Vendégtoll: Kedves ellenség – én így látom! (írta: Tibi)

2011/10/06 at 17:40 Hozzászólás

Létezik tökéletes telenovella? Egy olyan alkotás, amit ha nézel, minden egyes részben elámulsz tőle? Ahol nem ülepszik le a cselekmény, és a fő- illetve a mellékvonalon is rendületlenül zajlanak a történések? Nos, én találtam egyet. Számomra a Querida enemiga, azaz a Kedves ellenség a világ legjobb telenovellája. Az a fajta, amit bátran ajánlok mindig mindenkinek, mert kevés olyan embert ismerek, akit ne fogott volna meg Lorena és Sara barátságának a története. Itt az ideje, hogy elmondjam a részleteket, miért is a Kedves ellenség az én legnagyobb kedvencem.

Sok előnyt fel tudnék sorakoztatni mellette, mint a jó színészi játék, a remek rendezés, ízléses díszletek, remek betétdalok vagy a csodálatos történetvezetés, de egyiket sem tudnám igazán kiemelni. Lucero Suáreznek egyszerűen sikerült megalkotnia a csodát, amit én úgy definiálnék, mint egy szimfonikus zenekar előadása, ahol minden egyes hangszer egymással kiegészülve, a karmester vezényletével megalkotja a tökéletes zenei orgazmust. Számomra valami ilyesmi a Kedves ellenség. Ahol minden pont akkor találkozik, amikor valóban szükség van rá.

A novella története több, mint zseniális. Adott két árvaházi barátnő, Lorena és Sara, akik egész életükben számíthattak a másikra, jóban-rosszban egymással voltak. Azonban Sara mindig is azt látta, hogy Lorenát jobban szeretik, mint őt, és amikor rádöbben, hogy Lorena valójában milliomos, először csak ki akarja használni a helyzetet, majd úgy dönt, saját magát adja ki Lorenának. Olyan szépen és finoman indul be a cselekménysorozat, hogy öröm azt nézni. Nem találtunk itt fújtató, lihegő és bosszúra szomjazó főgonoszt, csak egy árva lányt, akit az anyja egy kukában hagyott, aki próbál boldogulni az életben, és ehhez nem mindig a legjobb eszközt választja. Sara is csak az élet áldozata, aki mindent megtesz azért, hogy felülkerekedjen. Megfizeti a feljutásnak az árát, kérdés, hogy megérte-e. Utoljára A sivatag szerelmesei Micaelájában láttam ennyire érzékletesen felépített női “főgonoszt”, akinek pontosan tisztában a tettének az okaival, ráadásul Carmen Becerra annyira jól játszott, hogy még Molnár Ilona szinkronhangja sem volt képes elrontani az összhatást. Azok a nézések és az arcjáték mindent vittek.

Sara tökéletes ellenpólusa volt Lorena, akit Ana Layevska remekül jelenített meg a képernyőn. Nekem Lorena karaktere a valaha volt legkedvencebb hősnőm. De miért is? Mert annyira emberi volt. Lorena jóságos, kedves és megfelel a legtöbb kritériumnak, amit egy főhősnőtől elvárhatunk. Küzd az álmaiért és mindent megtesz azért, hogy elérje őket, és soha nem adja fel. Ő is legalább annyira erős, mint Sara, de nála a jóság és a szerencse az, ami miatt meg tudja valósítani azt, amire mindig is vágyott. Ahogy halad a történet előre, sokszor látjuk megtörni és szenvedni a lányt, de végül talpra állt, akárhányszor csak kellett. Ráadásul miután kiderült Saráról az igazság, akkor tetszett talán a legjobban Lorena viselkedese. Pont olyan reakciói voltak, mint amit elvártam volna tőle. Az a jelenet volt talán a novella csúcspontja, amikor megpofozza a meglepett barátnőjét.

A Kedves ellenség természetesen nemcsak a barátságról, hanem a szerelemről is szólt. Először Sara látta meg a jóképű Alonsót (Gabriel Soto), de aztán Lorena volt az, akibe a férfi beleszeretett. Talán butaság erre így gondolni, de valahol jogos volt Sara érzése, miszerint Lorena még Alonsót is el akarta venni tőle. Ezért is szerettem annyira Sarát, mert a tettei mögött meglapultak a valódi indokok, aminek minden negatív alaknál meg kellene lenniük. Hiszem, hogy senki sem születik eredendően gonosznak, az emberek csak később, mások tettei által válnak azzá – akárcsak Sara. A novella egyik legnagyobb fordulópontja volt, amikor Sara beállította Lorenát bűnősnek, csalónak, és mily pofátlanság, pont azokat a bűnöket rótta fel neki, amiket éppenséggel ő követett el. Micsoda írói bravúr és színészi játék kellett ahhoz, hogy hitelesen és szórakoztatóan mutassák be azokat a részeket, és lám, működött a dolog, nem is akárhogyan!

A legjobban a történet kapcsán pedig Ernesto (Jorge Aravena) behozatalának örültem. Igen, az összes novellában van b-szerető, de mihez vagyunk szokva? A hősnő csalódik a főhősben, a b-szerető jóságos meg kedves, de mégse tud beleszeretni, de azért vele marad, mert… végül meggondolja magát, és hozzámegy élete szerelméhez. A Kedves ellenség azonban még itt is különleges tudott maradni. A novella második etapja nem arról szólt, hogy behozzák az új szereplőket, Lorena pedig úgy tesz, mint aki szerelmes, és továbbra is Alonso után ácsingózik. Nem, itt Lorena tényleg beleszeretett Ernestóba, és valóban boldog tudott lenni egy másik férfivel. Hány ilyennel találkoztatok más novellában? Mert én akármennyire is gondolkodom, eggyel sem. Pláne, ha a finálét is hozzáveszem, ahol ugyebár tudjuk, hogy Lorenát végül Ernesto kísérte az oltárhoz. Ha másért nem, hát ezért is különleges a Kedves ellenség.

Ami még inkább kiemeli ezt a novellát a televisás átlagból, a mellékszereplők fontossága. Általában egy Televisa-novellában csak töltelék-mellékszereplőket látunk, ahol mindenki egy opcióval létezik: hogy kiszolgálja a főhőst. Jó, van élete, és zajlanak köztük az események, de alapvetően nem kap jelentőséget maga a szál. Azonban a Kedves ellenségnél ez másképp működött. Remekül bántak azzal a roppant tehetséges színészgárdával, amit megkaptak maguk mellé. Julián és Rosy kapcsolata például igazi fénypontja volt a novellának, már csak miattuk is megérte nézni és szeretni a novellát. Ráadásul, amikor Julián modellnek állt, hát volt ott látvány 🙂 és vicces jelenet bőven. A tini-fronton is remekül működött Bettina és Iván szála, annyira kis aranyosak voltak együtt, és Lorena szülei is megszenvedtek azért, hogy a végén rájuk köszöntsön az igazi boldogság. Külön fénypont volt még Diana szála, akit kihasznált egy férfi, majd egy másik sietett a segítségére, és a közös gyermekük felnevelésére. A mellékszereplők közül az összes érdekes volt, és mozgatta előre a cselekményt, így amikor leült a főhősök szála, tudtunk kire koncentrálni. A legérdekesebb az, hogy itt nem is tekerhettél bele, mert akkor nagyon csúnyán lemaradtál valakiről, és ha egy novellában az összes szereplő érdekes, akkor mese nincs, végig kell nézni azt a negyvenöt percet. Én pedig már évek óta nem tettem ilyet – és gyanítom nem is fogok.


Történeti és színészi szempontból tehát adott volt a jó szórakozás lehetősége, de szerencsére a háttérben sem lazsáltak a munkások. Gyönyörűen van fényképezve a sorozat, a vágóképek váltakozása pedig nem követhetetlen, sikerült ízlésesen megoldani azt. A díszletek nagyon passzoltak a novellához, szinte mindegyik szereplőt kifejezi és leírja a ház vagy lakás ahol lakik, ilyet is ritkán láttam. Külön öröm volt számomra a viszonylag sok kültéri forgatás, amikor csak zárt helységekben láthattuk a szereplőket. Az eső-motívum, illetve az esős jelenetek megalkotásáért pedig külön nagy dicséret illeti a stábot. A főcímdalt pedig szerintem senkinek se kell bemutatnom, úgy csodálatos, ahogy van.

Számomra a Kedves ellenség túl magasra tette a lécet, azóta, hogy ezt végignéztem, egy telenovellát sem tudtam már megnézni. Belekezdtem többek között A szerelem nevében és a Triunfo del amor c. novellákba is, de semmi se hozta vissza azt az érzést, amit Lorenáék története jelentett a számomra. Miután az ember látta a tökéletességet, nehezen éri be olyannal, ami már kevésbé az. Azt hiszem ez az egyetlen oka annak, amiért nem ajánlom az újoncoknak azt, hogy belevessék maguk a novellába. Mert annyira felviszi a mércét, hogy lehetetlen lesz másnak átugrania…

Tudom, hogy egy kritika megírása nem az éltetésről szól. Nem kellene ennyire magasba emelni egy alkotást sem, de egész egyszerűen a Kedves ellenség kapcsán nem jutott eszembe semmi, ami miatt bármi negatívat mondhatnék rá. Még a legnagyobb kedvenceimben is megtalálom a hibát, de ennél a novellánál egyszerűen nincs ilyen. Lehet, hogy az idő túlságosan megszépítette az emlékeim, de sokkal nagyobb sanszot adok annak, hogy egyszerűen volt szerencsém láthatni életem legjobb telenovelláját.

Sajnálom, hogy sem itthon, sem Mexikóban, de még világszerte sem kíséri akkora kultusz a Kedves ellenséget, mint megérdemelné. Sokan a mexikói telenovella műfaját az olyan gagyi művekkel azonosítják, mint az Árva angyal, pedig ezt a csúnya képet tudná tökéletesen lerombolni a Kedves ellenség. Ez tényleg egy olyan telenovella, ami mindenkinek a kedvére lehet, amit lehet élvezni és szeretni, mert olyan minőségi darab, hogy még azt is elvarázsolja, aki nem telenovella-rajongó.

Entry filed under: Egyéb. Tags: .

Kedves ellenség: háttérképek Pokolba a szépfiúkkal! – november 30-tól a Zone Romanticán!

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum