Mi lett az Esmeralda szereplőivel?

2008/10/27 at 17:23 2 hozzászólás

Aki hétköznaponként 15:55-kor a Story tv-re kapcsol, ismét nyomon követheti régi ismerősünk, Esmeralda történetét. A sorozatot pontosan 10 éve mutatta be először az RTL Klub, és a vak lány hamar a magyar popkultúra-történelem részévé vált, mindannyian ismerjük a városi legendát a szemműtétes gyűjtésekről (ami még a mexikói honlapokra is eljutott!), a sorozat ihlette vicceket,  a híreszteléseket, hogy háborúk álltak meg Esmeralda kedvéért és az is neki köszönhető javarészt, hogy a telenovella műfaja a ’90-es évek végére addig soha nem látott népszerűséget nyert itthon.

A következő összeállítás azoknak szól, akiket érdekel, merre járnak manapság a sorozat szereplői, mi lett velük az eltelt 10 év alatt:

¤ LETICIA CALDERÓN (Esmeralda): népszerűségét az Esmeralda hozta meg igazán világszerte, annak idején, amikor Kelet-Európában járt a sorozat sikere kapcsán, azt mondták, annyi embert vonzott, mint Jézus, mikor prédikált. Miután még eljátszotta az itthon is bemutatott Laberintos de Pasión (Julieta) főszerepét, visszavonult a telenovelláktól, csak kisebb mellékszerepeket vállalt (Amor Real, Heridas de Amor), valamint műsorvezetőként tevékenykedett (Hoy) és színházi szerepeket vállalt. 2007-ben több, mint nyolc évnyi házasság után elvált az ügyvéd Juan Colladótól, akitől két gyermeke is született, az ok az volt, hogy a férfi félrelépett Yadhira Carrillóval. 2008-ban visszatért a sorozatokhoz: eljátszotta a főszereplőt a Mujeres Asesinas (Gyilkos nők) c. krimisorozat legelső részében, mely epizód a valaha kábeltévén sugárzott sorozatok legnézettebb epizódja lett, októberben pedig megkezdődött az En Nombre del Amor (A szerelem nevében) c. telenovella, ahol Leticia a megátalkodott Carlota nénit játssza, a sorozat főgonoszát, ez a színésznő első negatív szerepe.

¤ FERNANDO COLUNGA (José Armando): a mexikói sorozatok királyának is tekintik, hiszen eddigi novellái többnyire sikert hoztak neki is, és a Televisának is. Az Esmeralda után itthon is láthattuk a Paula és Paulina, a María, az Esperanza ill. a María del Carmen c. novellák főhőseként. Ezek után Fernando három kosztümös sorozatot is készített zsinórban, az Amor Realt Adela Noriegával (2003), az Alboradát Luceróval (2006) és a Pasiónt Susana Gonzálezzel (2007), igaz, egyre csökkenő sikerrel. Fernandót az eltelt idő ellenére továbbra is istenítik, színházi szerepei mellett folyamatosan filmez is, legutóbbi nagy sikere a 2007-es Ladrón que roba a ladrón. Jelenleg az Alborada-beli partnernőjével, Luceróval együtt szerepel a Manana es para Siempre c. sorozatban.

¤ NORA SALINAS (Graciela): habár jónéhány szerepet eljátszott azóta, Norát valószínűleg örökké a szerencsétlen sorsú Gracielával fogja azonosítani a közönség. Ebből a skatulyából talán csak mostani sikerszerepe, a Fuego en la Sangre szende Saritája ránthatja ki, hiszen a novella (melynek mellesleg ugyanaz, Salvador Mejía a producere, mint az Esmeraldának) sikert sikerre halmozott az idén. Nora ebben a sorozatban Pablo Monteróval alkot szerelmespárt, de itthon a La Fea Más Bella nézői is elcsíphetik.

¤ LAURA ZAPATA (Fátima): Laura Zapata hosszú pályafutása alatt szinte csak gonosz anyákat és anyósokat játszott, s ezzel mindenképp bevéste magát a telenovella-történelembe. Itthon többek között a María Mercedes, a Betolakodó és a Hazugságok hálójában banyái juthatnak róla eszünkbe. Jelenleg is egy hasonló szerepet alakít a Cuidado con el Ángel (Vigyázat az angyallal) című sorozatban, ahol nem mellesleg az Esmeraldában is látható Ana Patricia Rojóval (Georgina) gonoszkodik együtt.

¤ JUAN PABLO GAMBOA (Álvaro): az Esmeralda látását visszaadó orvos valójában kolumbiai származású, és sorozatszerepei nagy részét is anyaországának köszönheti, habár eljátszott jópár szerepet a Televisánál is, akár az itthon is bemutatott Paula és Paulinára, az Acapulco szépére és a Betolakodóra, akár a Nina Amada Míára, az Angel Rebeldére vagy a kolumbiai Pura Sangréra gondolunk.

¤ ENRIQUE LIZALDE (Rodolfo): Esmeralda apja hazájában elismert színész, ugyanakkor telenovellákat ritkán forgat. Itthon még a Paula és Paulina, a Camila és a Betolakodó c. novellákból lehet ismerős, de játszott az Entre el Amor y el Odióban és az Heridas de Amorban is.

¤ ALEJANDRO RUIZ (Adrián): valószínűleg neki is Adrián lesz és marad a legnagyobb jelentőségű karakter az életművében, ugyanis azóta nem igazán sikerült kitörnie a mellékszereplői státuszból, játszott a Paula és Paulinában, a Betolakodóban és a Lety, a csúnya lányban is, de szerepelt Salvador Mejía legutóbbi sorozatai közül a La Madrastrában, a La Esposa Virgenben, a Mundo de Fierasban, jelenleg pedig a Cuidado con el Ángelben és a Manana es para Siemprében látható, ám sajnos sehol nem tűnik ki annyira, mint hajdan Adrián Luceróként.

¤  RAQUEL OLMEDO (Dominga): ő sokáig nem tért vissza a sorozatok világába, ám 2004-ben és 2005-ben két jelentős szerepet is eljátszott a Piel de Otono valamint a Barrera de amor c. sorozatokban. (Itthon a Hajrá skacok! igazgatónőjeként láthattuk viszont nemrég.)

¤ SALVADOR PINEDA (Lucio): annak ellenére, hogy hajdan rengeteg főszerepe volt, mára eltűnt a süllyesztőben, Lucio volt az utolsó nagy szerepe (habár itthon A viperában is láthattuk), jelenleg a Telemundo El Juramento c. sorozatában tevékenykedik.

Akik már nincsenek köztünk: sajnos vannak, akik az eltelt idő alatt eltávoztak az élők sorából, köztük van Noé Murayama (Fermín), aki még a sorozat forgatása alatt elhunyt, valamint Dina de Marco (Crisanta) és Irán Eory (Piedad nővér). Nyugodjanak békében.

Szót kell még ejteni a producerről, Salvador Mejíáról is, akinek az Esmeralda volt az első önálló produkciója, azóta viszont javarészt az Esmeralda által elért világsikernek köszönhetően ő a Televisa egyik első számú és legsikeresebb producere, az Esmeraldát követő három sorozatát (Paula és Paulina, Rosalinda, María del Carmen) itthon is láthattuk, későbbi novellái nagy része pedig Mexikóban és a világ többi részén is egyaránt sikeres (Entre el Amor y el Odio, Mariana de la Noche, La Madrastra, La Esposa Virgen, Mundo de Fieras, Fuego en la Sangre).

Tehát akinek nosztalgiázni támad kedve, irány a Story tv, ahol Esmeralda mellett Marimar és Rosalinda történetét is ismétlik a romantikus délutánok keretében.

Entry filed under: Egyéb.

“Las Tontas no van al Cielo” – történet, szereposztás Hírösszefoglaló – 2008. október 27.

2 hozzászólás Add your own

  • 1. Renike fazekas  |  2015/01/26 - 03:29

    Nagyon szëp vagy macska

    Válasz
  • 2. Gaskó  |  2016/07/22 - 23:11

    Nagyon sajnálom, hogy Nora Salinas ennyire eltűnt, pedig szerintem azon kevés telenovellában szereplő szÍnész közé tartozik, aki tényleg tehetséges. Kijárt volna neki egy főszerep, de az utóbbi időben már mellékszereplőként is elvétve kerül elő.

    Válasz

És te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Kérdezz-felelek

Jelenleg Mexikóban

17:00: Despertar contigo
19:00: Vino el amor
20:00: Tres veces Ana
21:00: Mujeres de negro
22:00: Yago

Hamarosan Mexikóban

október 31. Sin rastro de ti (21:00)
november 21. La candidata (21:00)

Archívum