lenti képen). Méridában körülbelül egy hónapig tartózkodik majd a stáb, utána visszatérnek a mexikóvárosi Televisa-stúdiókba, hogy felvegyék a belső jeleneteket. A producer és csapata egyébként már forgatott a környéken, ugyanis a hasonlóan vidéki stílusú, 2005-ös Apuesta por un amor is errefelé játszódott.

A végleges cím még mindig nem derült ki, azonban meglehet, hogy a korábban szavazásra bocsátott Abismo de pasiones / Encuentro de pasiones ill. Torbellino de pasiones helyett mégiscsak valami “paprikásabb” nevet aggatnak majd a novellára. Egy lehetséges változat (Picante deseo Csípős vágy) már ki is szivárgott.

A rendező Sergio Cataño lesz, aki a producer, Angelli Nesma több telenovellájában is közreműködött már ilyen minőségében, például az Al diablo con los guaposban vagy az Amar sin límitesben, de ő rendezte a ’98-as La mentirát is.

MIT TUDUNK A SZEREPLŐKRŐL?

– Biztos, hogy a főszereplő triót Angelique Boyer, David Zepeda és Mark Tacher játsszák majd, a sorozatbeli neveik pedig Elisa, Damián ill. Gael lesznek.

– Elisa korán elhalálozó anyját a történetben végül Ludwika Paleta alakítja, aki már le is forgatta saját karakterének összes jelenetét.

Blanca Guerra szereplése is biztos, ő lesz az új generációs Josefina Montero, azaz Angélica Aragón utódja. Jó választás.

René Casados lesz Cuco atya, Josefina testvére, mindenki bizalmasa, egyben Gael karakterének gyámja.

– Megvannak a gyerekszereplők is, akik a főhősöket játsszák majd kiskorukban. A produkció nagyon következetes volt, hiszen több ismerős arc is visszaköszön a Mi pecadóból vagy a La fuerza del destinóból. A fiatal Tachert például Diego Velázquez (Mi pecado – Cesarín, La fuerza del destino – Alex), a fiatal Zepedát pedig Robín Vega (Mi pecado – Josué, Ni contigo ni sin ti – Tobi) alakítja majd. A kis Elisát a La fuerza del destino Lucíája, Mariliz León játssza.

Alexis Ayala valószínűleg mégis Augustót kelti életre, Angelique Boyer apját.

– Eric del Castillo lesz Lucio, Elisa keresztapja, akit a történet elején kirúgnak a csilipaprika-feldolgozó üzemből, így feleségével együtt egy ruhaboltot nyit, ám a történet felénél majd ő lesz az, aki Elisával együtt újra felvirágoztatja a családi vállalkozást, nem mellesleg ő áll ki egyedül a lány mellett nehéz időszakokban. Feleségét valószínűleg Isaura Espinoza játssza majd.

– A gonosz intéző, Rufino Mendoza szerepére Alejandro Camachót emlegetik, annak ellenére, hogy a korábban erre a karakterre leszerződtetett Francisco Gattorno is a szereposztásban maradt. Camacho viszont hosszú és sikeres karrierje okán valószínűleg ráteheti a kezét a szerepre, sőt a pletykák szerint a stáblista első helyét is automatikusan igényelte már emellé.

– Ha nem Francisco Gattorno lesz az intéző, akkor az ő esetében csak Vicente jöhet szóba, Augusto alkalmazottja, aki Prudenciába, Elisa nevelőnőjébe szerelmes, de mégis az intrikus Chayót, Josefina cselédjét veszi el. Ezt a triót a fenti forgatási képek is alátámasztani látszanak, hiszen a fonott hajjal látható Eugenia Cauduro kinézete erősen hajaz az eredeti Prudenciáéra, akit Alma Delfina játszott, Vanessa Arias pedig, akinek Toña lesz a karaktere, elmondta, hogy az általa alakított nő különböző okok miatt iriggyé és gonoszkodóvá válik. Sajnos ez a leírás tökéletesen alkalmas lehet Dinorah-ra is, a történet női főgonoszára is, de remélhetőleg nem Vanessa játssza ezt a szerepet, hiszen bár gyönyörű, életkora és tapasztalatlansága miatt nem adnék a kezébe ekkora felelősséget.

Adriano Zendejas – akit szintén ismerhetünk már a Mi pecadóból ill. a La fuerza del destinóból –  játssza majd Gattorno és Arias fiát, a gonosz jellemvonásokkal is rendelkező Vicentét.

Altair Jarabo a szintén gonosz Florenciát játssza majd, aki Damiánra veti ki a hálóját. Livia Brito lesz a Mireyának megfelelő karakter, Gael szerelme.

Raquel Olmedo játssza majd Mireya nagyanyját, a boszorkányt.

Alberto Agnesi lesz majd valószínűleg a fiatal férfi főgonosz, Florencia testvére.

Salvador Zerboni játssza valószínűleg Amadort, az eredetiben César Évora karakterét. Állítólag utóbbinak is kerül egy epizódszerep valahol a sorozatban, de pontos infót még nem olvastam a karakterről, és igazság szerint tippem sincs.

– Végül, de nem utolsó sorban úgy néz ki, a jelenleg már Méridában tartózkodó Sabine Moussier keltheti életre Dinorah Faberman-t, aminek nagyon örülök, hiszen megmarad a Cuauhtémoc-kontinuitás, csak sajnos még túl élénken él bennem a Mi pecado-beli hasonló szerepe, hogy el tudjak vonatkoztatni. Remélem, sikerül olyan új elemeket kevernie a játékába, hogy ez mihamarabb sikerüljön.

MIT TUDUNK A KÉPERNYŐRE KERÜLÉSRŐL?

Előreláthatólag 2012. január 16-a lesz az a dátum, amikor a sorozat végre elindulhat a Dos hogares helyén, igaz, hogy sokat kell még addig várni, de remélhetőleg az előkészületekre szánt temérdek idő meghozza majd a várva várt minőséget, melyre a főműsoridő már régóta szomjazik. Én mindenesetre nagyon várom már. És ti?

Entry filed under: Egyéb. Tags: .

Kettős élet – spoilerzóna! Kettős élet: premier ma! (emlékeztető + kibeszélő)D

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum