Megvannak az idei TvyNovelas-díjátadó első jelöltjei

2011/01/11 at 01:35 Hozzászólás

Idén is díjazzák a 2010-es Televisa-novellákat és színészeket, mégpedig március 6-án Acapulcóban, szám szerint pedig immár huszonkilencedszer. Annak ellenére, hogy a díjátadó hihetetlen belterjes, sok esetben kiszámítható és egyre kevésbé komolyan vehető, azért még mindig a mexikói tévéipar legrangosabbnak mondott mustrája, így nem meglepő, hogy már hónapokkal a gála előtt megkezdődnek a pletykák és találgatások a leendő díjazottakról. A TvyNovelas-magazinban most nyilvánosságra hozott hat kategória jelöltjeit szép sorban követi majd a többi csoport is, melyre első körben szokás szerint az újság olvasói szavazhatnak, a kategóriánként legtöbb szavazatot begyűjtők pedig majd éleseben is megmérettetnek a szakmai zsűri előtt.

A tovább után tehát az első hat kategória és jelöltjei, amire fel lehet figyelni, hogy a Triunfo del amor egyetlen jelölést sem kapott (Mejía tehát ismét eheti a kefét), valamint Gabriela Spanicot sem jelölték a legjobb főgonoszok között, vélhetően a TvAztecához való távozása okán. Még kínosabb azonban, hogy Rebecca Jones-ra sem lehet szavazni a legjobb főhősnők kategóriájában, pedig látva játékát a Para volver a amarban, sokan meg voltak róla győződve, hogy képes lenne legyűrni  akár a fő esélyesnek mondott Lucerót is. Két hónap múlva tehát díjátadó, és ha minden jól megy, idén is lesz liveblog, szóval én itt leszek, remélem, ti is!

LEGJOBB TELENOVELLA

  • Zacatillo, un lugar en tu corazón
  • Niña de mi corazón
  • Mar de amor
  • Soy Tu dueña
  • Para volver a amar
  • Llena de amor
  • Teresa
  • Cuando me enamoro

LEGJOBB NŐI FŐHŐS

  • Ingrid Martz / Zacatillo, un lugar en tu corazón
  • Maribel Guardia / Niña de mi corazón
  • Zuria Vega / Mar de amor
  • Lucero / Soy tu dueña
  • Alejandra Barros /Para volver a amar
  • Ariadne Díaz / Llena de amor
  • Angelique Boyer / Teresa
  • Silvia Navarro / Cuando me enamoro

LEGJOBB FÉRFI FŐHŐS

  • Jorge Aravena / Zacatillo, un lugar en tu corazón
  • Erik Elías / Niña de mi corazón
  • Fernando Colunga / Soy tu dueña
  • René Strickler / Para volver a amar
  • Valentino Lanús / Llena de amor
  • Aarón Díaz / Teresa
  • Juan Soler / Cuando me enamoro

LEGJOBB NŐI NEGATÍV SZEREPLŐ

  • Carmen Becerra / Zacatillo, un lugar en tu corazón
  • Martha Julia / Niña de mi corazón
  • Ninel Conde / Mar de amor
  • Jacqueline Andere / Soy tu dueña
  • Sophie Alexander / Para volver a amar
  • Azela Robinson / Llena de amor
  • Margarita Magaña / Teresa
  • Rocío Banquells / Cuando me enamoro

LEGJOBB FÉRFI NEGATÍV SZEREPLŐ

  • Julio Camejo /Niña de mi corazón
  • Sergio Goyri / Soy tu dueña
  • Juan Carlos Barreto / Para volver a amar
  • Alexis Ayala / Llena de amor
  • Manuel Landeta /Teresa
  • Lisardo / Cuando me enamoro

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ

  • Paty Navidad / Zacatillo, un lugar en tu corazón
  • Lorena Herrera / Niña de mi corazón
  • Mariana Seoane / Mar de amor
  • Marisol del Olmo / Soy tu dueña
  • África Zavala / Para volver a amar
  • Altair Jarabo / Llena de amor
  • Ana Brenda / Teresa
  • Jessica Coch / Cuando me enamoro

Entry filed under: Egyéb. Tags: .

“La Fuerza del Destino” – Lety Calderón újra forgat “La Fuerza del Destino” – megkezdtődtek a stúdiófelvételek

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum